Persze tegnap megint egyedül játszótereztem azért, Marcinak fontos focimeccse volt, khm...na mindegy, kicsit visszajött az önbizalmam, csak az az egy bajom van, hogy nincs a hátamon szemem.
A játszótéren mindenféle nációval lehet találkozni, tegnap épp hollandokkal és oroszokkal váltottam pár szót (ez vicces szokott lenni, ahogy én beszélgetek: ők állnak a gyerekeik mellett, én meg az enyémek után kétfelé futva odavakkantom a kérdésekre a választ).
Már épp aggódtam, hogy nyilván én vagyok a játszótéren a bolond nagysága ezzel az állandó loholással (biztos elég viccesen néz ki egyébként), amikor tegnap odaszólt a holland nő (épp vágtattam a csúszda aljára, hogy Lénát elkapjam, de közben valahogy Marcikát egyensúlyoztam a lépcsőre fel; ne kérdezzétek hogy csinálom, fogalmam sincs), hogyaszongya annyira csodál ezért az eszméletlen sok munkáért...persze ilyenkor azért büszke vagyok magamra (minden egyes játszóterezés után az vagyok, merhogy a gyerekeim valahogy mindig életben maradnak és ha jobban meggondolom, ez kész csoda).
Különben nagyon érdekes megfigyelni a különböző nációk játszóterezési szokásait, na meg a gyerekszámot: a mexikóiak csapatostul hozzák a rengeteg gyereküket, de amúgy furcsa módon az európaiak és az amerikaiak is általában csak egy gyerekkel érkeznek, ritka a dupla gyerekes család.
A mexikói nők csak a padokon lustulnak, kábé rá se néznek a kölykökre (akik azt kell mondjam, hogy piszok udvariatlanok és undokok a kicsikkel), az európai és amerikai szülők meg a másik véglet: huszonöt nagyszülő segítségével húzzák-vonják a kölköket általában.
A feketék pedig sokszor elképesztő dolgokat művelnek: tegnap két nagyobb gyerekkel mászkált egy kisebb és az egyik nagyobb egyszercsak egy ilyen hintacsónakszerűségből hátraszaltózott, pont úgy nézett ki, mint aki gumiból van, teljesen megdöbbentem.
Különben még mindig meglep, hogy a nagyobb gyerekek menniyre gonoszak a kisebbekkel: egy csomószor rájuk kiabálnak, ellökik őket, teljesen rosszul vagyok tőlük. Egy kedves dolog is történt tegnap: Marcuska épp nagyon el volt foglalva valamivel, mikor egy aranyos kisgyerek (Marcika derekáig ért) hátulról átölelte. Persze a dolog csak nekem tetszett, Marcus állatira megrémült - de hát tudom én, hogy valójában ő egy kis félénk műmacsó.
