America the beautiful

Én tényleg nagyon igyekszem kedvesen és nyitottan hozzáállni és tanulom az olaszt és igyekszem gyakorolni is (ha angolul szólnak hozzám, direkt olaszul reagálok) és tetszik a város is és próbálok nem bezzegamerikázni, de egyszerűen rákényszerítenek, mert az olaszok sokszor annyira, hát...bunkók, na. 

Udvariatlanok például rettenetesen, folyton pofákat vágnak, ha egy métert le kell térniük a járdáról az óriás babakocsink miatt (nekem baromi nehéz volna letérni, ezért nem próbálkozom ezzel), már többször majdnem elütöttek biciklivel, folyton ordít az utcán mindenki, vezetni is pofátlanul vezetnek és a kiszolgálás a boltban - na az tök magyar. 

A mai, az csodálatos élmény volt. 

Már annyit dühöngtem rajta, hogy nagyon részletesen nem szeretném felidézni, a lényeg, hogy egy roppant flegma pénztárosnőnél nem működött a kártyám és eszébe se volt többször próbálkozni - ezzel dühített fel először -, csak mondogatta, hogy nem működik. Erre idegesen elrohantam az automatához, hogy jó, akkor veszek ki pénzt, majd visszamegyek (a kártyám furcsa módon mindig mindenhol működik, csak Olaszországban időnként nem). Arról már nem is puffogok, hogy iszonyú tortúra eljutni a boltba (olyan szűk minden járda, hogy hatalmas kerülővel tudok csak oda menni) és nem is oda járok, ahova szeretnék, mert a jobb (és olcsóbb) bolt annyira szűkös.

Jó, oké, mindegy, visszaverekszem magam a flegma picsához (direkt hozzá mentem, hogy elújságoljam, hogy a kártyám tök jól működik) és már éppen fizetnék, mikor kilyukad a macskaalom. Szűkölve állok ott, hogy ezt nem hiszem el, a nő csak néz szenvtelenül és vonogatja a vállát, hogy ő most mit csináljon, miért vagyok dühös, ő semmiről sem tehet. (Amerikában természetesen azonnal és mosolyogva kicserélik, épp csak puszit nem adnak mellé.) 

Ő persze olaszul magyarázott, én meg reszketős dühömben csak angolul tudtam beszélni hozzá és elmondtam neki, hogy az a legnagyobb bajom, hogy nem akar segíteni - de még együtt érezni se - és hogy ezért igenis szégyellje magát. 

Mert persze, ha objektíven nézzük, akkor semmi nem az ő hibája, mi köze neki ahhoz, hogy én mit és hogyan csinálok és hogy működik-e a kártyám. Viszont az emberség - vagy esetleg a kellően magas fizetés, ha máshogy nem megy a minőségi szolgáltatás - , az valahogy ilyenkor megmozdul(hatna) valakiben és ha látja, hogy a nyomorult anyukának - aki a szűkös boltban láthatóan alig tudja manőverezni az óriás babakocsit, amivel járni kényszerül - problémája van, akkor esetleg szól hozzá egy-két kedves szót, vagy felajánlja, hogy jöjjön vissza a cuccért, amit most nem tud megvenni - Amerikában például így történt, mikor egyszer rájöttem, hogy nincs nálam a pénztárcám -, vagy esetleg párszor megpróbálja újra lehúzni a bankkártyát a gépén. Persze, tudom, ne szüljek, ha ilyen nehéz így élni...

Vicces volt egyébként, állt mögöttem egy fekete fickó, aki elkezdett röhögni, amikor valami olyasmit mondtam, hogy a nő bárcsak tudna angolul és értené amit mondok. Aztán valamit utánam szólt, hogy hát igen, ebben az országban így mennek a dolgok - úgy látszik, azért másnak is feltűnik, hogy milyen pofátlanok az eladók -, én meg elviharzottam és azóta is azon puffogok, hogy micsoda gusztustalan nő volt ez és hogy vajon csak Amerikában vannak-e érdekeltté téve (értsd megfizetve) a bolti eladók, vagy ez valami amerikai betegség, ez a hiperkedves szolgáltatás és nincsenek is különösebben megfizetve, egyszerűen csak emberségesek? 

Volt egyébként a hétvégén egy másik ilyen tapló eladónős élményem, azt már el sem mesélem, képzeljétek el a legrosszabb bolti élményeteket Magyarországon, na olyan volt. 

És akkor a gyerekorvosról még nem is meséltem: a gyerekorvos azzal nyitott, mikor elmentünk  hozzá, hogy istenesen lebaszott minket - a többi várakozó előtt ráadásul -, hogy mit képzelünk, hogy első vizitre időpont nélkül érkezünk. Próbáltuk neki odavakkantani, hogy mi próbáltunk telefonálni, csak éppen senki nem vette fel (!! és még van pofája balhézni), de nem érdekelte, hogy mit beszélünk, csak handabandázott tovább. És ez egyszerűen annyira nem profi és annyira taszító és annyira nem emberséges. 

Kérem vissza Amerikát, ahol mindig mindenhol mindenki mosolyog rád (tudom, a világ többi részén illik fanyalogni, hogy az csak műmosoly...hát őszintén ki nem szarja le, hogy mű vagy igazi az a mosoly, ha kedvesek és tisztelettudóak vele) és ahol a kilyukadt macskaalom helyett hoznak újat és ahol nem fizettetik ki, ha leejted a bébiételt és ahol a vevő az tényleg fontos ember. Hogy szeretik a pénzt? Igen, nyilván. De cserébe legalább adnak is valamit. 

Rosszul vagyok az udvariatlan tahóságtól, utálom.


PS.: Nem, ne gyertek az olasz válsággal, hogy az okozza a tahóságot, stb, Amerikában is válság van, nohát.