bolhából elefántot

Oké, szóval a tanulságos történet: mielőtt New Yorkba mentem, sokat olvasgattam a hostelek értékeléseit, mert nyilván nem árt vigyázni, mert oké, oké, hogy az embernek nincs pénze, de azért már mégse egy patkányfészekben szálljon meg. (Mondjuk New Yorkban nehéz találni olyan helyet, ami nem patkányfészek, teszem hozzá undokul.)

Ekkor találkoztam először a bed bug (ágyi poloska) szóösszetétellel, bár, mint Marcitól megtudtam, az egy teljesen általános dolog pl Londonban, hogy a bedbugok jönnek-mennek az ágyadban. Életemben nem volt dolgom ilyesmivel, de kicsit utána olvasgattam és láttam, hogy a bedbug rettenetes teremtmény, nagyon nehezen kiirtható, az irtás nagyon drága, sokszor hatástalan, sokan durván allergiásak a csípésére, komoly lelki problémákat is okozhat, hiszen az ember éjjel, az ágyában a legkiszolgáltatottabb és ha minden rendben van, ott általában elég jól érzi magát, viszont ha bogarak kajálják éjszaka, az elég kellemetlen, stbstb. 

Ráadásul azzal is szembesülnöm kellett olvasgatásom során, hogy Amerikát - és különösen New Yorkot - gyakorlatilag ellepték a bedbugok és nemcsak lakásokban, de áruházakban és pl még Clinton irodájában is hemzsegnek (na jó, Clinton irodájában úgy tudom 2010-ben szenvedtek ezzel, akkor volt egyébként a csúcson ez a probléma, azóta kicsit javult a helyzet) és persze a hotelek a legveszélyeztetettebbek ilyen szempontból: valami olyasmit olvastam, hogy bedbugmentes hotel New Yorkban nem létezik, maximum bizonyos szobák azok...

Egy csomó sztorit lehet olvasni arról, hogy családok gyakorlatilag csődbe mennek a bedbugok elleni küzdelemben, ugyanis a módszer, amit használnak ellenük - nagyon magas hőmérsékletre felmelegítik pár órára a lakást - borzasztó drága: egy ilyen eljárás azt hiszem három ezer dollárba kerül és nem is mindig sikeres. A hőkezelést viszont azért kell általában bevetni, mert a mai bedbugok egy csomó kemikáliára immunisak lettek, még olyat is olvastam, hogy ők az új superbugok, amik mindent túlélnek...(Btw mindent tudok a témáról, kérdezzetek bátran. Bevallom, engem ennek az egésznek nagyon érdekel a pszichológiai és szociológiai része, szerintem érdekes a bedbug harc tükrében megvizsgálni pl az amerikai társadalmat. Meg azt is nagyon érdekes megfigyelni, hogy azonnal egy teljes bedbug iparág alakult ki: elképesztő cuccokat lehet kapni, amik valamilyen módon a bedbugok elpusztítását célozzák, persze mind piszok drága, de feltétlenül szükséges az ocsmány rovarok elleni harcban - a gyártók szerint, persze).

A hostel, amibe mentem elég jónak tűnt, nem volt szó bedbugokról az értékelésekben, egészen az indulásom előtti estéig: akkor megjelent egy írás, miszerint a fickó a hostelből bedbugokat vitt haza. Ettől egy kicsit ideges lettem, de nem vettem igazán komolyan, bár igyekeztem nem nagyon kipakolni az ágyra - mondjuk a bőröndömet persze amatőr módjára a padlón tartottam, ilyet ti ne csináljatok -, meg a hazautazásom előtt mindent egy nagy szemeteszsákba tettem, hogy majd ha megérkezem, akkor egyből a mosógépbe dobom. 

Persze éjszaka nemigen aludtam, mert folyamatosan úgy éreztem, hogy mászik rajtam valami - bizonyára sokkal jobban tetszett volna New York, ha ez nincs - és bizony, bizony, volt is rajtam vagy három csípés, mikor hazaértem. 

Szerintem tényleg bedbugok csíptek meg, csakhogy...amikor hazaértem, azonnal kimostunk mindent, sőt, a bőröndömet egyenesen kidobtam (Marci csak mindenféle perverz szex ígéretéért cserébe volt hajlandó belemenni, hogy megtegyem), takarítottunk, porszívóztunk, felmostunk. Pár hét eltelt, minden okénak tűnt, már kezdtem megnyugodni, aztán hirtelen a lábamon fura csípések jelentkeztek, illetve mindenféle képzeletbeli - tényleg azok voltak, utólag már tudom - szúrásokat, meg viszketéseket éreztem. 

Ekkorra persze már vadul olvasgattam a mindenféle bedbug fórumokat - van egy tök jó fórum, tele egy csomó állati kedves nemzetközi szakértővel meg biológussal -, tanácsot kértem, kósza bogarakat, illetve mindenféle, az ágyban talált izéket fotóztam és azonosíttattam, de bedbugnak szerencsére semmi nem bizonyult. 

Marcinak persze meggyőződése volt, hogy teljesen megőrültem, mert egy darabig az volt a véleményem, hogy oké, ha nem bedbug, akkor rühesek vagyunk (világos, hogy nem voltunk, de a nyomorult gyerekeket elcipeltem az orvoshoz, aki Marcika egy, még nem gyógyult hangyacsípésére azt mondta, hogy igen, ez lehet (!!!) rüh, úgyhogy inkább kezeljük. Ezen azóta is fel vagyok háborodva, mondván, hogy ha lehet, akkor kezeljük, meg amúgy is, mondtuk neki, hogy az hangyacsípés...tényleg legszívesebben üvöltöttem volna vele, hogy hát bassza meg, vizsgáld meg jobban, azért te vagy az orvos és nem én. Annyit én is tudok, hogy lehet. Na mindegy lekentük az egész családot valami rémes krémmel (nyilván teljesen feleslegesen), de addigra már félőrültek voltunk mind, főleg én.). 

Aztán kitaláltam, hogy jó, ha nem rühesek vagyunk, akkor ez tolltetű atka - bocsánat a szakértőktől, fogalmam sincs hogy van magyarul az, hogy bird mite; elvileg a mite atka, de nem tudom, hogy valami egyszerre lehet-e atka és tetű, de nem is ez a lényeg most. Vagy patkánytetű atka - ugyanaz a dilemmám, mint az előbbi mondatnál: létezik ugyanis egy csomóféle mite, pl bird mite, rat mite, bat mite, stb. (Éppen akkor derült ki egyébként, hogy az alattunk lakó srácoknál patkány garázdálkodik a konyhában, csodás...) Vagy valami borzalom, ami most már örökké csípni fog minket. (Ezekről az atkákról így nagyjából tényleg azt írják, hogy kiirthatatlanok és nem is ritkák, csak hát az ember nemigen foglalkozik ilyesmivel, amíg nem lesznek rejtélyes csípései.)

Amikor kiláttam az őrületemből, akkor azért mindig figyeltem, ahogy a macska vakarózik...de a macska volt többször állatorvosnál az utazás miatt, senki nem mondta, hogy bolhás lenne, mindig dicsérték, hogy gyönyörű a szőre, ráadásul kezeltük is bolhairtóval, többször, így azt gondoltam, ez nem lehet a gond, ráadásul röpke kilenc éve alatt soha nem volt bolhás, nem jár ki, nem is értem az egészet.

Jó, oké, az idő telik, a megszállottságom mit sem változik, sőt, bezacskózom az egész lakást (szó szerint), vadul mosok-szárítok egyfolytában, folyton veszekszünk az egész hiszti miatt, mindenki idegbeteg. Egyszer találok a macska mellett halva egy bolhaszerű rovart, akkor gondolok először komolyabban bolhákra. Kínomban veszek bedbug monitort egy rakás pénzért (Marci ordít, hogy mit képzelek), amit Olaszországban felszerelek az ágyakra, az élet szép, a monitor nem jelez semmit, én a bedbug irtás nemzetközi szakértőjével levelezek tovább és vakarózom, mert hirtelen rengeteg csípésem lesz. És pont úgy néznek ki, ahogy a bolhacsípéseket elképzeli az ember...

Aznap, amikor a kis házból átköltözünk ide, találok egy bolhát az asztalon, egyet a csípőmön falatozva. A macska közben mint az őrült vakarózik és kezd a szőre kihullani, ugyanis, mint azt az állatorvos hétfőn megerősítette, allergiás a bolhacsípésre, remek. (Szerintem én is allergiás vagyok, még mindig viszketnek már majdnem gyógyult csípéseim is).

Nekem nagyjából ennyi a sztori: mióta a macskát nem engedjük a szobába és nem az ágyunkban alszik, engem nem csíp semmi (a többieket eleve nem csípte, csak kettőnket szerettek valamiért). Szegény Fanni viszont hétőn kapott injekciót és bolhaírtó cseppeket - állítólag ha nincs több bolha, lassan visszanő a szőre -, meg persze próbálunk nagyon takarítani, bár a bolháktól sem egyszerű megszabadulni (épp most is állatira rágja magát szerencsétlen).  Szép történet, nem? Teljesen belekattantam az egészbe, pedig viszonylag egyszerű volt a megoldás. 

Marci szerint az univerzum azt akarja üzenni nekem, hogy nem tudok uralni minden szituációt és nem kell mindenen pánikba esni. Azt azóta is találgatjuk, hogy vajon mi is hoztunk bolhát Amerikából és a már hozott bolháinkhoz adódott még egy adag a kertben lévő állatokról vagy simán csak itt lett a macska bolhás és Houstonban a szúnyogcsípések voltak olyan furák? 

Szerintem mondjuk simán lehet, hogy nekünk már éppen elmúlt - mert úgy két hétig semmi baja nem volt senkinek -, de valahogy a macska újrabolhásodott a kis házban, ahol laktunk. Végülis tök mindegy, nekem sok tanulsága van a sztorinak. 

És asszem, hogy  New Yorkot sose fogom szeretni...



PS.: Bár a bolhák utálatos jószágok és a macskát is nagyon sajnálom, örülök, hogy tényleg volt valami oka a tébolyomnak és nem Morgellonsom van...