Amikor Marcika eszelős hisztibe kezd a játszótéren, mondván, hogy ő nem és nem és nem jön haza és ezt demonstrálandó ívbe feszíti magát, hogy semmiképp ne lehessen berakni a babkocsiba, közben pedig torkaszakadtából üvölt, akkor a többi jelen lévő kedves szülő miért engem néz dermedten, mintha legalábbis gyerekgyilkos lennék?
Mondjuk tény, hogy itt furcsa szokások vannak (talán dackorszak sem létezik): a gyerekeket kábé tizenhét éves korukig babakocsiban tolják (nagyon elcsodálkoztam például, mikor láttam, hogy a szomszéd - mondjuk úgy másfél éves - kisfiú tud járni - előtte mindig csak az anyja karjában meg babakocsiban láttam) és cumi fityeg a nyakukban (!), amit időnként készségesen a szájukba tömnek a kedves szülők.
Szerintem egy amerikai gyerekorvos holtan esne össze az itteni gyereknevelési szokásoktól. Hú, biztos van a kiságyakban mindenféle vacak is, amitől megfulladhatnak - esküszöm csak a hecc kedvéért szívesen kifizetném az amerikai gyerekorvosunk repülőjegyét...
