kedd, május 19, 2009

ahogy a dolgok vannak

- amikor emelkedőn felfelé futok, mindig bánom, hogy megszülettem
- tegnap kiderült, hogy a Marci palacsintadobáló őstehetség; az én palacsintáim viszont nagyrészt a sütő mögött landoltak
- tulajdonképpen ma gondoltam bele először igazán, hogy a Marci a menetrendszerű reggeli macskagyömöszölés közben azt mantrázza az aléltan hentergő Fanninak, hogy kibelezlek, megöllek, te geci szar, puszta szeretetből, igen, mosmitnéztek, ez egy ilyen agresszív család
- a macska elviselhetetlenül aranyos

2 megjegyzés:

  1. ide illene anyukám - nem az a lényeg mit mondunk, hanem hogyan - példázata.

    anyukám kolleganőjének volt egy kisunokája, amolyan 3-4 évesforma. gyakran volt nála délutánonként, amíg a szülők dolgoztak. ha maminak dolga volt, a kicsi csak sertepertélt körülötte, segítneni szeretett volna ő is. ilyenkor a mami időnként felkapta, magához szorította és ezt mondta ízesen: "jaj, de szeretlek, te, kis büdös-rihes."

    az egyik ilyen alkalommal megérkeztek a szülők, és ahogy kell, megnevelték a nagymamát, hogy szépeket mondjon annak a gyereknek.

    így történt, hogy a legközelebbi vigyázós délutánon, mami az ölelgetés kíséretében esetlenül mondogatta: "kicsi szívem, bogaram..."
    mire a kislány kiszabadította magát az ölelésből, összeráncolt szemöldökkel nézett nagyanyjára és görbe szájjal azt mondta:
    "ne mondd ezt nekem! mondd azt, hogy büdös-rihes!"

    VálaszTörlés
  2. ondunk olyat is hogy "szétkúrom az agyad" és mégsem... illetve... hopsz, ez lehet hogy most nem volt jó hasonlat :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.