szombat délután elmentünk a tengerhez, fürödtünk, a víz kék és sós; agyontetovált párok nyomogatják egymás pattanásait a parton, szóval itt nyár van; fürdés után rusnya herkentyűket ettünk egy tengerparti étteremben és minden olyan idilli volt és én meg mégis rettenetesen szomorú vagyok és ha egyedül maradok, akkor gyorsan sírok, mer azt hallottam, hogy a rosszkedvű embereket lelövik, hát ezért álcázom a szart, btw ha az ember titkolja, hogy nincs jól, akkor nagyon magányos lesz, de a bánatot megosztani sem szabad, mert egy vinnyogótól menekülni kell, a magány tehát alapvetés: manapság kutya kötelességed jól érezni magad, a betegség, a szenvedés, a halál, a szomorúság nem divat, csak a lúzereknek vannak gondjai, háddenem, keménynek kell lenni, fogcsikorgatva mindent kibírni, unom kicsit ezt az állandó megfelelést, én bömbölni akarok egy sarokban, én toporzékolni és panaszkodni és hisztizni akarok kicsit, de nem lehet, mer a büszkeség, az elvárások, a tartás, a hiúság, a kimondhatatlan dolgok, majd elmúlnak a bajok, ezt mondaná az anyám, bár mondaná, bár mondhatná, annyira nagyon hiányzik.
na, most akkor a te életed, vagy másoké?
VálaszTörlésvagy ne kötözködjek? :]
nem kell mindenre mondani valamit...
VálaszTörlés.....ahogy neked jó..... az elvonulás nekem igazibb.....a te fájdalmadat senki sem érheti, senki.....egy testvér talán....nagyon talán.....vagy egy idősebb valaki, aki átélte már ezt a veszteséget..... a párunk nem...
VálaszTörlésszerintem mindenki érti aki elveszítette már legalább egy szülőjét (ilyen emberből rengeteg van). de én is azt gondolom, hogy akinek még élnek a szülei, annak erről fogalma sincs, de azért segíteni mindenhogyan lehet egymásnak...
VálaszTörlésAdd ki a banatod,-Tied, ne torodj az elvarasokkal.- ha azt teszed, onmagadat is becsapod.
VálaszTörlés