Sok éven át, amikor egyedül voltam és kétségbeestem és sírtam, akkor végül mindig azon kaptam magam, hogy az Istvánra gondolok: hogy ebben a helyzetben ő mit mondana, hogyan nézne, mit érezne, mit csinálna, szóval azt hiszem az István hiányzott mindig, amikor rettenetesen elkeseredtem; gondolom hosszú ideig gyászoltam őt és a kapcsolatunkat.
Tegnap, amikor összevesztünk és teljesen elesettnek és magányosnak és nyomorultnak és hülyének és szerencsétlennek éreztem magam, akkor azt vettem észre sírás közben, hogy az anyám hiányzik és egyfolytában arra gondolok, hogy az anyám akkor is szeretett, amikor teljesen elesett, magányos, nyomorult, hülye és szerencsétlen voltam.
Tegnap, amikor összevesztünk és teljesen elesettnek és magányosnak és nyomorultnak és hülyének és szerencsétlennek éreztem magam, akkor azt vettem észre sírás közben, hogy az anyám hiányzik és egyfolytában arra gondolok, hogy az anyám akkor is szeretett, amikor teljesen elesett, magányos, nyomorult, hülye és szerencsétlen voltam.
jaj
VálaszTörlésmajd elmúlik
VálaszTörléstudom, csakhát.
VálaszTörlésigazából többszörösen is odabaszott ez a postod, nemcsak azért mert önmagában is szomorú, hanem mer hétfőn ugyanez fordult meg a fejemben, nemcsak az istván-zs. párhuzammal kapcsolatban, hanem mikor körbehánytam a kispárnát, és arra gondoltam, hogy anya biztos kimosta volna nekem.
hát, az István-kín szerencsére elég régen elmúlt (bár nagyon sokáig tartott, mondjuk egy barom voltam, hogy nem küzdöttem eléggé ellene), de az anyám fölött érzett gyászom valószínűleg jóval nehezebb ügy...tegnapelőtt azt álmodtam, hogy egy jós azt mondja, hogy öt évig fogok gyászolni.
VálaszTörlésjójó, elképesztő, hogy jósról álmodok...
nem merem beírni ide a felső sávba azt a keresőszót, hogy "álmomban", és visszaolvasni a bejegyzéseket, de nagyjából emlékezetből is biztos, hogy tényleg elképesztő miket álmodsz :)
VálaszTörléslegalább nem lehet melletted unatkozni. legalábbis én mindig ezzel marketingelem magam, mikor arról mesélek az embereknek, hogy tulajdonképpen bolond vagyok.
a gyásszal meg az a baj, hogy mindenki nagyon megértő, átérző és segítőkész, de sajnos ez lófaszt se ér.
hát, én arra a szomorú megállapításra jutottam, hogy míg mondjuk egy tizenöt éves megengedheti magának, hogy "bolond" legyen, mert az akkor még olyan szexi, addig harminc fölött a bolond státusz már inkább szánalmas. úgyhogy én inkább úgy marketingelem magam, hogy szellemes, okos, vicces és karakán lány vagyok, akinek vannak hibái (hiba=szerencsére nem túl gyakran fellépő, ámde olyankor igen aggasztó téboly).
VálaszTörlésbtw az idő múlásával sokat javult az elmebajom. száz éves koromra én leszek a tökéletes mentális egészség megtestesítője, sej.
jóvan, hát én nem vagyok, se karakán, vicces is csak néha, viszont idióta mindig, ezér maradtam a bolond verziónál.
VálaszTörlésjaj, törlődött pár szó közben, így született a fenti értelmes mondat. sebaj.
VálaszTörlés