Mostanában, futás közben, mikor vad dob és basszusokat hallgatok, egy csomót szoktam azon gondolkodni, hogy egyes nők hogyan képesek olyan nagyon jól megőrizni a vadhajtásaikat és hogyan képesek állat zenéket hallgatni, azokra táncolni, bulizni, a férjüket, pasijukat megcsalni, inni, drogozni, mittomén micsinálni.
Valahogy én ezeket egyszerűen el sem tudom most képzelni - ne értsetek félre, nem is akarok ilyesmit csinálni, de ha akarnám is: jelenleg valahogy az is állati nehéz, hogy ne anyaként hanem nőként gondoljak magamra, nemhogy hirtelen annyira tudatára ébredjek a nőiességemnek, hogy mittomén, kirittyentve pasikkal cicázzak szórakozóhelyeken.
Persze, idővel nyilván változik az anyaszerep is, a kölkök nőnek, elmennek bölcsibe, oviba, iskolába, nem kell pelenkázni meg tapsolni tanítani őket (Léna ma spontán tapsolni kezdett a katicának egy könyvben, iszonyú édes volt), meg az evést is megoldják szépen maguk, szóval az embernek több ideje lesz, eszébe jut, hogy ő egy nő, stb, stb, de most...valahogy nem is szeretem igazán ezeket a régi állat zenéket hallgatni se, ezek mind-mind egy távoli élet - a gondtalan ifjúság (persze a francokat volt gondtalan) - részei már...Néha fáj a szívem emiatt - asszem ez természetes - de alapvetően azért ezt az új életet úgy fogom fel, hogy na tessék, itt egy újabb kaland, nézzük meg ez milyen, gyereket még sose neveltem és hát olyan elviselhetetlenül aranyosak azér (bár néha/majdnem minden nap öt percenként égnek áll a hajam az idegtől, őőő ezt csak súgva teszem hozzá)
Megyek, odaég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.