Most, hogy elkezdtem aggódni, hogy a gyerekeim autisták, aggasztó felfedezést tettem magamról: nem a gyerekeim autisták, hanem én vagyok az.
Képtelen vagyok barátkozni, beszélgetni, szenvedek nagy társaságban és szeretnék elbújni egy sarokba olvasni, szeretem folyton ugyanazokat az ételeket enni, filmeket nézni, könyveket olvasni, zenéket hallgatni, a boltokban zavar a sok ember, a fény és a hangos zene, a zajoktól sokszor megijedek és ideges leszek és, bár értem a humort és szeretem azt gondolni magamról, hogy empatikus vagyok, de nagyon nehezemre esik odafigyelni, amikor mások beszélnek, ráadásul súlyos koncentrációs zavaraim is vannak...
Aztán észrevettem például azt is, hogy amikor magyarázok a babáknak, egy csomó dologról nem tudom megmondani, hogy az micsoda, őőő...egy csomószor ezért azt mondom, hogy az a bigyó meg az az izé, tök jól fogják megtanulni ezt a nyelvet, érzem én is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.