Ja és azt még nem is meséltem, hogy a babák időközben mekkora haverok lettek: egy csomószor nagy vihogást hallok a szobából és leselkedem és csak annyit látni, hogy egymással szemben ülnek - illetve időnként kukucsost játszanak, iszonyú helyesek - és mindkettő kacag.
Egyébként meg nagy nap volt a szombati: először voltak játszótéren és rögtön hintáztak is (volt babáknak való mini hinta). Léna tök természetesen, boldog mosollyal üldögélt, míg löktem, Marcika, a kis műmacsó (mindig előadja a kemény fickót, de azért olyan kis gyáva a lelkem), eleinte rémülten nézegette a földet, de aztán vigyorogni kezdett, mikor kicsit lökdöstem és beszéltem hozzá közben.
Vicces dolog ez az ikrezés - érdekes élmény és bár mindenki azt mondja, hogy ők olyanok mint a sima testvérek, szerintem ez nem igaz, hiszen mindig ketten voltak, mindent egyszerre tanulnak, mindent egyszerre csinálnak.
Időnként kicsit elszontyolodva gondolok arra, hogy egy gyerekkel azért mennyivel jobban oda lehetne figyelni mindenre, de aztán látom a kis édes fejüket és belegondolok, hogy mindkettő mennyire más és pont ezért mennyire mást szeret bennük nagyon az ember.
És igen, kedvencem is van: hetente változik, egyszer Marcika, egyszer Léna az, eleinte aggódtam emiatt, de mikor elkezdtem érzékelni, hogy nem mindig ugyanaz a liebling, akkor megnyugodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése