ahogy a dolgok vannak

Igazi entellektüelek vagyunk, hogy amint kiszabadulunk, azonnal múzeumba megyünk. Ilyenkor le kéne innunk magunkat a sárga földig, nem?

Hú, tök jó volt tegnap egy kis szabadság, boldog voltam, pedig nagyon rosszul indult a délután: a babák két hónapja nem találkoztak a bébiszitterrel (aki még december közepén elutazott) és hisztériás rohamot kaptak, mikor meglátták, de végül megnyugodtak, játszottak, vele ettek is (ami nagy szó, mert velem már gyakorlatilag nem hajlandók egyáltalán, Marcival sokkal jobban esznek, csak az a gáz, hogy Marci a reggelijüknél már nincs itthon, a vacsorájukra meg nem ér haza, szóval kínlódhatok folyton én, isteni...)

Btw felcsillant a remény: a gyerekorvostól kaptuk a tippet, hogy templomokban próbálkozzunk bölcsiügyileg és ma találtunk egy olyat, ami egész közel van ide és van nekik heti kétszer félnapos bölcsiszerűségük, ami tulajdonképpen közösségbe szoktatóként működik és talán még nekünk is megfizethető. Aki ismer, tudja, hogy az egyházról elég csúnyákat gondolok, ugyanakkor nem hiszem, hogy bölcsis korú gyerekeknek olyan sokat számítana, hogy egyházi vagy nem egyházi helyre járnak.

Egyébként meg asszem beköszöntött egy nagyon nehéz korszak: mint mondtam, a babák újabban éhség sztrájkolnak - nyilván politikai okuk van rá, fene se érti, hogy mi baj van minden egyes kajával. Meg aztán most már egészen belejöttek a járásba és tegnap hagytuk őket kicsit garázdálkodni a lakásban - mert amúgy a saját szobájukban vannak elrekkentve -, kemény volt, szóval szerintem maradnak főleg a szobában, nem lehet máshogy bírni a kétfelé rohanó gyerekek őrültködését.

Ma délelőtt meg kicsit lent is járattuk őket a fűben: Léna nagyon vagány, ő már szinte futott, állati lelkes volt, Marcika (aki amúgy is nagyon hisztis mostanában és mintha kezdene nagyon félni az idegenektől is, bizonyára azért, hogy a hiszti összes aspektusát kipróbálja és engem az őrületbe kergessen) csak finnyogott, meg félt, nem mert hozzáérni a fűhöz, de keveset azért ő is lépegetett.