Hát, én nem vagyok meggyőzve. Nekem az egész tök nagy klisének tűnt, ezerszer láttunk már ilyet: adva van a karizmatikus, szótlan, ám csibész mosolyú főhős, aki ugyan páros lábbal tapossa szét a gonoszok fejét (szó szerint), ám egy egérszerű anyuka, meg a kisfia közelében kenyérre kenhető csodaemberré válik, lám, lám, a szerelem, meg a család, yea. Igen, tudom, a sztori ennél komplikáltabb, de azér csak ez az alapváz, nemde?
Persze nyilván kellenek valamire a klisék, az ismerősség jót tesz már a gyerekeknek is, a tesómnak például éveken át a Nagytakarítás a napocskánál című mesét kellett olvasni esténként, szegény anyám majd' megőrült...
És persze ezt a filmet mindenkit kielégítően csinálták meg: a nők sóhajtozhatnak, hogy jaj, nekem is kell egy ilyen Ryan Gosling (nekem nem kell ilyen, én hét évig éltem a csibészes mosolyú, nagy orrú, szótlan Istvánnal, aki ugyan nem taposta szét senkinek a fejét - csak basszusgitározott, sokat ivott, nem találta a helyét, kereste a helyét, kallódott, nem dolgozott, megcsalt, rosszfiú volt a javából, na; persze tudom én, hogy Ryan igazából jófiú, csak a szerelemért csinál úgy, mint a nagy kemények, olálá -, szóval bocsánat, elkalandoztam, a szótlanságról akartam még, hogy Istvánnak sokszor annyira idegesített a hallgatása, hogy pénzt ajánlottam neki minden egyes mondatért.) A férfiak meg, hát ők Ryan Goslingok (akarnak lenni) eleve, nyilván nekik a legnagyobb buli ez a film: vadul mennek az autóval, van benne pucér nő, bűnözők, romantikus csók, fröccsenő vér, há az egész olyan, mint valami nagyon izgalmas élet, kéremszépen...
PS.: valahogy elromlott közzététel közben amit írtam, leveszem, javítom, visszateszem...
PS2: Ezt a filmet egyébként nem egy nő rendezte? Ez a galamblelkű vadmacsó kép annyira olyan, mintha egy álmodozó nő lelkéből pattant volna ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.