A gyereknevelésben egyébként szerintem épp annak az ambivalenciája a legnehezebb, hogy az embernek kicsi gyerekkel kell leginkább visszatalálnia a játékos, könnyed énjéhez, ugyanakkor az egésznek hatalmas súlya van és igenis komoly felelősséggel jár, sok mindent el lehet rontani.
Persze nyilván ezt sem kell túlhisztizni, a nagymamámék idejében nem vitatkozott senki a bezzeganyán a gyermeknevelés mikéntjéről, aztán mégis felnőtt mindenki szépen...az persze megint más kérdés, hogy milyen minőségű lesz a későbbi élete a "csak úgy" felnőtteknek (ugyanakkor természetesen semmi jóra nem garancia a tudatos nevelés sem).
Számomra az az egyik kulcskérdés, hogy vajon elég-e nagyon szeretni a gyerekeidet vagy ennél azért több tudatosságra van szükség...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése