Vannak ezek a megható hajnali ágyjeleneteink Marcussal: úgy öt-hat körül sikítva követeli, hogy menjek be a szobájukba és ott feküdjünk a bent lévő heverőre együtt és szundikáljunk még egy-két órácskát és mostanában olyankor a mellemre vagy a vállamra hajtja a fejét, ó, elviselhetetlenül szép jelenetek ezek.
Mindig az jut eszembe, amit a nagymamám mondott, amikor hazamentünk karácsonykor: hogy olyan volt a gyerekekkel találkozni, mintha első randevúra ment volna.
Egy szavatok sem lehet, mostanában alig nyüszögök és nincs is különösebb bajom tényleg: elképesztő, hogy mekkora változást hoz, ha az embernek jut magára is egy kis ideje és nem olyan, mintha egy csőben élne a gyerekekkel.
Meg aztán még azt is akartam mondani, hogy olvasgattam valamelyik nap mindenféle félresikerült szüléstörténetet és azóta Marcit az ezek fölött érzett szomorúságommal gyötröm esténként és aztán mindig megbeszéljük, hogy fogunk írni annak a nőgyógyásznak, aki kifogózta belőlem Marcikát, mert borzasztó hálásak vagyunk neki, amiért végül nem lett nagy baj abból, hogy a szépfiú nem akart kijönni* (bezzeg Léna, egy pillanat alatt kibukkant).
Aztán nem meséltem még a bébiszitterről sem, szóval van egy kedves szitterünk, a bölcsiben dolgozik önkéntesként, alapvetően óvónéninek tanul és mivel láttuk, hogy a gyerekek nagyon jóban vannak vele, ezért egyik nap megkérdeztük, hogy nincs-e kedve vigyázni rájuk néha, szerencsére volt, így aztán most heti egyszer kirúgunk a hámból (főleg kirándulunk - ezt én erőltetem -, tegnap is volt egy elég balul sikerült utunk Carrarába, ahol eltévedtünk, végig zuhogott az eső, kifogyott a benzinünk, lemerült az okostelefon, amivel az utat néztük, ezért aztán hazafelé is eltévedtünk, stbstb) Carrara szép - bár valójában inkább érdekes, mint szép - hely, de így zuhogó esőben, a vasárnap délutáni kihaltsággal volt benne valami hátborzongató.
* aki régóta olvas, az biztosan emlékszik, hogy voltak nekem ezek az autizmus szorongásaim Marcussal kapcsolatban: na, hát én titokban végig azon rettegtem, hogy éppen amiatt lett valami baja, hogy ki kellett rángatni és már esett a szívhangja és biztos oxigénhiányos lett és jajjaj - dehát állati mázlisták vagyunk és Marcusnak az égvilágon semmi baja sincs. Persze a bűntudat is rögtön ott toporgott ezeknél a gondolatoknál, hiszen mi erőltettük a hüvelyi szülést (nagyon nyomták a szoptatós gyorstalpalón, hogy mennyivel könnyebben jön a tej, ha a gyerekek természetes úton születnek, meg aztán iszonyú lett volna császáros sebbel tüsténkedni, mikor senki nem volt aki segítsen; aztán persze annyi dolgom volt, hogy a gátsebem pár nap után fel se tűnt).
Kicsit kerekítette a szemét az orvosunk, mikor mondtam, hogy nem kell programcsászár, szülünk vidám arccal, de aztán belement, mondjuk körülbelül százan asszisztáltak neki, gondolom nagy dolognak számít Amerikában egy hüvelyi ikerszülés.
* aki régóta olvas, az biztosan emlékszik, hogy voltak nekem ezek az autizmus szorongásaim Marcussal kapcsolatban: na, hát én titokban végig azon rettegtem, hogy éppen amiatt lett valami baja, hogy ki kellett rángatni és már esett a szívhangja és biztos oxigénhiányos lett és jajjaj - dehát állati mázlisták vagyunk és Marcusnak az égvilágon semmi baja sincs. Persze a bűntudat is rögtön ott toporgott ezeknél a gondolatoknál, hiszen mi erőltettük a hüvelyi szülést (nagyon nyomták a szoptatós gyorstalpalón, hogy mennyivel könnyebben jön a tej, ha a gyerekek természetes úton születnek, meg aztán iszonyú lett volna császáros sebbel tüsténkedni, mikor senki nem volt aki segítsen; aztán persze annyi dolgom volt, hogy a gátsebem pár nap után fel se tűnt).
Kicsit kerekítette a szemét az orvosunk, mikor mondtam, hogy nem kell programcsászár, szülünk vidám arccal, de aztán belement, mondjuk körülbelül százan asszisztáltak neki, gondolom nagy dolognak számít Amerikában egy hüvelyi ikerszülés.
Ilyen szerelmes nagyjeleneteink nekünk is vannak a fiammal, csak ő néha még a kezemet is megragadja, és a kis arcára helyezi, hogy simogassam :D Kis kéjenc...
VálaszTörlésó, ez nagyon cuki:) Marcika a múltkor odajött hozzám és ellentmondást nem tűrően azt mondta, hogy "mama megsimogatja Marcika lábát":D
VálaszTörlésMindig meglepődöm rajta, hogy vannak, akik a császárt preferálják a hüvelyi szüléssel szemben, mondván az nem fáj. Ja, csak egy műtéti beavatkozásról van szó, hasi heggel, semmiség... Nekem is mindenki mondogatta, miután egy veszélyeztetett terhesség után a második gyerekem nem akart fejjel lefelé befordulni, és túl kockázatos lett volna farfekvéssel megszülni, hogy mit vagyok úgy oda, örüljek, hogy megúszom egy császárral, elképesztő. Természetesen a baba egészsége volt az első, tehát ha nincs más út, akkor császározzanak meg, de az semmiképp sem a könnyebb megoldás. Aztán szerencsére megemberelte magát a fiú, és befordult rendesen.
VálaszTörlésAz ikres hüvelyi szülésről meg azt gondolom, hogy hős vagy, pont mint a dán trónörökös felesége, aki két gyerek után ugyanígy szült ikreket.
hát, azért hős nem vagyok, epidurállal ment csak:) de nagyon jó élmény volt, még a kis malőr ellenére is.
VálaszTörléshát, pedig szerintem hős vagy, ha nekem, miután megszületett az egyik, azt mondják, hogy vissza a startmezőre és csináljuk mégegyszer... hát, nem tudom, mit csináltam volna, de már a gondolatra is kiver a víz.
VálaszTörléspedig alapvetően nekem is jó élmények voltak a szüléseim.
hát, de eleve tudtam, hogy ketten vannak és kemény meló lesz (a doki az elején azt mondta, hogy készüljek fel rá, hogy életem legkeményebb sok órája következik), de állati fárasztó volt, az tény, ájultan aludtam utána sokáig (a kismajmok az intenzíven voltak, ami rossz volt, de legalább rápihentem az elkövetkező négy hónapra...)
VálaszTörlésés igen, a császár nekem is rémisztő, mert csak egy komoly hasi műtét.
(ja, meg ugye szegény Marcust nem kellett kinyomni, mert kihúzták:()
VálaszTörlés