Mi nem is voltunk nászúton!
Oké, de nekünk az egész életünk egy nászút.
Az ilyen hétvégék után állati büszke vagyok magunkra: voltunk kirándulni a gyerekekkel Pratóban - teljesen megdöbbentően óriási kínai negyedbe botlottunk, amikor eltévedtünk, de frankón kínai volt, kínai utcanév táblákkal -, elmentünk kettesben lenni pár órára, aztán szintén a gyerekekkel elmentünk a világ egyik legjobb pizzériájába Marci kollégáival (méterre adják a pizzát, az volt az érdekesség, no meg az, hogy sírni kellett, olyan finom volt), ma voltunk a tengernél...pedig higgyétek el, a kocsiig elmenni is kemény meló sokszor két három évessel, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a lakásban üljünk Toszkánában, mert az egyszerűbb és kényelmesebb, így aztán inkább megyünk, igaz, a kirándulások sokszor inkább csak a kirándulások illúziói (például Lénát végighurcolom Firenzén, ezért minden képem tök ferde, meg ilyesmi), de én azt gondolom, hogy minden jobb, mint nem menni. Nem sok jobb dolgot tudok elképzelni az utazásnál, talán ezért van ez a mániám.
Különben nagyon jó fejek, nagyon jól bírják a kiképzést (biztos azért, mert már a hasamban is egyfolytában utaztak és az ősemlékezetükkel őőőő visszaemlékeznek, igen), most már a kocsiban is elüldögélnek egy-másfél órácskát is fegyelmezetten, gyalogolnak sokat minden túrán - persze templomokba bemenni azért elég reménytelen, mert az oltár lépcsőin akarnak ugrálni, meg rikoltozva futkároznak- , keveset nyafognak, a tengert imádják, az étterem...hát az kemény dió, az ülés tíz percnél tovább még nem nagyon megy, de azért még az éttermezés is kibírható - eddig egy poharat törtünk el, igaz, nem tudom ez jó arány-e, nem voltunk azért nagyon sokszor enni -; holnap kezdődik a Campo Solare bölcsi helyett, ami ugyanolyan mint a bölcsi, csak most délután fél ötig maradnak egy helyett, úgyhogy most tervezem az erőltetett menetben kirándulást - azokra a helyekre, ahová tényleg reménytelen gyerekekkel menni - Marcival vagy nélküle, nekem mindegy, de a seggemben puskapor van, ki tudja mikor leszünk újra Toszkánában, minden percet ki kell használni.
Palermo is tervben volt augusztusra, de azt lefújtuk, mondván, hogy túl drága és túl bonyolult volna, de megbeszéltük, hogy életben tartjuk a kapcsolatainkat, aztán valahogy egyszer elmegyünk kettesben.
Szóval mostanában magvas filozófiai gondolataim helyett nagy valószínűséggel a fényképeimet kell majd nézegetnetek, bár amilyen az én szerencsém, Marcus a második napon beteg lesz és egészen a Campo Solare végéig itthon kell maradni vele (természetesen köhög, szóval ne gondoljátok, hogy alaptalanul pesszimista vagyok).
A firenzei kollegam, aki Pratoban el, meselte, hogy Pratoban a viragzo textilipart atvettek a kinaiak, de azt nem tudtam elkepzelni, hogy ennyire, hogy meg utcatablat is kinaiul irjak ki. A felesege is a textiliparban dolgozott, aztan hamarosan munkanelkuli lett.
VálaszTörlésPar napja lattam "A lany es a kolto" c. filmet, pont egy kinai lanyrol szol, aki Chioggiaban kenytelen dolgozni, a masodik munkahelye egy varroda. Szerintem piszok jo film.
Drukkolok, hogy Marcusod ne legyen beteg es tudjal vegtelenul sokat csavarogni.
Kepzeld, a fiam is tok jol beszokott a gyerekfelugyelokhoz, egesz heten mehetett volna, erre defektet kaptam, csak holnap csinaljak meg az autot, penteken pedig indul a gyerekvakacio, szoval ugrottak a terveim, miszerint egyedul suttetem a fenekemet a plazson. :D
Így hogy írod, jut eszembe, hogy mi sem voltunk. Aztán meg évek múlva annyit mentünk mindenfelé, hogy alig vártam hogy egyszer hazaérjünk.
VálaszTörlésjol teszed. menj amig tudsz.
VálaszTörlésMarcus Aurelius
VálaszTörléscsak ahogy filozófia és Marcus egy bekezdésben szerepelt - nekem ez ugrott be :)
hj
Mi sem voltunk. Se pénz, se idő nem volt (dolgozni kellett)
VálaszTörlésAztán most meg megyünk mindenfelé.
s igen, nekem is folyton mehetnékem van. :-)
valahogy bennem az is van, hogy ha egyszer hazamegyünk, akkor nyilván úgyis dolgozni fogok száz éves koromig és annyira más lesz az élet, muszáj most csinálni egy csomó mindent, amíg viszonylag szabad vagyok.
VálaszTörlésOké, most épp hazamentek, de nem hiszem hogy ez 100 éves korodig fog tartani :-) Nem adok nektek 3 évet és úgyis megint repterekről fog szólni az élet. A gondok ott kezdődnek majd ha a csimoták iskolások lesznek. tudod, a közhely: kis gyerek kis gond... :-)))
VálaszTörléshát ez az, de gondolj bele, mire letelik otthon a három év, addigra mennek iskolába - az meg azért már nem mindegy, hogy hova.
VálaszTörlés