ahogy a dolgok vannak

És igen, szuper happy end itt a szenvedések után: tegnap, amíg Léna oviban volt, Marcussal elmentünk a kedves doktor néninkhez, akitől kaptunk kölcsön egy működő inhalálót (a miénk a legdurvább köhögő roham közepette elromlott, igazi tragikomikus jelenet lehetett, ahogy próbáltam megjavítani hajnalban) és még éppen visszaértünk Lénáért (igaz, majdnem bezárt az ovi), aztán estére Marcus olyan nagyon jól lett, hogy még kettőt köhintett, majd hang nélkül aludt reggel fél kilencig, én meg, a vakmerő anya, elvittem őket délután bábszínházba (pedig hogy fogadkoztam, hogy többé nem megyek a városba velük...úgy tűnik mazochista vagyok), mert a jegyeket Marcus óriásköhögésének napján vettem és nem akartam, hogy a köhögés megint meghiúsítson egy bábszínházat (volt már ilyen), meg hát Marcus ilyenkor igazából nem beteg. 

Kicsit necces volt megint az utazás (és változatlanul nem győzök csodálkozni az utazóközönség bunkóságán; simán elsodorják  a gyerekeket, sőt, gyakorlatilag észre sem veszik őket, mert olyan kicsik és az fel se merül senkiben, hogy esetleg átadja nekik a helyet, mert még nehezen kapaszkodnak.) 

Néhány agyvérzést azért kihordtam lábon az utazásaink alatt, de ilyenkor mindig superhero-nak érzem magam már itthon, biztos ezért veszem én azokat a bábszínházjegyeket. A gyerekek rettentően élvezték az utazást, gyakorlatilag minden csodálatos volt az úton.

PS.: Csak azt a zablisztes sajtos rudat, csak azt tudnám feledni!