Honnan jön az az iszonyú mennyiségű önutálat ami a legtöbb emberre olyan nagyon jellemző? Mi a franctól olyan bizonytalan, sérülékeny, sérült mindenki? Ezek a problémák vajon mind gyerekkori sérülések, fájdalmak vagy frusztrációk eredményei, vagy később is kialakulhatnak? Szép fokozatosan válunk sértetté, keserűvé és frusztrálttá vagy akár egyetlen esemény is tökéletesen szétbarmolhatja a lelkünket? És egyébként is: hová tűnnek a szavak amiket kiradírozunk?
Én most nagy és bölcs emberként azt gondolom, hogy minden problémánk a szeretethez kapcsolódik. Kaptunk-e belőle eleget életünkben, ill. tudunk-e belőle eleget adni a környezetünkben élőnek? Kezdem azt gondolni, hogy minden ember - leszámítva az értelmi képességeikben korlátozottakat ill. a velejükig gonosz embereket - boldog volna a földön, ha megkapná a számára minimálisan szükséges szeretetadagot azokban a szituációkban, amikor emberekkel találkozik. "All you need is love", lehet, hogy ez az émelyítő refrén nem is olyan kamu?
VálaszTörlésó, ilyen egyszerű? de nyilván az sem mindegy, hogy ki, hogyan és milyen életkorban szeret minket, nem?
VálaszTörlésAz ördög a részletekben lakozik, nyilván: "ki, hogyan és milyen életkorban".
VálaszTörlésÉn csak annyit állítok, hogy a szeretet (mint képesség/tudatállapot/élmény stb.), kulcsszóként, vagy kiindulópontként áttekinthetővé teheti a legtöbb emberi élethelyzetet, konfliktust, problémát, sikert stb. amiben részünk lehet.
ja a szeretet...
VálaszTörléskaptunk-e, meg adunk-e...
szerintem még az is fontos, hogy elfogadjuk-e meg hogy kérjük-e vagy elvesszük-e...