Beszéltem ma azzal a nővel, akivel nemrég ismerkedtünk meg és akinek ikrei születtek vagy egy hónapja.
Szegény, szegény, azt hiszem eléggé küszködik, miután letettük a telefont, gyorsan meg is néztem a régi képeket, á, én nem hiszem el, hogy az is megtörtént, ami a képeken van, szerintem az én gyerekeim mindig 21 hónaposak voltak...igazából már az előző napra sem szoktam emlékezni (ez csak azóta van, mióta gyerekeim vannak, régen büszke voltam a memóriámra), de most meglepően sok jó tanácsot adtam, valahogy hirtelen visszajött minden régről.
Nagyon szívesen segítenék neki, de nálunk most abszolút krízishelyzet van: vacakul alszanak, vacakul esznek, betegek is, de amúgy is eszméletlen hisztisek, valami fogkínjuk is van, néha már pont olyan reménytelennek érzem a helyzetet, mint egy hónapos korukban...
Találtunk egyébként egy, az egyetem által kicsit támogatott - adnak pár majdnem ingyen órát - bölcsiszerű képződményt, ahol mindenféle foglalkozások is vannak, nemcsak úgy vigyáznak rájuk és úgy vettük észre, hogy szeretik (pont ma mondjuk sok sírás volt) és megdöbbentő módon, három alkalom után Marcika tényleg máshogyan és sokkal többet gagyarászik, mint eddig (én egyébként felismerni véltem a szövegében a there és a that szavakat) - az egyetemi támogatás hamar kifullad majd, de azért próbáljuk majd vinni őket minél többet, én úgy látom jót tesz nekik, na meg azért valljuk be, nekünk is...
