helyzetjelentés

Rettenetesen szorongok. Elviselhetelenül szorongok. Fájósan szorongok. Sszorongok. Szorrongok. Sszorrongok.
És akkor azt még nem is mondtam, hogy mennyire nevetségesen veszek ruhákat. És már megint nem találom a postaláda kulcsot, a postaláda kulcsot pszichésen veszítem el, én kérem nem akarok hírt kapni a világból, nem akarok számlákat nézegetni, a postaláda kulcsnak egyszerűen nincs létjogosultsága, el is képzelek egy boldogabb jövőt, amiben kikapcsolják a villanyt, a gázt , kilakoltatnak és mindez az elkóborolt postaláda kulcsok miatt van, a postaláda kulcsok talán most épp a Rapid Grillben ülnek a sarkon és letolnak egy hányinger makarónit, aztán elégedetten becsöngetnek egy másik postaláda kulcshoz, majd együtt lézengenek a Tecsóban, leszarják a klotyóban az ülőkét és bevásárlókocsit lopnak. És akkor még nem is mondtam, hogy mennyire nevetségesen veszek ruhákat.
Bemegyek a boltba, eleve semmi nem tetszik annyira, ezért direkt valami olyasmit próbálok fel, ami még annyira sem tetszik, mert akkor hátha nem veszem meg ha jó (minek venni bármit is?), ilyenkor persze mindig jó és megveszem, pedig nem is tetszik annyira, (nekem soha semmi nem tetszik annyira, kritikus lélek vagyok, tudjátok, ezt utáljátok bennem annyira) de egy kicsit tetszik és mondogatom is magamnak, hogy hát azér nem rossz ez, meg egész szép, de tényleg és aztán hazaérek és rájövök, hogy nincs annál rondább a világon, bánatosan bedobom a szekrénybe és legközelebb csak lomtalanításkor veszem elő.
Igen, remek az ízlésem, választékosan öltözködöm, divatos vagyok, meg ami kell.