A hosszútávfutó magányossága

Elég volt, nem bírom, vége. Nem. De. Nem. De. Na, csak pár perc még, azt fél lábon is. Nem. De. Gyerünk lusta geci, futunk. Futunk fiam, futunk bazmeg. Nem, abbahagyom, megállok, soha többet, kuss. Na, ugye milyen jó, tök jó, megy ez, a hátad tartsd egyenesebben, úgy kapsz levegőt, a lábad bírja, a tüdőd bírja, akkor mi a fasz bajod van? Az agyam nem bírja, az agyam. Unom, unatkozom, elég volt, nincs tovább, öt perc, egy perc, nem mindegy? Minden csak attól valamilyen ahogy gondolsz rá. Minden attól jó, hogy jónak hiszed. Minden attól rossz, hogy rossznak hiszed. Futni jó. Futni szar. Nem. De. Na még egy kicsit, a mama meg a papa, meg a kinek is a kedvéért? Futni jó. Futni szar. Futok. Fu-tok. F_u_t_o_k. Futsz. Futnak. Futunk. Az agyam. Nem bírja. Vége, elég. nem. de. nem. de. nem. elég. nem elég.

"nem mondhatom el senkinek"

Elkezdtem. Leírtam. Töröltem. Újrakezdtem. Áthúztam. Legyintettem. Volt post. Nincs post.

Kedves tévénéző gyerekek!

A születésnapjainkat úgy tűnik Fish and Chips-ben ünnepeljük, ahová Marci nagyonfizikuskodni megy, én meg angolspotolni (és akkor nem ihatunk sok vodkát mer neked majd napokig nagyon tudományos fejet kell vágni?), de előtte még (feltehetőleg) pár hónapnyi aggasztó megpróbáltatás vár rám Triesztben: egy Franceska nevű (nyilvánvalóan őrült) lány írt ma, hogy tanítsam magyarra, el is kezdtem magyar leckéket venni és rádöbbentem, hogy egyértelműen zseni vagyok mert meg bírtam tanulni ezt a nyelvet.

a bürokrácia megöl engem

A jogi hercehurca megöli az örökösöket: bejelenteni, aláírni, befizetni, bemutatni, fénymásolni, elküldeni, bemenni, lemondani, átiratni, döbbenet.

Én mondom feleim, nincstelenül kell meghalni, nem hagyni senkire semmit, én jó úton járok asszem, a bankszámlámon jelenleg 223 forint van, nem lesz gond, menni fog, a macskát felneveli a Marci, másom nincsen is, ja, de tényleg, most fogok örökölni, dehát belehalok az adminisztrációba mielőtt bármi is az enyém lenne, szóval minden oké, a síromra azért talán ráiratnám, hogy az örökösödési adminisztráció vitte el ilyen fiatalon szegényt, ja sírt nem akarok, ej, hogy legyen, fene tudja.

Igazából valami szörnyen tragikusat akartam írni arról, hogy nem elég, hogy az embernek meghal az anyja, de a halála miatti/utáni ügyintézés olyan átláthatatlan, szövevényes, véget nem érő és gyötrelmes, hogy felejteni se tudsz, egyszerűen nem hagyják, szóval igen, ilyen tragikusat akartam, de belefáradtam az indulatba, kínomban vigyorgok inkább, badarságokat beszélek, fénymásolok, aláírok, elküldök, telefonálok, bediktálok, döbbenet.

szőröző

A szőrön gondolkodtam. Pontosabban a nők és a szőr kapcsolatán. Azon, hogy a szőr egyre kevésbé kívánatos a nőkön, eltűnik mindenhonnan. Vajon miért a fej az egyetlen terület, ahol a társadalom (igazából nem tudom eldönteni, hogy a férfi- vagy a nőtársadalom) engedélyezi még a szőrt? Mondom még.

Mert szerintem nem lehetetlen, hogy haminc év múlva a szemöldök nélküli, kopasz nő lesz a szépségideál; hát hiszen a hatalmas, nyilvánvalóan illetlen helyeken is szőrös, szedetlen szemöldökű, abroncsos szoknyás nőktől is eljutottunk valahogy a rajzolt szemöldökű, rövid hajú, csupasz puncijú, zörgő csontú nadrágos lányokig.

i mille occhi

Nem kell olyan nagyra lenni a moziünneppel, jóvan? Nekünk is van ám itt filmfesztiválszerű izénk, igaz, a tematika elég rejtélyes, meg aztán van ez a fránya language gap, de a mozi, az kérem mozi, meg aztán sokat segítenek a néma filmek...

ahogy a dolgok vannak

Azt hiszem futni azért is olyan nagyon jó, mert van benne valami heroikus, merugye mindig van egy pont, amikor úgy érzed azonnal összeesel, de persze futsz tovább, ekkor az endorfin a segítségedre siet és így bedrogozva hirtelen azt képzeled, hogy akár el is repülhetnél ha nagyon akarnál. Btw sokkal jobb a szívem mióta újra futok, a sport elméletileg a gyászra is jó, gyakorlatilag meg azt hiszem most kezdek kapcsolni és igazán gyászolni, szóval a pszichiáterek feldughatják a seggükbe a fél éves gyászperiódust, ugyan már.

(Btw gondolkodtatok már azon, hogy az is sznob aki a jó filmeket és jó zenéket szereti és az is, aki a rosszakat nem szereti? Ja, semmi, ez csak úgy eszembe jutott, ma posztmodern blogot írok, jóvanna)

Ma, a szokásos hajnali hirtelen ébredős-nem visszaalvós szeánszom alatt azon elmélkedtem, hogy milyen isteni szerencse, hogy eljöttem ide és nem fostam be a sok károgástól (jól fontold meg, egy hirtelen jött szerelem miatt mindent otthon hagyni, úristen, hát én a helyedben nem csinálnám), hogy milyen isteni szerencse, hogy ennyire egymásra találtunk az irtózatos idétlenségben és hogy milyen isteni szerencse, hogy ennek a lehetőségét tavaly augusztusban, pár órás beszélgetés után valahogy megéreztem.

Egyébként tudjátok hogy képzelem a poklot? Egy szobában, egy olyan olasz nyelvtankönyv fölé görnyedve, ami az összetett és visszaható személyes névmásokat gyakoroltatja, fúj. Az olaszok használhatnának végre egy normális (germán) nyelvet, ejnye.

egy némettel kocsmáztunk

Ma: Ja, elég vicces volt, hogy mire visszajöttem a vécéről, már a German guiltről beszélgettetek...

Napok óta rosszul alszom, megmagyarázhatatlan rosszkedv gyötör, szorongok, honvágyam van és sokszor, mikor hajnalban kibotorkálok a vécére és a sötétben hunyorogva tapogatom a villanykapcsolót, hirtelen mintha valaki nyakon vágna a mondattal: úristen meghalt az anyám.

a blogírás mint olyan

Ma egész nap írni akartam és most, ahogy leültem, hogy na akkor há és, hirtelen annyira elképesztően abszurdnak éreztem a blogírást mint olyat, hogy gyorsan el kell mondanom mennyire elképesztően abszurdnak tartom a blogírást. Mint olyat.

PS

Amint megírtam az előző postot, egy nyelviskolából interjúra hívtak, yea.

Vicces volt, a nő megkérdezte, hogy beszélek-e olaszul és mikor azt mondtam egy kicsit, gyorsan vacak angolra váltott. Erről eszembe jutott az a bolond nő, aki még tavaly az utcán hosszú monológot intézett hozzám, amire én úgy reagáltam, hogy elnézést, nem beszélek olaszul, mire a nő hosszan és döbbenten nézett rám, majd azt mondta: dehát hallom, hogy beszél.

"A létünk csak egy számadat"

Törvényen kívüliből számontartott lettem tegnap: számot generáltak a nevemből, ezzel akár már dolgozni is mehetnék, ha lenne aki alkalmazna.

A regisztrációs eligazító néni imígyen instruált minket, miután elmondtuk, hogy magyarok vagyunk és ki szeretnénk váltani a regisztrációs számomat, hogyaszongya: ide a trieszti, ide pedig a bulgáriai lakcímet kell írni, btw tegnap találkoztunk egy magyar lánnyal, aki itt dolgozik és elmondása szerint a munkahelyén csak angolul beszél, hümm, ekkor mélyen elgondolkodtam: most én vagyok extra szerencsétlen, hogy semmi munkalehetőséget nem találok itt, vagy mások tudnak elképesztően jól helyezkedni?

Persze az is tény, hogy papíron nem értek semmihez, csak a tanításhoz, nyilván valami pénzügyesnek kellett volna mennem, hogy esélyem legyen a túlélésre, de - mint Marcinak tegnap kifejtettem - ha közgázra mentem volna, tuti, hogy amint felírják az első számot a táblára, én kidobom a taccsot és közben még mutattam is neki, hogy mekkorát és hogyan hánynék.

"kínzó kérdések"

Honnan jön az az iszonyú mennyiségű önutálat ami a legtöbb emberre olyan nagyon jellemző? Mi a franctól olyan bizonytalan, sérülékeny, sérült mindenki? Ezek a problémák vajon mind gyerekkori sérülések, fájdalmak vagy frusztrációk eredményei, vagy később is kialakulhatnak? Szép fokozatosan válunk sértetté, keserűvé és frusztrálttá vagy akár egyetlen esemény is tökéletesen szétbarmolhatja a lelkünket? És egyébként is: hová tűnnek a szavak amiket kiradírozunk?

török dé sms

Neked való hely: nagyorrúak, macskahegyek, szexihangú müezzinek. És a nyelvüket is imádnád: alacsacsi cicekmiri güzkürü:)

fyi

A macska új beceneve Ember.

"szépen laktok, anett"

Én kérem ehhez már öreg vagyok, ennyi program egymás hegyén-hátán: csütörtökön egy Pink Floydot játszó zenekar koncertjén voltunk, a tagok nyilvánvaló őrültek, konkrétan lejátszották az egész Animals albumot, mentek a számok szépen sorban egymás után, pont mint a lemezen, meglepő módon lenyomták az Echoest is, pedig ugye a slágerszámokat illik csak egy ilyen zenekarnak, de ezek nem százasok, van velük valami, csodálom, hogy Ummagummát nem nyomtak, nem, nyilván kímélni akarták a mediterrán idegeket, biztos ezér nem volt a kedvencem sem, pénteken biciklivel meglátogattam a szép, okos, erős férfit a munkahelyén, rémisztő Triesztben biciklizni, párszor halálfélelmem volt, pedig csak egyszer csapott el majdnem egy motoros.

Tegnap újabb tengerben pancsikolás után decens kisgyerekek módjára kórusfesztiválra mentünk (itt nagylelkűen így hívják, ha egy olasz férfi és egy észt női kórus fellép), de elég sokat rosszalkodtunk míg szóltak a dalok: a női kórus uncsi volt, ezért figyelmünket kénytelenek voltunk a tagokra fókuszálni: volt pár két méter fölötti fellépőnő, a főszoprán meg úgy nézett ki mint egy bkv-ellenőr (dagadt, szőkített középkorú nő, rimembör?), csak az övtáska hiányzott az oldaláról. Egyébként pedig nemrég kiderült, hogy milyen kiváló pornósztár válna belő, aztán még az is van, hogy féltékeny vagyok, ez a csúnya nagy hibám, szégyellem magam emiatt, öreg vagyok én már ehhez, a bizonytalan embereket lelövik (ugye), pedig igazán szépen lakunk, anett.

"You're what Grammy Hall would call a real Jew"

I distinctly heard it.  He muttered under his breath, "Jew."  

feljegyzések az amatőr sportolók házából

Legalább négy év letöltendő börtönbüntetésre kéne ítélni azt (engem), aki akár csak kis időre is abbahagyja a sportolást. Miközben (hosszú idő után újra) futottam, úgy éreztem magam, mintha Recsken kéne hatalmas köveket cipelnem, az élmény förtelmes volt, nem ajánlom senkinek.

nagyon hiányzik az anyukám

slave to the wage vol. 533387103

Ma: Azt a bort akarod kinyitni?

Mo: Ja, ja, persze, az egy tök fasza bor.

Ma: De nem valami születésnapon kéne meginni?

Mo: Jajmár, ma debütáltam förtelmes olasztudásommal, muszáj ünnepelnünk.

Egy állásinterjú magyarul is irdatlan gyötrelem, undorító, fájdalmas kín, hát még millió sebből vérző olasztudásommal, de én, feleim, végigcsináltam, igen: túlléptem önmagamon (és szánalmas fos olasztudásomon) és odamentem, dadogtam, gagyogtam, befejezetlen mondatokba gabalyodtam és bár tény, hogy fogam kerítésén minduntalan kiszökkenni kívántak olyan kifejezések mint I mean meg See?, én hősiesen visszagyömöszöltem őket és helyette jámbor (és reményeim szerint okosan gondterhelt) pofával olyanokat mondtam, hogy ho capito, meg spero che sia un posto.

Nem, nincs konklúzió. Ja, de van: sose bízzatok olyan emberben, aki szerint minden jó ami olasz. Nincsen neki esze ugyanis.

helyzetjelentés

Csodás fényképeket csinálhatnék az itteni nyugdíjasokról ha nem iszonyodnék a digitális fényképezőgéptől, íme néhány a sok remek téma közül: száztíz évesnek látszó néni vadul a volán mögött, száztizenöt évesnek látszó néni bukósisakban baktat át az úton, hullaszállító visz el a házból egy nyilván nagyon öreg nemtomkit, biztoshogynyolcvanfölötti bácsik és nénik kártyáznak a tengerparton, ilyesmik, be kell illeszkednem, haladnom kell a korral, modernizálódni, digitalizálódni, akarok képet bukósisakos néniről és kész.

Reggel azt hittem, hogy a mai förtelmes nap lesz, az anyámról álmodtam, végigéltem a betegségét újra, nagyon szomorúan ébredtem, de aztán szerencsére elmentünk bakelitlemeztúró partiba, majd egész délután a tengerben pancsikoltunk, este pedig vallott a régi-új tanítványom (még soha nem mentem vissza egy régi tanáromhoz se), illetve röviden megfogalmaztam aggasztóan egyszerű és elveimnek igencsak ellentmondó életfilozófiámat(?) (két dolog érdekel: a cica meg a fasz).

spazio

*:na es dolgozol kemenyen?

me: hát, most van egy új tanítványom, aki heti háromszor nyomja, meg aztán valószínűleg visszajön egy régi, tudod, aki eleinte heti egyszer jött, aztán a végén már háromszor

persze ez mind szkájp

az itteni tanítványokat meg még össze kell verbuválnom, meg tegnap voltunk hirdetést ragasztgatni az egyetemen, hátha lesz vmi

*: na, akkor beindul a biznisz

me: meg hát megcsináltuk az önéletrajzomat olaszul, vicces, majd elküldöm, szóval azt fontolgatom, hogy megpróbálok ügynökségekhez elmenni olaszul nyekeregve, mondjuk sajnos az olasztudásom nincs szinkronban a túlképzettségemmel, szóval nincsenek nagy reményeim

de hátha lesz még pár tanítvány

*: azert alapfokon mar biztos nyekegsz annyira, h a lenyeget megbeszeljetek

me: igen, valószínűleg már sokkal jobban tudok olaszul mint hiszem, de valami elképesztő durva gátlásaim vannak, fizikai fájdalmat érzek ha meg kell szólalni

nem is értem, régen ez nem volt

mondjuk amúgy is van bennem ellenérzés az olaszokkal szemben

pedig próbálom győzködni magam, hogy ez faszság

de valamiért mindig indulatos maradok

és ezért nehezen is tanulom a nyelvet

*: igen, ez olyan, mint a nemettanulas

de akkor is muszaj nyomnod

me: az a bajom az olasszal, hogy iszonyúan idegesít, hogy ennyire nem fogadnak be, ha tudsz egy világnyelvet

és csak az ő kibaszott nyelvük számít

meg hogy itt heverek parlagon pedig tíz éve tanítok és nem is csinálom rosszul

*: de abbol nem elsz meg, ha idegeskedsz meg utalkozol

szoval racionalitas rulez

me: na mindegy, hát ez van, csak sajnos hiába tudom az agyammal, hogy nem kéne ellenéreznem, zsigerileg tiltakozom...az olaszok az ősellenségeim

*: en is utaltam frankfurtban a nemetezest, de muszaj volt es tok belejottem

me: igen, pont meséltem a múltkor a marcinak, hogy te is hogy szenvedtél akkor a language gap-től

*: jaja

me: ja, schön dick:D

*: meg a culture gaptol

Gomb Benjámin (dögunalmas) élete

Szerintem tök jó mesecím lenne, meg a gyerekek biztos örülnének egy ilyen (különös) sztorinak.

Felnőttként viszont egy ilyen sztori sajnos rettenetesen lassúnak és hamisnak tűnik, nem, kedves gyerekek, a szerelem nem örök, az elmúlás fájdalmát és elkerülhetetlenségét meg be lehet mutatni másfél órában is, volt már rá példa.

Szeretem egyébként, amikor egy amúgy szexisnek kikiáltott színészt (itt most Brad Pitt, de volt például a Charlize Theronos borzalom is) ocsmányra maszkíroznak, majd ünneplik a filmben nyújtott fantasztikus színészi teljesítményét, mer a maszkmester ügyes volt (ami persze sokszor szintén megkérdőjelezhető).

Az előbb le akartam írni, hogy David Finchertől azért többet várunk, de újra átgondoltam és rájöttem, hogy ő hatásvadászatban és kasszasikerben utazik, szóval nem, nem várunk többet; jó iparos nem jó filmet, hanem sok pénzt csinál miközben tetteti a nagy mondanivalót, ügyes, fogadja őszinte gratulációimat.

una serata di una coppia izé

Akkor mi mosmár ilyen izé pár vagyunk?

Hát igen, annak idején megismerkedtünk a lepukkant Sark kertben, aztán most meg már kocsival megyünk az operába.

Na jó, az opera azért túlzás, a valóság az, hogy a szegény kocka tudósok szórakoztatására rendeztek valami opera (és operett) estet, ami abból állt, hogy egy szaloncukornak öltözött szoprán, egy, a tb-csaló kollégámhoz hasonlító tenor és egy joviális külsejű zongorista bácsi opera (és operett, ó minő borzalom) slágereket adott elő egy hatalmas előadóteremben, a kilométeres képletekkel összefirkált tábla előtt. Utána izé párokhoz méltó módon pizzáztunk és fagyiztunk, majd hazafelé majdnem elütöttünk egy embernagyságú sirályt.

és isten megteremté a tanítványt

Csodálatosan hasznos jószág a tanítvány mind Magyarországon, mind Olaszországban: a kedves jó Daniele csak kettőt telefonált, amint elsírtam neki háztartási tragédiáinkat és máris büdös, ámde vigyori szakik serege lepte el a lakást, most meg minden újra működik, yea.

és isten megteremté háború helyett a focimeccset

Tulajdonképpen iszonyú vicces, ha az ember egy focirajongóval él együtt: amíg én kilenctől a hálószobában szkájpon tanítottam, addig ő (a focirajongó) fennhangon hosszú monológokat adott elő helyzetekről, esélyekről és reményekről (az órám alatt végig azon gondolkodtam, hogy vajon kihez beszél), aztán amikor kimentem, az őrjöngés bizonyos jeleit véltem felfedezni a konyhában: egy féltve őrzött díszpárna hevert a konyha közepén...épp valami lesről dünnyög, megyek, meghallgatom.

Mégiscsak szomorú, ha a számunkra kedves férfi a tévé előtt magában beszél.

fé/elnő

Az ember (főleg ha nő) hajlamos a historikus féltékenységre és gyakran rosszul van attól, hogy a szerelme előtte más nőkkel (nagyfarkúak kábé az összes szembejövő nővel) is próbálkozott.

Az ember (főleg ha nő) időnként legszívesebben a haját tépné, mert a szerelme előtte másokat is szeretett, mert nem ő az Egyetlen, a Kivételes, az Első.

Az ember (főleg ha nő) csak ritkán higgad le ezekben a hajtépős pillanatokban annyira, hogy belássa, ő pont ugyanazt csinálta a múltban, mint amit a szerelme: keresett, keresett, keresett, néha talált is, s tette mindezt eszmélése óta, igazából megállás nélkül, gyakran intenzívebben mint bármelyik férfi.

Az ember (főleg ha nő) általában rettenetesen igazságtalan, képmutató és hazug teremtmény, akit majdnem minden cselekedetében a félelem motivál: félelem az igazságtól, a veszteségtől, az ismeretlentől és a fájdalomtól.

Az ember (főleg ha nő) fél.

Fél ember (nő).

Fé/elnő.

Az ember.

"a kurva életbe egy igazi hős"

Tegnap arról beszélgettünk, hogy manapság mindenki nagy ember akar lenni, vagy legalábbis olyan ember, aki számít, aki hozzátesz valamit a világhoz, valaki, akinek jelentősége van; hogy mindig mindenki valami nagyot, többet, jobbat, különlegeset, mást akar, hogy most már sosem elég ami van, mert volt a hírekben, a Fókuszban, az újságban, a neten, a rádióban, hogy van aki jobbat, szebbet, nagyobbat, okosabban, ügyesebben, gyorsabban, bátrabban, kreatívabban, boldogabban, én is, én is, én is, aztán a túl nagyot akarók végül - szüntelenül keresve azt a VALAMIT - fájdalmasan frusztráltan, valódi célok és irány nélkül, boldogtalanul halnak meg, én mondom, a média megőrjíti az embereket, köszönöm, csak ennyit akartam, viszlát.

hihetetlen, hogy ezt le kell írnom

Ha még egyszer meglátok olyat leírva, hogy a nemi identitás a privát szférába tartozik, meg hogy a hálószobában mindenki azt csinál amit akar, meg hogy engem nem zavarnak a buzik, de...szóval ha még egyszer majdnem elfogadónak álcázott homofób postot látok, akkor, akkor ööö...sikítok, szétbaszok valamit, kiugrom az ablakon, vagy hát mittomén.

Fel nem foghatom, hogy akármilyen intoleráns is valaki, legalább intuitíven ne érzékelje, hogy 1) az egész felvonulásosdi túlmutat a homoszexualitáson 2) a homokosoknak bizonyos értelemben joga (szerintem akár kötelességnek is mondhatnánk) van provokálni.

ben tornati

hogy milyen itt újra? hát nem is tudom, amikor visszajövünk, mindig kitör rajtam a trieszti depresszió, ami általában úgy egy hétig tart, de most eléggé elfoglalom magam, van új tanítványom, meg takarítottunk egy csomót, merhogy nyüvek hemzsegtek a rohadó krumpliban mikor visszajöttünk (mingyár sírok a gondolattól; ami neked a pók, az nekem a hányinger kukacka), van aztán konyhapolc leszakadási izgalom is szigorú, olasz szerelőbácsival, meg próbálok vista marés új albérletet keresni a neten, mink így nagyzolunk ugyanis: ha már a tengernél lakunk, akkor látni akarjuk reggelizés közben is, btw már baromi jó szókincsem van berendezésből meg szobatípusokból és hát lássuk csak mi van még, ja igen, dugunk sokat, ez mindig mindenhol jó elfoglaltság, szóval végülis nem vészes, egész jó újra itt...

blogger bloggernek farkasa vol.45257

Én igazából nem értem mire fel ez a nagy számonkérősdi: tavaly nem így gondoltad, nem ezt mondtad, nem ezt írtad, nem ezt érezted, hát az ember a véleményét nem változtatja meg csak úgy, még ilyet...

De most komolyan, mért is nem?

Tavaly még azt gondoltam, hogy szeretek tanítani, de most már érzem, hogy iszonyatosan belefáradtam az egészbe, tíz évet végigtanítottam, elég volt, hát istenem. Tavaly még azt mondtam, hogy imádom a padlizsánt, de túl sokat ettem belőle, ezért ma már rá sem bírok nézni. Tavaly még azt írtam, hogy soha többé nem fogok csókolózni, aztán most mást se csinálok. Tavalyelőtt még azt éreztem, hogy belepusztulok az egyedüllétbe, tavaly meg már kifejezetten élveztem és most meg mégis jobb együtt lenni azzal, akit szeretek.

Ha feltételezzük, hogy az ember életének egyetlen biztos pontja a változás, akkor ugyan hadd változtasson már mindenki véleményt, érzést, elképzelést, jövőképet, világképet, írásképet, stílust, ruhatárat, nemet és nevet.

Politikusoknak, közíróknak nyilván illik csínján bánni az ilyesmivel, merhogy ugye elvileg nem érzelmi alapon politizálunk és minél nagyobb a felelősségünk, annál következetesebbnek illik lennünk, például az Ovi féle én mindig is ezt mondtam rettenetesen fals, egy liberálisként nem tudtam hatalomra kerülni, ezér most az isten, haza, család-vonalon próbálkozom beismerő vallomás nekem sokkal szimpatikusabb volna, jójó, ilyen nyilván nem lesz, merhogy ezt a fasza kis társadalmi játszmát (azaz: a politikus a barátunk, aki segít nekünk, gondol ránk, képvisel minket) nem leplezhetjük le holmi beismerő vallomásokkal, az igazmondás amúgy is teljesen lenullázná ezt a hazugságokra felépített (szép új) világot; dehát igazából most nem is politikusban, hanem bloggerben gondolkodom, úgyhogy a változást, a változtatást (és ezek beismerését) általában hasznos és előremutató dolognak tartom; btw borzalmasan idegesít, hogy a legtöbb női blogger csak nagyon ritkán reflektál a világra és kizárólag a belső történéseket rögzíti, ejnye lányok, tessék kicsit kifele nézni, isten bizony egészségesebb mint a vég nélküli lélekboncolás.

buzitémában

a véleményem változatlan

pont pont vesszőcske

Visszafelé egy benzinkút vécéjében nagyon píszí felirat figyelmeztetett, hogy milyen fontos a helyiséget kulcsra zárni, mivel, idézem: "szenvedélybetegek" időnként fecskendőket dobálnak a vécé köré.
Tulajdonképpen ez persze örömteli, mert nyilvánvalóan megfékezett indulatról tanúskodik az idézőjel, a kedves üzletvezető bácsi biztos már be is billentyűzte, hogy undorító drogosok, de aztán észbe kapott, győzött a szuperego, az illem, a tapintat (?) és az undorító drogosok idézőjeles szenvedélybetegekké szelídültek.
Nem, kedves megmondó gyerekek, nem az van amit gondoltok, nem akarok senki védelmére kelni, nem akarok senkit támadni, pusztán szeretném felhívni a figyelmet az írásjelek hatalmára.


Btw Triesztbe hazatérve egy krumpliban tenyésző nyüvekkel teli munkatáborban találtuk magunkat, órákon át takarítottunk, még mindig sokkos állapotban vagyok, egyebet nem kívánok elmondani, kérem kapcsolja ki.

pornó

Mo: Meg fogom baszni a biciklimet.
Ma: Fú, lefényképezhetem?

leltár

Ó kéj, ó mámor! Szeretteim utazásra készen állnak, az autóban többek között megtalálható:

egy darab kedves, erős, okos és szép férfi (fizetett ezér, mosmitnéztek)
egy darab Borisz névre sem hallgató Fanni nevű hugyos macska
egy darab csodás bicikli, igen, igen, igen, na igen.


namajdmég