Olvasva a csakazolvassa blogot, nekem nem is kérdés, hogy az én pasim a legjobb a világon. Komolyan.
Egyszerűen fel sem merül, hogy ne segítsen itthon, söpröget, felmos, mosogat, porszívózik, bevásárol, csinál mindent amit kell, soha nem volt semmi ilyenről szó, hogy én keresem a pénzt, neked kuss legyen, a gyerekekkel mindenben segít, bölcsibe hurcolja őket, a bölcsis rendezvényekre mindig eljön ő is, hősiesen szívja az orrukat (ez sajnos már a napi rutin része), felkel hozzájuk éjjel, eteti, öltözteti őket, amikor itthon van mindig együtt megyünk a játszótérre vagy kirándulni, olvas nekik (igaz, néha elalszik közben), amikor terhes voltam az összes vizsgálatra eljött, takarította a hányásomat, feladta a szandálomat mikor már nagyon nagy volt a hasam, a szüléskor nem is volt kérdés, hogy ott lesz, a kórházból hazarohant megetetni a macskát (ezt csak azért mondom, mert a macskaszerelmet azt ugye én hoztam a családba, de ő még ebben is támogat és nem cseszeget miatta), amikor fejnem kellett, masszírozta a mellemet ha fájós sziklák keletkeztek benne (már pardon, hogy erről beszélek, de sokkal profibb volt, mint a kórházi tejnénik).
Mindig csak dicsér mindenért, mindent amit főzök lelkesen befal és ha én leszarozom magam, amiért "csak" itthon vagyok a gyerekekkel, akkor nem győzi hangsúlyozni, hogy de mennyire jól csinálok itthon mindent és milyen jól bírom egyedül a brutálisan nehéz dolgokat is.
Amúgy meg tök jókat röhögünk, szeretünk együtt lenni, jó a szex, minden klappol, tehát az egész nem ilyen fanyalgós kompromisszum, hogy "hát rendes, kedves, de valami hiányzik..." - egyetlen hibája, hogy hirtelen haragú és baromi türelmetlen, de most, hogy az erényeit összeszedtem, ez valahogy eltörpülni látszik.
Olyan jó ezt így leírva látni, azelőtt minden kapcsolatomban csúnyán el voltam nyomva és szenvedtem és minden egyes pillanatban kompromisszumok egész sorát kötöttem meg.
Ugyeugye, kedves nagymamám, meg kellett várni, amíg jött pont egy ilyen pasi. (A nagymamám évekig zaklatott, hogy most már menjek férjhez éppen ahhoz, akivel akkoriban jártam. Igazból neki mindegy volt kihez, azt hiszem, Amikor terhes voltam, még akkor is azzal cseszegetett, hogy miért ilyen későn szülök, miért nem hamarabb.)
És tudom, hogy az ilyesmi dicsekvésnek hat, mert illőbb rosszul érezni magunkat (mert a legtöbb embernek az adatik, ami egyébként nagyon szomorú) és ha valami jól működik, arról jobb hallgatni (bár pontosan nem értem miért kéne sunnyogni ha boldogok vagyunk), de hát az a helyzet, hogy simán csak ez az igazság, azt meg szeretem, tudjátok.
