Most olvastam Kate Middletonról, hogy már jól van és bolognai spagettit kíván: hát, ezek szerint mégsem igazi sorstársam, én bármilyen paradicsomos-hagymás-húsos szószt megláttam akár üvegben nyolc hónapon át, menten lehánytam a cipőmet.
Annak idején vásárolni is egy csomó zacskóval jártam, mert például ha megláttam a zöldséges pultot, azonnal okádnom kellett, nagyon fura volt, különösen a fokhagymával gyűlt meg a bajom, pedig amúgy imádom, de akkor ki lehetett üldözni vele a világból.
Úgy emlékszem, a második trimeszterben volt összesen négy nap, amikor nem hánytam és rengeteget zabáltam: sajtos melegszendvicset, körülbelül napi harminc kilót. Emlékszem, akkor lett hirtelen döbbenetesen nagy a hasam, biztos a sok melegszendvicstől, igen.
És hogy miért beszélek most erről? Nemtom, gyereket akarok, meg terhes lenni, meg szülni - mostanában mindenki szül, igazságtalan, hogy nekem már nem lehet.
Jó, jó, tudom, így is folyton nyavalygok, hogy milyen nehéz, de mosmicsináljak, ketyeg a biológiai órám. Kicsit megzavarodott, két gyerek után kezdte, biztos van ilyen jelenség.
Amúgy meg gyűlölöm, hogy megint híztam egy csomót és nem mozgok és a frusztrációmat mindig evéssel kezelem (vajon hol végződik a mohóság és hol kezdődik a táplálkozási zavar?) és utálom, hogy olyan vagyok a kajával, mint az alkoholisták a piával: mindig csak még most az egyszer egy kis pizza, egy kis csoki, egy kis keksz, csak még egyszer, utoljára, aztán holnaptól már nem, dehogy...dehogynem. Eh, utálom ezt a hízékonyságot, következő életemben Nagyon Sovány Ember akarok lenni.
