Elovastam a könyvem - a háborús helyzetet jól mutatja, hogy fél év alatt sikerült, míg Amerikában hetente egy könyv volt az átlagom.
A végén ríttam mint a záporeső, az anya elveszti a fiát, brühühü, jajistenem, a kisfiát, brühühü, ó, drága kisfiam, ugye sose lesz semmi bajod, brühühü, stbstb.
Félelmetesen szentimentális lény lett belőlem (brühühü). Jó könyv, olvassátok el, ahogy az egyik irodalom tanárom mondaná, benne van a lényeg: szex és halál.
Amikor a világ legjobb irodalom tanára - aki sajnos csak egy évig tanított, de imádtuk egymást - a gimnáziumban leadott minket év végén, akkor kiosztott egy százas könyv listát, majd azt mondta: ha ezeket nem olvassák el, hülyék maradnak - ezután elköszönt és kiment.
Én is fogok egyszer ilyen listát írni asszem. Elkezdtem olvasni a Good Enough Parentet, már most rosszul vagyok: úgy az ötödik oldalon azt írja, hogy az elég jó szülőnek sosincs bűntudata semmiért - na tessék, nekem most már a bűntudat miatt is bűntudatom van.
Brühühü.
