Rájöttem, hogy nekem egyáltalán nincs olyanom, hogy szakmai ambíció.
Semmiféle különösebb vágyam nincsen, ami a karrieremet illeti: 10 év angoltanítás után - ami inkább száznak tűnt a heti hatvan (!) órákkal - tudom, hogy sokkal jobb tanár ha akarnék se tudnék lenni, de amúgy is halálra unom már a tanítást (bár néha tényleg hiányzik), huszonötödik aktatologató nem akarok lenni semmilyen cégnél, nevetségesnek tartom amúgy is ezt a sok csapatépítő bolhacirkuszt; vezető végképp nem akarnék lenni sehol, az ilyesmit aztán teljesen röhejesnek és fölöslegesnek tartom, a bolhacirkusz csúcsán okoskodni és komolyan venni magad meg a pozíciódat, meg ugráltatni másokat valami láthatatlan és életidegen dolog nevében, jézusom. (Ne aggódjatok, ti, akik szerint ez jó: mindenki más csinálja nyugodtan, csak én nem értem ezt nekem miért kéne akarni.)
Az egyetlen, amit nem tartok hülyeségnek az a kétkezi munka (szerintem a segédmunka a legjobb, viccen kívül, csak keveset fizetnek érte), illetve egy saját vállakozás, dehát sajnos ebben az életemben már biztosan nem leszek asztalos, vállalkozni meg Magyarországon pokoli mulatság - úgyhogy nyilván lesz majd valami teljesen fölösleges aktatologató munkám, kilenctől ötig, jó az nekem, csak ne kelljen sokat gondolni rá. Nem, tényleg nem érdekel a világnak ez a szférája egy kicsit sem. Én olvasni szeretek, meg filmet nézni - a munkában önmegvalósítás számomra végtelenül nevetséges egy olyan korban, amiben a raktárost logisztikai menedzsernek hívják.
Egyébként de, van egy ambícióm, valamelyik reggel rájöttem, mikor a bölcsi előtt megállt egy teherautó és elkezdték kipakolni a friss péksüteményt, meg az ebédet. Szóval, igen, nagyon szívesen lennék konyhásnéni egy bölcsiben. Boldogan mérném a kakaót a nagy kondérokból kifliszagban hajnalok hajnalán, hú, ez egy jó kép, szeretem.
Tudom, ez az ambíciótlanság sekélyes, meg kell, hogy célja legyen az embernek, blablabla, hát, nekem ilyen céljaim nincsenek, én született hedonista vagyok, úgy tűnik, mondjuk szeretek gondolkodni is. Egyébként nem a szüléstől változtam meg, ilyen voltam én mindig, csak valamelyik reggel megvilágosodtam és megfogalmaztam magamnak, hogy dolgozni csak pénzért dolgozom, nem a szakmai elismerésért, meg a feljebb jutásért, meg a nemtommiért kell mostanában.
