Tegnap azon gondolkodtam, hogy írok a hűtlen "barátnőmnek", hogy mi van vele.
Ezt a barátságot úgy kell elképzelni, hogy csak és kizárólag akkor működik, amikor a lánynak valami baja van, a leggyakrabban valaki elhagyta, vagy el fogja hagyni, vagy boldogtalan, mert nem talál senkit, aki pofára ejthetné és én vagyok neki ilyenkor a bölcs megmondó (szerintem inkább pofozó) ember.
Nem írtam neki végül, inkább elgondolkodtam rajta, hogy milyen érzelmi nyereségem van az ilyen típusú kapcsolatokból. Valami biztosan van, mert folyton ilyen barátokkal (jobb híján használom ezt a szót) veszem körül magam és arra jutottam, hogy az ilyen kapcsolatok kicsit a függőkkel fenntartott kapcsolatokhoz hasonlítanak: az ilyenekkel egyszerre érzem magam fontosnak és fölöslegesnek, megmentőnek és áldozatnak, egy csomó drámát át tudok élni, de nem túl hosszú ideig és kellő távolságban a problémától, én lehetek a bölcs segítő, aki megmenti a másikat, ugyanakkor ott van a mártíromság eleme is, hogy velem itt senki nem törődik, én nem vagyok fontos, de nem is baj.
Érdekes lelepelezni a saját játszmáinkat, be is kéne szüntetni őket egy életre.