Tudom, hogy nem szabad személyesen venni, de egyszerűen mindig sírok, ha kiborítják - véletlenül szokták, hát persze - vagy ledobálják a kaját, amivel sok órát bajlódtam.
Egyébként is rossz napom volt, mert a bölcsis néni megkérdezte, hogy Léna beszél-e itthon, "a mi nyelvünkön", merthogy a bölcsiben nem (Marcus állítólag minden olasz szót ismétel) és persze több se kell nekem, kiborulok az ilyesmitől, mondván, akkor biztos van valami baja mégiscsak, nem hiába aggódtam, az ikreknél nem ritka, hogy valamelyik nem hajlandó megszólalni mások előtt, stbstb, egészen belepörgettem magam ebbe megint, pedig ha józanul végiggondolom, akkor mindig arra jutok, hogy Léna zárkózott kislány és mit beszélgessen ő olaszul egyébként is, na.
