Láttam egy fiút röhögve lesiklani, száguldott a rollerrel, száguldott, értitek, hirtelen éreztem amit érez, beteg vagyok a szeparációs szorongástól, lázam van, taknyom, nyálam, a féltékenységtől, na attól például megfulladok, segítség (elbaszod majd ezt is), a féltékenység nevetséges, büdös, kicsinyes, otromba, gyáva, ragacsos, nyúlos, vacak, semmi, nulla, a féltékenység ezér nincsen is, ezennel betiltom, felakasztom, statáriálisan kivégzem, lelövöm, eltöröm a gerincét, szarral tömöm be a száját, nem akarok mindig résen lenni, el akarom hinni, el akarom hinni, jól fejlett torokfájásomat gyötrő vasárnapi depresszióra cserélem, minden megoldás érdekel, tegnap a Fanni az ölembe ült és azt nyávogta vau, az én kismacskám, hát most mondjátok meg, jójó, utána kezdte nyomni a szokásos szövegét, hogyaszongya a történelem, Derrida felfogásában, nem ért véget, és nem vethet neki véget semmilyen önérdekű ideológiai parancs, a történelem fogalmai azonban véget értek, szerelmes vagyok a macskába az van, van egy macska, szeret. Kérdem, szeret-e? Már mér’ szeretne. Mert abban állapodtunk meg. Hogy szeretem? Abban? Abban. Ma? Ma is, hát hogyne, mindig, fél tizenegykor, januárban, az ezredfordulón, szünös-szüntelen...vagy akar egy szünnapot? Jó...Melyik napra gondolt? Talán...talán a szerda. Mért éppen a szerda? Mert ma csütörtök van, bejövök ide, minden áldott nap bejövök ide, megijedek a nyitva hagyott ablaktól, az árnyéktól a falon, sírok kicsit, te nem veszel engem komolyan és nem is tudod, hogy ez milyen jó nekem, ezt gondolom pont akkor utána, nem hiszek a bolondokban, de szabadíts meg a gonosztól, hétvégenként tájképeket festek és sírok pedig csak lovat akarok rajzolni és nem, tényleg nem akarok én lenni a sérült és sötét lelkűek klubjának elnöke, nehéz pedig itten a borderline társadalom kellős közepén, a tanítványaim hat mázsa borzalmat pakoltak rám tegnap, belémhányták a fájdalmukat, hogy kinek mi miért nem működik azt nem akarom tudni, nem tudok mit kezdeni vele, mindig mindenki erre használ pedig, belémpakolja a fájdalmait, én meg besötétülök, fájok, a boxon sorra kapom a leveleket, Molly te ezt megérted ugye, nem, nem értem, nem akarom tudni, ne, kérlek ne, hagyjatok, nagyon izgalmas nő vagy, de nem bírlak elviselni, Enikő mindig azt mondta én csak tetszelgek ebben a szerepben és közben manipulálok mindenkit, félek magamtól ezért, beszéltem. Fecsegtem. Kimondtam, amit mások gondoltak. Csak azt gondoltam, amit mások már kimondtak. Hátha igaza van. Hát, ha igaza van...Nem törődtem a beszéd szabályaival. Vétettem szavak ellen. A szavakat meggondolatlanul használtam, M aszonta nem olvas mer le akar ugrani a tizedikről mikor kicsit belém lát, vicces lány vagyok pedig, bohócnak használ mindenki, Barnabás felhív néha és mikor meghallja a hangom, azonnal beleröhög a telefonba, na mi van gyerek, ezt kérdezi mindig, igen, csak a tévénéző gyerekek kedvéért adom ki magam, csak idétlenkedem, blöffölök, egy műmájer vagyok, nyüszítve vihogok magamon, oh yeah, tíz százalék esélyt adnak neki az orvosok, feleim, folyton az a cím jár a fejemben, hogyaszongya meghalok én is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.