Elfáradtam a parátlanítástól, kiégtem, elszomorodtam, testvéreim a félelemnélküliségben, ugye megértitek, hogy fáj a szívem ha hirtelen lefékeznek, oké, persze, félek én is, de valahogy mégsem igazán, ott van a belső legyintés meg a szmájli, tudomtudom, azt a filmet ne akarjam megrendezni amiben nincsenek kérdések csak egyértelműség van meg vadság fejjel a falnak, élni kell, nem a partvonalon sóhajtozni remegve, feleim, hát mire tanítanak titeket azok a kurva évek, száradok, törődöm itt és most.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.