Mostanában, hogy olvasok néha babablogokat meg fórumokat, arra jöttem rá, hogy a gügyögős-tejcizős-babucizós anyák sokkal kevésbé idegesítenek, mint a "bekúrom a kölket a bölcsibe, oszt megyek, bedobok egy felest" típusú nagy vagány anyák.
Igen, mindkettő sánta és mindkettő téves szerep, mert a gyereknevelés nagyon gyakran inkább rikácsolásból és pattogós parancsosztogatásból áll, mint gügyögésből, ugyanakkor az ember tényleg simán gügyögő, elérzékenyült idiótává változik sokszor, már ha csak a gyerekre gondol is és ez az ilyen "baszok az egészre, mert én nem változtam, fasza bulimaca vagyok még mindig", szerintem valami eszméletlen hamis hozzáállás, úgyhogy ha választani kell, én jobban hiszek a cukros takonynak...
Ja, igazából nem is ezt akartam mondani, bár kapcsolódik, ami miatt írni kezdtem, szóval egyszerűen hihetetlen, hogy én még mindig bőgni kezdek, ha valamilyen filmben gyerek születik, ez valami elképesztő (btw ezért is hiszek jobban a cukros takonynak, mert szerintem az anyaság nagyon sokat lágyít a személyiségen), persze simán lehet, hogy csak öregszem...
