Fél tizenegy, Marci sehol - vadul dolgozik az új cikkén, amiről már azt hitték, hogy kész, de kiderült, hogy van benne valami nagy-nagy tévedés és most azon szenvednek, én holnapra főzök (szép péntek este, igen) és kiderült, hogy nem vehetjük ki a lakást, amibe belezúgtam.
Tudom, ti is ilyen problémákat akartok magatoknak, szóval nem is nyafogok tovább - pedig rettentő szomorú lettem, hogy ki kell szeretnem a lakásból, nagyon nehéz volt nem sírni -, inkább elmesélem, hogy az iszonyatos rosszkedvem közepette megpróbáltam futni, de annyira befelé figyeltem, meg a borzasztó rossz érzéseimre, hogy nagyjából egyáltalán nem mozgott a lábam, gondoltam nagyszerű, itt az idő, hogy kipróbáljam a Pilates DVD-met, a tudatos, okos mozgás, meg minden, hát, feleim, én aztán tényleg nem vagyok most abban az élethelyzetben, hogy legyen türelmem kivárni, mire hosszas lélegezgetés, meg köldökbehúzogatás és csípőtologatás után valami érdemit is csinálunk, úgyhogy feladtam pár perc után (és bánatomban csokit kezdtem zabálni, remek, tényleg) - nem, ez most nem nekem való.
Lehet, hogy ha el tudnék járni itthonról, akkor tudnék rettentő spirituálisan tornázni, meg jógázni, meg köldök nézve izmokat feszegetni, de jelenleg egyfolytában valami dolgom van és folyton arra gondolok, hogy mit fogok csinálni, miután befejeztem azt a valamit, amit éppen csinálok.
Tudom, tudom, ez rettenetes, itt és most, élj a jelennek, a mának, arra figyelj, amit csinálsz, lélegezd be talpadon a fehér fényt, de ember legyen a talpán, aki ezt az undormány háztartás meg a (jóval kellemesebb) gyerekterelgetés közepette képes űzni, úgyhogy egyelőre jó lesz nekem az a türelmetlen ősembereknek való futás, az egy tuti dolog, nekilódulsz, aztán tolod, amíg bírod, semmi kecmec, köldökszösz mozgatás meg hosszas lélegezgetés.
(: morogva el)
