Napok óta megint azt érzem, hogy halálosan fáradt vagyok és hogy aludni szeretnék két napig egyfolytában. Ezek az érzések folyton jönnek-mennek, de az igazán érthetetlen az, hogy valahogy mindig túllendülök a holtpontokon, pedig pont ugyanazt csinálom egyfolytában.
Ha az ember dolgozik, ilyenkor szokott szabadságra menni - de a gyerekezésből nem lehet szabadságra menni, szóval a rejtett tartalékokhoz kell nyúlni és én ugyan nem tudom hol vannak, de kell, hogy legyenek, mert máskor is éreztem már, hogy kész, vége, meghalok a kimerültségtől és az egyhangúságtól, de aztán valahogy új erőre kaptam....azt mért nem mondja el senki a nőknek, akik gyereket szülnek, hogy a legfontosabb a monotóniatűrés?
Jó, tudom, ilyet nem illik a cukros takony kellős közepette, mégiscsak a multi cégek hirdetéseiben követelmény ez, hogy jön az ilyesmi a gyermekvállaláshoz?
Á, mindegy, sehogy (de, nyilván baromira igazam van, csak most a nyafogáshoz sem vagyok elég erős), ne is figyeljetek rám, csak fáradt vagyok, meg mittomén, kéne egy, azaz EGY szabadnap, amikor azt csinálnék amit akarok, nem kéne senkit pelenkáznom, etetnem, szórakoztatnom, megnyugtatnom, nem kéne senkire mosnom, főznöm és úgy általában harcra készen állnom (mondjuk az se sokat segít, ha nem vagyok itt, mert az agyam már akkor sem szabad soha; folyton rájuk gondolok, eh, nehéz ügy ez).
Hát, majd egy olyan tizenöt év múlva biztos lesz egy ilyen nap...
