Annyira jól kiszúrtam magammal tegnap, mert napközben ugye nyafogtam és nyűgösködtem és semmihez nem volt kedvem, úgyhogy este kilenckor álltam neki a kajagyártásnak (Marci éjfélkor még vígan pingálta a tojásokat) és fél kettőig nyomtam.
Aztán ma rádöbbentem, hogy hát hiszen tegnap három éve halt meg az anyám.
Tudjátok jól, én aztán nem vagyok ezo-lény, egy kicsit sem hiszek a horoszkópban (sőt, egyszerűen rosszul vagyok tőle, hogy manapság az emberek csak horoszkóp segítségével képesek bármilyen tulajdonságukat felismerni, jézusom), a megérzésekben, a csillagok állásában, nem vagyok fatalista, nem látok mindenben jeleket, stbstb, de tény, hogy egy ideje iszonyú nyugtalan leszek a halálok (és temetések) évfordulója körül - és még igazán számon se tartom őket, mert szerintem az ember nem úgy és attól emlékezik, hogy minden évben x időpontban gyertyát gyújt; ugyanakkor tényleg észrevettem, hogy amikor rosszul alszom és nagyon rosszkedvem van, akkor valamelyik szülőm halálának vagy temetésének évfordulója van (7-én - amikor az anyám három éve meghalt - például egy percet sem aludtam, csak szenvedtem egész éjjel).
Egyébként meg itt Amerikában csak vacak sonkát kapni, a torma is olyan erőtlen, de azért jól bereggeliztünk, ittunk pezsgőt, ettünk sütit, sonkát, tojást, csokit, úgyhogy nyilván már a reggeli alatt visszahíztam azt a két (!!) kilót, amit fogytam a héten (most jó sokat futottam, a futás meg szépen pörgeti le a hájat az emberről, menjetek futni, feleim).
