És ha már nem bírom úgyse befejezni ezt a blogolást, hát elmesélem az aktuális bűntudatomat: tegnap Léna leesett a lépcsőről, rettenetesen megijedtem, ráadásul az én hibám volt az egész: mindig azt csináljuk, hogy ők mennek elől, mi meg mögöttük felügyelünk, de Marcika most elszaladt, én meg reflexből utána, gondoltam Léna majd jön ügyesen mögöttünk és hát persze hogy most az egyszer nem így lett (szerencsére még sosem történt ilyen), szegényt nem láttam leesni, csak azt láttam, hogy fekszik és sír, borzasztó volt, nagyon megijedtem - az ilyen helyzetekben rémesen reagálok, annyira megrémülök mindig, hogy együtt bőgök velük, na ezen van még mit fejleszteni -, szegény lehorzsolta az orrát meg a karját, nem győzöm azóta puszilgatni. Szép kis Léna baba.
(Ma mondogattam neki, hogy szép Léna baba, mire azt felelte dühös arccal: nem szejetem Léna babát.)
