"Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha nincs jó idő, mindig esik az eső"

Aki utálja, ha jó a kedvem, az ne is olvasson tovább.

Mert ma valamitől rettentő jó a kedvem, süt a nap - ez hihetetlen mértékben befolyásolja a hangulatomat és tudom, hogy pofonegyszerű erre gondolni hét hónap eső után, de esküszöm nem sejtettem, hogy ez tényleg ennyire triviális -, viszonylag zökkenőmentesen eljutottunk a bölcsiig (a Facebook-on egy érdekes vitaszerűséget folytattam a "tévézzen vagy ne tévézzen a gyerek" témakörben, aki azt olvasta, az röhögött volna rajtam fél hétkor, hálóingben botorkálva: Marcika egy Annapetivel üldözött, mondván, hogy óvasunkóvasunk és hát óvastunk is végig, amíg ki nem léptünk az ajtón, máshogy amúgy is csak üvöltés van az öltözködésből), aztán a bölcsiből elbicikliztem virágokat venni, amiket elültettem sebtiben a teraszon lévő ládákba (csodálatos ez a kertészkedés, én mondtam, hogy öregszem) és miközben bicikliztem, azon gondolkoztam, hogy a bicikli és az utánfutó teljesen megváltoztatta az életemet, mert hiába nem tudok vezetni, most már el tudok menni egyedül is nagybevásárolni (a gyerekekkel az aztán tényleg POKOLI élmény), meg tulajdonképpen bárhová, hú, isteni a napfényben biciklizni, olyankor én vagyok a szabadság vándora, őőő, jóvan, ez már sok a jóból, igen.

Aztán biciklizés közben azt is megbeszéltem magammal, hogy az egyetlen módja, hogy ne legyek sárkány estére, ha délután alszom, amikor a dedek is alszanak (emlékszem, amikor a kórházból hazamentünk annak idején, azt mantrázta mindenki: az anya aludjon, amikor a gyerekek alszanak (persze én fejtem alvás helyett, de ez már egy másik történet) - a tegnapi esténk is csodaszép volt, pedig rettegtem mielőtt Marci elment, mondván, hogy az estéket nem fogom bírni egyedül, mert hiába jön haza későn, olyankor mégis felszabadulok kicsit, mert általában ő csinálja az esti szeánszot, kivéve ha fontos meccs van, de olyankor szól előre (ez nagyon szép tőle egyébként).

És meglepő módon sem este, sem hajnalban nem voltam sárkány, pedig pocsékul aludtunk, Marcus csúnyán köhög (ezt tulajdonképpen már mellékesen mondom, mert Marcika állandó tulajdonsága lett a köhögés, tehát Marcika nemcsak szép és huncut meg okos, hanem köhögős is), de valahogy sokkal kipihentebb voltam még reggel is a tegnap délutáni alvástól.

Ez persze a szabadidőm, meg a házimunka rovására megy, dehát most kezdek kicsit lejjebb adni az igényeimből, mert arra is mostanában jöttem rá, hogy hiába képzelem, hogy nekem minden ugyanúgy megy és jár mint a gyerekek előtt, ez ordas nagy tévedés és egyszerűen kivitelezhetetlen és minél inkább hajszolom a mindent két gyerekkel, annál frusztráltabb és fáradtabb és sárkányabb leszek és az borzasztó.

Úgyhogy  azt hiszem ezentúl koszban élünk kenyéren és vízen, de mosolyogva. Hú, egy csuda lesz.



PS.: Ja és lehet kommentelni, mondjuk csak moderáltan, na de akkor is. Annyi levelet kaptam, hogy jaj, de szeretnék sokszor mondani valamit, de jaj, annyira lusta vagyok e-mailt írni, hogy most megint beadtam a derekam és úgy döntöttem, hogy ez lesz az én bloggerterápiám: tudjátok, ez olyan, mint amikor az agorafóbiást  elviszik sétálni, meg ilyenek. Persze megint észrevehetetlen a kommentelési lehetőség, úgyhogy ez plusz egy szűrő, nem is baj. Aki átkozódni meg cseszegetni akar, az úgysem fogja viszontlátni a kommentjeit, ez remélem érthető.