Adalék az agresszív geciséghez

Ha már végre van egy felület ahol őszinte vagyok - és ez azért is izgalmas, mert hiába beszélek magamban, sokan olvassák ezt olyanok is, akik személyesen ismernek -, akkor elmondom azt is, hogy a gyerekeket sem szeretem, sőt.
Egyszerűen rosszul vagyok pl az olyan reklámoktól, ahol gyerekek sikoltoznak meg vicceseket mondanak és elvileg olyan aranyosak, hogy meg kell veszni értük. Hát, sajnos, engem kurvára taszítanak ezek a hirdetések, egyrészt mert durván manipulálnak (oké, ez a reklámok feladata) másrészt mert fel nem foghatom, hogy miért kéne megvadulnom idegen kisgyerekek látványától. Attól is írtózom, hogy a gyerekes anyák felsőbbrendűségük teljes tudatában lódítanak nagyokat mindenkin a babkocsijukkal a járműveken és az utcán, a gyerekeik nyugodtan rugdoshatnak bárkit a villamoson, merhogy "olyan kis cukik, hát nem?" Hát nem, bazmeg, sajnálom, nem.
Amikor pedig sorozatgyártott picsák Kevin nevű köcsög kisgyerekei szemében meglátom ugyanazt a disznó butaságot mint az anyjukéban, akkor végképp szeretne ütni két kemény ököl.
Nem, nem szeretek senkit csak azért mert 120 centi alatti,tejfogai vannak és matchboxokkal vagy a babákkal játszik. Vannak helyes gyerekek, de önmagában egy gyerekben nem látok különösebb bájt, eszembe nem jutna vadidegen kisgyerekeknek csókot dobni a buszon. Ja, hogy az ártatlanságuk, aha. Nem, a kisgyerekek gyakran kegyetlenebbek mint Oszama bin Laden, úgyhogy köszönöm, ha ártatlan lényekkel akarom magam körülvenni, hát egyértelműen valami kedves szőrös állatra szavazok.
És most pedig vessetek a mókusok elé.