dolgozni menni: olyan csodás lenne, ha a vizsgázók a lakásomra érkeznének, én tennék-vennék, olvasnék, relaxálnék, bámulnám a dvd-ket és időnként vakkantanék egy-két kérdést, oszt mindenki megkapná a hőn áhított legalább kettesét.
Szarér kell úgy tenni, mintha bármit is számítana egy ilyen vizsga. Sokkal fontosabb szerintem, hogy én álmos vagyok és nincs kedvem velük vacakolni egész délután.
Tán intravénásan kéne egy kis kávé, sokat lendítene rajtam. Olvastam néhány boxos blogot, fájdalmasan unalmas és végtelenül ostoba emberek írták őket; nem mindenkinek lenne szabad firkálnia, az ilyesmit engedélyhez kötném, esetleg egy-egy betűt kaphatna átmeneti használatra a sok írástudatlan. Viszont a kedvenc könyveimet csak szakrális úton kiválasztott egyedek olvashatnák el. Elitizmus, úgy bizony. Tudom, tudom, gusztustalan az ilyesmi egy liberális szájából. De be kell valljam, egyre kevésbé hiszek a liberalizmusban, főként azóta van ez így, mióta a közoktatásban dolgozom. Megnyomorítanak engem ebben az országban, én mindig mondtam.
Bezzeg, ha szobatudós lehetnék! A kandallóm előtt monologizálnék és eltartott kisujjal írnám a tudományos cikkeket, majd egy szép napon békésen elhunynék otthonomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése