sulis

 Na végül mindkét gyerek kisgimis lesz ősztől, juhú.

slave to the wage vol.sokmillió

 Tulajdonképpen nagyon türelmes vagyok: minden értekezletnek csak a második órájában kezdek állást keresni.

FWP

 Szerintem irigylésre méltó az életem. Jelenleg az a legnagyobb problémám, hogy ráncos a homlokom.

Ahogy a dolgok vannak

 Három hét után újra elkezdett fájni az oltás helye és időnként kifejezett nyilallásba kezd, nem örülök. Ezenkívül meg azon gondolkodtam így félig oltva ma reggel az osztályozóvizsgát felügyelve, hogy vajon melyik diák mehetett vad teraszozásra a hétvégén, akitől elkapom a valamilyen nemzetiségű mutánst (erről a szóról mindig valami Nyolcadik utas szintű lény jut eszembe), amire jövő héten szépen ráoltanak (de jó szó ez is), én meg jól megmurdelek. 

Találkoztam továbbá az egyik tanárnővel, aki hulla beteg volt és tüdőgyulladással, hetekig magas lázzal feküdt otthon (háromszor az ügyeletet is megjárta), azt mondja folyton kivizsgálásokra jár, négy (!) hétig  szedett antibiotikumot és eléggé meg van roggyanva szegény, mocskos egy betegség ez, nem értem én ezt a nagy hétvégi népünnepélyt. Illetve persze, értem, hogyne, én is szeretnék maszkomat letépve vedelni a napsütötte sávon, dehát. 

Szeretném aztán még azt is elmesélni, hogy nagyjából megtanultam beszárítani a hajam (tudományos nevén pixie bob, vagyis szerintem, szóval nem is tudományos, jóvan, hagyjatok), így néha már egész jó, ilyen kb, csak sajnos én nem ilyen vagyok:

Új családtag

 Marci ma nagybácsi lett, nagyon izgi! 

Kívánjunk sok szerencsét a kis Taszilónak!*

*még nincs neve (állítólag 3 hétig gondolkodhatnak a szülők Skóciában) és nálunk a csecsemők hagyományosan Taszilók, szóval...

covid blues/anger

Ahogy elnézem, újabb két csoportot sikerül összeugrasztani záros határidőn belül: a gyerekeiket otthon tartó és a gyerekeiket iskolába küldő szülőkét. 

A gyerekeim osztálytársai rögtön az első napon info témazáró dogát írtak egy rakás baromságból, aminek egy részét még nem is tanulták, aztán nemrég jöttek tajtékozni anyukák a FB csoportba, hogy mit képzel ez a szemét tanár, az otthon lévő gyerekeknek ez így milyen egyszerű lesz, blabla (a bentiek is használhatták a füzetüket, persze az otthoniak meg egyenesen a szüleiket tudják bevetni).

Engem mondjuk nem nagyon érdekel, tőlem tüntethetnek is ellenem, én nem engedem most őket iskolába, akárki akárhogy rikoltozik.

Tavaly 20 halottnál sehová sem mentünk, most meg napi 300 körülinél, amikor fennen hangoztatják, hogy a kurva brit mutáns a gyerekekre is veszélyes, menjenek vidám arccal dogát írni arról, hogy mire való a backspace? Hát lófaszt. 

furious anger

 Ma megint szégyelltem magam, amiért tétlenül nézem, ami ebben az országban történik: reggel azon húztam fel magam, hogy ezek a rohadékok központilag letiltották a hibrid oktatást, hányinger, komolyan. Bármit megtennék, hogy ne itt kelljen élnem. 

Covid blues rewind

 Én mindenkit leszarok, a gyerekeim nem mennek iskolába és kész. Amúgy meg ez az idő ez most komoly? Mert viccnek elég rossz lenne.

Tulajdonképpen csak nyavalyogni jöttem, belefáradtam ebbe a covid-mizériába, kérem vissza a régi életem, vagy legalább legyen melegebb, már megint kesztyűben aludtam, nyűglődöm, elegem van, a covid mondjon le.

covidiot aka covid blues

 Megnéztem a Trainwreck című filmet - ahhoz képest, hogy ezt a fajta humort általában elég ócskànak tartom, egész jókat nevettem - és borzadva néztem azt a jelenetet, ahol Amy Schumer két nő közé beszorulva áll a metrón maszk nélkül. Aztán rájöttem, hogy ez egy 2015-ös film a boldog, felelőtlen felhőtlen időkből. 

Ez az egész most már mindig így lesz? Jönnek a brit mutáns mutánsainak a mutánsainak a mutánsai?

Hurrá, tavasz!

 Annyira isteni helyen lakunk: dombok, erdők mindenfelé, tegnap, a biciklitúrán (végül 12 kilométert mentünk, pedig Marci defektet kapott az elején) őzeket is láttunk, I love it here*!

*Ezt ordítja Jude Law a Tehetséges Mr.Ripley-ben egy csónakban ugrálva, a tenger közepén (aztán szegényt agyon is csapja gyorsan a Ripley).

kiskamasz különkiadás

 Léna (amikor a  mai biciklitúra egyik állomásán Marcival romantikázva a tájat csodáljuk):

Ha befejeztétek a smárolást, mondhatok valamit?

"A cat chooses its owner, not the other way around"

 A Maine Coon most már reggel-este ordítva nyávog a teraszon meg az ajtó előtt, szerintem eldöntötte, hogy örökbe fogadjuk és kész. Irtó cuki, de nem merem simogatni, a macskák olyan sértődősek és meg is értem őket, én is féltékeny típus vagyok. 

Van az a mondás, hogy ha egy macska megszeret téged, akkor semmit sem tudsz tenni ellene, meg kell adnod magad, hát, hümm. Biztos mindig el kéne kergetni, de nem bírom, olyan kis (nagy) helyes gyerek. 

covid blues

 Egyébként meg aggódom, hogy ezek a barmok tényleg vissza akarnak küldeni mindenkit az iskolába 19-én, ha törik, ha szakad (ráadásul most olvasom a diadalmas híreket a nyitásról és a rengeteg oltottról, hát izé...finoman szólva kissé szkeptikus vagyok a számokat illetően, na meg még Orbán udvari virológusai szerint sem elég ennyi oltás, ha igaz egyáltalán). Iszonyat nagy baromság a mostani számok mellett, arról nem is beszélve, hogy most már gyerekek is egyre súlyosabb állapotba kerülnek. 

Marci egyébként épp most kapott Astrát (persze attól is fosok a megint megszellőztetett vérrögképződés miatt), eh, nem tudom, nagyon borúlátó vagyok, sosem lesz ennek vége. 

Mondjuk Marcival kifejezetten szeretem a mellékhatások esélyeit latolgatni, mindig annyira megnyugtat (a múltkor a darts táblán szemléltette, hogy matematikailag mennyi esélyed van agyi infarktusra az oltás után), hiába, jó egy ilyen tudós a házba. Én mondjuk nem bánnám, ha lenne még itthon állatorvos, nőgyógyász, ezermester és egy fodrász, de ne legyek telhetetlen.

háziasszonyos

 Teljesen odavagyok most magamtól, mert csontra elfogyott minden, amit húsvétra sütöttem-főztem, hát ilyen se volt még soha, mindig túl sokat csinálok, aztán már a fülünkön jön ki a sonka meg a sütik, most meg...én egyébként kb annyit ettem, mint amúgy egy év alatt, úgyhogy ma koplalónapot tartok, jól is esik, rémesek ezek a nagy zabálások. 

ahogy a dolgok vannak

 Léna hihetetlen: már teljesen rá lehet bízni az összes visszaküldendő feladatot, befotózza, küldi, levelez a tanárokkal, tök jó, hogy most már ő csinálja ezeket mindig (és még szereti is, érthetetlen); mikor lett ilyen nagylány, te jó ég?! Ráadásul múlt héten kétszer is elmentek a boltba nélkülünk (azért egyedül még nem küldeném őket), vitték a bankkártyámat tök menők. Valahogy most nekem a 'nagy gyerek, nagy baj' mondás rejtélyesnek tűnik, de majd nyilván a kamaszkorral megjönnek a nagy bajok. 

Kedden az igazgatóság bejött megnézi az órámat, nagyon kellett ez most, tényleg, végül nagyon megdicsértek, de nekem ilyenkor mindig előjön az Imposztor szindrómám, hát mit dicsérnek, semmi extrát nem csinálok, ezt egy öt éves is tudja... 

Egy ideje már bejár hozzánk a kertbe egy Maine Coon - meg egy rakás másik macska is, néha benéznek a teraszajtón, nagyon kis viccesek -, igazi jámbor óriás. Többször hívogattuk, aztán egy ilyen alkalommal Lénának sikerült megsimogatnia, mire én is felbátorodtam és másnap magamhoz hívtam a kert közepén, jött is, cukin dorombolt (és nagyon magas, panaszos hangja van mikor nyávog, irtó édes), mire egy tuja alól előpattant Balikó és mint egy féltékeny férj, fontoskodó arccal odavágtatott hozzánk, úgyhogy nem mertem tovább simogatni a kisoroszlánt (tényleg tök olyan, egyszer majdnem szívrohamot kaptam, mikor hirtelen megláttam a terasz korlátján trónolni azt az óriás macskát). 

A Pfizer utáni rosszak listája mára kiegészült masszív torokfájással, remek. Kifejezetten aggódom, hogy a brit mutánssal tértem haza a tömött oltópontról, az mekkora bénaság lenne már! Szegény kolléganőm, két hete lázas, tüdőgyulladása van, alig él (egy negyven éves, vékony, sportos, energikus valakiről beszélünk), teljesen be vagyok szarva, mióta az ő beszámolóit olvasgatom arról, hogy milyen ez az ocsmány betegség. Totál be vagyok lassulva egyébként, nesze neked húsvéti főzés-takarítás. 

A lelkünkre kötötték egyébként, hogy a második oltásig ne igyunk alkoholt - mondom, hogy ennyit a húsvétról - és ne nagyon sportoljunk az elkövetkező napokban, pedig már lehet biciklizni, na meg futni is sokkal jobb (lenne) kint, brühühű. 

Post-Pfizer

 Na tessék, ilyen se volt még semmilyen oltástól: kicsit vacakul vagyok. Na nem vészesen, de émelygek, gyenge vagyok, rossz a közérzetem. 

Amúgy elég gáz volt ezen az oltóponton, ahová behívtak: egy levegőtlen folyosón,  egymástól kb öt centire beszélgettek mindenféle tanerők az osztályaikról, olyan volt, mint valami tanügyi konferencia. Egyébként mindenki meglepően kedves és mosolygós volt, plusz bónuszként az orvos a macskáimról kérdezgetett (ezzel bárki levesz a lábamról), ráadásul az egyik kolléganőmmel is találkoztam, aki lelkendezett, hogy milyen csinos vagyok és szuper a hajam (nem).