Mostanában olyan durván fáztam már éjszakánként*, hogy egy nagy paplannal, plusz egy (néha kettő) meleg takaróval, dupla pizsama felsőben és sízokniban aludtam, de mivel a kezem is jéghideg volt, ezért nosza, vettem magamnak egy vékony futókesztyűt is az ágyba (ezen azért elég sokat hezitáltam, mondván, hogy kesztyűben aludni elég nevetséges)...a következő lépés a hálósipka lesz (ezen most eléggé röhögök).
*igen, van fűtésünk, sőt, a házat pár éve szigetelték
Ah, mostantól két hét stressz, de végignéztük a megoldásokat és úgy tűnik, elég jó pontjaik lettek, reménykedem, hogy mehetnek szóbelizni.
Azt mondták magáról a felvételiről, hogy jó élmény volt, mert szimpatikus volt a többi gyerek és nagyon jó fej a felügyelőtanár. Olyan kis okosak, tök jó lenne, ha sikerülne, nagyon megérdemlik. Annyit güriztek, folyton hulla fáradtan hallgatták Marcit, ahogy a térfogatról meg a kombinatorikáról magyaráz és csak néha protestáltak.
Szegény gyerekek, olyan nehéz tíz évesnek lenni, istenem!
Marci romokban hever. Marcusnak ma a kor szóval kellett a magyar felvételijében mondatot írni és az a mondat jutott eszébe, hogy koros az apám.
Ma a tóhoz mentünk futni, tök jó (de iszonyat sáros) volt. Engem teljesen meglep, hogy ennyire jó együtt futni valakivel, azelőtt azt hittem, erre képtelen vagyok és ráadásul még beszélgetünk is közben, na ez végképp fikciónak tűnt azelőtt.
A gyerekeket meg nemes egyszerűséggel itthon hagytuk (!) - teljesen kiborultak az ötlettől, hogy ők is jöjjenek - matek felvételit írni (hihetetlen, hogy már ilyet is lehet csinálni).
Valamelyik nap megmutattam a gyerekeknek egy Kispál számot, azóta rajonganak, úgyhogy non-stop szól a zsákmányállat.
Ma kicsit berágtam Marcusra, mert hosszan kellett smúzolnom a tanító nénivel, hogy hajlandó legyen javításra lehetőséget adni ("az ötös nem 4,5, hanem 4,57"), majd utána az undorító nyelvtant kellett tanulnom vele (nem, szerencsére nem a tanító nénivel), amitől apokaliptikus migrénem támadt menten.
A tanító néni elárulta, hogy négy hetet nem lesz suliban (hogy csinálja? Én is ilyet akarok!), szóval javítani max péntekig lehet, hogy csessze meg. Most sajnos rá vagyunk gyógyulva a felvételi miatt a jegyekre - én két napig iszom, ha ennek vége, rémes ez a stressz (és ez mekkora beteg dolog már egyébként meg; mármint az is, hogy le akarom inni magam, meg az is, hogy ennyire stresszel a negyedikesek felvételije) -, úgyhogy muszáj a tanító nénivel barátkozni. Mindenesetre annyira jólesett ez a kis beszélgetés, hogy gyorsan kiszámoltam, hogy már csak 87 napot kell XY nénivel kihúznunk, hurrá! Két éve volt egy érettségiző csoportom, akiktől annyira rosszul voltam, hogy a téli szünet után minden nap felírtam, hogy "már csak ... nap" és rengeteg erőt adott, hogy a napok egyre fogytak.
Amúgy meg erről az "ilyen átlagra ilyen jegyet adok" okfejtésről mindig az jut eszembe, hogy kicsinyesség, tanár a neved. Hány és hány frusztrált barom mehet tanárnak, aki végül azon élvezkedik, hogy végre ő adhatja a rosszabb jegyet, buktathat, alázhat, beszólogathat, juhúúú!
Vágom a centit a gyerekeim összes iskolájának végéig.
Ma reggel elmentünk kettesben futni a közeli erdőbe, onnan kijutottunk egy dombra, ott is futottunk kicsit, majd visszafelé eltévedtünk, így egy közel nyolc kilométeres futó túrát nyomtunk le, isteni volt, remélem ilyen dolgok tematizálják majd az évet; ha az erdőben futnánk legalább heti kétszer, az undorító januárt is jobban viselném.
