csütörtök, június 29, 2006

bazmeg

"A Nyilas jegyében születtem. Az őrület, az újdonság szüksége hajt, és ez nálam életösztön..."

lámpagyilkos pezsgő

zseniális...a pezsgős dugó szépen meggyilkolta a konyhában a lámpabúrát...úgy hagytam, ripityára törve fityeg...alkoholizmusom szép mementója...

nosztalgia London

isteni underground oldalt találtam; megint rám jött a Londonvágy, pedig aki kint van nyavalyog, hogy de szar...kétségtelen, hogy nem árt, ha milliókkal megy ki az ember...én olyan csóró voltam, hogy főleg az esőben sétálásra futotta...

http://www.londonlostandfound.com/

nem tudom és nem akarom

megmagyarázni magam senkinek.
Semmiféle személyiségemet boncolgató kérdésre nem adok választ soha többé...nézz...attól látsz

sikerült találnom

Palotait a neten - nemtom eddig ez mért nem jutott eszembe... -, úgyhogy most élvezkedem az esti műszakig...mekkora jó zene ez!!!Ezek a basszusok...megvadulok tőlük teljesen...megfejthetetlen a zene...nem is fejtegetem

j.-nek

én köménymag akarok lenni a következő életemben...a köménymagot sokan utálják, de sok mindenre használják is, így könnyen belátható, hogy nagy egyéniségről van szó,olyanról, aki fontos ugyan, de nem sok vizet zavar...ráadásul megvan az az előnye, hogy nem kell emberi kapcsolatokkal bajlódnia...szerintem tökéletes választás...

nagyon szeretem a

tanítványaimat...egyszerűen jó velük...

Palotai szexbassz 2.

szombaton, mily csodás...de asszem én egyedül szeretnék odamenni, csak eztet nem tudom majd megoldani...bezzeg mikor találkozhatnékom van, akkor látni sem akarnak az én drága barátaim...de az a helyzet, hogy egy Palotai-parti nekem magányos önkielégítés...nem szeretek ilyenkor másokkal foglalkozni, ha én táncolok, akkor azt én kérem szépen komolyan veszem!!!

katlan

a lakás...kezdek hallucinálni a hőségtől...MOST már lassan tényleg spontán égek...és niiiiiiiiiiiiiiiiincs kedveeeeeeeeeeeeeeeeem dolgozniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii...

szerda, június 28, 2006

persze ha

férfi lennék, mindez nemhogy elfogadható lenne, hanem egyenesen vicces...egy nőtől azonban...bizony ....lennék én szűzies...ez az én társadalmi kötelességem...

cynically promiscuous

lerázni bizonyos egyedeket:-) - csak pár epizódot kell az életemből előadni és homlokegyenest menekülnek...jesszus...és ha mást is tudnának?...sírni nem kell, ne féljetek...na de milyen könnyű

bárcsak én ő lennék

"Akik Joyce főművét - mindenképpen legismertebb művét - olvassák, sőt végig is olvassák, általában háromféleképpen vélekednek. A legkisebb csoport fejezetről fejezetre nagyobb elragadtatással csodálja a művet és szerzőjét. A nagyobb csoport bosszankodik és a vastag könyvet előbb-utóbb mérgesen abbahagyja. A harmadik - talán nem is kisebb - csoport a híres vagy hírhedt vagy érthetetlenül felkapott írót elmebetegnek tartja. És mind a három vélekedés indokolható. Mert igaz az is, hogy Joyce-szal valami új kezdődik az egész világirodalomban, és hogy még azokra az írókra is hatott, akik nem is olvasták műveit, vagy ha belekezdtek az Ulissesbe, néhány oldal után abbahagyták. De az is igaz, hogy a hagyományos olvasmányokhoz - a mesétől a naturalizmusig - hozzászokott olvasók nem is hajlandók olvasni Joyce-ot. Viszont akár lelkesítő, akár bosszantó, akár nevetséges, olyan fontos jelensége századunk világirodalmának, hogy semmiképpen se hagyható ki az írásművészek arcképcsarnokából."

de mi a fasz

bajod van?

wasted

már egy üveg pezsgő
ki tudja
mi jöhet
MÉG

persze

így egyedül meg lassan
alkoholista leszek
isten tudja
NEM MEGY EZ

és ezért nem kell

nekem semmilyen istenverte pasi.
Ne engem csaljanak már meg.
Csaljanak velem...
cinikus oldal a hótiszta helyett

ó, micsoda beteg könyveket

sikerült kölcsönöznöm...nyammnyamm...Hubert Selby, Bret Easton Ellis meg Irvine Welsh...nyammnyamm..., már csak McEwan hiányzik...50 fokban a perverz eszelős állatokkal töltöm a délutánjaimat, yesssss.

ősFeró megint

Bikini : Maradj már

Szeretlek, szeretlek
Rettentően szeretlek
Szeretlek, szeretlek
Egyre jobban szeretlek

Szeretlek, szeretlek
Őrülten szeretlek
Szeretlek, szeretlek
Rettentően szeretlek

Úgy érzem, egyre jobban szeretlek
Lehet, hogy megkérem a kezed
Úgy érzem, egyre jobban szeretlek
Ígérem megkérem a kezed

Mit gondolsz majd akkor rólam
Nem vagyok én olyan lány
Minden fiú azt akarja
És aztán odébb áll

Maradj már
Úgy érzem, rettentően szeretlek
Na ne nyúlkálj
Lehet, hogy megkérem a kezed
Hagyjál már
Úgy érzem, egyre jobban szeretlek
Az nem lehet
Ha akarod, feleségül veszlek jajjajjaj...

Maradj már
Úgy érzem, rettentően szeretlek
Na ne nyúlkálj
Lehet, hogy megkérem a kezed
Hagyjál már
Úgy érzem, egyre jobban szeretlek
Az nem lehet
Lehet, hogy feleségül veszlek jajjajjaj...
á... á... á... áá... áá.. aaa... aaa... aaa... aaaaa... aggyegycigit

és most pedig

elhitetem a világgal hogy okos vagyok...a társadalom hasznos tagja...a tudás kizárólagos birtokosa...de kurva jó nekem...szinte fel se tűnik, ahogy telik az idő.

god

I'm so lonely

hangposta üzenet éjszaka

"Hívj vissza, ha van kedved" - hát egy nagy lófaszt, drágám...

kedd, június 27, 2006

gugli

megin elsőként kidob, mikor beírom, hogy némaüzem...hehehe

kéne valaki

az ágyamba.Vagy a földre...esetleg a küszöbre.
Kicsit szuszogjon, krákogjon,hajnalban lökjön le az ágyról, reggel szóljon hozzám, este meg...este...
Nemtom még mi a tervem az illetővel...

ma azért még egyszer rájöttem,

hogy tőlem nem félnek, engem gyűlölnek a férfiak.

"olykor, mint a csókban, már nem tudtam testem határait"

csók nélkül élni lehet, de minek?
nem tudok elképzelni fantasztikusabb tudatmódosítót a csóknál...legszívesebben egyfolytában csókolóznék...

döbbenetem legfőbb tárgya

változatlanul a lovebox nevű, elmeroggyantaknak, lelki törpéknek és magányos, kétségbeesett nyomorultaknak fenntartott társkereső...az előbb azt olvastam egy gusztustalan, pszichopata vadparaszt "naplójában", hogy amire legfőképpen vágyik az a dugás és az orgazmus és amire legkevésbé, az a csókolózás....isteni szerencse, hogy az emberek nagy többsége LELKIEKBEN GAZDAG...ahogy azt a Nők Lapja mondaná...ja és mintha azt is kifejtette volna kis bemutatkozó szösszenetében, hogy a nőknek tolerálniuk kell a fingást mint olyat...

hogyan vezethet

rádióműsort a világ egyik legunalmasabb embere, Molnár Anikó??????? Mivel elkötelezett Velvet-rajongó vagyok, hát dögunalomAnikó blogját is olvasgatom és uramisten...ezek a száraz, tök üres közhelyek nulla humorral...szerintem szex közben elalszanak rajta a férfiak...

vajon még mire

kérhettem volna meg az új tanítványomat?
Hehe...imádom a férfiakat.

hogy a büdös francba

lehetne a 2000 fokos katlan lakásomban okosan elmagyarázni, hogy mi az a do????

...vagyok

székre
állok
és kurva nagyokat kiáltok


de ti egyáltalán

nem halljátok

"Csakhogy nekem is kell ám valami az életben"

vagy ezt talán nem értitek, ti többiek???????????

ne legyek fekete özvegy?

hát hiszen csak jók valamire ezek a régi szerelmek...ha igaz, lesz Gábor általi munkám...és jó volt találkozni, igazán...egy szavam sem lehet...nem, hiába minden, akit egyszer szerettünk, az kimoshatatlan folt...akárki akárhogy is csinálja...

elaludtam

úgyhogy nem jött össze az újratalálkozás, de majd most...piromán pasi akart felgyújtani álmomban,úgyhogy mit nekem exek...este néztem Dér Andrást, nem hittem neki most sem

MUNKÁT, KENYERET!!!!!!!!!!!

hétfő, június 26, 2006

kideríteni még ma

- mért mondják, hogy na pussz
- Fanni mért karmolt véresre
- önző vagyok-e tényleg

hogyan simogassam

a lelkét ha nem akarja és nem szól, hogy baj van???????? Persze értem én, hogy hogyan szólanék, tudom én, hogy mindig az a baj...az input...a stimulus...
Milyen szívesen élnék néha mások helyett...tán nekem is jobban menne úgy...úgy képzelem ezt, ahogy negyedikben volt a párizsis kenyérrel: sokkal finomabb volt a barátnőimnél mint otthon.

fuck it

mosogatni kell
uuuuuuuuuuuuuutálom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nem értem én

ezt a rögeszmés szerelmet...műnőt szeretni m(b)űn...kérdés persze, hogy én, mint ufó, megítélhetem-e a műséget...nyilván ami nekem mű és taszító, az számukra magától értetődően szép...tán egy ilyen klóncsaj közelében is lehetne mélyeket lélegezni, ha el akarnánk patkolni...igazából azt nem szoktam érteni, hogy mért pont az egyik műszemöldökű, műszájú okkersárga festett szőkét akarja valaki és mért nem a másikat...beszélni nyilván ugyanúgy nem lehet velük, a külsejük egyforma...akkor miről beszélünk??? Lehet, hogy ezért volt nekem mindig egy rakat pasim: mert talán a férfiak is unják az egyencsajokat...

ki kell derítenem, hogy

mért búcsúznak az idegenek úgy,hogy 'na pussz'...
a másik fontos kiderítendő...mért becézgetik magukat egyesek???????

és szinte ijesztő

hogy akkor mennyire nem féltem semmitől

tegnap felidéztem

a régi Tilos partikat, ahol vodkát öntöttem a sörömbe
és harmadéves voltam és annyira egyszerűnek tűnt
bepasizni, berúgni, felkelni, kijózanodni, vizsgázni...
és bámultam, ahogy az Esso tigris feltűnt a félhomályból mikor a busz hajnalban elérte a benzinkutat és azt hittem akkor, ez már a delirium, pedig dehogy...

tíz év kellett hozzá.

Molly analízis magyarul

"minden biztos pont könnyen szertefoszolhat, kivéve egyetlen mozdíthatatlan varázsos erõt, ami nem más, mint Molly Bloom, az élet bölcsõje és koronája, a teljes mitikus ciklus paradigmatikus alakja. Csakis Molly ágyában lelhet az állandóan bolygó, modern ember nyugalomra : s ez a mozdulatlan megnyugvás a regény voltaképpeni témája."

mihez képest

vagyok bajban?

prolimód

a Ballagi Mór utcában
a félhomályban sertepertéltünk és
éjszaka ettük a krumplifőzeléket
és hajnalban keltem a pszichológia szigorlat előtt
és három pasim volt egyszerre, de csak egy tudott a többiről
és akkor már megkaptam az összes meghatározó pofonokat
úgyhogy nem volt mitől félnem

védett volt a lelkem

a legjobb az volt

az álomvizsga-könyvtárazásban, hogy végiggondoltam mind az összes pasiügyemet ugye...a writing meg a listening között összegeztem mit hogyan és melyiket nem kellett volna...siralmas kis lista kerekedett...de persze ezek az én műhelytitkaim.

nadenade

nincs romantikázás
csak a puszta tények vannak
nem belekeveredni semmibe
szabadon
ficánkolni
szabadon repülni

és akkor a szex

mindenkiért
mindenki
a szexért

utánérzés
de hogyha
nincs jobb

mosmár

le kéne csukatni a szomszédokat...ÉN NEM AKAROK ZÁMBÓ IZÉT HALLGATNI!!!!!!!!!!!!!

és azt mások is tudják,

hogy az összes pofon a legnagyobb????????!!!!!!!!

vagyis nem

ADJANAK


PÉNZT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

próbatanítani

voltam a múlt héten és persze kritizáltak rendesen - milyen rossz taktika egy vezetőtanártól ha semmit nem dicsér, csak fikáz -; egyébként nagyon helyes nőci volt a főnéni dehát amilyen kibaszott hiú vagyok nehezen viselem a kritikát, úgyhogy kardoskodtam az elveim mellett...istenem, biztos megrémültek szegények...de mosmár adjanak munkát


MUNKÁT, KENYERET!!!!!!!!!!!!!!!

áthidalhatatlan probléma

Amint érdekelni kezdek egy pasit, rögtön menekülőre fogom...nincs taszítóbb a viszonzott vonzalomnál...a szex is akkor a legérdekesebb mikor nincs...de nehéz ez...az én krédóm a szerelemről meg biztosan ez...nem voltam én mindig ilyen...
köpni kell

most megijedtem

hirtelen elfelejtettem, hogy milyen is, ha az ember szerelmes...ennyire cinikus lennék? Lehet, hogy naponta fel kéne pofoznom magam...minden reggel balról egyet, jobbról egyet...

találkozó ex-Gáborral

holnap, nemtom minek, de igen...isten, haza, anyád...

kikötni valahol, valakinél

a legrémisztőbb ötlet...kikötni valahol majd tovább ficánkolni, talán...nemkikötni, csak szemlélődni, mégiscsak az az igazi...persze a nagy ellentmondás itt feszül, mer ugye ficánkolni is izgalmasabb, ha van kit megcsalni...milyen ijesztő szembesülni ezzel a csúf igazsággal.
Csak annyira de annyira fáradt vagyok már a sok ficánkolástól...

na de mi az a ficánkolás???

"Nincs a teremtésben vesztes csak én!"

mert "Rettenetes ennyi vággyal szegénynek lenni s fiatalnak."

beszarás

"Olyan belevaló, tökös csajszi, nagy szájjal, nagy szívvel, olyan akire "épiteni" lehet...!
/Jó lenne kikötni valahol, valakinél..:)/
Lehet vele bulizni menni, lehet vele otthon dögleni vagy éjjel ha nem tudok aludni kocsiba pattani s elmenni vhova pl éjszakai fürcsizni...
Van ilyen csaj????"

Hiperaktív szexuális életet élő ultramodern fiúcska, aki aszongya magáról, hogy keresztény...meg fürcsizni szeret...


MI TÖRTÉNT AZ EMBEREKKEL????????????????????????????????????????

ajjaj

lovebox-gyöngyszem, egy pasi...:

"Mintha perzselne a hold hideg fénye, de nem a bőröm, hanem a lelkem...
Szürke árnyak vibrálnak a fekete tájon, síri csend neszez minden bokorban, a fák koronáján... A föld tompa zaja hasít bele a fekete levegőbe, ahogy puha talpam kalapácsként csapódik neki... A hírtelenség mozdulatlanul suhan el a szemem előtt ahogy elfordítom ijedt arcomat a megnyugvás irányába...
Aztán meglátom a másik holdat, ahogy remegve próbál fennmaradni... Tükörként lebeg a fekete vizen, mely kézként tartja felszínén őt...
És nézvén ezt a hullámzó párost, megjelenik mégvalami előttem. Egy élet, egy jövő, melynek arca is van, és mely arc most már ismerős lett, ahogy a hold táncoló sugarai kedvesen megmutatták nekem!
:)"

Vajon mér van ott az a szmájli a végibe? Ő is érzi, hogy ez már mégiscsak törvénytelen?!
Fú, bazmeg! De lehet, hogy a hold kedvesen táncoló sugarai miatt mosolyog ez a szegény kisgyermek...
én mosmár a holdra költözöm...ahol kedvesen táncolnak a sugarak

kánikulában

nincs világfájdalom.
Túlélni kell.


MUNKÁT,KENYERET!!!!

Jánosom

Kiért, miért

világok, közöljétek!

Az eltaposott fűben olvasok

és rongycsomók közt keresgélek.

Világok, csupa félelem

És csupa alázat vagyok.

már megint

belekeveredtem valamibe...csak legyen erőm kimászni belőle...lenne erőm nem belemászni...van erőm...másom sincs


MUNKÁT, KENYERET!!!!!!!!!!!

és ha elvennék tőlem

az Internet?
Mert nem fizetem a számlát?


MUNKÁT, KENYERET!!!

Bandival szólva

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

valahogy ma ő

"Tűz van!
Ég a malom!
Ne bántsatok, én nem akarom,
Jaj, tán csak bennem ég az a malom?
Ne bántsatok, én nem akarom,
Csak néha hittem úgy, álmaimban.
Azért ordítok, hátha elhiszik,
Hogy tűz van, tűz van."

Dózsa György úti

lerohadt falon hatalmas, fekete betűs kétségbeesett graffiti:"Hiányzol Bea!"

meg kell tudnom mér ott jutott eszébe!!!

Ki-be ugrál...

Ki-be ugrál a két szemem, ugy érzem.
Ha megbolondulok, ne bántsatok.
Erős karokkal fogjatok le szépen;

ha majd egész valómmal kancsitok -
ne mutassatok öklöt, úgy se látom.
A semmiből vissza ne rántsatok.

Gondoljátok meg: Ezen a világon
nincs senkim, semmim. S mit úgy hivtam: én,
az sincsen. Utolsó morzsáit rágom,

amig elkészül ez a költemény...
Mint űrt a fényszóró, csupasz tekintet
kutatja bennem: Mit vétettem én,

hogy nem felelnek, akárhogyan intek,
hogy nem szeret, ki jog szerint enyém.
Ne higyjetek értetlen bűneimnek,

míg föl nem ment az odvas televény.

150 oldalnyi

blogdög...írástudó újundokok
vakkantsatok
hörögjetek
nyifegjetek
szepegjetek
ez a
VILÁGHÁLÓ
világ halo
világ halló
helló világ
halló mindenség
vagy...

"mad againe"

"...is mad againe"

Tanári kari karika papír ipari paripa
Karika tanári kara paripa papír ipara
Taná rika rika rika papi ripa ripa ripa
Kari kata nári kara pari papa piri para
Tanári karika rika papír ipari paripa
Kari kata nári kara pari papa piri para

elmentem

az agyamat wordbe
van statim
oldalam
reglapom


én
posztmodern vagyok amíg
meg nem
halok

kaleidoszkóp

de csodás zűrzavar!!! akárha az agyamat feltúrva kipakoltam volna a netre...most minden jelen idő, az is ami múlt...
"These fragments I have shored against my ruins Why then Ile fit you. Hieronymo's mad againe."


"Romjaimat védem e törmelékkel...Illek én tehozzád"

blogdarabok

Notify Blogger about objectionable content.
What does this mean?

Send As SMS

BlogThis!
Némaüzem
kedd, április 25, 2006
nem lenne szabad
Nem lenne szabad most megbolondulnom, nyakamban a vizsgákkal... de ez már csak így van. Annyira nagyon szeretnék végre vadul, szabadon táncolni, ugrálni, egyedül, valakivel, tökmindegy...
posted by mollyblooom at 11:41 DU
másnapos ébredés
Eszelősen másnapos vagyok a kialvatlanságtól, nem tudtam aludni, ez most már teljesen megszokott. Egy régi pasimmal álmodtam, hulla szerelmesek voltunk, pocsék volt az ébredés. Se szerelem, se pasi...:) - persze ez nem mindig olyan tragikus, így a reggeli szex is könnyen megúszható:))
Nagyon tetszik, hogy bármit mondhatok és a kutya sem olvassa! Megtehetné, de nem teszi. Hogy is mondta Béla barátom? Ez az igazi szabadság....vagy valami ilyen, rendkívül mélyértelmű baromságot:))
posted by mollyblooom at 10:50 DE
hétfő, április 24, 2006
hirtelen
nincs annál semmi nevetségesebb, mint amikor egy angoltanár blogvinnyog:)... a lúzerek lúzere A TANÁR lúzerblogol...nem baj, valahogy át kell vészelni az eszelősebb időket is, nem igaz, te kis szörny?!
posted by mollyblooom at 11:36 DU
még egy kicsit
Ahogy járkálok tébolyultan a lakásban, minduntalan ismerős tárgyakba ütközöm. Tele van minden tárgyakkal, emlékekkel, arcokkal, nevekkel, szagokkal. Amikor meghibbanok, minden különös értelmet kap, minden felnagyul.
A szagok rémlenek leginkább a múltamból. Csepelnek csípős hideg szaga volt, a lakásom Fülöp-szagú:)) - olyan édeskés, finom, cukros illat. Újpalotán csodálatos orgonaillatot éreztem tegnap és összefacsarodott tőle a szívem. A pasikat is mindig megszagolom titkon...:) - először az orrom lesz szerelmes... De tudok-e szeretni bárkit is? Ezen mélázom folyton. Ezek a rémséges tinédzser- maradványok:) - hiába, a hibbanás regrediál, hehe.
posted by mollyblooom at 11:17 DU
shite
Rémisztő. Megint rámugrott a tavaszi mánia. Éjszaka futni megyek és takarítok...hogy a francba lehet megtartani a gondolatokat? Blogolok, ami persze őrültség, a kémia nálam is eszelősebb:)... a lift gombokkal jelez üzemzavar esetén...nem kéne engem is gombokkal felszerelni? Ha zavar lép fel, csak szerelőt hívok...aki megjavít...helyrerak...kipucol...összeszed...
Futás közben minden helyreáll. Minden elsimul a fejemben...ha egyenletesen lélegzem, ha nem kapkodok és görnyedek, akkor egészen olyan, mintha repülnék. Szeretnék-e repülni? Naná, hogy nem...:)
Egészen nagyon szerettem volna megölelni valakit ma. Az orgonaillattól vad szerelemre ébredtem az emberiség iránt:) - szánalmas, hibbant, manic...milyen istenverte egyedül vagyok. De tökmindegy ki mellett ébredek...sosem érzek mást...most akkor ez a nyavalya blogja lesz, csupa hisztéria, agyömlengés, szuperlativusz, buta tiráda. De vajon hogyan kellene élni? Na de a kérdés inkább az, hogy lehet-e egyáltalán? (Mert persze ezt már gondolták előttem sokan...gondolattolvaj vagyok:)...) - nagyon izgalmas írni - írok is meg nem is, olvassák is meg nem is...
posted by mollyblooom at 10:45 DU
About Me
Name:mollyblooom
Location:Budapest, Hungary
View my complete profile
Links
• Google News
• Edit-Me
• Edit-Me
Previous Posts
• olvasgatom kicsit
• insomnia
• jesszus
• D.
• és hát
• na lehet
• beszéltem
• egy kedves okos emil
• valami lehet a kisugárzásommal
• szőrősbajszoscsíkos
Archives
• április 2006
• május 2006
• június 2006



decens lunatik
sikerülhet-e higgadtan megőrülni? Udvariasan, kedvesen hajat tépni, bájos mosollyal sikoltani, kedves nevetéssel saját véremet ontani? Távolról figyelni, amint a lelkem kivégzi majd elvonszolja az agyamat?
posted by mollyblooom at 5:42 DU
faithless
I know you so intimately
Anger and misery
The reason for my heart's fragility
How will it be if you simply set me free
Restore my ability, to hold my head high
To speak only truth where I used to lie
Goodbye to the enemy, it's been too long
Come on



I know you so intimately
Your heady sensuality
The reason for my heart's fragility
How will it be if you simply come back to me
Restore my stability
Take your fill of me
Finally in step like the military
And just as strong, it's been so long
Come on

What about love?
posted by mollyblooom at 5:40 DU
hogy múljon már az a mocsadék idő
tulajdonképpen tán azt kéne feltérképeznem a blogban, hogy mit hogyan és hányszor csinálok: pl wc-re megyek x-szer és aztán leülök a gép elé y-szor, meg aztán telefonálok minden pillanatban és számlálom a másodperceket, hogy hányszor eszem egy nap és mikor vakarom meg a fejem és veszek fel másik ruhát és fekszem az ágyban, vagy bambán csak nézek magam elé és az ablakban álldogálok, vagy a tankönyveimre meredek, hogy lefekszem valakivel és hányszor sírok és iszom, "száradok, törődöm", hogy meddig nézem magam a tükörben és mikor van az, hogy már nem az én arcomat látom...mindezt cak azért, hogy múljon már ez a mocsadék idő...
posted by mollyblooom at 4:23 DU
az erős benyomásokat szeretem
az erős benyomásokat szeretem: fájjon nagyon, legyen eszelős jó, hogy üvöltsek tőle...ez az emergency-lét...csak akkor érzem, hogy élek, ha minden nagyon intenzív. A nagyon intenzív jó és rossz hullámzik egyre: rémisztő mélységek és magasságok...vajon hamarabb hal meg a feszülő lélek?
posted by mollyblooom at 4:07 DU
exhibicionizmus
"csak az olvassa versemet, aki ismer engem és szeret..." azon agyalok egyre, hogy kell-e nekem közönség a blogvinnyogáshoz...időnként kéne tán valami kontroll, hogy azt mondják: 'ne tovább!' vagy 'még'!!!:)) - de aztán megrémülök, hogy valaki mélyebben a fejembe láthat...még mindig nem jöttem rá, hogy valójában mennyire exhibicionista műfaj a blog... kihányom a lelkem és aztán megmutatom...ez az ortodox exhibicionizmus:)...ne hányd a lelked, tartsd vissza...vajon mennyivel mond többet magánál az összes mondatom?????? Eszelősen izgalmas dolgok a szavak...tán csak az írásjelekhez vonzódom még hasonló intenzitással:))) - egyszer vmi buliban szórakoztattam pár pasit az írásjelekhez fűződő rejtélyes viszonyommal...asszem azt hitték, hogy trippezek:)) olyan csodálatos zavarba ejteni az embereket:)) - nem azért, hogy fájjon nekik, hanem a megfigyeléseim miatt:)) a szex is sokszor csak ennyit jelent: megfigyelni egy másik ember belső zajlásait, a legtisztább megnyilvánulásokat...valahogy szex közben jövök rá arra, hogy én vagyok mindenki más is...és ez mindig megnyugtat.
posted by mollyblooom at 3:36 DU
drop-out
Egész komoly rémülettel tölt el a munkakutatás: egyre csak fanatikus őrültekbe és hirtelen meggazdagodott köcsögökbe botlom...a mai egy egészen sajátos verzió volt: rémülten kapkodott levegő után mikor bátorkodtam ellentmondani neki...ha nem tetszett volna olyan piszkosul a pasi még tán nyakon is vágom:) Pont olyan mosolya van, mint egykori szerelmemnek, Gábornak, a 6.20-as vonatról, akinek tulajdonképpen a munkásruhájába zúgtam bele:))) És még csak nem is volt hülye...A szuper módszere, amit annyira nagyon kitalált és veszettül működik, vészesen hasonlít egy, a második világháború idején alkalmazott módszerre...ezzel ugyan nincsen baj és elképzelhető, hogy taníthat (jól) így is, de mindig megrémítenek azok, akik nem tűrnek ellentmondást...a módszer én vagyok...ajjajjaj....szarul hangzik. De persze megkaptam, amit vártam - ezeket a vereségeket a kapcsolataimban, a munkámban és az élet összes nyavalyás területén folyamatosan elszenvedem; rutinom van az elviselésükben -; "veled nem szeretnék együtt dolgozni, túl erős egyéniség vagy, sajnos igazad van, de ezt nem ismerhetem el és különben is pusztulj el, te idióta kekec picsa"...na jó, nem pont ezt mondta:) én pedig szívesen dolgoznék a fickónak, pusztán kísérleti jelleggel: lehet-e olyasmi jó, amiben nem hiszek...baromi érdekes lenne. Csak hamar lelépnék bizonyára...nem nekem való a pártfegyelem, a "módszer én vagyok"...az ilyesmitől jeges rémületet érzek a gyomromban..faszért vagyok ekkora drop-out...csak csinálnám, ahogy mondja...ettől-eddig tartana...8-tól 4-ig...és bólogatnék, innám a szavait, mindent mindig elhinnék neki...és akkor szeretne engemet:)) DE NEM!!!!!!!!! Úgy látszik, dolgoznom is egyedül kell...hogy is mondtam mindig? Az emberek és én...oké minden, csak hagyjuk békén egymást...
posted by mollyblooom at 3:09 DU
péntek, május 05, 2006
brooding over
azon tűnődöm egyre, hogy mért ennyire nehéz az nekem, ami mindenki másnak magától értetődő, természetes...hogy kötődjek, sokáig, tartósan, szeressek, szeretve legyek, azt akarjam, hogy mindig egyvalaki mellett keljek és feküdjek...mért nem megy ez nekem? Mért kell egy idő után menekülőre fognom mindigmindigmindig, a legnagyobb szerelmek, vágyak kellős közepén? MÉRT NEM JÓ SOHA SEMMI??????????????????????
posted by mollyblooom at 11:58 DE
csütörtök, május 04, 2006
bazmeg
nem jó egyedül és nem jó mással sem...lehet, hogy mégiscsak meg kéne dögölni?!
posted by mollyblooom at 5:45 DU
szerda, május 03, 2006
beszarás
hogy itt sem vagyok őszinte...nem megy. Lebénít a gondolat, hogy tán mégis elolvassa valaki amit írok...soha senki nem hinné el a teljes igazságot arról, amit évek óta csinálok...ahogyan megtévesztem a környezetemet, ahogy magam sem veszek tudomást az életem teljesn abszurditásáról...fuck it
posted by mollyblooom at 4:40 DU
kedd, május 02, 2006
De vajon mi értelme a szexnek egy tökidegennel? És mi a francért vágyom ennyire rá? Csak a hormonok dologznak bennem, vagy valami más baj van? Csiga akarok lenni és megtermékenyíteni saját magam...
posted by mollyblooom at 5:56 DU
fuck it
God, I'm so lonely.
posted by mollyblooom at 5:55 DU
About Me
Name:mollyblooom
Location:Budapest, Hungary
View my complete profile
Links
• Google News
• Edit-Me
• Edit-Me
Previous Posts
• olvasgatom kicsit
• insomnia
• jesszus
• D.
• és hát
• na lehet
• beszéltem
• egy kedves okos emil
• valami lehet a kisugárzásommal
• szőrősbajszoscsíkos
Archives
• április 2006
• május 2006
• június 2006



NYHP
Nyughatatlan Hülye Picsa. Ez vagyok én. De minek??? És meddig???
posted by mollyblooom at 2:49 DU
halál a blogra!
amint kikeveredem a tébolyból, elpusztítom a blogot.
posted by mollyblooom at 2:33 DU
tévedtem
nem ezt akartam, nem így akartam!!!!!!!Kérem vissza mind a 31 évet!!!!!!!!!!!
posted by mollyblooom at 8:17 DE
j.-nek
meghalni csak pontosan, szépen.
posted by mollyblooom at 8:16 DE
one night stand
a one night stand mindenképp baromság: ha elsőre nem megy a szex, nyilván lehetne jobb is, ha meg bombasztikus, akkor ugyebár muszáj újra meg újra....
posted by mollyblooom at 8:15 DE
j.-nek
nemnem, ez túl egyszerű lenne...feladni, meghalni, mert valakik valamiért nem szeretnek, vagy azt hisszük, hogy nem szeretnek...mert fáj kívül-belül, mert elcsesztünk vagy nem így akartunk néhány dolgot...a legszebb innen megnyerni a meccset. Nem hiszek benne, hogy csak mert halandók vagyunk, mindenképp mi veszítünk.Mihez képest? Lehet-e egyáltalán veszíteni? Meg lehet halni...de csak akkor szabad, amikor jól vagy. Félelem nélkül, a legnyitottabb tudatállapotban.
posted by mollyblooom at 12:03 DE
szombat, május 06, 2006
lassú spontán égés
Most már tényleg megőrülök a négy fal között...az életemet akarom, de most rögtön!!!!!!...vad duhajkodás helyett a beszédesélyeket kell tanulmányoznom - nemnemnemnemnem bírom tovább!!!!!!!!!Elég a kurva egyetemből, most elég. Időnként azon kapom magam, hogy üveges szemekkel bámulom a nagy rakás istenverte definíciót. A tartós szobafogságtól spontán elégek...még ma éjjel......:)
posted by mollyblooom at 11:33 DU
szex
A. azt mondta egyszer, hogy a szex olyan mint a pizza: valahogy akkor is jó, amikor pocsék...
posted by mollyblooom at 11:02 DU
homokkép
ahogy I-vel feküdtünk a boglári kilátónál a fűben, egy hatalmas madarat láttunk hasítani az égen... mintha a felhők fölött egy óriási galamb repült volna - aztán körhintáztunk és olyan volt, akár egy űrhajóskiképzés...szinte kiszakadt a fejem a helyéről. Ahogy a platánfák alatt hazabicikliztünk, beleszagoltam a balatoni éjszakába és beleborzongtam az eszelős örömbe.
posted by mollyblooom at 9:12 DU
fórum
Nos...csak hogy tiszta legyen. A hiv-fórum fontos dolog az életemben, amikor elkezdtem barátkozni a pozitívok baráti körének tagjaival, akkor csak annyit tudtam, hogy valahogy segíteni akarok nekik, mert felháborítónak érzem mindazt, ami manapság az AIDS és a HIV - no meg a homoszexualitás - kapcsán a világban - elsősorban Magyarországon - történik. Ma már tényleg a barátaimnak érzem őket és befogadtak, hiába vagyok én a kakukktojás a csapatban. A múltkor valamelyikük kérlelt, hogy menjek hozzá bulizni, hadd hitesse el a szomszédaival, hogy csajozik:) emlékszem, amikor egyiküket meglátogattam a kórházban, az orvos zavartan méregetett, nyilván latolgatta, hogy most akkor a pasi, akit látogatok buzi, nem buzi...
posted by mollyblooom at 9:00 DU
titokban
Istenem, akkora lelkem van, hogy lassan belefulladok. Nem baj, titokban röhögök az egészen.
posted by mollyblooom at 7:44 DU
betegség
a betegség, a beteg ember biztosan utat mutat: a beteg ember mindent tud a fájdalomról, a végességről, a megszabadulásról. Imeri a saját testét és ha már nem fél tőle, akkor elengedheti.
Amikor egyszer nagyon beteg voltam, úgy éreztem ennyi volt, meg fogok halni. Akkor nem tudtam elengedni magam, csak a testemre és a fájdalomra koncentráltam és azt akartam, hogy legyen vége. Hogy is volt a Vad Éjszakákban? "Buddha azt mondta, hogy távolodjunk el a fájdalomtól. De őt sosem kapcsolták infúzióra."Aggódom j-ért, nekem ő nagyon fontos, akkor is, ha számtalan dologban nem értünk egyet, akkor is, ha sokszor egyáltalán nem értem mit miért csinál. Alig ismerem őt, de valamiért nagyon megszerettem, ami nálam nagyon ritkán fordul elő. Vajon segítettem-e neki valaha is?
posted by mollyblooom at 7:23 DU
homokkép
egyszer megcsókolta a bokám egy hajléktalan.A Margit-hídnál A-ra vártam épp, lehettem vagy 17 éves...a bordó szoknyámban voltam, december volt, szép tiszta hideg...A. késett, én pedig vártam.És a pasi teljesen észrevétlen alámkúszott és megcsókolta a lábam...
posted by mollyblooom at 7:20 DU
hiv-blog
Az egyik hiv-blogban olvastam, valaki olyan írta, akit nagyon szeretek: "ha újra kezdhetném, akkor is HIV-pozitív szeretnék lenni"...rémisztő szavak, azóta próbálom érteni, mióta ismerem j-t. Persze valószínűleg ez az egyik módja a megbékélésnek önmagunkkal: nem vágyni vissza oda, ami végleg elmúlt...nem vágyni vissza a nem-betegségbe, nem akarni olyasmit, amit már nem csinálhatunk...milyen tisztán lát mindent az, aki beteg és nem hadakozik önmaga ellen!
j. nekem
Annának
...mert nem értem, vagy rosszul érzem...

volt egy csapat... sokat dolgoztam érte... volt
volt hit, elszántság
volt volt volt volt volt

már mindegy mi volt

ha tudnék, vonnék józan zárómérleget...
de nem tudok... itt gomolyog bennem minden

kérdések, érzések vannak

amíg három volt, kettő dolgozott
csapatmunka?

amikor egyedül maradt dolgozni kezdett
erre várt?

a közösen megfogalmazott célokra csak 3-4 ember emlékszik?

miket/mikor/hogyan rontottam el?

valóban vakon csörtettem a saját fejem után?

ha látták, hogy rosszul csinálom, miért nem szóltak?

a "Pozitívan" gondolkodók baráti köre valóban pozitívan gondolkodik?

hogyan tudják megcsinálni, hogy egyszerűen nem létezem számukra?
néhány ember, akiket én hoztam össze egyként átlépnek rajtam, hogyan lehet egyszerűen átlépni bárkin?

a fórumot (http://http://www.pozitiv.org.hu/forum/) testületileg ignorálják
komolyan nem értik, hogy ezzel nem engem büntetnek, hanem azokat, akik csak innen, csak itt... akik sosem voltak, és talán sosem lesznek tagjai a csoportnak?

fáj a zsigeri gyűlölet, a vakság

akit semmibe vesznek semmivé válik

csak kérdések, érzések válaszok nélkül

egy nemlétező ember nemlétező szavai a vákuumban

várom, hogy mielőbb leperegjen az a film, és akkor majd megértem az egészet
tán az is kiderül, hová lettek a zoknijaim

igen, lehet kívánni a végét
jó, hogy nem vagyok egyedül
egy egész baráti kör segít nekem
posted by mollyblooom at 9:29 DU
Parafrázis
Mindenki táplálékaként,
ahogy már írva van,
adom, mint élő eledelt,
a világnak magam.

Mert minden élő egyedűl
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szeretőd,
végül is összevérez.

Csak hányódom hát ágyamon
és beléreszketek,
hogy kikkel is zabáltatom
a szívverésemet!

Miféle vályu ez az ágy,
ugyan miféle vályú?
S mi odalök, micsoda vágy,
tündöklő tisztaságú!

Szünetlen érkező szivem
hogy falja föl a horda!
Eleven táplálék vagyok
dadogva és dobogva.

Eleven étketek vagyok
szünetlen és egészen;
emésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem.

Mert aki végkép senkié,
az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyű szerelem.
Ölj meg. Ne hagyj magamra.

posted by mollyblooom at 9:24 DU
kamaszkor
még mindig pont ugyanaz történik velem, mint 15 évesen. Belefáradtam a kamaszkoromba, kérem a következő stációt!
posted by mollyblooom at 9:21 DU
unom magam
milyen nagyon sok energia a sebeimet nyalogatni...nagyon várom már a pillanatot, mikor belefáradok.
posted by mollyblooom at 8:35 DU
B.
olyan nagyon sokat gondolok rá, talán mert még mindig haragszom, de rémes a hiánya is. Milyen fantasztikusan jó, hogy nem voltunk együtt sosem igazán! Annyira rettentően fájt volna nekem minden egyes vele töltött nap...nem bírtam volna ki. Valahogy későn kezdtem rá haragudni...de ez a harag már sosem múlik el. Mindig ezt történik velem. Minden a lelkembe tipor, ami kicsit is fájhat, de soha senki nem veszi észre valójában mennyire fáj... sokat teszek azért, hogy senki se tudjon semmit a titkos fájdalmakról.
posted by mollyblooom at 8:30 DU
addikció
de kár, hogy újra működik a blogom:) - folyton csak visszatántorgok a virtuális pszichológusomhoz, ahelyett, hogy elmerülnék a homlokzatot fenyegető beszédcselekményekben:)) - viccesebb nem is lehetne magyarul...mennyire nagyon csúnyán meg fogok bukni ezen a vizsgán, ha most azonnal nem tömöm az agyamba az összes definíciót!!! De valami borzalom, hogy mennyire nem érdekel. Mióta esik az eső, olyan mintha meghalt volna Budapest...nem tudok elképzelni szomorúbbat a vasárnap esti esős Budapestnél...
posted by mollyblooom at 8:24 DU
kirajzolódtam
sikerül-e végképp megszüntetnem magam, ha újra meg újra kirajzolódom a világból?
posted by mollyblooom at 3:16 DU
ahogy én látom
J! Nos...a helyzet az, hogy én sem értek egy csomó dolgot, sőt, nagyon zűrös az egész. Talán minden csak a rossz kommunikáció miatt csúszott félre. Igen, azt hiszem - anélkül, hogy bántani akarnálak -, az önfejűséged sokat ártott az ügynek, talán az volt a baj - és ezt sokszor mondtam Neked azelőtt is-, hogy túlságosan egyértelműnek tartottad, hogy minden úgy jó - és úgy kell lennie - ahogy Te akarod. A többiek azt hiszem nem így látták. Lehet, hogy akaratodon kívül, de mégis: diktatúra-szaga lett a dolgoknak. Rengeteg döntésedet én sem értettem, nem értettem például, hogy mért adod fel olyan hirtelen, nem értettem, hogy mért nem bújsz ki a csigaházból, nem értettem, hogy mért nem adsz magadból többet. Én akkor is - és még mindig - ezt látom a legnagyobb hibának:hogy nem adtad ki magad jobban, hogy kívülálló maradtál. Azt hiszem ez volt az egyik, ami ellen a csoport lázadt. Nem értem én sem a teljes hallgatást és a gyűlöletet: én ha valakit egyszer szerettem, mindig ugyanúgy marad a szívemben, bármit is tesz ellenem...ezt nem tudom megmagyarázni Neked...nagyon szomorú, hogy így alakultak a dolgok, de én azt gondolom, a lelked mélyén Te is tudod, hogy mit mikor és hol rontottál el. Bármilyen fájdalmas is, muszáj lesz túllépned a csoporton mert most csak ez segíthet. Valahogy az egyetlen ötletem mindig az marad, hogy a problémákat verbalizálni kell: le kell ülni és kimondani mindent, amit a büszkeséged most nem hagy kimondani. Tudom, hogy ez sosem történik majd meg, de mindig hittem ebben: az őszinteség ellenállhatatlan. De csak ha van hozzá elég erőd.
lokúció
illokúció, perlokúció...mint valami pornófilm. Az illetlenségek csúcsa: lokúció:))
posted by mollyblooom at 1:50 DU
úgy akarom a jenőt
Jenő, kérlek tégy valamit a bloggal...segíts, hogy nagyon akarjam tudni mi az a beszédaktus-elmélet:)) Jenő te vagy utam és te vagy sorsom:))) - te vagy mindig, akibe botlom:))) Prendergast, Henry Sweet, Palmer és Claude Marcel...Yule, Lakoff, Leech, Strevik, Searle, Austin:)
posted by mollyblooom at 12:22 DU
wiw-nek hála
újabb ismerősöm - egykori szerelmem - talált rám...aszongya megtért. jajajajjj...és beszéljünk. Meg hit, remény, szeretet.
posted by mollyblooom at 12:20 DU
on the verge of nervous breakdown
Ágyban, párnák közt, macskazajban
iszonyu lenne fölriadnom. :)
posted by mollyblooom at 11:19 DE
lenyomatok
Mennyire lenyűgöző a téboly! Vásárlás közben egy igen jól kifejlett hibbant példánnyal akadtam össze és összeszorult a szívem örömömben: egészséges vagyok!!!:) Az őrült nők különös hatást gyakorolnak rám, ezért mohón figyeltem: a szemét kidüllesztve táncolt a bolt közepén.Vajon ő már mindenen túl van? A boltból kijövet pedig gyerekkori barátnőmet láttam vadul mobilozni, rabszolgakosztümben, élrevasalva....vajon mennyi pénzért cserélném a trapézgatyámat kiskosztümre, a tornacipőmet körömcipőre? Vajon mi kéne ahhoz, hogy papírokat tologassak számomra távoli, ködös és rejtélyes ügyek érdekében? Istenem, köszönöm neked, hogy megmutattad a helyes utat és nem térítettél el egy bankárképzőbe!!!:))) - egyszer jártam titkárnőképzőbe - vagy 3 hétig - : a harmadik hét végére elszabadult a pokol, nem bírtam tovább, valódi egyéniségem szüntelen kikívánkozott a buta álca mögül:a gépírás-órán hangosan felolvastam a gépírástankönyvet. bélamérgesvéresféreg. varjúnagyhúrhadúrvazul...Na megadom magam Jenőnek...ide nekem minden beszédesélyt!
posted by mollyblooom at 10:47 DE
vasárnap, május 07, 2006
átok
és azt mondta: "lehet, hogy te szebb vagy mint a barátnőd, de ő hamarabb fog férjhez menni"... a lány azóta már el is vált:) én pedig egyre menekülök:) - elátkozott az a fickó Oregon államban...
posted by mollyblooom at 10:22 DU
blogot írok, székre állok
blogot írok, székre állok...vagy elmesélhetném azt is, amikor a Király utcából egyenest Oregon államba jutottunk és ott a pasi elkapta a karom és a fülembe sziszegett...
szentimentális, nagy szavak.
és újra leírom a mantrámat, amit mondogatok, mióta ismerem a csoport tagjait: ez csak egy betegség. Ezzel nyilván mindenki vitatkozna, ha olvasnák amit írok, vitatkozzanak csak...de ez az, amit erről gondolok és tulajdonképpen ezért tartom hitelesnek a lényemet a csoportban. Mert valami olyat demonstrálok, amire igenis szükség van. Nem harcolni akarok a tagokkal, hanem szeretni őket. Nem érdekelnek a kicsinyes érdekellentétek, tulajdonképpen a felbomlást sem tartom annyira iszonyúnak, mert könnyen lehet, hogy j. sokkal sikeresebb lenne másokkal. És vannak mások. Sokan. Legyen több csoport is, dolgozzanak össze olyan emberek, akik képesek rá. És én majd mindig mindenkit szeretni fogok:))
posted by mollyblooom at 1:49 DU
acsarkodás
csodálatos, hogy mindig valamilyen háború részese vagyok, jelenleg a pozitív baráti kör háborújába hívtak. Sajnos rá kell jönnöm, hogy a harctéren nincs helye a krisztusi magatartásnak:szerethetsz mindenkit, csak az ellenséget lécci ne...meg persze nem is csak a szeretésről van szó. Számomra a jelenlét a fontos: az, hogy mindenki érezze, hogy azért vagyok velük, mert 1, szeretem őket, de ez magától értetődő 2, szeretnék tenni valamit a gyalázatosan elhallgatott ügyért 3, szeretném megmutatni nekik, hogy a társadalom nem én vagyok; hogy pozitív, negatív egyre megy, hogy az ember nem attól valamilyen mert betegségstigmája van (vagy nincs), hogy az ember elsősorban ember és csak nagyon sokadsorban hiv-fertőzött vagy homoszexuális, vagy akármi más.
posted by mollyblooom at 1:42 DU
én és a bolondok
Vonzom az őrülteket, számtalanszor leszólítanak az utcán. I. szerint előző életemben ápolónő voltam:)...ma is követett egy háborodott amikor tanítani mentem, de nagyon határozottan leráztam: tulajdonképpen elbújtam előle:)) Azelőtt szórakoztatott a dolog, bár londoni első emlékem is egy bolondhoz kapcsolódik, amitől kicsit megijedtem, külföldön óvatosabb vagyok mint itthon: a fickó a metróban kezdett követni, majd a nálam lévő Ian McEwan regényről értekeztünk, persze nagyon izgalmas dolgokat mondott. Egy útikönyvben olvastam, hogy ha valaki beszélgetni kezd velünk Londonban azzal nagyon vigyázzunk, mert az illető vagy őrült, vagy nem angol:)
posted by mollyblooom at 11:30 DE
kedd, május 09, 2006
a leggyilkosabb
Hajnalban egyedül kelni...baktatni a Váci úton...szellemnek nézni a szomszéd nénit...meg ahogy egy fekete macska szeme rámvilágít a sötétben.
posted by mollyblooom at 7:59 DU
neptun státusz
elbocsájtva...wow!!!
posted by mollyblooom at 7:20 DU
careful with that axe Eugene
mennyire kurva gyönyörű zene
posted by mollyblooom at 7:14 DU
hétfő, május 08, 2006
sucks
the blog sucks
posted by mollyblooom at 8:47 DU
vallás
G. azt mondta, a vallást utálja, de "náluk" ez másképp van...Good Lord!:) Náluk...és az indok a megtérésre a másfél évig tartó súlyos depresszió, na bumm...előtte mért nem segített isten? vaze:) hát nekem nem segített, igaz, nem is vártam volna ilyesmit egy ismeretlen ufótól:)) - az istenes verseimet már 16 évesen - na jó, tán 20 éves koromban is volt némi istenes fellángolás:) - megírtam, asszem olyan volt ez nekem, mint a dohányzás: kevés tévelygés, egy-két doboz cigi, a szokásosnál kicsit több köhögés, aztán túl voltam rajta...szívesen találkozom vele, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan, miért, mitől változik át valaki a vallás hatására...persze volt részem ilyesmiben, B. jó példa rá, de ő azért más...amint egyensúlyba jött némileg önmagával és szerelmes lett, már egyre kevesebbet kellett Pál apostol leveleiről értekeznünk:))
G. azt is mondta, ne aggódjak, nem akar tőlem semmit, már csak a "hivatalos asszonnyal" törődik...aggódik a halál, nem szoktam ilyesmi miatt aggódni:) - inkább akkor aggódom, mikor valaki nem akar semmit:) Vajon a "hivatalos asszonykája" kényszerítette a gyülibuliba? Hogy attól kezdve csak ő érdekelje???? Jójó, tudom, sarkítok, ne legyek ostoba és tessék megérteni, empátia, gyerekek...hit, remény, szeretet:)
Prozac
De hogyan is mondhatnám el az apámnak, hogy mi történik velem, amikor arról sem tudott senki, hogy másfél évig a prozac volt a legjobb barátom... egy a baj vele: hogy lenullázza a libidót...bár lehet, hogy nem hátrány. A szex eddig csak bajt hozott a fejemre. Fuck it. Nem akarok prozacot. Ha a buddhistáknak igazuk van, nekem van még sok életem...nem lehet valahogy már most elkezdeni egy másikat??????????? becserélem a mostanit egy újra...rá is fizetek ha kell...
posted by mollyblooom at 1:11 DU
A tékozló fiú keresése
Itt lakott kétségtelenűl.
Látod? Látom,
A mi fiúnk.
Űlj az ablakba, nézd a házakat,
aztán a szobát, falakat,
a jégveremnél hidegebb
éléskamrát, mosdóhelyet.
Most pedig indúljunk haza.
posted by mollyblooom at 1:10 DU
kiért, miért
Kiért, miért,
világok, közöljétek!
Az eltaposott fűben olvasok
és rongycsomók közt keresgélek.
Világok, csupa félelem
és csupa alázat vagyok.
posted by mollyblooom at 1:08 DU
spacehányinger
a legijesztőbb az volt, amikor sokba hasadt a személyiségem: az egyik részem tudta, hogy az egész szánalmas, nem valós - mi valós, na ja? - és legyen vége, álljunk le, elégelég, a másik részem élvezettel kukkolt, hogy mi a jóég történik és hogyan is lesz most és az ösztönlényem pedig csinálta, amit máskor is. Freud tapsikolt volna örömében ha ezt látja: tök jól megvizsgálhatta volna a szuperego-ego-id szentháromságot.
posted by mollyblooom at 1:03 DU
szerelmes vagyok a blogba
kár, hogy nem él önálló életet...esküszöm hozzámennék.
posted by mollyblooom at 12:54 DU
most megyek
mert még nekem is fel kell hívnom az idegorvosomat:))
posted by mollyblooom at 12:53 DU
túra
most, hogy belegondolok, a Király utcától a Gyöngyösi utcáig gyalogoltam...soha többet nem iszom.
posted by mollyblooom at 12:47 DU
férjnél-e vagy?
mér nem-e?????????????
posted by mollyblooom at 12:46 DU
álmomban
megcsókolt egy nő. Még ez is szar volt:) - fuck it. Soha többet nem iszom.
posted by mollyblooom at 12:45 DU
Ha férfi lennék
most azonnal megmentene valaki. A Király utcától a Gyöngyösi utcáig sírtam. Bárcsak lenne valami jele, hogy ez a szükséges rossz...bárcsak tudnám, hogy ennek egyszer vége lesz...bárcsak oka lenne annak, hogy gyötröm magam...bárcsak lenne elég erőm...de bazmeg másom sincs, csak erőm...meddig legyen erőm???????????????? és minek, miért? miért, kiért??????????????és hogyan lehetne...mit is...az apámat akarom...talán ő az egyetlen, aki megérti ezt...tán az egész életét ilyen világfájdalomban élte le...csak egyszer, egyetlenegyszer megérteném, hogy miért...mit vétettem...Prozacot akarok...
posted by mollyblooom at 1:38 DE
szerda, május 10, 2006
tulajdonképpen
azt hiszem, csak átlagosan idegesítő vagyok:))
posted by mollyblooom at 7:48 DU
életművész B.
hogyan sikerülhet valakinek a csajával kézenfogva csajozni?:)))
posted by mollyblooom at 7:47 DU
Eurynome
in the beginning, Eurynome, the Goddess of All Things,
rose naked from Chaos, but found nothing substantial for her feet to rest upon,
and therefore divided the sea from the sky,
dancing lonely upon its waves.
posted by mollyblooom at 7:13 DU
az utolsó szuicid izé
és aztán egyszer bevettem egy nagy rakás szívgyógyszert, hogy az majd megállítja végül ezt a poklot: hát nem...csak baromi sokat aludtam. Nem mondtam el senkinek. És nem vette észre senki.
posted by mollyblooom at 6:29 DU
aztán a Margit hídról akartam leugrani
pár évvel később...mert valaki nem szeretett és azt már akkor sem értettem...hosszasan álltam a hídon és nagyon sokáig gondolkodtam...éjszaka volt, nem volt forgalom, magamban álldogálhattam. Végül nem ugrottam le: azt ismételgettem magamban, hogy engem nem ezért szült az anyám.
posted by mollyblooom at 6:24 DU
egyszer ki akartam ugrani az ablakon
dühömben, mert megint megcsalt a rohadék...nem meghalni akartam, azt akartam, hogy lássa, mennyire fáj nekem: valamit olyat akartam csinálni, amitől észrevesz...kimásztam a párkányra, hogy akkor most meghalok...visszarángatott...
posted by mollyblooom at 6:24 DU
Blimey! i 'ate u. Nuff said, yeah?
Zseniális ez a cockeney rhyming szleng:) - este medvepia: rúgom a hámot:)
posted by mollyblooom at 4:38 DU
nem mentem féjhez
g. azt kérdezte, férjhez mentem-e már. Úgy látom, ez az egyetlen lehetőségem...mennyek már férjhez...férjnél-e vagy... Lawd above! who da fuck cares. , innit.
posted by mollyblooom at 3:50 DU
Gawdon Bennet! sucks.
Beszéltem G-vel. Rémes dolgot mesélt: közös ismerősünk B., akit ugyanonnan ismerek mint őt és aki Komlón jött le a mindenféle anyagról amiket magába tolt azelőtt és aki ha jól tudom vagy 8 évig tiszta volt - bár előzőleg összeszedett egy hepa C-t is -, nagyon durván visszaszokott és ki is rúgták a munkahelyéről, nem tudni róla semmit. Baromi szar. Bár segíthetnék! Gawdon Bennet! why is i' so difficult? OK?
londoni svéd szex
Londonban lefeküdtem egy mexikói svéd fiúval - baromira svéd volt, de rettentő romantikusnak találta, hogy az ükvalakije mexikói:) -, aki egy lánnyal lakott egy szobában. Egészen szürreális volt: szex közben Björk üvöltött a fülembe. Másnap reggel egyetlen szó nélkül váltunk el a metrónál.
posted by mollyblooom at 8:35 DU
yesyesyesyesyesyesyesyesyesyes
O and the sea the sea crimson sometimes like fire and the glorious sunsets and the figtrees in the Alameda gardens yes and all the queer little streets and pink and blue and yellow houses and the rosegardens and the jessamine and geraniums and cactuses and Gibraltar as a girl where I was a Flower of the mountain yes when I put the rose in my hair like the Andalusian girls used or shall I wear a red yes and how he kissed me under the Moorish wall and I thought well as well him as another and then I asked him with my eyes to ask again yes and then he asked me would I yes to say yes my mountain flower and first I put my arms around him yes and drew him down Jo me so he could feel my breasts all perfume yes and his heart was going like mad and yes I said yes I will Yes.
posted by mollyblooom at 8:34 DU
Lost Highway London
Nagyon szeretem ezt a filmet, igazi Lynch-i borzalom, minden van benne, ami a tébolyt összetartja...vagy tízszer láttam, nem tudok betelni vele. Londonban is megnéztem, persze egyedül, ott épp egy kínai bolond mellett ültem. :) Amint elkezdődött a film, mindenképp értekezni akart volna valamiről...amikor pedig kimentem a moziból, hogy a Charing Cross mellett - ahol télen-nyáron egy kis vidámpark működött akkoriban - ténferegjek és bámuljam az aranyszínű ruhákban mosolygó japánokat; egy perzsa fickó arra akart rávenni, hogy menjek vele salsa-klubba, mert az élet rövid és "nem leszek mindig szép és fiatal":)) Majd hosszasan beszélt szegedi(!!) ismerőseiről:))
posted by mollyblooom at 8:03 DU
hibátlan zene
i put a spell on you marylin manson

I put a spell on you
Because you're mine.
I can't stand the things that you do.
No, no, no, I ain't lyin'. No.
I don't care if you don't want me
'Cause I'm yours, yours, yours anyhow.
Yeah, I'm yours, yours, yours.
I love you. I love you.
Yeah! Yeah! Yeah!

I put a spell on you.
Lord! Lord! Lord!
....'Cause you're mine, yeah.
I can't stand the things that you do
When you're foolin' around.
I don't care if you don't want me.
'Cause I'm yours, yours, yours anyhow.
Yeah, yours, yours, yours!

I can't stand your foolin' around.
If I can't have you,
No one will
I love you, you, you
I love you. I love you. I love you
I love you, you, you
I don't care if you don't want me
'Cause I'm yours, yours, yours anyhow.
posted by mollyblooom at 7:57 DU
D.
beszéltünk és olyan nagyon szeretem őt. Olyan nagyszerű, hogy semmit nem ért az egészből!
posted by mollyblooom at 7:36 DU
drága nagypapám B.L.
Benjámin László:
A Vadaskerti úttól a Kálvin térig
Előbb az 56-oson,
aztán a 63-ason
viszem álmos rosszkedvemet
keresztül a fél városon,
a Vadaskerti úttól a
Kálvin térig háromnegyed
óra hosszat most folytatom
tegnapi töprengésemet,
ahogy majd holnap a mait.
Mellettem elkésett diák
toporog, batyuik felett
trónoló solymári kofák
magukfeledt diskurzusát,
zajos pletykáit hallhatom
előbb az 56-oson,
aztán a 63-ason.

Lőrincen, Kispesten, Budán,
Angyalföldön - zötyög velem,
csak visz, csak visz a villamos
keresztül a fél életen.
Arcok cserélődnek, falak
- iskola, műhely, hivatal -
de az út változatlan az
örök egyforma kocsival.
Harminchat éve utazom,
megőszült közben a gyerek,
gyűjteménye sincs már, csupán
a megtett kilométerek;
ha számolnám, kijönne tán
százötven vagy kétszázezer -
akárhány világutazó
beérhetné már ennyivel.

Előbb az 56-oson,
aztán a 63-ason
hallgatom a világ zaját,
az újságot kiolvasom.
Ez a világ: a nyomtatott,
s amennyi kétoldalt az út
futásában föl- s eltűnik,
s ami a kocsiba szorult;
világom a papírba-zárt
emberiség, az absztrahált
élet intézete, ahol
"tudományos főmunkatárs"
címen kapom a fizetést,
mélázva sorsom humorán,
hogy így nevem mellé került
a munka meg a tudomány.

Esőben mégis a fedél,
sötétedésben menedék -
fáztomban ez a kis-világ
lehelte ember-melegét;
itt volt találkozóm velük,
kik lelkem bensőbb zúgain
tanyáznak már azóta mint
kedves öcsém-húgaim,
nevük szerint Anni, Kati,
Románka, Ibolya, Piri,
Évi, Dici s Attila és
Áron, Tibor, Pista, Feri;
mindőjüket megilleti,
hogy ez a néhány rímem is
szeresse őket, mielőtt
elcsavarognék innen is,
előbb az 56-oson, aztán a 63-ason,
aztán honnan-tudnám-hová
a mit-tudom-én-hányason.
Indultam ifjan és mohón
a Tág Világ, a Hír felé -
csak visz, csak visz a villamos
a nyugdíj felé, a sír felé.
Harminchat éve utazom,
közben eltüntem nyomtalan;
aki elindult, elveszett,
nem őrzök mást, csak nyugtalan
csavargó-kedvét, holtomig
viselve zárt, fegyelmezett
arcom mögött a gyászt, azért,
aki már sohasem leszek.
posted by mollyblooom at 7:21 DU
a tanítás összerak
én asszem tényleg erre születtem, egyszerűen jót tesz nekem, összeszed, tornáztatja az agyamat...ha tanítok, akkor végre tényleg az "itt és most" a lényeg.
posted by mollyblooom at 7:16 DU
cockney rhyming slang Beckett
Lor' luv a duck! ever tried. Ever failed. 'ry again. Fail again. Fail be'er. Know what I mean?
posted by mollyblooom at 7:14 DU
na de még a Szódáról nem is
írtam, pedig akartam volna...mióta kikerültem a helyek vérkeringéséből, azóta nemtom hol jó nekem...igazából hidegen hagynak ezek, öreg vagyok és nosztalgikus: visszavágyom a Rác kertbe, sajnálom a ma már hányinger Zöld Pardont, szeretnék lemenni a buta Tütübe, jó lenne hányni a Grinzingi borától:), na meg persze ott van a Wichmann, életem nagy pillanatainak büdös tanuja. Semmit nem érzek a Szóda iránt, bár a cuki kiszolgálócsaj kedvesen köszönt és vegetariánus:) a szódásüvegek bejöttek, a füsttől viszont hányok, a piros bőrfotelek viccesek, a veszprémi kollégiumban pont ilyen dögös berendezés volt. Csekkolnom kell majd a szabadtéri szódát, csak tegnap már túl részeg voltam ehhez, pedig terveztem, hogy átnézek.
posted by mollyblooom at 4:47 DU
vagy lehetnék például
konzumbuddhista is.
posted by mollyblooom at 4:36 DU
20 éves koromtól
25 éves koromig egyfolytában sírtam. Apám szerint nem lánynak kellett volna születnem, túl vad vagyok. Pedig azelőtt mintha kedves lettem volna. :) Nem érzem magam nőnek - ufónak már inkább.
posted by mollyblooom at 4:33 DU
promiszkuitás
nem lehetek ennyire bizonytalan még mindig...szinte el sem hiszem, hogy még mindig ugyanott, ugyanúgy.
posted by mollyblooom at 4:32 DU
kísérletező végtelen erő
ahogy a dolgok vannak.
posted by mollyblooom at 4:31 DU
megilletődtem
egy jólöltözött nő túrta a kukát az udvaron és kedvesen rámköszönt...épp valami törött játékot nézegetett önfeledt mosollyal az arcán.
posted by mollyblooom at 4:30 DU
homokkép
Egyszer hiába kerestük az anyámat, nem vette fel a telefont, senki nem értette hova tűnt. Rémülten hazarohantam, rettegve, hogy majd halva találom. Békésen nézte a Mekk mester - összest videón, a telefont meg tán kihúzta.
posted by mollyblooom at 2:58 DU
lila bölcsészköd
én nagyon próbáltam, hogy jobb legyen...el is mentem mindenféle pszichonénikhez...az elsőnél addig válogattam a Szondi-teszt képeit, hogy a végén a homokossal álmodtam:); aztán egy téli rémség eredményeképpen egy másik agyturkásszal próbálkoztam, akit csak az érdekelt, hogy most már ne igyak olyan sokat:) - próbáltam neki elmagyarázni, hogy most akkor én megőrülök és legyen szíves csinálni valamit, mert a legközelebbi fára felkötöm magam, de aszonta ez csak lila bölcsészköd és kuss legyen. Aztán egyszer elindultam a Lipótra, hogy majd ott rendberaknak az okosok, de sose jutottam el odáig: még a Moszkva tér közelében lerobbant a busz, én pedig boldogan hazasunnyogtam.
posted by mollyblooom at 2:51 DU
a lakásom is beteg
elromlott a gáztűzhelyem, nincs víz a konyhában... Gothár filmben érzem magam:)
posted by mollyblooom at 2:49 DU
a szemem
olyan mint egy békának. Rommá bőgtem magam...most pár évig megint nem sírok.
posted by mollyblooom at 2:35 DU
nos, aszongyák
aszongyák úgy tűnik, mintha nem lennék jól mostanában...mostanában?????????????? azóta szarul vagyok, mióta ki akartak rúgni a bölcsiből:)...tegnap ezt mondtam M-nek, aki mindenféle gyógymódokat - szexterápia, szerelemterápia, absztinencia - javasolt: hogy tökmindegy mi van, a melankóliám szüntelen gyötör...bátyám egyszer azt mondta nekem, hogy hogyan is várhatom el, hogy bárki észrevegye, hogy valami nem stimmel, ha mindent elkövetek, hogy senki ne tuddjon semmiről.
posted by mollyblooom at 1:17 DU
exhibicionista színészvéna
maradna-e valami belőlem, ha eltűnne a rettenet az életemből? Nem akarom a feketét és a fehéret. Legyen szürkeszar.
T. aszonta
ne mászkáljak, üljek és bámuljak valami zöldet, attól majd nem kezdenek lélegezni a villanyoszlopok. Na meg aludni sem árt.
posted by mollyblooom at 12:12 DU
bor almalével
ezt a különleges koktélt nyomtuk tegnap egész este. Rosszul hangzik, de finom. A pultos is megdöbbent az elsőnél:) - pedig nyilván nem a mi találmányunk. De egész biztosan finomabb a vodkasörnél...
posted by mollyblooom at 9:08 DE
R. B.
az én réges-régi osztálytársam aszonta nekem "szia Anna, olyan nagyon szép vagy:)) ", vagy vmi ilyesmit, qrvára nem hallottam semmit, üvöltve kellett beszélgetni. Tulajdonképpen lehet, hogy a rondaságomról beszélt:)) - igazából ez is tökmindegy, nagyon kedves volt:)) Tesóval meg sokat beszélgettünk a bolondulásról.
posted by mollyblooom at 2:13 DE
megvesztem
és táncoltam sokat. Nagyon kellett ez már nekem, piszok jó volt. Nekem ez jár. Egy őrült feka táncos istennel - aki mellesleg fanatikus Minek-rajongónak tűnt - nyomtam, aki letáncolt bárkit bárhonnan, de ki nem szarja le. Úgyis mindig csukott szemmel táncolok, fogalmam sincs körülöttem mi történik. Most eszméletemet vesztem, holnap reggel tanítanom kell.
posted by mollyblooom at 2:03 DE
péntek, május 12, 2006
szilajkodás
leszen, ha beledöglök is:)
posted by mollyblooom at 7:57 DU
vagy inkább
major loda
posted by mollyblooom at 7:34 DU
Blimey! friday i'm in love. Nuff said, yeah?
megyek kuplungwestbalkánszóda. who cares abaaaht da final exam? OK?
posted by mollyblooom at 7:31 DU
Dachau
Dachauban, a wc-ben ráléptem egy sokkarátos arany gyűrűre. Biztos azé az amerikai nőé volt, aki harsányan röhögött az "arbeit macht frei"- on.
posted by mollyblooom at 7:04 DU
a miépes arcú szomszéd néni
ma kihajolt a korláton, hogy jobban belásson a lakásomba...rendezni fogok most már egy öregbulit és meghívom a ház hetvenen felüli lakóit, hogy ne kelljen má' kukkolniuk.
posted by mollyblooom at 6:31 DU
ain't no bafflin'
nem akarok zűrblogot. Itt nem lövök mellé.
posted by mollyblooom at 6:09 DU
Attila
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.
posted by mollyblooom at 6:06 DU
a jerashi rendőrre emlékezem
akitől még a Holt-tengerben sem szabadultunk...hazaúton meg fügét nyomtak az arabpopra andalodó fekák.
posted by mollyblooom at 6:00 DU
angyalföldi Paris Hilton
lakik a házban egy lány, akit rettentően frusztrál, hogy Szabó Máriának/Krisztinának/Anitának, fogalmamsincshogy hívnak. A haját ugyan szőke helyett feketére festi, de ötödmagával lakik 46 négyzetméteren és a macskáinak csirkenyakat főz - tudom, mert lebénít a szag a folyosón.
A pasija pedig nem görög milliomos, csak a sarki Rapid Grill szakácsa.
posted by mollyblooom at 5:20 DU
Awright geeezzaa! how could I understand it?
és ha igen, miért nem?
posted by mollyblooom at 4:27 DU
a drogok
valahogy kurvára nem érdekeltek sosem, asszem nagy mázlim ez nekem, első amszterdami túránkon nagyon lelkes voltam, hogy én akkor majd most jól benyomom magam és rengeteg pénzt elköltöttem fúre, meg herbal extasyra, meg hasisra, meg a franc tudja mi a szarra még és valahogy egész nap sokat ittunk, minden vackot össze-vissza és aztán szívtunk, egy belga fazon sodorta nekünk a füvet és drogos filozófiáját duruzsolta amíg velünk volt, de velem szar se történt, csak szédültem piszkosul meg liftezett a gyomrom, nahát ha ennyi, akkor köszönöm szépen, de Zs. úgy beállt tőle, hogy azt magyarázta leszakadt a karja és a testét pedig biciklipumpával fújták fel, szóval akkorra meg végképp észhez tértem. Aztán pár év múlva a space cake, meg volt még pár förmedvényes füves élményem, pl mikor Á-val boroztunk és valahonnan kerítettek füvet, amit persze muszáj volt megkóstolnom, de bár ne tettem volna - napokig hánytam utána...
posted by mollyblooom at 4:10 DU
mikor T. megőrült
és kérdeztük, hogy mért pont most, hogy mi történt, ő azt mondta akkor: "18 év történt."
posted by mollyblooom at 3:47 DU
a nagy ember és a pornó
volt nekem valami főfő cégtulaj tanítványom is, saját fontossága teljes tudatában masírozott be mindig órára, szuper öltönyökben, távolságtartóan, ridegen, pénzzel kibélelve. Az egyik nap találtam egy tízezrest a Nyugatinál és ezt persze mindenkinek lelkesen elmeséltem aznap. A. - a főbácsi - is meghallgatta lelkendezésemet, majd izgatottan érdeklődött, hogy mire költöttem a pénzt és amikor elmeséltem neki, hogy könyveket vettem, akkor azt kérdezte: "Milyen könyveket vettél? Pornót? Mert esetleg gyakorolhatnánk, ami a könyvekben van." Lor' luv a duck! i' an' allk my brearf away. Know what I mean?
posted by mollyblooom at 3:38 DU
Lawd above! exhortashun. , innit.
come off da blog deary, go an' get down ter work.
posted by mollyblooom at 3:36 DU
in memoriam I.Z.
Volt nekem egy tanítványom...nekünk, mert M. is tanította. Eszelős volt a fazon, sosem láttam hasonlót. Énekelt és táncolt az órán és semmi mást nem akart meghallani, csak a saját hangját. Ő volt a tipikus "taníthatatlan diák". Kapcsolatunk csúcsa az volt, amikor M. órájára menet az ajtóban felkiáltott: "tegnap este nem állt föl!"
posted by mollyblooom at 3:32 DU
állásinterjú
Gawdon Bennet! oh my god anuvver job in'erview an' i can't even remember da school. I 'ope I won't battle against some lunatic blokes dis time. OK?
posted by mollyblooom at 3:28 DU
Blimey! confession. Nuff said, yeah?
melletted megszelidültem...de ha nem vagy velem, micsinájjak akkor?????
posted by mollyblooom at 3:01 DU
Londonvágy
nemtom mért jött rám ez a nagy London-nosztalgia...most nagyon visszamennék, egy fél évre mondjuk...az eső az egyetlen, ami nem hiányzik, bár van benne valami nagyon romantikus...a hóesés viszont már giccses:))
posted by mollyblooom at 2:39 DU
Lawd above! i don't wanna talk abaaaht i' 'oww yew broke my 'eart. , innit.
fél év alatt csak egyetlen szkinhedet láttam Londonban: mocsok részeg volt, egy kocsmában csapkodott egy játékautomatát.Majd egy óvatlan pillanatban hátrafordult és azt mondta NEKEM - ki másnak?! -:"you got luvly eyes":))
posted by mollyblooom at 2:36 DU
Awright geeezzaa! come off wiw. Sorted mate.
a saját magammal közös ismerőseimet is bejelölöm.
posted by mollyblooom at 2:34 DU
wiw sucks
mekkora hányinger szexista hirdetéseket kell bámulnom ha belépek!
posted by mollyblooom at 11:52 DE
Eos
Fú, de jól vagyok!!!!!!!!
posted by mollyblooom at 9:38 DE
csütörtök, május 11, 2006
tesóálom
Bátyám egy változó fejszínű emberről álmodott. Még most is röhögök.:)))
posted by mollyblooom at 11:12 DU
Lawd above! fuckin' 'arassmun'. , innit.
lehettem vagy hatodikos, amikor hazafelé menet be akart szállni velem egy pasi a liftbe - valami olyasmit kérdezett, hogy feljöhet-e velem és agresszívan tapogatni kezdett. Azóta is áldom a lélekjelenlétemet: valahogy sikerült meglöknöm úgy, hogy megtántorodjon. Eszelős mázli volt: azonnal becsukódott a liftajtó. Sosem meséltem el senkinek, rettentően szégyelltem. Volt egy másik hasonló eset, az ennél is szörnyűbb volt, 12 éves korom körül történt. Valami játékot, tán babaruhát akartam venni - merhogy babáztam bizonyára, bár nem rémlik - és elmentem egy játékboltba. Az eladó - egy gusztustalan, középkorú fazon, bár nem emlékszem tisztán - valahogy rávett, hogy a kirakatból vegyem ki, amit szeretnék. Miközben szerencsétlenkedtem, mögém állt és megragadta mindkét mellemet hátulról. Egy szót sem bírtam szólni, csak iszonyúan megijedtem és nagyon fájt, ahogy szorongatott. Szerencsére valaki bejött az üzletbe és a fickó kénytelen volt elengedni. Bár beszéltem volna róla! Fel kellett volna jelenteni a perverz barmot.
posted by mollyblooom at 10:25 DU
Brixton
egyszer egy brixtoni brutál kocsmába mentem a skót pasimmal.Kemény volt: a klotyó felé menet egy szekrény nagyságú feka pasi elkapta a derekamat és rángatott magával; már nem emlékszem hogy menekültem meg.
posted by mollyblooom at 9:59 DU
a szegény kisgyermek panaszai
szeressen engemet!!!!!!!!
posted by mollyblooom at 9:05 DU
a legutolsó pszichológusom
volt aztán nekem még egy pszichológusom, akit lenyűgözött az a tudatosság, amivel a meghibbanásomat átélem: mindig kifutott a hatvan percből, annyira érdekelte az eset:)). Nem sokat tudtunk kezdeni egymással, olyasmivel próbálkozott, amitől irtóztam: felmentett minden alól és a szüleimet okolta az összes rémségért...amikor gyűlölni kezdtem mindenkit magam körül, akkor otthagytam, nem bírtam tovább a terápiát. Azóta nem vagyok hajlandó agyászhoz menni.
posted by mollyblooom at 8:40 DU
londoni svéd szex
Londonban lefeküdtem egy mexikói svéd fiúval - baromira svéd volt, de rettentő romantikusnak találta, hogy az ükvalakije mexikói:) -, aki egy lánnyal lakott egy szobában. Egészen szürreális volt: szex közben Björk üvöltött a fülembe. Másnap reggel egyetlen szó nélkül váltunk el a metrónál.
posted by mollyblooom at 8:35 DU
yesyesyesyesyesyesyesyesyesyes
O and the sea the sea crimson sometimes like fire and the glorious sunsets and the figtrees in the Alameda gardens yes and all the queer little streets and pink and blue and yellow houses and the rosegardens and the jessamine and geraniums and cactuses and Gibraltar as a girl where I was a Flower of the mountain yes when I put the rose in my hair like the Andalusian girls used or shall I wear a red yes and how he kissed me under the Moorish wall and I thought well as well him as another and then I asked him with my eyes to ask again yes and then he asked me would I yes to say yes my mountain flower and first I put my arms around him yes and drew him down Jo me so he could feel my breasts all perfume yes and his heart was going like mad and yes I said yes I will Yes.
posted by mollyblooom at 8:34 DU
Lost Highway London
Nagyon szeretem ezt a filmet, igazi Lynch-i borzalom, minden van benne, ami a tébolyt összetartja...vagy tízszer láttam, nem tudok betelni vele. Londonban is megnéztem, persze egyedül, ott épp egy kínai bolond mellett ültem. :) Amint elkezdődött a film, mindenképp értekezni akart volna valamiről...amikor pedig kimentem a moziból, hogy a Charing Cross mellett - ahol télen-nyáron egy kis vidámpark működött akkoriban - ténferegjek és bámuljam az aranyszínű ruhákban mosolygó japánokat; egy perzsa fickó arra akart rávenni, hogy menjek vele salsa-klubba, mert az élet rövid és "nem leszek mindig szép és fiatal":)) Majd hosszasan beszélt szegedi(!!) ismerőseiről:))
posted by mollyblooom at 8:03 DU
hibátlan zene
i put a spell on you marylin manson

I put a spell on you
Because you're mine.
I can't stand the things that you do.
No, no, no, I ain't lyin'. No.
I don't care if you don't want me
'Cause I'm yours, yours, yours anyhow.
Yeah, I'm yours, yours, yours.
I love you. I love you.
Yeah! Yeah! Yeah!

I put a spell on you.
Lord! Lord! Lord!
....'Cause you're mine, yeah.
I can't stand the things that you do
When you're foolin' around.
I don't care if you don't want me.
'Cause I'm yours, yours, yours anyhow.
Yeah, yours, yours, yours!

I can't stand your foolin' around.
If I can't have you,
No one will
I love you, you, you
I love you. I love you. I love you
I love you, you, you
I don't care if you don't want me
'Cause I'm yours, yours, yours anyhow.
posted by mollyblooom at 7:57 DU
D.
beszéltünk és olyan nagyon szeretem őt. Olyan nagyszerű, hogy semmit nem ért az egészből!
posted by mollyblooom at 7:36 DU
drága nagypapám B.L.
Benjámin László:
A Vadaskerti úttól a Kálvin térig
Előbb az 56-oson,
aztán a 63-ason
viszem álmos rosszkedvemet
keresztül a fél városon,
a Vadaskerti úttól a
Kálvin térig háromnegyed
óra hosszat most folytatom
tegnapi töprengésemet,
ahogy majd holnap a mait.
Mellettem elkésett diák
toporog, batyuik felett
trónoló solymári kofák
magukfeledt diskurzusát,
zajos pletykáit hallhatom
előbb az 56-oson,
aztán a 63-ason.

Lőrincen, Kispesten, Budán,
Angyalföldön - zötyög velem,
csak visz, csak visz a villamos
keresztül a fél életen.
Arcok cserélődnek, falak
- iskola, műhely, hivatal -
de az út változatlan az
örök egyforma kocsival.
Harminchat éve utazom,
megőszült közben a gyerek,
gyűjteménye sincs már, csupán
a megtett kilométerek;
ha számolnám, kijönne tán
százötven vagy kétszázezer -
akárhány világutazó
beérhetné már ennyivel.

Előbb az 56-oson,
aztán a 63-ason
hallgatom a világ zaját,
az újságot kiolvasom.
Ez a világ: a nyomtatott,
s amennyi kétoldalt az út
futásában föl- s eltűnik,
s ami a kocsiba szorult;
világom a papírba-zárt
emberiség, az absztrahált
élet intézete, ahol
"tudományos főmunkatárs"
címen kapom a fizetést,
mélázva sorsom humorán,
hogy így nevem mellé került
a munka meg a tudomány.

Esőben mégis a fedél,
sötétedésben menedék -
fáztomban ez a kis-világ
lehelte ember-melegét;
itt volt találkozóm velük,
kik lelkem bensőbb zúgain
tanyáznak már azóta mint
kedves öcsém-húgaim,
nevük szerint Anni, Kati,
Románka, Ibolya, Piri,
Évi, Dici s Attila és
Áron, Tibor, Pista, Feri;
mindőjüket megilleti,
hogy ez a néhány rímem is
szeresse őket, mielőtt
elcsavarognék innen is,
előbb az 56-oson, aztán a 63-ason,
aztán honnan-tudnám-hová
a mit-tudom-én-hányason.
Indultam ifjan és mohón
a Tág Világ, a Hír felé -
csak visz, csak visz a villamos
a nyugdíj felé, a sír felé.
Harminchat éve utazom,
közben eltüntem nyomtalan;
aki elindult, elveszett,
nem őrzök mást, csak nyugtalan
csavargó-kedvét, holtomig
viselve zárt, fegyelmezett
arcom mögött a gyászt, azért,
aki már sohasem leszek.
posted by mollyblooom at 7:21 DU
a tanítás összerak
én asszem tényleg erre születtem, egyszerűen jót tesz nekem, összeszed, tornáztatja az agyamat...ha tanítok, akkor végre tényleg az "itt és most" a lényeg.
posted by mollyblooom at 7:16 DU
cockney rhyming slang Beckett
Lor' luv a duck! ever tried. Ever failed. 'ry again. Fail again. Fail be'er. Know what I mean?
posted by mollyblooom at 7:14 DU
na de még a Szódáról nem is
írtam, pedig akartam volna...mióta kikerültem a helyek vérkeringéséből, azóta nemtom hol jó nekem...igazából hidegen hagynak ezek, öreg vagyok és nosztalgikus: visszavágyom a Rác kertbe, sajnálom a ma már hányinger Zöld Pardont, szeretnék lemenni a buta Tütübe, jó lenne hányni a Grinzingi borától:), na meg persze ott van a Wichmann, életem nagy pillanatainak büdös tanuja. Semmit nem érzek a Szóda iránt, bár a cuki kiszolgálócsaj kedvesen köszönt és vegetariánus:) a szódásüvegek bejöttek, a füsttől viszont hányok, a piros bőrfotelek viccesek, a veszprémi kollégiumban pont ilyen dögös berendezés volt. Csekkolnom kell majd a szabadtéri szódát, csak tegnap már túl részeg voltam ehhez, pedig terveztem, hogy átnézek.
posted by mollyblooom at 4:47 DU
vagy lehetnék például
konzumbuddhista is.
posted by mollyblooom at 4:36 DU
20 éves koromtól
25 éves koromig egyfolytában sírtam. Apám szerint nem lánynak kellett volna születnem, túl vad vagyok. Pedig azelőtt mintha kedves lettem volna. :) Nem érzem magam nőnek - ufónak már inkább.
posted by mollyblooom at 4:33 DU
ha ön
"Ha ön borderline, úgy érzi élete törékeny, reszkető, hiányzik belőle a szilárdság, az állandóság. Időnként fényes és intenzív érzelmekben élhet, máskor üresnek, unalmasnak látja az életét. Vadul kitörhet, kétségbeesett erőfeszítéssel követve impulzusait, hogy enyhítse a belső fájdalmat és létrehozzon egy szemernyi identitást.' - írja a borderline-ok terápiájában sok éves tapasztalattal bíró Richard Moskovitz nagysikerű könyvében. Majd így folytatja:
'Borderline-nak lenni azt jelenti, hogy az ember kevéssé érzi, kicsoda valójában és mitől kap erőt. Szélsőséges esetben azt is jelentheti, hogy másokhoz kell fordulnia, jelzésekért, hogy mikor egyen, igyon, pihenjen, sőt nevessen vagy sírjon. Jelentheti azt, hogy erősen ragaszkodik egy emberhez, eszméhez vagy tárgyhoz az egyik napon, és teljesen elhanyagolja ugyanezt egy másikon.
A saját énről, értékekről, szenvedélyekről való állandó kép hiánya a borderline személyiség alapproblémája. Véletlenszerű áramlás a térben a fent és lent bármilyen érzése nélkül, úgy, hogy térképpel sem rendelkezik, mely mutatná, hol van épp vagy hová tart. Borderline-nak lenni az érzelmek állandóságának hiányát, a pillanatról pillanatra való létet jelenti, mely folytonosság, bejósolhatóság és jelentés nélküli. Aki borderline, az életet töredékekben éli meg, inkább pillanatfelvételek sorozataként, mint mozgóképként. Élmények különálló pontjai, melyek nem állnak össze egésszé."
Az élmények repedezettségét az érzelmek töredezettsége kíséri. A borderline-ok érzelmei drasztikusan megváltozhatnak egyik pillanatról a másira, mind minőségükben, mind intenzitásukban. Mindezt az érzelmekre vonatkozó amnézia erősíti: úgy tűnik, az adott pillanatot uraló érzelem örökké fog tartani, a fájdalmas érzések így vég nélkülinek tűnhetnek. A borderline ember képtelen felidézni a múltbeli tapasztalatokat, és belátni, hogy a fájdalom átmeneti és 'túlélhető."
posted by mollyblooom at 12:42 DE
tudtam mindig is ezt
"A borderline személyiség rendületlenül hadakozik a - vélt vagy valós - elhagyatástól való pánik ellen. Soha nem érzi magát biztonságban. Viselkedése impulzív, nehezen kiszámítható, hangulata ingadozik, emberi kapcsolatai rendkívül viharosak és intenzívek.
A borderline személyiség hol kétségbeesetten kapaszkodik a számára fontos, pótolhatatlannak vélt emberekbe, hol pedig, hogy csökkentse a veszteségtől való, állandóan kísértő félelmet, leértékeli, lekicsinyli őket - egyfajta mágikus gondolkodással semmisítve meg saját érzéseit.
Ám különösen szüksége van arra, hogy emberekkel vegye körül magát, ezáltal próbálja elkerülni a magányt, melyet igen nehezen visel. Ám a maga köré gyűjtött emberekkel folyamatosan konfliktusba keveredik, nem tud kijönni velük. A stresszt okozó helyzetek, különösen magánéleti kapcsolataiban, többnyire súlyosbítják tüneteit.
A borderline személyiségzavarban szenvedők önértékelése és identitása nagyon törékeny, többnyire rendkívül érzékenyek az elutasításra. Mivel folyamatosan a külvilágtól várják a megerősítést, létfontosságúak számukra a stabil, állandó kapcsolatok, amelyekkel azonban nem képesek megfelelően élni - a másik minden, általuk negatív előjelűként értelmezett reakcióját támadásként és elutasításként élik meg, s azt nem csupán a szóban forgó dologgal hozzák összefüggésbe, hanem kiterjesztik egész énjükre. Minden ellenvélemény, kritika, esetleg változástatást sürgető tanács alapjaiban rázza meg instabil, gyenge alapokon álló "énvárukat".
Aki borderline személyiségzavarban szenved, még társkapcsolatban is igen magányosnak és elszigeteltnek érezheti magát. Valahányszor úgy érzi, veszteség, elválás vagy elhagyás fenyegeti, dührohamot kaphat, paranoid vádakokodásba kezdhet, vagy lekicsinyelő módon gondolkodhat az addig fontos személyről.
A borderline zavarban szenvedőknél gyakori a lerészegedés, az alkoholizálás, a droghasználat, a falásroham, az öncsonkítás vagy az öngyilkossági kísérlet, a promiszkuitás vagy a túlköltekezés - mindezen mértéktelen kicsapongásokkal az elszigetelődéstől és az elhagyatástól való félelmüket próbálják feloldani, mintegy ellensúlyozni."
posted by mollyblooom at 12:37 DE
K.A. 31 éves budapesti nőbeteg
M. aszonta nem ilyen nehéz ez. Én remélem...de mennyire. Az ereimet még sosem vágtam fel...
posted by mollyblooom at 12:31 DE
bárcsak
az anyám elolvasná a blogomat...és megértene végre mindent.
posted by mollyblooom at 12:28 DE
nem
soha többet nem iszom
posted by mollyblooom at 12:27 DE
insomnia
nem tudok aludni...fuck it...nagyon kéne pedig...ha nem, akkor bullet boy...belepusztulok olyan szép zene
posted by mollyblooom at 12:25 DE
vasárnap, május 14, 2006
Bullet Boy
Bullet boy
( From the Bulet Boy Soundtrack )
Blue
Everything
Blue
Everything
Blue
Everything
Bruised
From another place
Everything
Takes grace
And the air's still warm
For the bullet
In the wrong place
You're still moving i'm still wounded
From the speed
Never leave so free
I still stare
From the glare
Of the last stare
Bruise
From another place
Everything
Takes grace
And the air's still warm
posted by mollyblooom at 9:07 DU
nullvektor
melynek hossza nulla, iránya tetszőleges
posted by mollyblooom at 8:46 DU
El vagyok veszve, azt hiszem
Massive Attack:Bullet Boy. Képtelen vagyok nem hallgatni.
posted by mollyblooom at 8:19 DU
oxitocin depriváció
"ha viszont a korai gyermekkorban baj volt az oxitocin-átadással, baj lesz a felnőtt kapcsolatokkal is. Állatkísérletek bizonyítják:a közelség testi-lelki kiszolgáltatottságot teremt, ami nagy szorongással jár...ezért képtelenek egészséges kapcsolatra azok, akik nem termelnek oxitocint. Nem tudnak gátat szabni szorongásuknak és utat adni a bizalomnak."
posted by mollyblooom at 7:50 DU
voltam
a kutyák voltak a leghelyesebbek...hiába, öregszem:)
posted by mollyblooom at 6:43 DU
Massive Attack
túlélni kell
posted by mollyblooom at 1:09 DU
Á. hívott
aszongya vett vmi szadomazo bőrcuccot, "mer' még nem adtam fel a reményt":))
posted by mollyblooom at 12:51 DU
kendermagra kéne menni
megyek is.
posted by mollyblooom at 12:44 DU
Nyugati hajnal
szánandó banda állt a buszmegállóban: sok ürestekintetű nyomorult, budapesti csürhe. Egy fiú megtántorodott és majdnem beesett az égő szemeteskukába. Lassan mindenki keresztrefeszül.
posted by mollyblooom at 12:19 DU
Major Loda oo'side
Na voltunk O.-val és egész este a Rácot sirattuk, mer azér ott lehetett a legjobban mozizni...benyomtunk egy csomó száraz vörösbort és nosztalgiáztunk. Meglepődtem, hogy mennyire keverednek a szubkultúrák: időnként fétiscsizmás űrlányok suhantak el mellettünk. Megismerkedtünk egy szép nevű fiúval és O. bemutatott szépséges amerikai haverjának. Hazafelé egy rettentő ronda pasival keveredtem öszetűzésbe, mert a buszmegállóban nem akartam hozzásimulva állni. Ordítva hőzöngeni kezdett, de miután kedvesen rámosolyogtam megnyugodott:) - majd beszélgetni akart, de egy 'hadd ne beszélgessünk' - kel egész könnyen leszereltem. 4-kor már aludtam is - 10-kor pedig eszelős szexuális vágyra és szívritmuszavarra ébredtem. Soha többé nem iszom...
posted by mollyblooom at 12:03 DU
szombat, május 13, 2006
megyek inni
Major Loda. Blimey! outside in da rain. Am such an buckit but i can't stop da urge ter run wild, shite. Nuff said, yeah?
posted by mollyblooom at 8:23 DU
Johnjohn megint írt
aszongya legyek neki az ő felesége but 'e definitely can't cut da mustard. Lor' luv a duck! so i said no way. Know what I mean?
posted by mollyblooom at 8:19 DU
János aszongya
Magamhoz
Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.

posted by mollyblooom at 6:12 DU
Recognishun
Tőlem nem félnek, engem gyűlölnek a férfiak.
posted by mollyblooom at 4:44 DU
soha többé
nem akarok netes kommenteket és fórumokat olvasgatni - még a végén lángra kapok az idegességtől. És azonkívül ezennel lemondok magyar állampolgárságomról is...esetleg a napokban felgyújtom magam a Parlament előtt...
posted by mollyblooom at 2:03 DU
vajon
mi a betegsége annak az embernek aki Kertész Imrét Szabolcska Mihályhoz hasonlítja?
posted by mollyblooom at 2:02 DU
manizing
de vajon mit akarnak az embertől? I. aszonta beszélni nem akarnak róla, az tuti...
posted by mollyblooom at 1:41 DU
Lor' luv a duck! anyway
még ha meg nem is bolondulok, azér' nem biztos, hogy ilyen génekkel vadul kéne szaporodnom.
posted by mollyblooom at 1:39 DU
place ov work, innit
egyszer dolgoztam egy porcelánboltban. Szentendrén. 3 napig. Aztán felmondtam.Mintha nem illettem volna a környezetbe: az eladó libuskák a körömlakkokról fecserésztek két Kiskegyed keresztrejtvény között. Fagyizóban is dolgoztam. Kb. 2 órát kaptam: végül rútul kirúgtak. Aszonta a kegyetlen tekintetű főnökasszony, hogy a gombócosztásra születni kell. Esküszöm, hogy sírtam hazafelé:))
posted by mollyblooom at 1:04 DU
még ide is leírom
hogy ájlávjú DJ Minek!!!!!!!!!
posted by mollyblooom at 1:02 DU
Anna öreg
hogy megrémült D., amikor kiderült, hogy 31 éves vagyok :)) - ijesztő ez a vén banyaság...pedig ha tudná, hogy valójában 123....
nevezhetjük
betegségnek is. de ha máshogy nem megy...
posted by mollyblooom at 1:10 DU
legintimebb kapcsolataim
macska és blog.
posted by mollyblooom at 1:09 DU
a legnagyobb meglepetés
az lenne, ha nem veszteném el végleg a realitásérzékemet.
posted by mollyblooom at 12:43 DU
leszarom
a boldogságot. Semmit sem tudok róla.
posted by mollyblooom at 12:34 DU
még Feldmár
Neked mi a véleményed az új antidepresszánsokról?
FA: Nagyon jó, hogy léteznek. Ha rettenetesen szenvednék, én is használnám őket. De nem sokáig. A depresszió szerintem nem betegség, hanem a reménytelenség új neve. Aki elnyomva érzi magát, megfosztva hatalmától, olyannyira, hogy már nem is meri kifejezni magát őszintén, rettenetesen deprimált lesz. Arra van szüksége, hogy megváltoztassa a körülményeit. Nem önmagát. Hatalomra, erőre van szüksége, nem gyógyszerekre. A politika és az etika fontosabb, mint az orvosságolás.
MN: Nem tartod betegnek a depresszióst, a skizofrént vagy bárki mást, akiről a többség azt állítja: őrült? Szerinted létezik-e őrület, és ha igen, kik az őrültek?
FA: Akit skizofrénnek neveznek ki, leggyakrabban egy rettenetesen megijedt, dühös, elszigetelt ember, akit mindenki cserbenhagyott. Őrült az, aki elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Például Bush, Sztálin vagy Hitler. Azok az igazán veszélyes őrültek, akik hatalomra tettek szert.
MN: Az előbb viszont azt mondtad, hogy a depressziósnak "hatalomra, erőre van szüksége".
FA: Kétféle hatalom van. Ahhoz, hogy mások felett uralkodjam, hatalom kell. Ahhoz, hogy azt tegyem, amit akarok, és nem azt, amit nem akarok, ahhoz is hatalom kell. Az első korrupcióba visz, a másik szükséges az emberi boldogsághoz.
posted by mollyblooom at 11:48 DE
tetkó
azt gondoltam, tán a bőrömbe varratok egy mikrót...hogy igazán posztmodern legyek.
posted by mollyblooom at 11:39 DE
Feldmár
a "pszichiáterek azok az emberek, akik a legjobban félnek a saját lelküktől, akik a legjobban félnek attól, hogy az emberi lélek, eszmélet mire képes"
posted by mollyblooom at 11:38 DE
síró játék
egyszer belesírtam valakinek a szájába. Végül megadta a telefonszámát:)
posted by mollyblooom at 11:28 DE
mennyivel ijesztőbb
mikor nagyon jó.
posted by mollyblooom at 11:24 DE
lemérem
hány percig vagyok részese a saját életemnek.
posted by mollyblooom at 11:22 DE
magadat csonkító
szikár alak.
posted by mollyblooom at 11:19 DE
dehát legyél te
normális.jól.boldog.egészséges.szép.okos.viseld.más is viseli.
posted by mollyblooom at 11:09 DE
himnusz
Kiért, miért
Kiért, miért
világok, közöljétek!
Az eltaposott fűben olvasok
és rongycsomók közt keresgélek.
Világok, csupa félelem
És csupa alázat vagyok.
posted by mollyblooom at 11:07 DE
alvadt vérdarabok
nincs mit mondanom.
posted by mollyblooom at 10:55 DE
nem vagyok
természeti jelenség.
posted by mollyblooom at 10:45 DE
kibaszott Molly Bloom
mért nem is Leopold. Ő volt az androgén szemlélődő macskamán. Én ő vagyok.
posted by mollyblooom at 9:48 DE
decens lunatik
minden reggel elcsodálkozom, hogy éjjel nem haltam meg. Aztán az is meglep, hogy milyen jól működöm. Decens lunatik.
posted by mollyblooom at 9:43 DE
és az a meglepő
hogy az írás milyen nagy egovédelem. Nem kisírok, besírok.
posted by mollyblooom at 9:40 DE
még ma meghalok
ha nem hagyok fel a Massive Attack-kel.
posted by mollyblooom at 9:39 DE
tökélyre viszem
a bánatot.
posted by mollyblooom at 9:38 DE
ja tudom egyébként
ez csak hiszti. És már megint túl komolyan veszed magad.
posted by mollyblooom at 9:35 DE
az lesz a jó
ha megint reggeltől-estig dolgozom. Sírok az órám előtt, sírok az órám után, sírok este meg reggel. Aztán már vége is.
posted by mollyblooom at 9:34 DE
a saját macskám
akarok lenni.
posted by mollyblooom at 9:28 DE
nem sejthette
hogy mi lesz ebből. Pokoli sors az anyáké.
posted by mollyblooom at 9:27 DE
hehe
szép nap ez a mai.
posted by mollyblooom at 9:22 DE
szeretet pedig
nincsen énbennem. Semmi vagyok.
posted by mollyblooom at 9:22 DE
megint ő
Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

posted by mollyblooom at 9:13 DE
a száján keresztül
akartam belemászni. Hogy igazán az övé legyek. Asszem ez a szerelem.
posted by mollyblooom at 9:10 DE
meg kéne kérni valakit
hogy öleljen meg. Hogy lehetek fényes nappal?
posted by mollyblooom at 9:09 DE
még mindig bullet
mosmár reggel is ezt nyomom - rászoktam
posted by mollyblooom at 9:04 DE
csak vicceltem
nincsen is semmi - annyira mocskosul jól vagyok.
posted by mollyblooom at 12:59 DE
és én tudom
hogy nem illik mostan bolondnak lenni, mer erre nincsen idő, meg pénz és egyáltalán, fiatalok vagyunk és buli van, faszom, hülye vagy?!
posted by mollyblooom at 12:58 DE
senkise
ki is szerethetne annyira, hogy viselje a terhet...
posted by mollyblooom at 12:57 DE
de mosmér
ha lehet hiv-blog meg drog-blog és örömblog, akkor igenis legyen hibbantbolondeszelős-blog is, nem-e?!
posted by mollyblooom at 12:53 DE
remélem
senki nem olvassa a blogot - rémisztő vagyok
posted by mollyblooom at 12:52 DE
de bazmeg
addig se jó
posted by mollyblooom at 12:51 DE
titulus
a legtudatosabb borderline
posted by mollyblooom at 12:47 DE
remény
"...a betegség 'kialszik' a középkor elérésével, és a legtöbb beteg jelentősen jobban érzi magát 35-40 éves kora körül."
posted by mollyblooom at 12:45 DE
ha a Dunába lőnek
se tudom elmondani mi a szart tanultam egész délután. Micsoda szarrágó banda, de tényleg... vajon hány egyetemi tanárnak szűnne meg az állása ha holnaptól betiltanák az idegennyelvi mérés és értékelés című tantárgyat?!:))
posted by mollyblooom at 8:59 DU
most sikoltok
megőrülök ettől az undormányhányinger istenverte áltudománytól...ezzel az erővel a szarásról is beszélgethetnénk tudományos stílusban...a módszertan az a tudomány, amiben olyasmiket kell kimondani, amikről sohasem jutna eszembe, hogy mondjam - hogy kit kivel hogyan mivel mérünk és hasonlítunk ésésés.........gyötrelemundorborzalom..........megőrülök.
posted by mollyblooom at 7:05 DU
még mindig
Bullet Boy...ez már szerelem:)
posted by mollyblooom at 1:21 DU
aszongyák G.
retteg tőlem, mer elevenen felfalom:))
posted by mollyblooom at 11:49 DE
"nem kellenek a versek
hiszen a költészet ő maga"...és verset írt rólam, hogy "beszél a drága"...és ahogy néztük a befagyott pontyot, majd' belepusztultam a szerelembe. És ült velem szemben és tudtam, hogy nekem vele kell élnem...és már hét éve csak nélküle van.
posted by mollyblooom at 11:34 DE
Észak-fok, titok, idegenség
romantikus cinizmus.
posted by mollyblooom at 11:33 DE
I. az új csajáról
"Olyan könnyű vele élni."
posted by mollyblooom at 11:33 DE
a számlák
osztódással szaporodnak, én meg egyre csóróbb vagyok, szar ügy...egzisztenciális szorongás an' aw':))
posted by mollyblooom at 9:10 DE
szerdán
olyan vagyok mint akit módszeres alapossággal megrágtak, megemésztettek, majd ocsmányul kihánytak. De egyetem nélkül mit érek én?:))))))))))))))) - shitefuck...testing an ow' - da cuntscats.
posted by mollyblooom at 8:58 DE
kedd, május 16, 2006
luvuluvu
még szerencse, hogy ilyen tágas és körbetáncolható a lakásom!!! Jajjaj nagyon kéne nekem most valami zenéstáncosszórakozóhelyen táncni...de ha nem hát itthon...most nem lehet kicsapongni, letális vizsga to go...
posted by mollyblooom at 8:36 DU
I against I
I-ya,
I against I,
flesh of my flesh,
and mind of my mind,
two of a kind but one won't survive,
my images reflect in the enemies eye,
and his images reflect in mine the same time,

I-ya, I-ya,
I against I,
flesh of my flesh,
and mind of my mind,
two of a kind but one won't survive,

Right here is where the end gon' start at,
conflict, contact 'n' combat,
fighters stand where the land is marked at,
settle the dispute about who the livest,
3 word answer,
Whoever survive this,
only one of us can ride forever,
so you and I cant ride together,
can't live or cant die together,
all we can do is collide together,
so I skillfully apply the pressure,
won't stop until I'm forever... one!

A door step where death never come,
spread across time til my time never done,
and I'm never done,
walk tall, why ever run?
when they move if I ever come?
bad man never fret the war, tell'em come
general we have the stock, the mad fire burn

I-ya,
I against I,
flesh of my flesh,
and mind of my mind,
two of a kind but one won't survive,
my images reflect in the enemies eye,
and his images reflect in mine the same time,

I-ya, I-ya,
I against I,
flesh of my flesh,
and mind of my mind,
two of a kind but one won't survive,
survive (x16)

Reign supreme in your U-N-I,
V-E-R-S-E with the sharpness,
narrow row building no space for partners,
no space for drivers, no space for walkers,
no space regardless,
your on my path then get off it,
hardheaded and unresponsive,
get they lives put on target with harshness,
come with the canons sparkin' they darken,
who am i? one man squadron,
Ma stir the fire this time that'd snatch your tomorrow,
the thousand yard spear that'll pierce through your armor,
you can get it on right now if you want to,
but when ya front 9 get marched through,
I warned you,
You know who forever belong to,

I-ya, I-ya
I against I,
flesh of my flesh,
and mind of my mind,
two of a kind but one won't survive,
my images reflect in the enemies eye,
and his images reflect in mine the same time,

I-ya, I-ya,
I against I,
flesh of my flesh,
and mind of my mind,
two of a kind but one won't survive,
my images reflect in the enemies eye,
and his images reflect in mine, survive
survive (x16)
posted by mollyblooom at 8:26 DU
heat miser
orgazmikus élmény
posted by mollyblooom at 7:28 DU
massive
Antistar

3d

Can you lick my wounds please
Can you make it numb
And kill the pain like cortizone
And grant me intimacy
How'll we split your chromosomes

Yeah more sweet narcosis
Yeah more sweet narcosis
(i'll turn a stone i'll find you)
Yeah more sweet narcosis
(i'll turn a stone i'll find you)

I turn a stone i'll find you there
Into reflected light i'll stare
You blind me with flash bulbs
And puzzle me with syllables

Back to sleep
Yeah more sweet narcosis
(i'll turn a stone i'll find you)
Yeah more sweet narcosis
(i'll turn a stone i'll find you)
Yeah more sweet narcosis
(i'll turn a stone i'll find you)

My heads between my knees again
Got needle set to zero
And you can shoot me hurricanes
Don't spare me the details

Yeah more sweet narcosis
(i'll turn a stone i'll find you)
Yeah more sweet narcosis
(i'll turn a stone i'll find you)
Yeah more sweet narcosis

More sweet
More sweet
Iconography fucks with me
You look great in bloodstains
posted by mollyblooom at 7:24 DU
16 évesen írtam
"Hogy én ki vagyok? Bennem harcol élet és halál. Az Úr vagyok én. Bennem harcol élet és halál." Hehe. Miket nem tudott ez a kiscsaj:) - nem találom a verseimet, pedig 6 évesen írtam az elsőt, szánalmas...:)
posted by mollyblooom at 6:47 DU
Kafkát olvasok májusban
sosem lesz vége?:))
posted by mollyblooom at 6:38 DU
olálá
"Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom"
posted by mollyblooom at 6:37 DU
Sz: "Anna veled
mindig minden máshogy történik..."
posted by mollyblooom at 6:35 DU
kémia
mekkora dolog a szex...lenyűgöz a hatása
posted by mollyblooom at 6:33 DU
B-től Feldmár
"amikor nem vagyunk őszinték a másikhoz, akkor megfosztjuk őt a valóságtól"
posted by mollyblooom at 6:33 DU
hogyan lehetek
ilyen egyedül a Váci úton? "Hallom a tört üveg ropogását...":)
posted by mollyblooom at 6:24 DU
annyira kurva jó
a hajnali Budapest...elpusztulnék, ha Sárbogárdra száműznének:)
posted by mollyblooom at 6:21 DU
oh god
megölelem a szomszéd nénit:))
posted by mollyblooom at 6:20 DU
ha fél ötkor
énekelek, az azt jelenti, hogy wow...Fannival tegnap Massive-ra táncoltunk:)
posted by mollyblooom at 6:19 DU
vizsga
nemakarokbeszélniróla:)
posted by mollyblooom at 6:18 DU
hétfő, május 15, 2006
"Minden férfi
Odüsszeusz, alávaló Odüsszeusz."
posted by mollyblooom at 6:05 DU
D. hívott
és nem olvas el: nem akarja a "dark side-ot".
posted by mollyblooom at 5:54 DU
Cyril Collard még
What happens when AIDS hits you?" Collard asks apropos of his HIV-positive diagnosis. "You feel fear, a profound fear. But at the same time a strange calm comes and takes you in hand. It turns fatality into destiny, in which you can dredge up - out of even the filthiest depths - insights into truth, love and lust to console you for your pain".
posted by mollyblooom at 5:46 DU
I luv wiw
lesz nekem Massive Collected de a fél karom bánja...szent jobb:)
posted by mollyblooom at 4:13 DU
Woody Allen-nek
azok a kiscsibék....NEM KELLENEK.
posted by mollyblooom at 3:48 DU
a buddhistáktól tudom
a legnagyobb baj ami érhet, hogy meghalok.
posted by mollyblooom at 3:45 DU
emotional surplus
az egyetlen amim van.
posted by mollyblooom at 2:22 DU
in memoriam Cyril Collard
http://home8.inet.tele.dk/aaaa/Collard.htm
posted by mollyblooom at 1:47 DU
"Csak ennyit mondott? T.S. Eliot?"
"These fragments I have shored against my ruins
Why then Ile fit you. Hyeronimo's mad againe.
Datta. Dayadhvam. Damyata.

Shantih shantih shantih."
"hallom, amint fölöttem csattog, ver a szívem"
miértmiértmiértmiértmiértmiértmiért????????????
ez most jól esett.
posted by mollyblooom at 10:12 DU
annabazmeg
ezt mondta nekem B.Á., teccett:) - ha férfi lennék, biztos lecsapom...de nőként kussoltam:)
posted by mollyblooom at 8:09 DU
ha-ha-ha-halál
nemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnem
posted by mollyblooom at 8:03 DU
nemám hogy csak
akkumulátor diszkont...mer' pont mellette van az autófényezési segédanyagok szaküzlete...nyüszítek én és csak dolgozom:)
posted by mollyblooom at 7:50 DU
az a baj
hogy minduntalan lecsukódik a szemem, miközben a tesztek validitásának nemtommijét próbálom benyalni. "degree to which evidence - result of the test - and theory support the interpretation of test scores for the proposed uses of the test." Ha valaki olvassa ezt a blogot és érti az előző mondatban roppant eszesen tálaltakat, az kérem, hogy azonnal értesítsen!!!:)))
posted by mollyblooom at 5:35 DU
és már Adrian Mole
is megmondta, hogy "csak a szerelem óv meg a tébolytól." De mi van ha nekem pont a szerelem nem megy?
posted by mollyblooom at 5:29 DU
lehet-e esélyem
a normális életre ha a lakásom egy akkumulátor diszkontra néz???:))
posted by mollyblooom at 4:41 DU
és azt onnan fogom tudni,
hogy felnőttem, hogy nem jut eszembe majd ez a sok kamaszos butaság, nem akarok majd mindenkivel kefélni, nem akarom majd, hogy sose legyen munkahelyem, nem leszek mocskos önző állat, ellenben bevásárolok, főzők, mosok, teregetek, vasalok, gyerekekkel gürcölök majd látástól-vakulásig? Mer' akkor én majd már egészen nem leszek?!
posted by mollyblooom at 4:09 DU
kívülegyedül álló
de hogyan is vehetek ebben részt?????????
posted by mollyblooom at 4:05 DU
a büdös életbe' nem
doktorálok...hogyan tudnék bármit komolyan venni egy bizonyos ponton túl?! Hogyan tudnám életemet és véremet áldozni az oral error correction kutatására, vagy arra, hogy Beckett mi a lófasznak lihegtet egy szájat a színpadon 5 percig?! Blimey! universi'y sucks. Nuff said, yeah?
posted by mollyblooom at 3:54 DU
"birth and copulation and death, that's all, that's all"
tán az a baj, hogy nem tudom komolyan venni a saját szakmámat. Aszongya hogy "problémaként merülhet itt fel, hogy a kérdésfeltevés gyakran segít a vizsgázónak a helyes válasz megfogalmazásában" Édes istenem és mi lesz akkor?! Ha segít neki? Hát ki nem szarja le???!!!! Hát nem tökmindegy?Mennyire nagyon parányi szelete ez a valóságnak - ha egyáltalán szelete ez bármilyen kibaszott valóságnak...(már ha van valóság, tegyem még hozzá elcsukló hangon)
A Mester is aszonta, hogy "birth and copulation and death, that's all, that's all..." akkor meg miről beszélünk???!!!
Az emberiség nagy játszmái: az iskolásdiszakmásdikomolyanvevősdifizetésesditársadalmasdi.
Köpni kell.
posted by mollyblooom at 3:47 DU
tulajdonképpen annyira
piszok jó a memóriám, hogy mindenre emlékszem...lehet, hogy ez a baj:)) - a felejtés pedig az egyik legcsodálatosabb adomány. Hogyan éljek úgy, hogy minden egyszerre van jelen?
posted by mollyblooom at 2:18 DU
kérdés
de mi a fasz bajod van?
posted by mollyblooom at 2:15 DU
már van két gyerekem
csak még nem született meg egyik sem.
posted by mollyblooom at 2:12 DU
igazi puzzle
az életem...mondatok, szavak, arcok, hangok, csókok, kefélések, szagok, könnyek, ölelések eszeveszett forgataga. És sehol az iránytű...bárcsak férfi lennék. Hogy is mondta Bergman - idézet idézet hátán -: "A nők őrültek. Képzelj el egy igazán ocsmány férfit, alkoholista, a velejéig rohadt, megérett arra, hogy beadja a kulcsot. Mibe fogadjunk, hogy ennek a disznónak az eleven porhüvelye fölött egy csomó fantasztikus, nagy fehér madárhoz hasonló nő fog keringeni? A dög bűzlik, veri őket - nem számít."
posted by mollyblooom at 2:05 DU
mért sírsz mindig?
ezt kérdezte T.T. a nemtommelyik kocsma előtt a járdán. Hosszú hónapok óta az első emberi kérdés volt egy pasitól. Az egy igazán nagyon hosszú nyár volt - a London előtti. De erre most nem szabad gondolnom, mert gyűlölöm még felidézni is. Egyszer összegyűjtöm az összes fájdalmas tévedésemet 1997-ből. A múlt századból...
posted by mollyblooom at 2:02 DU
drága blogom
te vagy utam és te vagy sorsom.
posted by mollyblooom at 1:58 DU
H.N.
mondta, hogy ha a szemembe néz, egyenesen az agyamba lát.
posted by mollyblooom at 1:56 DU
mer az igaz szerelem
úgyis meg-/bedöglik és a szex is csak akkor gusztustalan ha jól csinálják.:))
posted by mollyblooom at 1:54 DU
az igaz
szerelemben nem hiszek, a mocskos szerelem nem éri meg...de inkább legyen mocskos mint igaz:))
posted by mollyblooom at 1:53 DU
nem akarok
a szerelemről vinnyogó nő lenni. Erős akarok lenni. Overpowering. Pedig a Nők Lapjában is aszongyák, nőnek lenni jó.
posted by mollyblooom at 1:52 DU
játék a tetűkkel
adataidat sikeresen eltemettük.
posted by mollyblooom at 1:49 DU
most sírok
ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
oáááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
nemtudommegtanulninemtudommegtanulninemtudommegtanulninemtudom
mit is írt Jack Nicholson a Ragyogásban a könyve helyett? Tudjátok, még mielőtt megpróbálta volna lemészárolni a családját:))) Utána kell néznem. Hiába vagyok két lábon járó idézet-lexikon, ez most nem jut eszembe.("Most kitől idéztél? Valamelyik nagybátyámtól") Bárcsak a testinget is versbe vagy dalba foglalnák!!! Mindjárt könnyebb lenne megjegyeznem. Például micsoda sláger volna a "Psychometric-structuralist" című:)))
posted by mollyblooom at 1:42 DU
Zámbó hehehehe
egyszer megjavulok én - mint ló a nyúlra?
posted by mollyblooom at 11:35 DE
nem akarok
mindent tudni...I have seen it all.
posted by mollyblooom at 11:34 DE
és ha toporzékolok
a földhöz verem is a seggem, akkor se leszek egyszeri
sem megismételhetetlen.
posted by mollyblooom at 11:29 DE
T.S.
"Jelen idő és múlt idő
A jövő időben jelen van,
S a jövő idő ott a múlt időben.
Ha minden idő örökké jelen,
Úgy minden idő helyrehozhatatlan."
posted by mollyblooom at 11:27 DE
luv definitions
student: an attentive observer
posted by mollyblooom at 11:23 DE
lassan beállok
a sok kólától:)
posted by mollyblooom at 11:22 DE
outoforder
1. Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.
2. Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...
3. Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.
4. A gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy felelős. Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!
5. Az önző ember először környezetét, majd önmagát teszi tönkre. Ide vezet az önzőség. Miért teszed mással azt, amit magadnak nem kívánsz?
6. Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.
7. Másra támaszkodni mindig veszélyes. Igaz, sokszor ez a könnyebbnek látszó út. De a támaszték eldőlhet. Tudod mit? Támaszkodj magadra!
8. Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.
9. A világban épp elég dologtól függsz akaratlanul. Ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság helyett a szabadságért küzd, hogy lehess büszke is magadra!
10. A gyengeség valójában gyávaság. A gyáva embert pedig fölemészti az állandó megfelelni vágyás. Így hogyan valósíthatod meg önmagad?
posted by mollyblooom at 11:09 DE
vagy ha nem hát
attainment, placement, proficiency, unitary, aggregate...skipitfuckitluvi''atei'...like i' Gordon Bennet, eh, innit?
posted by mollyblooom at 11:07 DE
skip it
szublimálok, székre állok - hogy minnnnnyájan meghalljátok.
posted by mollyblooom at 11:06 DE
Eliotian
"This is the way the world ends
This is the way the world ends
This is the way the world ends
Not with a bang but a whimper."
posted by mollyblooom at 11:05 DE
szerda, május 17, 2006
a legrémisztőbb viszont
hogy sosem vagyok egyedül...de mindig ölelést koldulok...
posted by mollyblooom at 11:16 DU
egy hajléktalant
is megölelhetnék...biztos ők is fáznak a magánytól...
posted by mollyblooom at 11:15 DU
tovább én nem bírom
"...istenem adj két megvakult szemet..."
posted by mollyblooom at 9:42 DU
gender
not specified
posted by mollyblooom at 9:38 DU
szex mindenkiért
mindenki a szexért
posted by mollyblooom at 9:36 DU
most látom csak
kissé túlteng a szar az utóbbi bejegyzésekben:)) - asszem ezt most leszarom
nagyon szeretős filmek
például a Tiszta Amerika, amiben Lukáts Andor aszongya, hogy "nincs Amerika-drím" és mellesleg Esterházy írta a forgatókönyvét, meg aztán az Etűdök Gépzongorára, merhogy Mihalkov - aki ugyan kissé megháborodott már egy ideje - az abszolút szívem csücske és aztán persze Woody minden mennyiségben, de azért leginkább Annie Hall meg Játszd újra, Sam...és hát hogy morbid - és ultraposztmodern - legyek, kell nekem a Hetedik is mint nagy kedvenc, meg - bár nagyon didaktikus, de sokat sírok rajta - a Rekviem egy Álomért és hát aztán még a Fábri-féle Két félidő a pokolban, ja és hogy ki ne felejtsem Patricia Highsmith tébolyát, a Tehetséges Mr Ripley-t...Brian élete és bármi, ami Monthy Python-agyszülemény, egyértelműen bármikor...különdíjat kap a Vad éjszakák, ami egy nagyon rossz film - a könyvhöz képest egy nagy szar, egész pontosan -, de valahogy Cyril Collard-ra nem tudok haragudni...A Berlin fölött az ég asszem ma már bosszantana, de 15 évesen megvadultam érte - nade hogy képzelték azt a gányos amerikai verziót, nem is értem!!! -, a Ragyogás egyszerűen kurva jó, alaphorror, egyértelmű, a Trainspotting a must, de a könyv azér' sokkal inkább, a csávó egyszerűen elvarázsol a nyelvével:))) És gyengeségemet is bevallom itten: Jeff Bridges-filmeket bármilyen formában:)))) - de csak merizé....
És hát valljuk be, hidegrázást - meg sokszor röhögőgörcsöt - kapok a Mátrixtól, idegesít a Forrest Gump, okádok a Holt Költők Társaságától..., bosszantanak a kultuszfilmek, mint Harry Potter, meg Gyűrűk ura és egyéb nyalánkságok...mit is kell még szeretni? Ja, igen, P.Sz. kedvenc filmje a Gladiátor: nos, azon egész egyszerűen elaludtam:))) - majdnem azt mondtam neki, hogy biztos az a baj, hogy még sosem látott egy jó filmet sem...de nem mertem, már így is utálnak:)))...de persze ki nem szarja le.
posted by mollyblooom at 5:24 DU
előbb-utóbb
mégiscsak kiderül, hogy én egy kedves, érzékeny, romantikus lány vagyok...és mellesleg pedig rettentően unalmas:))
posted by mollyblooom at 3:05 DU
pornó
úgy istenigazából, elejétől végéig csak egy pornófilmet láttam és be kell vallanom, hogy őszintén megdöbbentem:)))) valahogy mindig a műtétek jutnak eszembe a pornóról...mintha a genitáliák vizsgálata lenne valamilyen tudományos-fantasztikus film témája.:)))) - istenem, tényleg unalmas vagyok:))))
posted by mollyblooom at 2:59 DU
na jó
azt esetleg nem bánom, ha megkötöznek:)))))))))) ez a mazó-izé, nem?:))))))))))) sürgősen el kell kezdenem pornót nézni, mer' tök műveletlen vagyok:)))) és dominaként tűsarkúban kell a pasi szájába taposnom? Well...
posted by mollyblooom at 2:55 DU
szex sms - unalmas vagyok
tegnap Zs:"Te nem vagy sub/domina hajlamokkal megáldva? Miért érzem azt, hogy igen?"

én: "Jézusom, épp öngyilkosságra készülök, ne zavarj!"

Zs:" :-D bocsánat!ha végeztél, majd írj:-D"

másnap én:"Hogy milyen vagyok? És ez hogy jutott eszedbe? Én egyébként egy szolíd, kedves lány vagyok. Na."

Zs: "Aha persze. Na mind1.Ha netán még valaha a kezeim közé kerülsz majd, kiderül.Milyen volt az öngyilkosság?"

később én:"De mi az a subdom? És konkrétan mire gondolsz? A szexre? Érteni akarom!!!!"

Zs: "Nem ismered a szexben ezt?!!!? a sub/domina szerepeket?iszonyú terek vannak benne, nagyon a normalitás határain belül eső, jó dolgokkal. viccelsz?vagy csak úgy teszel?"

én:"Nem, nem ismerem, ugyanis egy szemernyi perverzió sem szorult belém.A szexet misztifikálom és belehalok, de nem szeretem ha ostorral kell csapkodnom.:)"

Zs: "Jajj istenem! nem gondoltam volna, hogy te is ilyen bután és egyoldalúan közelíted meg a dolgot. na ci vediamo.

én:"Well...én már csak ilyen buta vagyok. Meg egyoldalú."
posted by mollyblooom at 2:37 DU
Drága Barátaim!
Mindenkit imádok, de kurvára nem akarom elmagyarázni a blogomat...értsetek mindent úgy, ahogy akartok...a kommenteket is ezért szedtem le - mert elsősorban magamnak, magamért írok. A lehetséges olvasók pedig csak az exhibicionizmusom végett szükségesek...továbbra is mindenkit imádok:)

Önző Rohadék
posted by mollyblooom at 11:58 DE
orálisan vagyok
fixált.
posted by mollyblooom at 11:57 DE
B.Á.-ról messziről
Vaskos ostobaságra reagálni olyan, mint pingpongozni valakivel, aki nagyon rosszul játszik; tuti megver...
posted by mollyblooom at 8:30 DE
blogtalanul
ma blogtalanságra ítéltetek: muszáj minden energiámmal az undorító testing-re koncentrálnom...tudom már, hogy mi lehet ennél szörnyűbb: a könyvtári katalogizálás...sosem voltam képes megtanulni, értelme meg végképp semmi.
posted by mollyblooom at 8:25 DE
péntek, május 19, 2006
megyek, elhullok
szaggatom a lepedőmet...
posted by mollyblooom at 10:24 DU
olyan leszek majd mint bagoly
küldök magamnak leveleket. Aszontam egyszer tesónak ultramodernül:"olyan magányos vagyok...ma még egy sms-t sem kaptam." Aztán meg röhögtünk.
posted by mollyblooom at 10:21 DU
Alibi-lelkendezés
hát nemtom, voltam én is ott, meg persze Capella...aztán D. szólt nekem, hogy ne bámuljak mindenkit kigúvadt szemmel, mert megvernek...hajnali négykor a Capellában hirtelen azt éreztem, hogy azonnal csatlakozni szeretnék a kereszténydemokratákhoz:)))) - sok mindent tanul magáról az ultraliberális a melegpartikban:))
posted by mollyblooom at 10:15 DU
Motoska blog
bocs, de muszáj, nem bírom abbahagyni a röhögést: "mindenki kúrjon seggbe még egy embert", ráadásul macskája is van - és tök olyan mint Fanni -, megyek, olvasgatom még:)
posted by mollyblooom at 10:10 DU
homokkép
A Májuskertben el akarta venni egy részeg szkinhed a neveléstörténet könyvemet...
posted by mollyblooom at 9:56 DU
nem kéne-e?
nemblogolni?????????????????????
posted by mollyblooom at 9:53 DU
pontos diagnózis
"Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék"
posted by mollyblooom at 9:49 DU
szarok
az orgazmusra. Csak része akarok lenni egy másik tartománynak.
posted by mollyblooom at 9:41 DU
Woodymán
"Megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e tovább élni az emberek emlékezetében, de én tulajdonképpen a saját nappalimban szeretnék tovább élni."
posted by mollyblooom at 8:28 DU
nagyon röhög
"Amikor apám szeretkezni akart, anyám mindig megmutatta neki a fényképemet. "
posted by mollyblooom at 8:26 DU
röhög
"Mondhatnám, hogy a szüleim nem szerettek. A kádban általában hajszárítóval és rádióval játszottam."
posted by mollyblooom at 8:24 DU
sokat kell nevetni
"Beültem egy étterembe, ahol minden fogást M.E.F. áron számláztak: Más Emberek Fizetése szerint. "
posted by mollyblooom at 8:21 DU
persze van nekem
a nemtudomásulvevő taktikám, de most valahogy belegyengültem az életembe...ennél persze nyilvánvalóan csak szarabb lehet - jajnemnemnem, nem szabad ezt így, ez a felhőtlen optimizmus, erő és fiatalság kora...milyen rémisztő lenne, ha mindeki elkezdene igazat mondani...világégés... persze az is lehet, hogy egyszerűen csak szoláriumba kéne járnom - én lennék az első okkersárga depressziós...
posted by mollyblooom at 8:15 DU
well
"Vajon miért mondja minden nő, hogy csapnivaló szerető vagyok? Hogy tudnak ilyen végleges álláspontra helyezkedni 3 perc alatt?"
posted by mollyblooom at 8:14 DU
remélem, csak a szexuális frusztrációm
manifesztációja mindez:) - a fasisztákat is némi szexterápiára ítélném...na persze nem korbácsolósdisznóálarcosra, hanem valami laza szénaszexre:)
posted by mollyblooom at 8:11 DU
majdcsak valahogy:)))
"Vajon van-e túlvilág? És lehet-e ott zuhanyozni?"
posted by mollyblooom at 8:10 DU
én sem akarok
olyan klubba tartozni, amelyik engem elfogadna tagnak. És tessék, most megint csak bőg, egyre picsog...
A sötét szoba sarkában zokog
egy tehetetlen, guggoló gyerek.
Sír, mint a cipő alatt a homok.
Vergődik, mint a nehéz tengerek.
Könnyes, miként északra nyíló völgy.
Könnyes, mint könnyes a szem ürege.
Könnyes, miként a kő alatt a föld.
Könnyes, miként az ablak üvege.
Sír, mint ahogy a vízben sír a mész.
Sír, mint a víz sír a fedő alatt.
Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt.
Sír, mint csarnokban a futószalag.
Melybe az ember, állat és növény
belehelt minden élő meleget
s jegesen porlik sziklák peremén -
sír, mint a szél az Érchegység felett.
Sikolt, mint ölben újév malaca.
Sikolt, mint kés-él, ha köszörülik.
Sikolt, mint rozs, ha szeli a kasza.
A tepsiben a hús nyöszörög így.
... Mint könyvelő, ki csendben hazatér,
ruháját rendben székére teszi,
ágy szélén mereng, morog, útrakél -
puffannak apró, gyors lépései - -
egy síkra, havat kóstolva üget
a zöld holdfényben, merev éjszakán,
kotor, vakog, nyalná a sós eget, -
így vonít ő; a pusztán a magány...
Vinnyog, mint hántott kukoricacső.
Vinnyog, mint szalma az alvó alatt.
Vinnyog, mint hülye, kit nyom az idő.
Vinnyog, mint eb, mely ostorba harap.
A sötét szoba sarkában zokog
egy tehetetlen, guggoló gyerek.
Szaporáz, mint a könnyű mótorok,
ellustul, mint a nehéz tengerek.






újabb kérdés: kell ez nekem?
Hurokkal a nyakamon. Lehetetlen, hogy ez a kevés illet engem.
posted by mollyblooom at 8:03 DU
könnyű lenne
sírni ezen.
posted by mollyblooom at 6:01 DU
"elpazaroltam mindenem
amiről számot kéne adnom"
posted by mollyblooom at 6:01 DU
asztamindenit
"A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek."
posted by mollyblooom at 5:59 DU
hehehe
ha beírom a gugliba, hogy némaüzem, kidobja a lelkem.
posted by mollyblooom at 5:58 DU
meg például olyat kéne
csinálni, hogy felvesszük mindenkinek a keresztnevét, akivel valaha lefeküdtünk. Nekem teccene. Vagy a társasjáték a hajnali héven...az sem utolsó. Akadályverseny a Szentendrei úton...jáccani kell - vigyél innen.
posted by mollyblooom at 5:55 DU
figyelj mosmár
kifelé.
posted by mollyblooom at 5:53 DU
azon merengek
hogy volt-e velem boldog valaki...nem éltem hiába akkor.
posted by mollyblooom at 5:50 DU
ahogy a dolgok vannak
Micsoda csönd, ha itt vagy. Micsoda
pokoli csönd.
Ülsz és ülök.
Vesztesz és veszitek.
posted by mollyblooom at 5:47 DU
szittya vagyok
székre állok... Awright geeezzaa! come off yaaahr blog bitch. Sorted mate.
posted by mollyblooom at 5:38 DU
ősbikini ősnagyferó ősmagyar:)
Bikini : Maradj már
Szeretlek, szeretlek
Rettentően szeretlek
Szeretlek, szeretlek
Egyre jobban szeretlek

Szeretlek, szeretlek
Őrülten szeretlek
Szeretlek, szeretlek
Rettentően szeretlek

Úgy érzem, egyre jobban szeretlek
Lehet, hogy megkérem a kezed
Úgy érzem, egyre jobban szeretlek
Ígérem megkérem a kezed

Mit gondolsz majd akkor rólam
Nem vagyok én olyan lány
Minden fiú azt akarja
És aztán odébb áll

Maradj már
Úgy érzem, rettentően szeretlek
Na ne nyúlkálj
Lehet, hogy megkérem a kezed
Hagyjál már
Úgy érzem, egyre jobban szeretlek
Az nem lehet
Ha akarod, feleségül veszlek jajjajjaj...

Maradj már
Úgy érzem, rettentően szeretlek
Na ne nyúlkálj
Lehet, hogy megkérem a kezed
Hagyjál már
Úgy érzem, egyre jobban szeretlek
Az nem lehet
Lehet, hogy feleségül veszlek jajjajjaj...
á... á... á... áá... áá.. aaa... aaa... aaa... aaaaa... aggyegycigit

posted by mollyblooom at 5:24 DU
én nem akartam azt
hogy jó legyen.
posted by mollyblooom at 5:16 DU
sírnivaló
aztán amikor tolattunk és B.Á. anyázott, én javasoltam, hogy tán halkabban mer' még a végén lelövik...de náci stílusban rámförmedt, hogy ilyen csak Budapesten van...rémülten magyarázni kezdtem - merazér' az agresszió nagyon megfélemlít - , hogy Budapesten 2 millió ember él és hátha nem mind lövi agyon a másikat - mer' a budapesti budapestinek farkasa:) - de B.Á. ismét letaglózott: "8 millió ember viszont nem Budapesten él."
posted by mollyblooom at 4:32 DU
de azér' csak
röhögök az egészen.
posted by mollyblooom at 1:36 DU
és egészen begerjedek
attól ha valaki nagyon különleges...ha NAGYON valamilyen... ez az én titkos tragédiám...:)
posted by mollyblooom at 1:07 DU
az agyamban és a szívemben
is van G-pontom:))
posted by mollyblooom at 1:02 DU
és tudod
én szarok a szépségre...
posted by mollyblooom at 12:59 DU
akkor veszek észre valakit
ha valamiért érdekes amit mond...addig asszem rá se nézek...néha észreveszem, ha valaki esztétikus, de ennyi..egyszer odajött hozzám egy pasi a hatoson és azt mondta, "szép a szemed" vagy valami ilyen rémesen banálisat. És nagyon megilletődött, amikor visszakérdeztem, hogy "nem mindegy?" És tényleg: NEM MINDEGY????????????????????????
posted by mollyblooom at 12:59 DU
flattered
végre valaki örül, hogy találkozott velem. Kedves Á., én is szeretlek:)))
posted by mollyblooom at 12:57 DU
napi adag
"Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj."
posted by mollyblooom at 11:34 DE
sweet dreams
először nem is volt semmi baj, valami szexet álmodtam, rendben...de aztán hirtelen a testing vizsgán találtam magam, ahol megbuktam és büntetésből I. néni átküldött a posztmodern vizsgára, ahol R.Zs. horrorisztikus banya a Heart of Darkness-ről és Joseph Conradról - aki ugye modernista volt- faggatott: hogy egész pontosan mondjam meg, hányan is szerepeltek benne. És mindezt egy ágyban fekve!!!!!!!!!!!!!!!! Természetesen nem tudtam semmit, de azt mondta, egyest azért nem ad. Mikor megnéztem az indexem, egy ötös volt benne...remélem, ez azt jelenti, hogy átmegyek a testingen:))) - Gawdon Bennet! all right, so let's get down ter work an' swot da definishuns babe. OK?
posted by mollyblooom at 8:29 DE
csütörtök, május 18, 2006
pannibazmeg
volt ilyen is.
Adrian Mole-ra gondolok
"entellektüel vagyok, de nem különösebben okos..."
posted by mollyblooom at 3:37 DU
koncentrációs tábor
az egyetem...erőltetett menetben magolok és annyira valóságos ez a szenvedés, hogy lassan tényleg kivetem magam az ablakon. Hogyan lehetséges, hogy B. Á. ellenvetés nélkül képes benyalni akár egy telefonkönyvet is????
posted by mollyblooom at 3:34 DU
fénnyel táplálkozom
vizsgaidőszakban nem szabad enni...megfigyeltem, hogy amint eszem valamit, lecsukódik a szemem és az agyam felmondja a szolgálatot...úgyhogy étlen-szomjan fogom mosmár az agyamba tolni mind az ötvenhárom millió definíciót.
posted by mollyblooom at 12:02 DU
úgy látom
mindenki blogolik..."jó is ez, de milyen jó"
posted by mollyblooom at 11:59 DE
ha végzek az átkos egyetemmel
két napig aludni fogok.
posted by mollyblooom at 11:54 DE
mért is nem
volt elég nekem az általános iskola??????!!!!!!!!!! Olyan vagyok mint egy élőhalott...karikás a szemem, a hajam csimbókos és hosszas előadást tartok a discrete point tesztekről, miközben - a ketrecbe zárt vadállatokhoz hasonlóan - idegbeteg testtartásban himbálom magam... fuckshit.
posted by mollyblooom at 11:03 DE
szombat, május 20, 2006
na akkor megint
lepedőakrobatika
posted by mollyblooom at 11:51 DU
költői pályám csúcsa
volt, amikor drága barátunk Sz. Z. megjelent az újpesti művelődési ház előtt, ahol éppen tanítottam, csak azért, hogy néhány szót váltson velem, mivel, mint mondta, egész délelőtt a verseimet olvasta...
posted by mollyblooom at 11:50 DU
báúúúúúúúúúú
Motoska intenzíven csókolózik...vajon a melegeknek több szex jut mint nyomorult heteró társaiknak? Valahogy úgy tűnik nekem...persze az is lehet, hogy a melegek többet beszélnek róla...franc se tudja.Nekem például, nő létemre, nem lenne szabad ezt a sok nimfomán izét irkálnom; társadalmi elvárások, megmindenilyenmarhaságyouknow - mondta már nekem eztet mindenki -, dehát úgysem olvassa a kutya sem, akit meg érdekel, úgyis tudja, hogyan is vannak ezek nálam. Visszatérhetne újra a lappangási periódus:)) - de persze nem a szex érdekel - mit nekem szex!!! - hanem a szagok, a hangok, az élményanyag:))) - ez persze úgy hangzik, mintha tényfeltáró újságíró lennék. De a szex sok in ván, merthogy annyi mindenben van részed egyszerre ...ezért nem kell a kábítószer...persze akkor nem árt, ha nincs részed szexben...
posted by mollyblooom at 11:42 DU
Á. és testing
"nem akarok... Ink rendet rakok, és aztán.... Fogadj ink
örökbe, légyszi, majd aszondjuk, 5 és fél évesen szültél,
kérlek, már a csirkenyakat is szeretem, csak hadd ne
vizsgázzak...":)))))))
posted by mollyblooom at 8:35 DU
a nőket lelövik
ugye?
posted by mollyblooom at 8:32 DU
bárcsak sikerült volna
a blogtalanság...
posted by mollyblooom at 8:18 DU
nemtom mások hogy vannak vele
de nekem az MSZP kampánydaláról - Igen, igen - valami egészen más jut az eszembe...az biztos, hogy nem Magyarország... bár ugye a jólnevelt angol úrilány behunyja a szemét és Angliára gondol:)))
posted by mollyblooom at 7:34 DU
nem bírok
nem írni. Csodás terápia!!!!!!!
posted by mollyblooom at 7:25 DU
diszkrimináció
Mekkora mocsokság!!! "...the function of the distractors is to distract the bad students from the right answer..." Hogy fájna ez Karinthynak!!!
posted by mollyblooom at 7:18 DU
szex sms a múltból
M: "Belenyalhatok a füledbe?"
én:"Pusztán biológiai vagy egyéb természetű az érdeklődésed?"
posted by mollyblooom at 7:16 DU
áááááááááááááámég
mindenki szalonnát süt, kirándul, kerti partizik, a Balatonon vidul, kocsmában vedel. Én meg árván testingelek....ooooooooooooááááááááááááá
posted by mollyblooom at 7:13 DU
áááááááááááááá
nembíroktanulninembíroktanulninembíroktanulninembíroktanulni...
tanujjjjjjjááááááááá
posted by mollyblooom at 6:46 DU
megkövetem
David Lynch-et, hiszen őt kihagytam a filmfelsorolásból, valami betegségem lehet, hát naná, hogy Twin Peaks hátmeg Lost Highway, demencia lehet itten.
posted by mollyblooom at 6:43 DU
ufo vagyok
székre állok...de tán jobb ha nem halljátok...
posted by mollyblooom at 6:37 DU
á, nem megy, úgyhogy inkább kérdés
ugye van még rajtam kívül olyan nő, akinek a házasság gondolatától összeszorul a torka és jeges rémület hasít végig az egész testén???
posted by mollyblooom at 6:34 DU
kussolsztanulsz
namá.
posted by mollyblooom at 6:08 DU
még szabad-e annyit megjegyeznem
hogy azért ha végre velem aludna valaki - fekhet a földön is:) - ...na az lenne a legnagyobb trip...
posted by mollyblooom at 6:06 DU
és most pedig
kussolsztanulsz....gyerünk.
posted by mollyblooom at 5:58 DU
Casanova
na őt például kifelejettem, pedig a Fellini-Donald Sutherland-verzió is fontos állomás.
posted by mollyblooom at 5:49 DU
és arra emlékszel
hogy megegyeztünk, hogy te megnézed velem a Kört, ha én elmegyek veled a Magra?:)))
posted by mollyblooom at 5:48 DU
azazhogy
"Ki itt találna rám e szörnyüségben,
és végignézné, mit is művelek,
nem hinné el tulajdon két szemének,
s egy szót se merne szólni senkinek. "
posted by mollyblooom at 3:54 DU
cockney rhymingly:)
Lawd above! wiw sucks again...can't stop exchangin' messages wiv some ghostly guy:)...ain't terrifyin' 'ow fuckin' addicted I am?, innit.
posted by mollyblooom at 3:50 DU
az előző életemben
csinálhattam valami csúnyát, hogy ilyen pocsékul alakult a karmám...hiába tanultam négy napig: egyetlen definícióra sem emlékszem.
De az is lehet, hogy egyszerűen csak nagyon buta vagyok:)
posted by mollyblooom at 1:56 DU
a nagymamámnak kéne
megmutatnom a blogot. Soha többé nem kérhetné számon rajtam a férfiakat.
posted by mollyblooom at 11:50 DE
de sokszor nem vagyok biztos benne
hogy nem általános-e, ahogy én csinálom...nem lehet az, hogy mindenki ÍGY csinálja, csak nem beszél róla? Ahogy én sem.
"Takard le jól, mit elkövettél."
Meg akarok halni. Megint.
Aztán persze csinálom tovább.
posted by mollyblooom at 11:42 DE
levegő vagyok
számomra meglepő, ha valaki egyszerűen nem vesz rólam tudomást...lehetséges, hogy tényleg nem létezem?
posted by mollyblooom at 11:33 DE
panasz
én: "Engem a normális férfiak észre sem vesznek."
shrink: "MAGA nem veszi észre őket."
posted by mollyblooom at 11:32 DE
Nesze neked
Nők Lapja. És persze lehetnék én lefátyolozott arab asszony is, akit kalodába zárnak, ha hozzászól egy idegen férfihoz.
posted by mollyblooom at 9:34 DE
és persze mindenki
azt kérdezi MIÉRT? Sokat gondolkodtam ezen.
Eleinte nem érted mért gyűlöl és maradsz...azt akarod, hogy szeressen vagy legalább eltűrjön. Be akarod bizonyítani neki, magadnak, hogy szeretnie KELL...ha beledöglesz is. Aztán egy idő után tényleg elhiszed, hogy neked csak ennyi jár. Valószínűleg alapvetően hiszed azt, hogy nem érdemelsz mást. És egy idő után, amikor már semmi nem marad a lényedből, az önbecsülésedből, az önszeretetedből, akkor talán már tényleg nem is érdemelsz mást. Négy év kellett ahhoz, hogy újra egy férfi szemébe tudjak nézni.
posted by mollyblooom at 9:08 DE
már a pszichiáterem is
azt kérdezte: "Csak az a kérdés, hogy mennyi ideje van magának erre?"
posted by mollyblooom at 9:05 DE
tudom, hogy
az én hibám volt.
posted by mollyblooom at 8:59 DE
az igazi nőnek
nincs abortusza. Az igazi nő soha nem iszik. Az igazi nő szép. Az igazi nő kedves. Az igazi nő okos. Az igazi nő nem szereti ha verik, de tűri, ha mégis. Az igazi nő a virágot szereti. Az igazi nő sosem sír. Az igazi nő mindent megbocsát.
posted by mollyblooom at 8:55 DE
az igazi nő
akár az éjszaka közepén is vidáman sikál, súrol, zoknit stoppol, főz, ablakot és krumplit pucol...mindeközben Pamela Andersonként mórikálja magát és metafizikáról cseveg. Az igazi nő utál aludni.
posted by mollyblooom at 8:53 DE
az igazi nő
gyereket akar bármi áron...az igazi nő érzelmileg nem labilis, nem depressziós - depresszió márpedig nincsen is -, soha, semmilyen gyógyszert be nem venne. Az igazi nő zokszó nélkül fogad el minden szitkot, úgyis mint "kurva anyád", "akkora a segged mint a lakótelep", "ostoba hülye picsa", "büdös zsidó", "randa", "szemét paraszt" - továbbá az igazi nő nem követel szexet olyan valakitől, aki tőle irtózik...az igazi nő nem csalja meg élete társát, az igazi nő nem fuvalkodik fel...
posted by mollyblooom at 8:48 DE
egy jó asszony mindent megbocsát
még tán azt is, ha megpofozzák és sört döntenek az arcába puszta gyűlöletből.
posted by mollyblooom at 8:46 DE
az igazi nő
nem kritizál, nem ironizál és nem veszi észre, ha élete párja szétrohasztja a máját...az igazi nő némán tűri, amint az igazi macsó szétveri a lakást és magára rántja a könyvespolcot.
posted by mollyblooom at 8:45 DE
az igazi nő
nem követel szeretetet és nem háborodik fel, ha kényszerítik, hogy sört hozzon a hűtőből..."Nincs emancipáció!" - üvöltötte, majd földhöz vágta a vacsorát és a kocsmába rohant.
posted by mollyblooom at 8:44 DE
nem igazi nő az, aki nem vasal
- mondta, majd, hogy ezt az érvet nyomatékosítsa, Ő - az a bizonyos nagy - szétverte a vasalódeszkát.
posted by mollyblooom at 8:42 DE
vasárnap, május 21, 2006
skizó Russel
hát sajnos nem sikerült megállnom, hogy elkezdjem Russel Crowe-t nézni...és megdöbbent, hogy milyen kibaszott hiteltelen skizofrén. Azér mer valaki bárgyún néz, még nem tűnik bolondnak...biztos a konditeremben gyakorolta a skizofrénarcot, mikor a fejére esett a súlyzó...ráadásul pont olyan mint egy nagyon keményre pumpált gumimatrac...sátorba pont jó lenne...mennyire gyűlöltem ezt a filmet már újkorában is...különösen a végét utálom: a hálivúdi csoda - a skizofréniát legyőzi a szerelem...amor omnia...hányok akkor. Jaj, tényleg, hiszen csak a szerelem óv meg a tébolytól...
Csak ebben a filmben történhet meg, hogy az elektrosokk is romantikus szinezetet kap és a világ elhiszi a gladiátornak, hogy jó színész...éjjen éjjen Russel, megcsináltad!!!
posted by mollyblooom at 11:48 DU
vagy ha nem hát
testing...mosmár ugyan ágyban, párnák közt...
posted by mollyblooom at 10:38 DU
ha valaki
ki akarja váltani a haragomat, az nagyon sokszor mondja el, hogy kedvel, írja a levelei végére, hogy "üdv", esetleg gyakran ismételje a bocsi illetve sali szócskát, de ha fehér zoknit húz, az sem utolsó... A legjobb ha az illető a macskákat is utálja.
posted by mollyblooom at 10:35 DU
Buda Béla definiál
"Sajátos érzelmi állapot, melyet az jellemez, hogy a tudat egy másik ember képével, emlékeivel van tele, és a személyiség motivációs rendszere leginkább arra irányul, hogy ennek a másik embernek a közelében lehessen lenni, mégpedig szexuális kapcsolat formájában."
posted by mollyblooom at 10:19 DU
például
az én valóságom hogy tetszene vajon B.Á-nak? Kissé monomániásnak tűnhetek már vele, de az a helyzet, hogy erősen foglalkoztat, mivel ő az én tökéletes antonímám. Minden egyes rezdülése ellenkezik mindennel, amiben én hiszek, mindennel amit én érzek vagy gondolok a világról.

Most megyek, úgy hallom megjöttek értem az ufók.
posted by mollyblooom at 10:13 DU
tegnap egész este
sírtam. Bazmeg nincs ennél nevetségesebb: egy 31 éves nőszemély, amint zokogva tanulja a reading test techniques - mellesleg qrva undorító, tizenöt gusztustalanságból álló - felsorolását. (Még mindig nem tudom, valószínűleg soha, semmilyen körülmények között nem sikerül majd felidéznem.)
Ma felhívtam Zs - t, a csoporttársamat, zokogva vette fel a telefont. Látható, hogy az egyetem kifejezetten jót tesz az idegeknek, a léleknek, a szellemnek...olyan elevating:)))) - minden szempontból.
posted by mollyblooom at 10:01 DU
esetleg
megtérek:))))))))))))
posted by mollyblooom at 9:59 DU
ha I. nem buktat meg
kedden, esküszöm lesmárolom:))
posted by mollyblooom at 9:56 DU
Feldmárnak
melyik valóság A VALÓSÁG és vajon az én valóságom lehet-e más számára valóságos?
posted by mollyblooom at 9:53 DU
okozhat-e
agyhalált a módszertan magolása? Biológiai fegyverként tán a visszaböfögést kéne bevetni...nyaljuk be például kívülről az Egyetemes Tizedes Osztályozás című sokkötetes izét...vagy ha nem, hát...discrete point recognition techniques...
posted by mollyblooom at 8:04 DU
Lado mosmár kapja be
The patterns of arrangements of words into sentences and the patterns of arrangements of parts of words into sentences and the patterns of arrangement and parts of words into words are its grammatical structure. These patterns of arrangement have meaning over and above that of the individual elements of the sentence.
Szkimexrekundeksz.Predigenyószenzirerere.Kodeinanálisan.Gőtedóri-
alávaló mercillittiporja, az a svédszovjet kommunista. Nesze nektek Ildijenő!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Mosmár nagyon tudom majd a kurva módszertant!!!!!!!!!!!!!!!!!!
posted by mollyblooom at 7:50 DU
mér nem lettem például
szövőnő? Vagy buszvezető? Targoncás? Kalauz? Betörő???????????
posted by mollyblooom at 6:38 DU
most sírok
áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
segíccsen valaki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

És ezér még fizetek is.

Eszelős.

Bolond.

Elmebeteg vagyok:)
I. 1993 január
"Én rettenetesen szerelmes vagyok beléd."

Hogyan lehet valaki januárban szerelmes??????
posted by mollyblooom at 7:41 DU
és például
van olyan ember is, aki sose szerelmes...hogy csinálják, nem is értem...
posted by mollyblooom at 7:40 DU
a pasik
mosmár nők...elképesztő példányok szaladgálnak a városban: virágos nadrágban, papucsban, feminin seggriszálással...persze létezik még az okkersárga pitbullfazon, aki úgy járkál, mintha görögdinnyéket tartana a hóna alatt és a kutyája nyakörve csörög a nyakában...esetleg aranykereszt...hehehe. Biztos istenhez fohászkodik a konditeremben: " Istenem segíts, hogy még ezt a súlyt is fel tudjam emelni." Meg aztán van még az androgén klón: tulajdonképpen inkább feminin és alapvetően éhező heroinistának látszik, bár lepattantságának minden centije meg van tervezve. Nagyon szomorú, de mostanra már kétségtelen tény: a klónok és okkersárga barátaik újra divatba hozták a FEHÉR CIPŐT, melynél gusztustalanabbat egyszerűen nem tudok elképzelni.
És hát a nőkről itt most inkább nem emlékeznék meg...
posted by mollyblooom at 7:31 DU
hogy el ne felejtsem
10 percig felnőttet alakítottam ma; magassarkú cipőben:) - tök hiteles voltam...elvégre tanár vagyok, vagy mi a fasz?!
Rettegek...
posted by mollyblooom at 7:29 DU
párbeszéd 2000-ből
én: "Mit csinálsz?"
B.: "A bugyidban turkálok."
posted by mollyblooom at 7:28 DU
bementem egy
könyvesboltba nyálat csorgatni - mióta az egyetem anyagi csődbe juttatott, csak sírdogálok a könyveket szagolgatva és szeretnék kiszaladni a boltból némelyik példánnyal; ebben ki is merül könyvbeszerzői tevékenységem:) - és belenéztem Tisza Katába és kurvára felidegesített...mer már annyira elég ezekből a bridget jonesos terézanyus izékből...na és ha ez alternatív és a dugásról szól? Ugyanazok a bosszantó klisék, ugyanazok a bosszantó vinnyogások - ha szeret mért nem szeret és különbenis olyan nehéz munkát találni meg a szerelem bonyolult dolog....bah...na bumm. Olyan unalmasak a nők...szerelmesek, férjhez mennek, szülnek, fogyókúráznak, sírdogálnak...és aztán csak eltelik az élet...úgy szeretem a pasik néma racionalitását...különösen a néma pasik vonzanak:) - az erős, domináns, elnyomó néma hímek...olyan jól ellensúlyozzák a konfúz agyamat, amikor némán tűrnek...I.- nak mindig pénzt ajánlottam, hogy hozzám szóljon:)
posted by mollyblooom at 7:24 DU
Jesszus
most meg kéne térnem, mi?
És nem smároltam le...szar ügy - de komoly ígéretet tettem neki, aszontam az államvizsgára megtanulom...és rettentően szégyelltem magam...szar volt.
posted by mollyblooom at 4:26 DU
az egyetemen az első elismerésemet
kettesbe csomagolva kaptam, mer aszonta nekem I. néni, "Anna you're so good...what happened?" - jobb híján azt mondtam, hogy nem volt időm tanulni...mégsem mondhatom, hogy kattant vagyok, szexelni akarok és a nap 24 órájában az életregényemet írom a neten...Még sosem örültem így kettesnek. Ja de...nyelvészet szigorlat...na igen...hát, az sem volt utolsó...és mosmár csak álomvizsga...
posted by mollyblooom at 4:21 DU
hétfő, május 22, 2006
na elhunyok
és már előre énekelgetem, hogy "fel hazánk hű nehemzehedéke" - és kell vennem majd lazacot meg törmelékcsokoládét...drága Karinthy:)) - pedig neki nem is volt testing...
posted by mollyblooom at 11:04 DU
elárultam az irodalmat
hogyan írhattam módszertanos szakdolgozatot??????????!!!!!!!!!!!!
De jobb ez így...nem akarom megutálni a költőket és írókat...a módszertantól meg már úgyis rosszul vagyok:)
posted by mollyblooom at 10:04 DU
és most rettentően kéne
tanulnom, aggódnom, kezemet tördelve felsorolásokat mantráznom, erre mit csinálok? A blogomat csinosítom:)) - annyira annyira rettenetesen leszarom az egyetemet...sose jutok fel arra a kurva hegyre...és én eddig olyan rendes voltam és tanultam és rettegtem és magoltam és úgy tettem, ahogy a rendes szerencsétlen oktondi diáknak kell, csak mosmár eléééééééééééééééééééég volt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
posted by mollyblooom at 9:59 DU
V.-nek
Hatodikban én voltam a legjobb csaj? Vicces:) - egyszer egy fiú aszonta nekem, hogy úgy nézek ki mint Szűz Mária:))) - Szűz Marion...persze megint egy film...ne is menjünk bele:)) nade...ez meg aztán tökmindegy...bárcsak a lelkem volna szűzmáriás:)) bár kétlem, hogy túl jól érezte volna magát szegény asszony...
posted by mollyblooom at 9:56 DU
holnap fél ötkor
kelek, nagyon nagyon jó a budapesti hajnal, rettentően élvezem, a vonatokért meg egyenesen rajongok...nem is csináltam még meg sosem a szilveszteri vonatozásomat, pedig százezer éve kiterveltem, hogy átutazom az új évbe...nincs semmi szomorúbb a szilveszternél.
posted by mollyblooom at 8:01 DU
a bukott nő tovább tékozol
bár még nem bukott ő, de hamarosan...elgyalogoltam a Margit hídig a Váci útról, pedig T. már megmondta, hogy a kattantaknak nem javasolt az intenzív séta...a hídon lobogtattam a hajam a szélben és nagyon jó volt...alig is gondoltam Spolskyra:)) - ellenben szívesen beugrottam volna a Dunába... - bánom, hogy elcsesztem ennyi időt...mindegy mert persze
„Nem-nem és nem
Nem-nem bánok semmit sem
Akár jó-akár nem
Ami volt-mindez mindegy nekem
Nem-nem és nem
Nem-nem bánok semmit sem
Ami volt szerte hullt
Mind hazug
Kinek kell ez. A múlt!”
posted by mollyblooom at 7:52 DU
a lét
elviselhetetlen könnyűsége. Most pedig nem bírom tovább. Levegőt!!!
posted by mollyblooom at 4:42 DU
Woody szerint
"keresem olyan nő ismeretségét, akit érdekel Mozart, James Joyce és a szodómia"
posted by mollyblooom at 4:01 DU
"ezt itt lehet? ilyet szabad?"
dehát így kell ezt már...húsvásár...
posted by mollyblooom at 4:00 DU
hiv-blogból idézek, megdöbbenek
"vége már 4-5 levélváltáson túl voltunk X-el és a képcserénél tartottunk. Elküldte a képeit és hozzá méltóan a f...-ról is küldött, persze nekem az ilyen egyének sosem jöttek be és nekem egyszer sem jutott eszembe, hogy a f...-at mutogassam valakinek, ha csak nem személyesen....."
posted by mollyblooom at 3:58 DU
nem írok többet
"Kirajzolódom végleg a világból,
mint csupasz falnak állitott fogoly,
külön kezel, kivételes magányban
a tanuk nélkül dolgozó pokol. "

erős vérvonal
Benjámin László
költõ

(1915. december 5. Budapest - 1986. augusztus 18. Budapest)

Rossz anyagi körülményei miatt a gimnáziumi tanulmányait feladni kényszerült és 1931-ben dolgozni kezdett. Volt nyomdász, vasas és szûcs is. Ekkor került szorosabb kapcsolatba a munkásmozgalommal és csatlakozott a "munkásköltõk" csoportjához. 1938-tól jelentek meg versei különféle folyóiratokban. A II. világháborúban kétszer vitték be katonának, ahonnan 1944. októberében megszökött. 1949 után - azonosulva a kor politikájával – egy ideig pártos, elkötelezett mûveket írt. Írói munkásságának elismerését jelzi a Baumgartner-díj, a SZOT-, a Kossuth-, és a József Attila- díj. Elõször 1952 õszén jött Boglárra, ugyanis ekkor kapott a Népmûvelési Minisztériumtól egy kis házat a Jankovich-telepen (Az állami tulajdonba került nyaralóknak csak használati jogát adták a megajándékozottaknak. Benjáminnal egy idõben jutott nyaralóhoz Pátzay Pál szobrászmûvész, Babics Antal urológus professzor, Kónya Lajos költõ.) Ettõl kezdve évente egy-egy hónapot töltött itt a Benjámin-család. Az itt eltöltött idõ hatása a verseiben is fellelhetõ.



BALATONBOGLÁR

(részlet)

Lásd, ide vágyom, napról-napra jobban

kivánkozom a csöndre, falura,

hogy elfáradva bár és megcsalódva,

lehetnék végre napjaim ura.



A város eltaszít, falun-lakásra

csábit ez a Balaton-parti ház,

s azt követeli tõlem az utolsó

nagy szenvedély: az irás-olvasás.
posted by mollyblooom at 5:28 DU
egy elbaszott értelmiségi
vakkantásai
posted by mollyblooom at 5:25 DU
Ionesco
Be lehet bizonyítani: a társadalmi haladás cukorral élvezetesebb.

Le a cipőpasztával!

Fekete cipőpasztával nem lehet a szemüveget fényesíteni.

De pénzért minden megvásárolható.

Inkább levágok egy rendet, semhogy kertben énekeljek.

Kakadu, kakadu, kakadu, kakadu, kakadu, kakadu, kakadu, kakaadu, kakadu, kakadu.

Mekkora kaki, mekkora kaki, mekkora kaki, mekkora kaki, mekkora kaki, mekkora kaki, mekkora kaki, mekkora kaki, mekkora kaki

Mekkora kalap kaki, mekkora kalap kaki, mekkora kalap kaki, mekkora kalap kaki,mekkora kalap kaki, mekkora kalap kaki,mekkora kalap kaki, mekkora kalap kaki.

Bolhás kutya, bolhás kutya.

Kaktusz, koksz, kókusz! Kokárda, kókler!

Kolerikus, kolerát hozol ránk.

Inkább tojást költök,mégse lopok ökröt.

Áh! ó! ah! ó! Csikorgatni akarom a fogaimat!

Kajmán!

Képeljük fel Ulysszeszt.

Beköltözöm egy kalibába a kakaófámon.

A kakaóültetvény kakaófáin nem kecskebogyó terem, hanem kakaó!A kakaóültetvény kakaófáin nem kecskebogyó terem, hanem kakaó!

A szemfülesnek van szeme, de a szemnek nincs szemfüle.

El a kezekkel!

Fel a kezekkel!

Le a legyekkel, légy a gyerekkel!

Elegyednek a legyek.

Keverednek az elegyek.

Légy a legyezőm, légy a legyezőn.

Ellegyintett legyesek.

Elég! Egyszeregy!

Százszorszép!

Ez a szép!

Idegeimre mégy!

Százszorszép, rám ne lépj!

Vigyázzon, törött.

Sully!

Prudhomme!

Anatole!

France!

France Sully!

Prudhomme Anatole.

Locsogó fecsegők, fecsegő locsogók.

Marietta, mocskos fazék.

Krisnamurti,Krisnamurti,Krisnamurti
posted by mollyblooom at 4:38 DU
molly
http://en.wikipedia.org/wiki/Molly_Bloom's_Soliloquy
posted by mollyblooom at 4:11 DU
huszonegyedik századi bók
belinkellek
posted by mollyblooom at 3:33 DU
roppant
figyelemreméltó ifjú hölgy...
posted by mollyblooom at 2:40 DU
exhumálás
"nem ülhetsz be a kocsimba mer itt a csajom"
posted by mollyblooom at 2:34 DU
you love you
magamhoz megyek
posted by mollyblooom at 1:58 DU
végkövetkeztetés
aki tehát szimpatikus, azzal azonnal tekerünk...kereszténydemokrata akarok lenni!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hit, remény, szeretet...isten, haza

anyád
posted by mollyblooom at 12:59 DU
megyek ma
kolorszar gödör, jövöl?
posted by mollyblooom at 12:54 DU
megint
férjnél-e vagy?
posted by mollyblooom at 12:44 DU
sms egy ismeretlentől
ő: "Felmehetek?"
én:"Nem."
ő: "Miért, nem vagyok szimpatikus neked?"
posted by mollyblooom at 11:59 DE
és hát a Zöld Pardon
RETTENETESEN SZÁNALMAS.
posted by mollyblooom at 11:57 DE
zöldpardonwestbalkán
Na. Sumo jó volt, bár Is pálmafás inge egy pillanatra elbizonytalanított, de még mindig nagy az orra, tehát továbbra is szeretem:) - beszélgettünk kicsit a Korosztály zenekarról, meg 12 éves Kurt Cobain rajongókat figyeltünk, ahogy ütemre rugdossák egymást...asszem tudom mért voltam belé olyan nagyon szerelmes...aztán Rammstein-ra táncoltunk de Iske sajnos már nem kérdezhette meg, hogy "ezt mi énekli?" és ettől valahogy olyan valóságos volt...nade West Balkán, ahogy az esőben boroztunk...és jobb híján buta rapfunk mixekre táncoltunk egy reménytelenül ronda dj tekintetétől kísérve...aztán a hatos éjszakai buszon - ami mostmár 783-as, vagy 978-as, vagy mittudomén - tesó alfába invitált vidékre...az esőben pedig megismerkedtem C.G. budapesti lakossal...aki úgy érzékelte, hogy most aztán megvan neki a tuti és csak a társadalmikulturális elvárások miatt nem dughat meg azonnal, de majdcsak valahogy megbeszéljük a dolgot a Gyöngyösi utcáig...merhogy én olyan "művészlélek" vagyok...és most pedig
egyedül repülök
posted by mollyblooom at 2:46 DE
péntek, május 26, 2006
buta vagyok
székre állok

de egyáltalán

nem kiáltok...
posted by mollyblooom at 7:47 DU
Eric Sumoért
mindent, de azér' most mingyár' meghalok... az álmosságilag.
posted by mollyblooom at 7:46 DU
á
ez leírhatatlan...az elbújt fiú...elemcsere és ááááááááááááááááááoooooooááááááááááá
posted by mollyblooom at 5:21 DU
csütörtök, május 25, 2006
státusz: törölve
véletlenül töröltek az egyetem számítógépes nyilvántartásából. Kissé baljós előjel, így álomvizsga előtt...az anyám reakciója őszinte és lényegretörő: "téged mindenhonnan törölnek!"
Anyám...
posted by mollyblooom at 3:11 DU
ja tegnap
megint sokat ittam


na de



fuckit
posted by mollyblooom at 12:38 DU
Petri
félni megalázó, terméketlen állapot.
posted by mollyblooom at 12:17 DU
Bibó
Demokratának lenni annyi, mint nem félni
posted by mollyblooom at 12:16 DU
posted by mollyblooom at 12:08 DU
tulajdonképpen nem értem
hogy lehet Fanni arcának lábszaga
posted by mollyblooom at 12:05 DU
rabnéni
a macska új neve.
posted by mollyblooom at 11:39 DE
Woody is
"foglalkozni kell a halállal"
posted by mollyblooom at 11:30 DE
Mauthausen
viselt meg a legjobban.

http://www.mauthausen-memorial.at/
posted by mollyblooom at 11:29 DE
ennyire jó zene nincsen is
Don't be afraid
Open your mouth and say
Say what your soul sings to you
Your mind can never change
Unless you ask it to
Lovingly re-arrange
The thoughts that make you blue
The things that bring you down
Only do harm to you
So make your choice joy
The joy belongs to you
And when you do
You'll find the one you love is you
You'll find you love you

Don't be ashamed
To open your heart and pray
Say what your soul sings
To you
So no longer pretend
That you can't feel it near
That tickle on your head
That tingle in your ear
Oh ask it anything
Because it loves you dear
It's your most precious king
If only you could hear
And when you do
You'll find the one you need is you
You'll find you love you
posted by mollyblooom at 11:17 DE
vagy pedig
"ha nem veled lennék, nem lennék inkább senkivel."
posted by mollyblooom at 11:13 DE
ezt is ő
"mindenki beléd szerelmes, csak nem tud róla."
posted by mollyblooom at 11:12 DE
Birkenauban
izraeli lányok a sínre fekve egymást fotózták és a háttérben az izraeli zászló lobogott... a klotyóban meg ordítva fellöktek...
Még nem döntöttem el, hogy erről mit gondolok.

de, mégis: fuck them.
posted by mollyblooom at 11:08 DE
nincs cím
http://www.auschwitz-muzeum.oswiecim.pl/html/eng/start/index.php
posted by mollyblooom at 11:07 DE
zsidózhat-e
a zsidó és szabad-e a melegbarátnak buzizni?
posted by mollyblooom at 11:01 DE
pár éve beléptem
az SZDSZ netpártba. Mikor a tagdíjat követelték kiléptem. Azóta is mindig kapok levelet a Fodor Gábortól, hogyaszongya "Kedves Barátunk!"
posted by mollyblooom at 11:01 DE
Bérgyilkos a szomszédom
Á-val néztük a vesztendben úgy 100 évvel ezelőtt...a klónok sikoltoztak a röhögéstől...a 90 perc alatt egyszer én is elmosolyodtam...halványan.
posted by mollyblooom at 10:58 DE
nemcsak Auschwitz után nincs mit mondani
"Kilencéves kisfiút gázolt halálra a helyi iskola épülete előtt egy személygépkocsi Aradványpusztán. A baleset a 471-es számú főúton történt az iskola előtt. A személygépkocsi elütötte a kisfiút, aki a helyszínen életét vesztette. "
posted by mollyblooom at 10:33 DE
ha férfi lennék
titokzatos, misztikus macsónak látnának a nők...nőként csak idegbeteg, hisztis picsa vagyok, akit jobb elkerülni. Holnaptól szólítsatok Bélának:)
posted by mollyblooom at 10:14 DE
vaze
én sem veszem komolyan. Nézem magam kívülről. De micsinájjak ha akkor is rossz??????
posted by mollyblooom at 10:11 DE
nem lenne szépirodalom
ha az irracionálist nem tudnánk szavakba önteni. Vagy racionalizálni. Irracionális tehát nincsen is. "Egyszerű ez."
posted by mollyblooom at 10:01 DE
a nőket lelövik ugye?
"30 fölött olyan mindegy, hogy kit húzol a farkadra."
posted by mollyblooom at 9:43 DE
párbeszédek az ex-szel
Ő: Nem házasodunk össze?
én:NEM.

Ő: Nem házasodunk össze?
én: De.
Ő: Jézusmária!
posted by mollyblooom at 9:37 DE
soha többet
nem iszom.
posted by mollyblooom at 9:36 DE
ez nem
boldogtalanság, csak az intenzív semmi érzése.
posted by mollyblooom at 9:35 DE
szerda, május 24, 2006
cv - koppintva Motoskától, szabadon
a mamámat Lajosnak hívom, a macskámat meg Fanni bácsinak, hobbim a sírás és egyfolytában röhögök. A családban senki nem fideszes, ezért külön szeretem őket. Már annyira sok pasit nem szerettem ...vagyok tékozló, hótiszta, eszelős...szeretek mindent, ami periférián van, szeretném keblemre ölelni az emberiséget, de nem lehet, mert egy akkumulátor diszkontra néz az ablakom. Nagyon kevés pénzem van és azt is előre elköltöm, tulajdonképpen nem is tudom miből élek...mostan megint egyetemista vagyok, éppen az álomvizsgára készülök. Érdekel Mozart, James Joyce és a szodómia.
posted by mollyblooom at 8:10 DU
üres ez a nap
mint a vákuum
posted by mollyblooom at 8:02 DU
jaj nem akarom
soha többet a Szabad-ötletek jegyzékét!!! Nem akarok belemászni Attila agyába...ezt nem lett volna szabad.
posted by mollyblooom at 7:50 DU
egyedül
repülök.
posted by mollyblooom at 4:39 DU
és a bölcsiből is
ki akartak rúgni...
posted by mollyblooom at 4:18 DU
egyszer loptam
A könyvtárból. Kafkát.
posted by mollyblooom at 3:17 DU
a macskánál nincs
szexisebb állat. Miközben simogatom, mélyen a szemembe néz...
posted by mollyblooom at 2:54 DU
füstmilánhangya
Jaj, Uram, engem bántanak.
Nekem hideg nyállal kenik homlokom is.
És bizonyos tekintetben mindig rúgnak hátulról.
Jaj, roppant hideg hagymákat eszek.
És nekem kezeim ragadnak.
Jaj, tele van a föld bélülről kukacokkal.
És most jut eszembe, hogy az ember nem él örökké.
Jaj istenem, szerkesztő úr, mit tetszik szólni hozzá, hogy az ember meghal.
És fekete földben sötét homokot eszik ragadós gombócokba összeragadva.
Jaj, keserű így az élet, azér' mondom, szerkesztő úr kérem, borzasztó nehéz az ember élete itt ezen a földön, bizony, bizony, s a súlyos angyal letorpad.
S fáklyáját lefelé fordítja.
posted by mollyblooom at 1:47 DU
így megy ez
"I want you but I want you to want me too"
posted by mollyblooom at 1:03 DU
pénzt keresek
fát nevelek
posted by mollyblooom at 12:20 DU
beköltözött
egy pitbull a házba. Egyedül.
posted by mollyblooom at 12:02 DU
szégyengyalázat
Cassavettes: Férjek...az egyik legjobb film és galád módon megfeledkeztem róla.
posted by mollyblooom at 11:46 DE
üzenetrögzítő
"Szia, Kerekes Anna vagyok. Vagy mit tudom én..."
posted by mollyblooom at 11:38 DE
Woody viszont
"De milyen bűnök? Én ezt nem értem..."
"Őszintén szólva mi se nagyon.."
posted by mollyblooom at 11:27 DE
Kafka és Pilinszky
bűneink miatt pusztulunk
posted by mollyblooom at 11:26 DE
bárcsak ismerhettem volna Pilinszkyt
Különítélet minden éjjel.
Magányos exhumáció.
Kiemelek egy ismeretlen embert
a semmiből és eleresztem őt.
posted by mollyblooom at 11:24 DE
"száradok, törődöm"
a magamfajta ember hogyan takaríthat?
posted by mollyblooom at 11:06 DE
A VERS
Sírása hideg tengelyében
áll a fiú.
posted by mollyblooom at 11:05 DE
2000 február hajnali fél 6
én:"Te mér alszol?!"
posted by mollyblooom at 11:03 DE
larger chunks of life
nem rezegnék, de mostmár késő.
posted by mollyblooom at 11:02 DE
olyan jó
hogy nem én vagyok az ütődött kisfiú a negyedikről!
posted by mollyblooom at 11:01 DE
boldog vagyok, gyermek a lelkem
a macska szeret!
mégmoto
"Palántával azért jó szexelni, mert nyugodt. Nem üvöltözik meg sivalkodik, hanem érez és néz. Szeretem a nyugodt szexet."





Én a gyengéd, dinamikus szexet szeretem - bármit jelentsen is ez...lehet üvöltözőssivalkodósis...és nézniérezni jó, az már igaz.


CSAK NE LEGYEN NYUGODT.
posted by mollyblooom at 3:51 DU
ez a nyunyó
a pesti melegszleng?
Mer nagyon rossz
posted by mollyblooom at 3:40 DU
motoska hümm
"Hogy én így izé, nem tudok csak szexelni. Régen, nyunyós naivságomban persze azt gondoltam, hogy majd a faszomra húzom az egész várost, mert egy budapesti buzinak meg kell hágnia minimum mindenkit, aki szembejön, de egyre erősebb bennem a gyanú, hogy ez nekem nem fog menni. Ezt már elfogadtam (-om), szóval nincs gond, csak végre tényleg beláttam, hogy ez nekem nem megy és kész, nem fogom erőltetni, mert rossz lesz a vége, én meg nem így működök, ennyi. Ha valakinek kölcsönadom a szexuális célra használható szerve(i)m, akkor bazmeg igénylem azt, hogy ne csupán egy 36 fokos emberi lényre emlékeztető hústömegnek adjam oda, hanem valami hiperminimális szikrácska, valami akár hajszálvékony jégen összekapcsolódni akaró gondolatok azért legyenek. Én a szexbe szeretek (szeretnék) többet vinni, mint ki-be cuppogás, mert én ilyen vagyok."
posted by mollyblooom at 3:39 DU
Brad Pitt a házban
lakik ám.Szemben.Viktorra magyarosított.
Tudom ám, hogy ő vip, mer szarrá deszkázta a bejáratot.
De nem kell. Pisze orra van.
posted by mollyblooom at 3:29 DU
szeretlek
és
belinkellek
letöltelek
rádklikkelek
posted by mollyblooom at 3:10 DU
güle güle
méghogy nem számítanak a szavak!!!
posted by mollyblooom at 12:30 DU
mosmár
tannnnnuuuuuuujjjjjjjááááááááááááááá
tenémber
hogy mit is? Aszonta Sz. SZAKMÓDSZERTANT
wow
posted by mollyblooom at 11:59 DE
azon tűnődöm
szüntelen, hogy voltam-e már ennyire buta...
posted by mollyblooom at 11:39 DE
az adagom
"Nem halhatok meg, nem szabad, mig meg nem találtam a tisztaságot,
Nem tudom még, milyen lehet, szeretném, ha sok haja volna,
én a hajat kedveltem mindig,
Beletúrnék az ujjaimmal, de csak vigyázva,
Belevesznék egészen végül s jószagától nyujtózkodva ott elaludnék."
posted by mollyblooom at 11:03 DE
Estragon
"Addig is iparkodjunk izgalom nélkül beszélgetni, ha már képtelenek vagyunk arra, hogy hallgassunk."
posted by mollyblooom at 11:00 DE
jó lesz nekem
"Jaj, szeressetek szilajon, hessentsétek el nagy bajom!"
posted by mollyblooom at 10:55 DE
Megölt szerelem sírkövére
"Egész éjjel írtam. Beledöglöttem volna, ha nem írom ki magamból ezt a sok trágya szót. Megfogalmaztam a krédómat is, csodálkoznál rajta, hogy mennyire, de mennyire más vagyok, mint voltam veled. El akarod olvasni???

Kérlek ne haragudj rám azért, amilyen voltam! Szánom, bánom!!
Szeretlek!"
posted by mollyblooom at 10:53 DE
végleges szőrtelenítés
manapság már ezzel is számolnunk kell.
posted by mollyblooom at 6:51 DE
Sámuel meg így mondta
"...and speak no more about it...
......speak no more..."
posted by mollyblooom at 6:46 DE
endgame hétfő
"...ne beszéljünk többé egyáltalán..."
posted by mollyblooom at 6:43 DE
Kleist reggel
"...olykor, mint a csókban,
már nem tudtam testem határait..."
posted by mollyblooom at 6:37 DE
Váci úti hajnal
Megint nem tudok aludni. A macska pontban fél 6-kor hányik. Aztán az arcomba csahol. Nem mozdulok - a hányás hátha magától eltűnik.
posted by mollyblooom at 6:34 DE
vasárnap, május 28, 2006
Hamm
"Takarj le a lepedővel. (Hosszú szünet) Nem? Úgy is jó. (Szünet) Rajtam a sor. (Szübet) Játszani. (Szünet.Kimerülten.)Egy régen elvesztett játszma vége, vége a vesztésnek. (Szünet. Élénkebben.) Nézzük csak. (Szünet) Ó, persze!(A csáklyára támaszkodva iparkodik a karosszéket elmozdítani. Ezenközben lép be Clov. Panamakalap, tweedzakó, karján esőköpeny; esernyő, bőrönd. Clov az sjtó mellett áll mozdulatlanul, egészen a jelenet végéig, szemét Hammra szegezi. Hamm feladja a próbálkozást) Rendben. (Szünet) Dobás. (Eldobja a csáklyát, el akarja dobni a kutyát, de meggondolja) Maradjunk seggmagasságban.(Szünet) Levenni. (leveszi a sapkáját)Békesség az...ülepünknek (Szünet)Visszahelyezés. (Felteszi a sapkáját) Egyenlőség. (Szünet.Leveszi a szemüvegét)Fényesítés. (Kiveszi a zsebkendőt, anélkül, hogy szétteregetné, megtörli a szemüveget)Közeledünk. Még néhány effajta ostobaság és kiáltok. (Szünet)Egy kevés költészet (Szünet) Követelted...(Szünet.Helyesbít) Az Alkonyt hívtad; eljött...(szünet.Helyesbít)ím, leszállt, itt van, fogadd. (Szünet) Jó verssorok. (Szünet) És most? (Szünet)Üres percek, mindig üresek, de ők teszik ki a számlát, amely megjött és ezzel a történetnek vége. (Szünet. Elbeszélő hangon.)Hogy elhozhatja-e magával a kisfiát...(Szünet) Erre a pillanatra vártam (Szünet) Nem akarja a sorsára hagyni? Az a kívánsága, hogy mialatt ön zsugorodik, a gyerek nőjön? (Szünet) Hogy könnyebbé tegye az utolsó százezer negyedóráját? (Szünet) Ő nem tudja, miről van szó, csak az éhséget, a hideget s a végén a halált ismeri. Önnek viszont, önnek tudnia kell, hogy milyen legyen a föld.(Szünet)Ó, én figyelmeztettem a felelősségére! (Szünet.Rendes hangján)Nohát, jól van, idáig jutottam,ennyi elég.(Felemeli a sípot, habozik, elereszti. Szünet.)Igen, csakugyan! (Sípol. Szünet. Hangosabban. Szünet) Rendben. (Szünet) Apám! (Szünet) Megérkeztünk. (Szünet) Hogy végezzem? (Szünet)Dobás. (Eldobja a kutyát, leszakítja a sípot)Tessék! (Maga elé dobja a sípot. Szünet. Szuszog. Halkan.)Clov!(Hoszzú szünet) Senki? Az is jó. (Kiveszi a zsebkendőjét) Minthogy ez a játék rendje...(széthajtogatja a zsebkendőt) játsszunk így...(hajtogat) és ne beszéljünk többet róla...(végez a széthajtogatással ) ne beszéljünk többé egyáltalán (Kinyújtott kezével maga elé tartja a zsebkendőt) Vén rongy! (Szünet) Téged...megtartalak. (Szünet. A zsebkendőt az arcához közelíti)"
posted by mollyblooom at 11:22 DU
blogok a
szeren.
posted by mollyblooom at 11:22 DU
Johnjohn
"this sounds impossible, but it's not. I love you."
posted by mollyblooom at 11:12 DU
megyünk mandalanézni
tesóékkal, aztán Beckett...az Endgame-nél kevés szomorúbb van mert mókás fiú volt ez a Sámuel...
posted by mollyblooom at 4:05 DU
újabb trip
Duna Plaza, Massive az agyamban és középen az üveg, ahogy a földszintig lelátni
posted by mollyblooom at 4:03 DU
mollyról messziről
"Joyce a modern világot az idõ által megváltoztathatatlan és átalakíthatatlan, egy biztos pont körül forgó világmindenség arisztoteliánus képzetének megfelelõen láttatja; minden biztos pont könnyen szertefoszolhat, kivéve egyetlen mozdíthatatlan varázsos erõt, ami nem más, mint Molly Bloom, az élet bölcsõje és koronája, a teljes mitikus ciklus paradigmatikus alakja. Csakis Molly ágyában lelhet az állandóan bolygó, modern ember nyugalomra : s ez a mozdulatlan megnyugvás a regény voltaképpeni témája."
posted by mollyblooom at 2:17 DU
én viszont már voltam
akasztott ember is.
posted by mollyblooom at 2:14 DU
Sámuel szerint
Where I am, I don't know, I'll never know, in the silence you don't know, you must go on, I can't go on, I'll go on.
posted by mollyblooom at 2:11 DU
endgame
In chess, the endgame (or end game or ending) refers to the stage of the game when there are few pieces left on the board.

The line between middlegame and endgame is often not clear, and may occur gradually or with the quick exchange of a few pairs of pieces. The endgame, however, tends to have quite different characteristics from the middlegame, and the players have quite different strategic concerns. In particular, pawns become more important; endgames often revolve around attempting to promote a pawn by advancing it to the eighth rank. The king, which has to be protected in the middlegame owing to the threat of checkmate, becomes a strong piece in the endgame. It can be brought to the centre of the board and be a useful attacking piece.

Many people have composed endgame studies, endgame positions which are solved by finding a win for white when there is no obvious way of winning, or a draw when it seems white must lose.

Endgames can be classified according to the type of pieces that remain. Some common types of endgames are discussed below.
posted by mollyblooom at 2:09 DU
most belémnyilallt
hogy mi van ha a tegnapi pasi habzó szájjal ólálkodik a kapu előtt????!!!!!
posted by mollyblooom at 2:07 DU
fölösleges párbeszéd
I: Szép a szemed.
én: Nem mindegy?
I: Nem.
posted by mollyblooom at 1:59 DU
soha többé nem iszom
minden energiámat elszívta a tegnapi koncertcsetepaté, meg utána a borzalmasan terhes pasizás...viszont a Nyugati épületének teteje nagyon tetszik nekem a narancssárga ablakaival.
Uramisten és megígértem nagyon ex-pasinak, hogy ma megnézem őt a színházban...rejtély, hogy megyek majd odáig, merhogy már megint fél6-kor feküdtem le...
posted by mollyblooom at 1:55 DU
igazságosnak kell lennem
I-vel...mert a szaga, na, az nagyon tetszett.
Olyan volt, mint Johnjohn-nak, valami megmagyarázhatatlanul nagyon jó férfiillat.
Eh...mit nekem szagok...

De mégis...Hogyan lehet két különböző embernek ugyanolyan szaga?????????? Különleges kémiai jelenség.
posted by mollyblooom at 5:24 DE
egészen szürreális
éjszakám volt: bizonyára a közel két liter bevedelt bornak köszönhetően voltam mágikus hatással a férfiakra, de tényleg...először is hosszasan kellett beszélgetnem K.I. régi ismerősömmel - tök jó, ahogy nem nevezek senkit nevén, igazi rendőrségi hangulat -, aki egyszer ugyan már leültetett egy nagyon hosszú asztalhoz, de most már tán úgy látta, kapcsolatunk újabb fázisához érkezett és esetleg le akarna fektetni az ágyába...de persze én ezt máshogy érzékeltem és ezért bűnhődtem is rendesen: beszélgetni kellett - a szex pedig kifizetődőbb, mert nem kell fölöslegesen és hosszasan baromságokról cseverészni és néha jó - Dantéról, meg hogy milyen az igazi szerelem...az egyetlen izgalmas momentum egy szürke pumához kapcsolódott...fúúúúúúúúúúúúúúj nem szeretek ismeretlenekkel beszélgetni csak szalmakutyákról és patkánycsecsemőkről és egyáltalán nincs kedvem elmagyarázni hogy ki vagyok és mit gondolok a világról...és aszonta nekem I: "tetszik, hogy ilyen gúnyos vagy de szerintem már túlzásba viszed" - na a reflexióikat végképp nem akarom hallani, nemnemnemnemnemnemnemnem................nagyon sokat gondoltam az ágyamra, Fannira, aki jól ismer és semmit sem kérdez, meg mindenkire, aki valaha szeretett hogy velük milyen egyszerűen, szavak nélkül is...nemmagyarázommagamatnemnemnemnem...nadeaztán...azt gondoltam ,ennél rosszabb már nem jöhet és akkor...............ajjajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj
A Nyugati buszmegállóban lehet valami mert tegnap is ott akart engemet az a roppant unalmas fiúcska és hát ma is egy fickó egyszerűen követett mindenhová. Mer én ha várok hát azt nem egy helyben, hanem körbe-körbe táncolva és a fickó jött velem...szembe...hátulról, elölről...mindenhol őt láttam...és hazáig követett. Rettentő sokat mantráztam, hogy "neszólítsmegneszólítsmegneszólítsmegmegneszólítsmegneszólíts" és nem is...de a buszon mellém állt és amíg az ablakon néztem kifelé és az esőtől bepárásodott üveget bámultam, arra lettem figyelmes, hogy szerelmes üzenetekkel bombáz a párás ablakon, úgyis mint: "szép vagy"...jesszus...gonosz vagyok, de minden üzenetét gondosan letöröltem...de mosmár tudja hol lakom, hazáig követett...és még integetett is a túloldalról.Biztos azér amit I. mondott: "tetszik ,hogy ilyen csapzott vagy" - teljesen szétázott a hajam ugyanis - meg a szokásos bosszantó izé, mint: "szép a szemed/hajad/arcod....a megfelelő behelyettesítendő...
nem is vagyok szép.mi bajuk ezeknek????????????????????????????????
soha többé nem ismerkedem férfiakkal....mondjanak valami jót végre mert RETTENETESEN UNOM ŐKET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
posted by mollyblooom at 5:02 DE
szombat, május 27, 2006
főzni
pont olyan izgalmas mint macskát tartani.
posted by mollyblooom at 9:08 DU
bolond-e
vagy?
posted by mollyblooom at 8:52 DU
nem szabadulok
"Other interpretations focus less on Molly Bloom as a sensual, visceral "Earth Mother" figure, and instead interpret her frank depiction of sexuality as a defiant (if unwitting) rebuke to the religious and social taboos that would have otherwise served to instill in her a traditional Christian fear and shame of the body. The Molly Bloom chapter presents a radically subaltern comprehension of the body and its relationship to the world, God, psyche, and self. Indeed, many French feminists have pin pointed the Molly Bloom chapter as the genesis of modern feminist consciousness, and the passage has served as a powerful symbol of resistance to forms of racial and gender colonization of the body."
posted by mollyblooom at 8:49 DU
de akkor is nekem van
a legjobb zoknim.
posted by mollyblooom at 8:48 DU
egy
liter bor

a kedves fiatal lányok


ilyet


nem csinálnak
posted by mollyblooom at 8:17 DU
a nagypapa
is Nyilas volt
posted by mollyblooom at 8:16 DU
"és beleborzongok látván
hogy nélküled éltem"
posted by mollyblooom at 8:13 DU
massive
nem bírom nem hallgatni
posted by mollyblooom at 8:12 DU
de mi a fasz
bajod van?
posted by mollyblooom at 8:07 DU
studium
interruptus
posted by mollyblooom at 8:07 DU
a részegeket
lelövik ugye?
posted by mollyblooom at 8:02 DU
egyszer azt kérdezte
papa

"nem iszol ugye?"

nemnemnemnemnemnemenmmnennnnmmmmmeee
posted by mollyblooom at 8:02 DU
de hogyan mehetnék koncertre ha
nincs meg az ajtó?
posted by mollyblooom at 8:01 DU
vajon hány percig
viselek el bárkit is?

a saját életemben sem vagyok

jelen
posted by mollyblooom at 7:58 DU
Ágnessel
iszom virtuálisan
posted by mollyblooom at 7:51 DU
és például
a szexről nem is beszéltem ma még


vagy ha nem hát


szánj meg engem

akarom


Awright geeezzaa! how can i fuckin' get frough? Sorted mate.
posted by mollyblooom at 7:36 DU
egy
beteg elme
posted by mollyblooom at 7:31 DU
mindenki
én vagyok
posted by mollyblooom at 7:30 DU
Vladimir és Estragon
VLADIMIR
És mégis...

Szünet

Hogy lehet az... Remélem, nem untatlak!

ESTRAGON
Nem figyelek oda.
posted by mollyblooom at 7:28 DU
megörökítem
lélekben mindig is büdös voltam.

éliás tóbiás éliás éléskamra.

gyomorgörcsöt kapnak tőlem.

kormozott üvegen át ne nézd a napfogyatkozást. egyél kibelezett galambot.

marabu, marabu, marabu, bumara, mar a bú, mekkora tullivilla kalevala päkkönen, helena, helena, helena, szegény vak lány, braille-rántotta reggelire, marabu.

stílusszintézis. én is. tézis. stílusszintézis! megafon! gramofon!

az örvényféreg az örvényféreg az örvényféreg altorjai sándor lelkéből jön
copy-paste,copy-paste,copy-paste,copy-paste,copy-paste,copy-pas te,copy-paste

anyám álmában csikorgatja
ébredj fel ébresztő vakegér ébresztő lopótök lopótök

kajmánok vannak, akciós, nagyon olcsó, olcsón adom! véreshurkára cserélem. cérnaféreg. józsefattila. katmandu! jégcsipesz. esztergomból visszafelé hétkor indul.

azt kell megnézni. sasold a sasorrát.

pilinszky megkéte nemes nagy kezét. szerb antal buzi volt, két évig együtt élt

igen

egy férfival

szerbtóni.

ulpiusok a tűzbe!

betörök!

sülly reád! sülly! sülly!

meg ne őszülj.

bősz kenyérfa, rémhabók, cirokseprű.

ha volna, körbesöpörném

az eget
tereget
teringette
ette
szedte
vedte
teremtette
és a nyolcadik napon agyontiporta
korta
lanság
lambda
erről nem szól a fáma
a féma
a séma
fetisitsza
trambulin
pistike meghalt, kérem a labdát
lambda

dada
dada
dada

economic

zsebzsötem
keszküszé
párlevú
franszanatolllééé holle
anyó
karnyóné

rumoszsemle
ivólé
fúj
fúj
szenny
ivólében bogarak
késvillaholló
olló
trilla
lilla
villa
posted by mollyblooom at 7:21 DU
így
MIT NEVEZÜNK ALKOHOLIZMUSNAK?

Az alkohol rendszeres, mértéktelen, hozzászokásszerû fogyasztásából eredõ testi és lelki károsodásokkal járó állapotot, amely az alkoholfogyasztásról való leszokás képtelenségével társul. A WHO álláspontja alapján ma betegségnek minõsül. Többféle típusa van: alkoholizmusnak igazából az alkoholtól való függõség azon állapotát tartják, amikor a hiánytünetek olyan erõsek, hogy az alkohol hiányát a beteg kezelés nélkül nem bírja ki.

Ki az alkoholista?

Frappánsan megfogalmazva: alkoholista az az ember, aki az alkoholizmus nevû betegségben szenved. Vagyis szervezete úgy változik meg, hogy már nem képes alkohol nélkül működni. Ha pedig nem jut egy bizonyos ideig alkoholhoz, akkor elvonási tünetek jelentkeznek nála.

Kibõl lesz alkoholista?

Annyi bizonyos, hogy a személyiség éppen olyan fontos tényezõ az alkoholizmus kialakulásában, mint minden más, kóros szenvedélynél. Nem lehet azonban általánosságban kijelenteni, hogy milyen típusú emberek lesznek alkoholisták. Ugyanúgy találhatunk a sikeres mûvészek, befutott értelmiségiek, vagy épp a pedagógusok soraiban alkoholistát, mint az elkeserítõ helyzetben élõ emberek között. Talán a menekülési vágy lehet a közös jellemzõjük: a problémák, konfliktusok elõli menekülés, az alkoholfogyasztást megoldásként alkalmazva az élet különféle helyzeteire.

Az alkoholistává válás figyelmeztetõ jelei:

Figyelmeztetõ lehet számodra, ha valaki gyakran folyamodik alkoholhoz a mindennapi élet problémái miatt; elhanyagolja az otthoni és a pénzkeresõ munkát; sokszor vitázik az ivásról a családtagokkal. Rossz érzései vannak önmagával kapcsolatban, bûntudata miatt eldugja az alkoholt. Nem tudja megállni, hogy ne igyon, még akkor sem, ha elõre eldöntötte, hogy nem fog. Tapasztalható „rövidzárlat", amikor nem emlékszik arra, mit történt, amikor ivott. Figyelmeztetõ lehet az is, amikor valaki arra kér, fedezd az ivását („hívd fel, kérlek a fõnököm, mondd meg, hogy beteg vagyok!"), vagy a családtagjait hibáztatja az ivásáért („ha nem okoznál ennyi problémát, nem kellene innom!"). Milyen problémákat okozhat az alkoholizmus? A súlyos egészségügyi problémák (ezekrõl korábban már szóltunk) mellett még súlyosabb pénzügyi problémákat okoz. Az alkoholista környezetében élõk felelõsnek tartják magukat a kialakult helyzetért, emiatt bûntudatot érezhetnek vagy dühösek lehetnek, esetleg szégyellik azt, hogy ismerõsük, jó barátjuk iszik. Ezeket az érzéseiket az emberek általában elrejtik és még a legjobb barátaiknak sem mondják el. A krónikus alkoholista nemcsak önmagát, de elõbb-utóbb családja, környezete életét is tönkreteheti, tehát az alkoholnak a társadalmi veszélye is jelentõs.
posted by mollyblooom at 7:12 DU
lehetek-e épelméjű?
Egyszer láttunk egy öngyilkost. Újpalotán. Kiugrott az ablakon. Az agya mellette feküdt. A földön. A gyerekek meg körbeállták és egymást kérdezgették: "Az ott az agya?"
posted by mollyblooom at 7:06 DU
inni nem kell
ne féljetek
posted by mollyblooom at 7:05 DU
luv molly
"...I was a Flower of the mountain yes when I put the rose in my hair like the Andalusian girls used or shall I wear a red yes and how he kissed me under the Moorish wall and I thought well as well him as another and then I asked him with my eyes to ask again yes and then he asked me would I yes to say yes my mountain flower and first I put my arms around him yes and drew him down to me so he could feel my breasts all perfume yes and his heart was going like mad and yes I said yes I will Yes. "
posted by mollyblooom at 7:02 DU
cockney molly
Awright geeezzaa! I was a Early Haaahr ov da mountain yeah when I put da rose in my 'air like da Andalusian girls used awer shall I wear a red yeah an' 'ow 'e kissed me under da Moorish wall an' I thought well as well 'im as anuvver an' then I asked 'im wiv my eyes ter ask testing yeah an' then 'e asked me would I yeah ter say yeah my mountain flaaahr an' first I put my arms around 'im yeah an' drew 'im down ter me so 'e could feel my breasts all perfume yeah an' 'is 'eart was goin' like mad an' yeah I said yeah I'll Yes. Sorted mate.
posted by mollyblooom at 6:45 DU
ez lesz
a legjobb nyaram
posted by mollyblooom at 6:19 DU
j.-nek
hiszek neked.

barna szemem van

ez egy repedt fazék

lehetnék én is kamikaze
posted by mollyblooom at 6:18 DU
valahogy így
Én gyenge voltam, kevés voltam,
nekem egyedül az maradt,
hogy üdvödet szemmel kövessem.
posted by mollyblooom at 6:07 DU
a nyelv totális felbomlasztása
"Ionesco darabja szerint olyan világban élünk, ahol az emberek közötti valódi kapcsolat csak illúzió, ahol a kommunikáció csak ostoba, artikulálatlan kifejezések egyvelege, ahol semmi remény nincs arra, hogy megértsenek minket és megértsük egymást. Ezt az élet minden területére kiterjedő hiányt fogalmazza meg teljesen újszerűen, minden ok-okozati összefüggést nélkülöző drámaszerkesztési módjával, a műfaji kategóriák teljes mértékű összevegyítésével, valamint a nyelv totális felbomlasztásával."
posted by mollyblooom at 5:48 DU
shite
"itt élned, halnod kell"

végre
nyugodtan sírhatok
posted by mollyblooom at 7:51 DU
hát...
A suttyók visszavágnak 2.: Gyagyás nyaralás
posted by mollyblooom at 7:49 DU
egészen figyelemreméltó
hogy az egyetem nyilvántartásából minden ok nélkül törölnek, ám a wiwről sehogyan sem tudok távozni...
posted by mollyblooom at 7:37 DU
ez a bekezdés a legfontosabb
és ezért szeretem Cyrilt:

"Azelőtt volt időm, nem kapkodtam, hagytam, hadd folyjak együtt az élettel. Ma már menekülök, otthagyok mindent, elhagyok mindenkit. A Nyilas jegyében születtem. Az őrület, az újdonság szüksége hajt és ez nálam életösztön.
De hova menjek, mikor úgy érzem, minden utat végigjártam?"


drága testvérem Cyril
posted by mollyblooom at 5:33 DU
hehehe
regisztrálni nem sikk...eltűnni viszont annál inkább
posted by mollyblooom at 5:18 DU
nem sikerült
eltűnnöm.
a dilít gomb nem segít.
posted by mollyblooom at 4:57 DU
a bomlott elme
persze nem mentség
posted by mollyblooom at 2:33 DU
de hogy kell
szólni?

szia,figyelj, én most leugrom annak a magas háznak a tetejéről, de téged azér mindig szerettelek...

vagy: szia, segítenél, hogy ne akarjak leugrani annak a magas háznak a tetejéről?
posted by mollyblooom at 2:11 DU
végülis
egy hónapja kezdődött

milyen kerek egész
posted by mollyblooom at 2:10 DU
csak remélni tudom
hogy ez a hormonok aljas játéka.

és például hogy lenne?

hát, anna meghalt, úgyhogy sajnos többé nem jöhetsz hozzá órára...és az egyetemen végre joggal törölne a rendszer

a wiw saját halottjának tekintene

jaj, de sajnálom
posted by mollyblooom at 2:08 DU
most azon kéne elmerengnem
hogy melyik kövön csapjam szét a fejem

nem jó a ritmusa

kecskerím
posted by mollyblooom at 2:07 DU
milyen szimbolikus
Ha törlöd magad a rendszerből, minden adatodat visszavonhatatlanul eltávolítjuk, így belépni sem tudsz többet.
posted by mollyblooom at 2:06 DU
sms mer wiwen törlöm magam
"nem tudom mire készülsz, de inkább ne csináld"

MOSMÁR MINDENKI TUDJA, HOGY BOLOND VAGYOK??????????????
posted by mollyblooom at 1:22 DU
a rendszer
fogságában.
posted by mollyblooom at 1:00 DU
te jó fej vagy
ne töröld magad.
posted by mollyblooom at 12:39 DU
Eugene says
"Másokat pozitív módon értékelni többnyire az képes, aki a saját személyiségét is elfogadja, azzal tisztában van és építeni képes rá.Ebből fakad a tanár hitelessége, amely annyit jelent, hogy cselekedetei mögé a saját harmonikus személyiségét tudja állítani,aki felvállalja a következményeket. A személyiség kiegyensúlyozottságából fakadó hitelesség talán a legnagyobb hajtóerő a bizalom kialakításában, amely viszont a tanulás alapfeltétele. A harmonikus személyiség többnyire a kívánt szellemi és fizikai egészség folyományaként jön létre, amelyben a következetesség, az igényesség,a humor és szigorúság a tanári személyiség legszebb tulajdonságaiként jelennek meg."
posted by mollyblooom at 11:42 DE
pick it up–
Not I


By Samuel Beckett

Written in English in spring 1972. First performed at the Forum Theater of the Lincoln Center, New York, in September 1972. First published by Faber and Faber, London, in 1973. First performed in Britain at the Royal Court Theatre, London, on 16 January 1973.

Note:
Movement: this consists in simple sideways raising of arms from sides and their falling back, in a gesture of helpless compassion. It lessens with each recurrence till scarcely perceptible at third. There is just enough pause to contain it as MOUTH recovers from vehement refusal to relinquish third person.

Stage in darkness but for MOUTH, upstage audience right, about 8 feet above stage level, faintly lit from close-up and below, rest of face in shadow. Invisible microphone.
AUDITOR, downstage audience left, tall standing figure, sex undeterminable, enveloped from head to foot in loose black djellaba, with hood, fully faintly lit, standing on invisible podium about 4 feet high shown by attitude alone to be facing diagonally across stage intent on MOUTH, dead still throughout but for four brief movements where indicated. See Note.
As house lights down MOUTH`S voice unintelligible behind curtain. House lights out. Voice continues unintelligible behind curtain, l0 seconds. With rise of curtain ad-libbing from text as required leading when curtain fully up and attention sufficient into:

MOUTH: . . . . out . . . into this world . . . this world . . . tiny little thing . . . before its time . . . in a godfor– . . . what? . . girl? . . yes . . . tiny little girl . . . into this . . . out into this . . . before her time . . . godforsaken hole called . . . called . . . no matter . . . parents unknown . . . unheard of . . . he having vanished . . . thin air . . . no sooner buttoned up his breeches . . . she similarly . . . eight months later . . . almost to the tick . . . so no love . . . spared that . . . no love such as normally vented on the . . . speechless infant . . . in the home . . . no . . . nor indeed for that matter any of any kind . . . no love of any kind . . . at any subsequent stage . . . so typical affair . . . nothing of any note till coming up to sixty when– . . . what? . . seventy?. . good God! . . coming up to seventy . . . wandering in a field . . . looking aimlessly for cowslips . . . to make a ball . . . a few steps then stop . . . stare into space . . . then on . . . a few more . . . stop and stare again . . . so on . . . drifting around . . . when suddenly . . . gradually . . . all went out . . . all that early April morning light . . . and she found herself in the--– . . . what? . . who? . . no! . . she! . . [Pause and movement 1.] . . . found herself in the dark . . . and if not exactly . . . insentient . . . insentient . . . for she could still hear the buzzing . . . so-called . . . in the ears . . . and a ray of light came and went . . . came and went . . . such as the moon might cast . . . drifting . . . in and out of cloud . . . but so dulled . . . feeling . . . feeling so dulled . . . she did not know . . . what position she was in . . . imagine! . . what position she was in! . . whether standing . . . or sitting . . . but the brain– . . . what?. . kneeling? . . yes . . . whether standing . . . or sitting . . . or kneeling . . . but the brain– . . . what? . . lying? . . yes . . whether standing . . . or sitting . . . or kneeling . . . or lying . . . but the brain still . . . still . . . in a way . . . for her first thought was . . . oh long after . . . sudden flash . . . brought up as she had been to believe . . . with the other waifs . . . in a merciful . . . [Brief laugh.] . . . God . . . [Good laugh.] . . . first thought was . . . oh long after . . . sudden flash . . . she was being punished . . . for her sins . . . a number of which then . . . further proof if proof were needed . . . flashed through her mind . . . one after another . . . then dismissed as foolish . . . oh long after . . . this thought dismissed . . . as she suddenly realized . . . gradually realized . . . she was not suffering . . . imagine! . . not suffering! . . indeed could not remember . . . off-hand . . . when she had suffered less . . . unless of course she was . . . meant to be suffering . . . ha! . . thought to be suffering . . . just as the odd time . . . in her life . . . when clearly intended to be having pleasure . . . she was in fact . . . having none . . . not the slightest . . . in which case of course . . . that notion of punishment . . . for some sin or other . . . or for the lot . . . or no particular reason . . . for its own sake . . . thing she understood perfectly . . . that notion of punishment . . . which had first occurred to her . . . brought up as she had been to believe . . . with the other waifs . . . in a merciful . . . [Brief laugh.] . . . God . . . [Good laugh.] . . . first occurred to her . . . then dismissed . . . as foolish . . . was perhaps not so foolish . . . after all . . . so on . . . all that . . . vain reasonings . . . till another thought . . . oh long after . . . sudden flash . . . . . very foolish really but– . . . what? . . the buzzing? . . yes . . . all the time buzzing . . . so-called . . . in the ears . . . though of course actually . . . not in the ears at all . . . in the skull . . . dull roar in the skull . . . and all the time this ray or beam . . . like moonbeam . . . but probably not . . . certainly not . . . always the same spot . . . now bright . . . now shrouded . . . but always the same spot . . . as no moon could . . . no . . . no moon . . . just all part of the same wish to . . . torment . . . though actually in point of fact . . . not in the least . . . not a twinge . . . so far . . . ha! . . so far . . . this other thought then . . . oh long after . . . sudden flash . . . very foolish really but so like her . . . in a way . . . that she might do well to . . . groan . . . on and off . . . writhe she could not . . . as if in actual agony . . . but could not . . . could not bring herself . . . some flaw in her make-up . . . incapable of deceit . . . or the machine . . . more likely the machine . . . so disconnected . . . never got the message . . . or powerless to respond . . . like numbed . . . couldn't make the sound . . . not any sound . . . no sound of any kind . . . no screaming for help for example . . . should she feel so inclined . . . scream . . . [Screams.] . . . then listen . . . [Silence.] . . . scream again . . . [Screams again.] . . . then listen again . . . [Silence.] . . . no . . . spared that . . . all silent as the grave . . . no part–. . . what? . . the buzzing? . . yes . . . all silent but for the buzzing . . . so-called . . . no part of her moving . . . that she could feel . . . just the eyelids . . . presumably . . . on and off . . . shut out the light . . . reflex they call it . . . no feeling of any kind . . . but the lids . . . even best of times . . . who feels them? . . opening . . . shutting . . . all that moisture . . .but the brain still . . . still sufficiently . . . oh very much so! . . at this stage . . . in control . . . under control . . . to question even this . . . for on that April morning . . . so it reasoned . . . that April morning . . . she fixing with her eye . . . a distant bell . . . as she hastened towards it . . . fixing it with her eye . . . lest it elude her . . . had not all gone out . . . all that light . . . of itself . . . without any . . . any. . . on her part . . . so on . . . so on it reasoned . . . vain questionings . . . and all dead still . . . sweet silent as the grave . . . when suddenly . . . gradually . . . she realiz–. . . what? . . the buzzing? . . yes . . . all dead still but for the buzzing . . . when suddenly she realized . . . words were– . . . what? . . who?. . no! . . she! . . [Pause and movement 2.] . . . realized . . . words were coming . . . imagine! . . . words were coming . . . a voice she did not recognize at first so long since it had sounded . . . then finally had to admit . . . could be none other . . . than her own . . . certain vowel sounds . . . she had never heard . . . elsewhere . . . so that people would stare . . . the rare occasions . . . once or twice a year . . . always winter some strange reason . . . stare at her uncom-prehending . . . and now this stream . . . steady stream . . . she who had never . . . on the contrary . . . practically speechless . . . all her days . . . how she survived! . . even shopping . . . out shopping . . . busy shopping centre . . . supermart . . . just hand in the list . . . with the bag . . . old black shopping bag . . . then stand there waiting . . . any length of time . . . middle of the throng . . . motionless . . . staring into space . . . mouth half open as usual . . . till it
was back in her hand . . . the bag back in her hand . . . then pay and go . . . not as much as good-bye . . . how she survived! . . and now this stream . . . not catching the half of it . . . not the quarter . . . no idea . . . what she was saying . . . imagine! . . no idea what she was saying! . . till she began trying to . . . delude herself . . . it was not hers at all . . . not her voice at all . . . and no doubt would have . . . vital she should . . . was on the point . . . after long efforts . . . when suddenly she felt . . . gradually she felt . . . her lips moving . . . imagine! . . her lips moving! . . as of course till then she had not . . . and not alone the lips . . . the cheeks . . . the jaws . . . the whole face . . . all those– . . what?. . the tongue? . . yes . . . the tongue in the mouth . . . all those contortions without which . . . no speech possible . . . and yet in the ordinary way . . . not felt at all . . . so intent one is . . . on what one is saying . . . the whole being . . . hanging on its words . . . so that not only she had . . . had she . . . not only had she . . . to give up . . . admit hers alone . . . her voice alone . . . but this other awful thought . . . oh long after . . . sudden flash . . . even more awful if possible . . . that feeling was coming back . . . imagine! . . feeling coming back! . . starting at the top . . . then working down . . . the whole machine . . . but no . . . spared that . . . the mouth alone . . . so far . . . ha! . . so far . . . then thinking . . . oh long after . . . sudden flash . . . it can't go on . . . all this . . . all that . . . steady stream . . . straining to hear . . . make some-thing of it . . . and her own thoughts . . . make something of them . . . all– . . . what? . . the buzzing? . . yes . . . all the time the buzzing . . . so-called . . . all that together . . . imagine! . . whole body like gone . . . just the mouth . . . lips . . . cheeks . . . jaws . . . never– . . . what?. . tongue? . . yes . . . lips. . . cheeks . . . jaws . . . tongue . . . never still a second . . . mouth on fire . . . stream of words . . . in her ear . . . practically in her ear . . . not catching the half . . . not the quarter . . . no idea what she's saying . . . imagine! . . no idea what she's saying! . . and can't stop . . . no stopping it . . . she who but a moment before . . . but a moment! . . could not make a sound . . . no sound of any kind . . . now can't stop . . . imagine! . . can't stop the stream . . . and the whole brain begging . . . something begging in the brain . . . begging the mouth to stop . . . pause a moment . . . if only for a moment . . . and no response . . . as if it hadn’t heard . . . or couldn’t . . . couldn't pause a second . . . like maddened . . . all that together . . . straining to hear . . . piece it together . . . and the brain . . . raving away on its own . . . trying to make sense of it . . . or make it stop . . . or in the past . . . dragging up the past . . . flashes from all over . . . walks mostly . . . walking all her days . . . day after day . . . a few steps then stop . . . stare into space . . . then on . . . a few more . . . stop and stare again . . . so on . . . drifting around . . . day after day . . . or that time she cried . . . the one time she could remember . . . since she was a baby . . . must have cried as a baby . . . perhaps not . . . not essential to life . . . just the birth cry to get her going . . . breathing . . . then no more till this . . . old hag already . . . sitting staring at her hand . . . where was it? . . Croker's Acres . . . one evening on the way home . . . home! . . a little mound in Croker's Acres . . . dusk . . . sitting staring at her hand . . . there in her lap . . . palm upward . . . suddenly saw it wet . . . the palm . . . tears presumably . . . hers presumably . . . no one else for miles . . . no sound . . . just the tears . . . sat and watched them dry . . . all over in a second . . . or grabbing at straw . . . the brain . . . flickering away on its own . . . quick grab and on. . . nothing there . . . on to the next . . . bad as the voice . . . worse . . . as little sense . . . all that together . . . can't– . . . what? . . the buzzing? . . yes . . . all the time the buzzing . . . dull roar like falls . . . and the beam . . . flickering on and off . . . starting to move around . . . like moonbeam but not . . . all part of the same . . . keep an eye on that too . . . corner of the eye . . . all that together . . . can't go on . . . God is love . . . she'll be purged . . . back in the field . . . morning sun . . . April . . . sink face down in the grass . . . nothing but the larks . . . so on . . . grabbing at the straw . . . straining to hear . . . the odd word . . . make some sense of it . . . whole body like gone . . . just the mouth . . . like maddened . . . and can't stop . . . no stopping it . . . something she– . . . something she had to– . . . what? . . who? . . no! . . she! . . [Pause and movement 3.] . . . something she had to–. . . what? . . the buzzing? . . yes . . . all the time the buzzing . . . dull roar . . . in the skull . . . and the beam . . . ferreting around . . . painless . . . so far . . . ha! . . so far . . . then thinking . . . oh long after . . . sudden flash . . . perhaps something she had to . . . had to . . . tell . . . could that be it? . . something she had to . . . tell . . . tiny little thing . . . before its time . . . godforsaken hole . . . no love . . . spared that . . . speechless all her days . . . practically speechless . . . how she survived! . . that time in court . . . what had she to say for herself . . . guilty or not guilty . . . stand up woman . . . speak up woman . . . stood there staring into space . . . mouth half open as usual . . . waiting to be led away . . . glad of the hand on her arm . . . now this . . . some-thing she had to tell . . . could that be it? . . something that would tell . . . how it was . . . how she– . . . what? . . had been? . . yes . . . something that would tell how it had been . . . how she had lived . . . lived on and on . . . guilty or not . . . on and on . . . to be sixty . . . something she– . . . what? . . seventy? . . good God! . . on and on to be seventy . . . something she didn't know herself . . . wouldn't know if she heard . . . then forgiven . . . God is love . . . tender mercies . . . new every morning . . . back in the field . . . April morning . . . face in the grass . . . nothing but the larks . . . pick it up there . . . get on with it from there . . . another few– . . . what? . . not that? . . nothing to do with that? . . nothing she could tell? . . all right . . . nothing she could tell . . . try something else . . . think of something else . . . oh long after . . . sudden flash . . . not that either . . . all right . . . something else again . . . so on . . . hit on it in the end . . . think everything keep on long enough . . . then forgiven . . . back in the– . . . what? . . not that either? . . nothing to do with that either? . . nothing she could think? . . all right . . . nothing she could tell . . . nothing she could think . . . nothing she– . . what? . . who? . . no! . . she! . . [Pause and movement 4.] . . . tiny little thing . . . out before its time . . . godforsaken hole . . . no love . . . spared that . . . speechless all her days . . . practically speechless . . . even to herself . . . never out loud . . . but not completely . . . sometimes sudden urge . . . once or twice a year . . . always winter some strange reason . . . the long evenings . . . hours of darkness . . . sudden urge to . . . tell . . . then rush out stop the first she saw . . . nearest lavatory . . . start pouring it out . . . steady stream . . . mad stuff . . . half the vowels wrong . . . no one could follow . . . till she saw the stare she was getting . . . then die of shame . . . crawl back in . . . once or twice a year . . . always winter some strange reason . . . long hours of darkness . . . now this . . . this . . . quicker and quicker . . . the words . . . the brain . . . flickering away like mad . . . quick grab and on . . . nothing there . . . on somewhere else . . . try somewhere else . . . all the time something begging . . . something in her begging . . . begging it all to stop . . . unanswered . . . prayer unanswered . . . or unheard . . . too faint . . . so on . . . keep on . . . trying . . . not knowing what . . . what she was trying . . . what to try . . . whole body like gone . . . just the mouth . . . like maddened . . . so on . . . keep– . . . what? . . the buzzing? . . yes . . . all the time the buzzing . . . dull roar like falls . . . in the skull . . . and the beam . . . poking around . . . painless . . . so far . . . ha! . . so far . . . all that . . . keep on . . . not knowing what . . . what she was– . . . what? . . who? . . no! . . she! . . SHE! . . [Pause.] . . . what she was trying . . . what to try . . . no matter . . . keep on . . . [Curtain starts down.] . . . hit on it in the end . . . then back . . . God is love . . . tender mercies . . . new every morning . . . back in the field . . . April morning . . . face in the grass . . . nothing but the larks . . . pick it up–

[Curtain fully down. House dark. Voice continues behind curtain, unintelligible, 10 seconds, ceases as house lights up.]
posted by mollyblooom at 11:35 DE
blogging me
around
posted by mollyblooom at 11:28 DE
Átokföldje
The Waste Land



I. THE BURIAL OF THE DEAD


APRIL is the cruellest month, breeding
Lilacs out of the dead land, mixing
Memory and desire, stirring
Dull roots with spring rain.
Winter kept us warm, covering
Earth in forgetful snow, feeding
A little life with dried tubers.
Summer surprised us, coming over the Starnbergersee
With a shower of rain; we stopped in the colonnade,
And went on in sunlight, into the Hofgarten,
And drank coffee, and talked for an hour.
Bin gar keine Russin, stamm' aus Litauen, echt deutsch.
And when we were children, staying at the archduke's,
My cousin's, he took me out on a sled,
And I was frightened. He said, Marie,
Marie, hold on tight. And down we went.
In the mountains, there you feel free.
I read, much of the night, and go south in the winter.

What are the roots that clutch, what branches grow
Out of this stony rubbish? Son of man,
You cannot say, or guess, for you know only
A heap of broken images, where the sun beats,
And the dead tree gives no shelter, the cricket no relief,
And the dry stone no sound of water. Only
There is shadow under this red rock,
(Come in under the shadow of this red rock),
And I will show you something different from either
Your shadow at morning striding behind you
Or your shadow at evening rising to meet you;
I will show you fear in a handful of dust.
Frisch weht der Wind
Der Heimat zu.
Mein Irisch Kind,
Wo weilest du?
'You gave me hyacinths first a year ago;
'They called me the hyacinth girl.'
—Yet when we came back, late, from the Hyacinth garden,
Your arms full, and your hair wet, I could not
Speak, and my eyes failed, I was neither
Living nor dead, and I knew nothing,
Looking into the heart of light, the silence.
Od' und leer das Meer.

Madame Sosostris, famous clairvoyante,
Had a bad cold, nevertheless
Is known to be the wisest woman in Europe,
With a wicked pack of cards. Here, said she,
Is your card, the drowned Phoenician Sailor,
(Those are pearls that were his eyes. Look!)
Here is Belladonna, the Lady of the Rocks,
The lady of situations.
Here is the man with three staves, and here the Wheel,
And here is the one-eyed merchant, and this card,
Which is blank, is something he carries on his back,
Which I am forbidden to see. I do not find
The Hanged Man. Fear death by water.
I see crowds of people, walking round in a ring.
Thank you. If you see dear Mrs. Equitone,
Tell her I bring the horoscope myself:
One must be so careful these days.

Unreal City,
Under the brown fog of a winter dawn,
A crowd flowed over London Bridge, so many,
I had not thought death had undone so many.
Sighs, short and infrequent, were exhaled,
And each man fixed his eyes before his feet.
Flowed up the hill and down King William Street,
To where Saint Mary Woolnoth kept the hours
With a dead sound on the final stroke of nine.
There I saw one I knew, and stopped him, crying 'Stetson!
'You who were with me in the ships at Mylae!
'That corpse you planted last year in your garden,
'Has it begun to sprout? Will it bloom this year?
'Or has the sudden frost disturbed its bed?
'Oh keep the Dog far hence, that's friend to men,
'Or with his nails he'll dig it up again!
'You! hypocrite lecteur!—mon semblable,—mon frère!'

II. A GAME OF CHESS


THE Chair she sat in, like a burnished throne,
Glowed on the marble, where the glass
Held up by standards wrought with fruited vines
From which a golden Cupidon peeped out
(Another hid his eyes behind his wing)
Doubled the flames of sevenbranched candelabra
Reflecting light upon the table as
The glitter of her jewels rose to meet it,
From satin cases poured in rich profusion;
In vials of ivory and coloured glass
Unstoppered, lurked her strange synthetic perfumes,
Unguent, powdered, or liquid—troubled, confused
And drowned the sense in odours; stirred by the air
That freshened from the window, these ascended
In fattening the prolonged candle-flames,
Flung their smoke into the laquearia,
Stirring the pattern on the coffered ceiling.
Huge sea-wood fed with copper
Burned green and orange, framed by the coloured stone,
In which sad light a carvèd dolphin swam.
Above the antique mantel was displayed
As though a window gave upon the sylvan scene
The change of Philomel, by the barbarous king
So rudely forced; yet there the nightingale
Filled all the desert with inviolable voice
And still she cried, and still the world pursues,
'Jug Jug' to dirty ears.
And other withered stumps of time
Were told upon the walls; staring forms
Leaned out, leaning, hushing the room enclosed.
Footsteps shuffled on the stair.
Under the firelight, under the brush, her hair
Spread out in fiery points
Glowed into words, then would be savagely still.

'My nerves are bad to-night. Yes, bad. Stay with me.
'Speak to me. Why do you never speak? Speak.
'What are you thinking of? What thinking? What?
'I never know what you are thinking. Think.'

I think we are in rats' alley
Where the dead men lost their bones.

'What is that noise?'
The wind under the door.
'What is that noise now? What is the wind doing?'
Nothing again nothing.
'Do
'You know nothing? Do you see nothing? Do you remember
'Nothing?'
I remember
Those are pearls that were his eyes.
'Are you alive, or not? Is there nothing in your head?'
But
O O O O that Shakespeherian Rag—
It's so elegant
So intelligent
'What shall I do now? What shall I do?'
'I shall rush out as I am, and walk the street
'With my hair down, so. What shall we do to-morrow?
'What shall we ever do?'
The hot water at ten.
And if it rains, a closed car at four.
And we shall play a game of chess,
Pressing lidless eyes and waiting for a knock upon the door.

When Lil's husband got demobbed, I said—
I didn't mince my words, I said to her myself,
HURRY UP PLEASE IT'S TIME
Now Albert's coming back, make yourself a bit smart.
He'll want to know what you done with that money he gave you
To get yourself some teeth. He did, I was there.
You have them all out, Lil, and get a nice set,
He said, I swear, I can't bear to look at you.
And no more can't I, I said, and think of poor Albert,
He's been in the army four years, he wants a good time,
And if you don't give it him, there's others will, I said.
Oh is there, she said. Something o' that, I said.
Then I'll know who to thank, she said, and give me a straight look.
HURRY UP PLEASE IT'S TIME
If you don't like it you can get on with it, I said.
Others can pick and choose if you can't.
But if Albert makes off, it won't be for lack of telling.
You ought to be ashamed, I said, to look so antique.
(And her only thirty-one.)
I can't help it, she said, pulling a long face,
It's them pills I took, to bring it off, she said.
(She's had five already, and nearly died of young George.)
The chemist said it would be alright, but I've never been the same.
You are a proper fool, I said.
Well, if Albert won't leave you alone, there it is, I said,
What you get married for if you don't want children?
HURRY UP PLEASE IT'S TIME
Well, that Sunday Albert was home, they had a hot gammon,
And they asked me in to dinner, to get the beauty of it hot—
HURRY UP PLEASE IT'S TIME
HURRY UP PLEASE IT'S TIME
Goonight Bill. Goonight Lou. Goonight May. Goonight.
Ta ta. Goonight. Goonight.
Good night, ladies, good night, sweet ladies, good night, good night.

III. THE FIRE SERMON


THE river's tent is broken: the last fingers of leaf
Clutch and sink into the wet bank. The wind
Crosses the brown land, unheard. The nymphs are departed.
Sweet Thames, run softly, till I end my song.
The river bears no empty bottles, sandwich papers,
Silk handkerchiefs, cardboard boxes, cigarette ends
Or other testimony of summer nights. The nymphs are departed.
And their friends, the loitering heirs of city directors;
Departed, have left no addresses.
By the waters of Leman I sat down and wept...
Sweet Thames, run softly till I end my song,
Sweet Thames, run softly, for I speak not loud or long.
But at my back in a cold blast I hear
The rattle of the bones, and chuckle spread from ear to ear.

A rat crept softly through the vegetation
Dragging its slimy belly on the bank
While I was fishing in the dull canal
On a winter evening round behind the gashouse
Musing upon the king my brother's wreck
And on the king my father's death before him.
White bodies naked on the low damp ground
And bones cast in a little low dry garret,
Rattled by the rat's foot only, year to year.
But at my back from time to time I hear
The sound of horns and motors, which shall bring
Sweeney to Mrs. Porter in the spring.
O the moon shone bright on Mrs. Porter
And on her daughter
They wash their feet in soda water
Et, O ces voix d'enfants, chantant dans la coupole!

Twit twit twit
Jug jug jug jug jug jug
So rudely forc'd.
Tereu

Unreal City
Under the brown fog of a winter noon
Mr. Eugenides, the Smyrna merchant
Unshaven, with a pocket full of currants
C.i.f. London: documents at sight,
Asked me in demotic French
To luncheon at the Cannon Street Hotel
Followed by a weekend at the Metropole.

At the violet hour, when the eyes and back
Turn upward from the desk, when the human engine waits
Like a taxi throbbing waiting,
I Tiresias, though blind, throbbing between two lives,
Old man with wrinkled female breasts, can see
At the violet hour, the evening hour that strives
Homeward, and brings the sailor home from sea,
The typist home at teatime, clears her breakfast, lights
Her stove, and lays out food in tins.
Out of the window perilously spread
Her drying combinations touched by the sun's last rays,
On the divan are piled (at night her bed)
Stockings, slippers, camisoles, and stays.
I Tiresias, old man with wrinkled dugs
Perceived the scene, and foretold the rest—
I too awaited the expected guest.
He, the young man carbuncular, arrives,
A small house agent's clerk, with one bold stare,
One of the low on whom assurance sits
As a silk hat on a Bradford millionaire.
The time is now propitious, as he guesses,
The meal is ended, she is bored and tired,
Endeavours to engage her in caresses
Which still are unreproved, if undesired.
Flushed and decided, he assaults at once;
Exploring hands encounter no defence;
His vanity requires no response,
And makes a welcome of indifference.
(And I Tiresias have foresuffered all
Enacted on this same divan or bed;
I who have sat by Thebes below the wall
And walked among the lowest of the dead.)
Bestows on final patronising kiss,
And gropes his way, finding the stairs unlit...

She turns and looks a moment in the glass,
Hardly aware of her departed lover;
Her brain allows one half-formed thought to pass:
'Well now that's done: and I'm glad it's over.'
When lovely woman stoops to folly and
Paces about her room again, alone,
She smoothes her hair with automatic hand,
And puts a record on the gramophone.

'This music crept by me upon the waters'
And along the Strand, up Queen Victoria Street.
O City city, I can sometimes hear
Beside a public bar in Lower Thames Street,
The pleasant whining of a mandoline
And a clatter and a chatter from within
Where fishmen lounge at noon: where the walls
Of Magnus Martyr hold
Inexplicable splendour of Ionian white and gold.

The river sweats
Oil and tar
The barges drift
With the turning tide
Red sails
Wide
To leeward, swing on the heavy spar.
The barges wash
Drifting logs
Down Greenwich reach
Past the Isle of Dogs.
Weialala leia
Wallala leialala

Elizabeth and Leicester
Beating oars
The stern was formed
A gilded shell
Red and gold
The brisk swell
Rippled both shores
Southwest wind
Carried down stream
The peal of bells
White towers
Weialala leia
Wallala leialala

'Trams and dusty trees.
Highbury bore me. Richmond and Kew
Undid me. By Richmond I raised my knees
Supine on the floor of a narrow canoe.'
'My feet are at Moorgate, and my heart
Under my feet. After the event
He wept. He promised "a new start".
I made no comment. What should I resent?'
'On Margate Sands.
I can connect
Nothing with nothing.
The broken fingernails of dirty hands.
My people humble people who expect
Nothing.'
la la

To Carthage then I came

Burning burning burning burning
O Lord Thou pluckest me out
O Lord Thou pluckest

burning

IV. DEATH BY WATER


PHLEBAS the Phoenician, a fortnight dead,
Forgot the cry of gulls, and the deep seas swell
And the profit and loss.
A current under sea
Picked his bones in whispers. As he rose and fell
He passed the stages of his age and youth
Entering the whirlpool.
Gentile or Jew
O you who turn the wheel and look to windward,
Consider Phlebas, who was once handsome and tall as you.

V. WHAT THE THUNDER SAID


AFTER the torchlight red on sweaty faces
After the frosty silence in the gardens
After the agony in stony places
The shouting and the crying
Prison and place and reverberation
Of thunder of spring over distant mountains
He who was living is now dead
We who were living are now dying
With a little patience

Here is no water but only rock
Rock and no water and the sandy road
The road winding above among the mountains
Which are mountains of rock without water
If there were water we should stop and drink
Amongst the rock one cannot stop or think
Sweat is dry and feet are in the sand
If there were only water amongst the rock
Dead mountain mouth of carious teeth that cannot spit
Here one can neither stand nor lie nor sit
There is not even silence in the mountains
But dry sterile thunder without rain
There is not even solitude in the mountains
But red sullen faces sneer and snarl
From doors of mudcracked houses
If there were water
And no rock
If there were rock
And also water
And water
A spring
A pool among the rock
If there were the sound of water only
Not the cicada
And dry grass singing
But sound of water over a rock
Where the hermit-thrush sings in the pine trees
Drip drop drip drop drop drop drop
But there is no water

Who is the third who walks always beside you?
When I count, there are only you and I together
But when I look ahead up the white road
There is always another one walking beside you
Gliding wrapt in a brown mantle, hooded
I do not know whether a man or a woman
—But who is that on the other side of you?

What is that sound high in the air
Murmur of maternal lamentation
Who are those hooded hordes swarming
Over endless plains, stumbling in cracked earth
Ringed by the flat horizon only
What is the city over the mountains
Cracks and reforms and bursts in the violet air
Falling towers
Jerusalem Athens Alexandria
Vienna London
Unreal

A woman drew her long black hair out tight
And fiddled whisper music on those strings
And bats with baby faces in the violet light
Whistled, and beat their wings
And crawled head downward down a blackened wall
And upside down in air were towers
Tolling reminiscent bells, that kept the hours
And voices singing out of empty cisterns and exhausted wells.

In this decayed hole among the mountains
In the faint moonlight, the grass is singing
Over the tumbled graves, about the chapel
There is the empty chapel, only the wind's home.
It has no windows, and the door swings,
Dry bones can harm no one.
Only a cock stood on the rooftree
Co co rico co co rico
In a flash of lightning. Then a damp gust
Bringing rain

Ganga was sunken, and the limp leaves
Waited for rain, while the black clouds
Gathered far distant, over Himavant.
The jungle crouched, humped in silence.
Then spoke the thunder
D A
Datta: what have we given?
My friend, blood shaking my heart
The awful daring of a moment's surrender
Which an age of prudence can never retract
By this, and this only, we have existed
Which is not to be found in our obituaries
Or in memories draped by the beneficent spider
Or under seals broken by the lean solicitor
In our empty rooms
D A
Dayadhvam: I have heard the key
Turn in the door once and turn once only
We think of the key, each in his prison
Thinking of the key, each confirms a prison
Only at nightfall, aetherial rumours
Revive for a moment a broken Coriolanus
D A
Damyata: The boat responded
Gaily, to the hand expert with sail and oar
The sea was calm, your heart would have responded
Gaily, when invited, beating obedient
To controlling hands

I sat upon the shore
Fishing, with the arid plain behind me
Shall I at least set my lands in order?

London Bridge is falling down falling down falling down

Poi s'ascose nel foco che gli affina
Quando fiam ceu chelidon—O swallow swallow
Le Prince d'Aquitaine à la tour abolie
These fragments I have shored against my ruins
Why then Ile fit you. Hieronymo's mad againe.
Datta. Dayadhvam. Damyata.

Shantih shantih shantih
posted by mollyblooom at 11:22 DE
december 19.
Cyril...biztos ez volt a baj. A nyughatatlan Nyilas vér...bár engem nem a vér, csak a kíváncsiság hajt...mindenhová. Bárhová.
posted by mollyblooom at 11:14 DE
haragszom
Cyril Collard-ra. Nagyon rossz volt őt olvasni. Öreg vagyok és csalódott. Úgy látszik a kiábrándult kúrásleírás már nem elég...
posted by mollyblooom at 11:02 DE
hétfő, május 29, 2006
titkos vallomás - studium addiktum
nekem már most hiányzik az egyetem. Mosmilesz???????
Meg kell néznem hol phd-zek...
posted by mollyblooom at 9:28 DU
a döbbenettől
megettem egy zacskó chipset. Még sosem láttam Győzike műsorát.Hogyan lehetséges, hogy én tudom, hogy ő Győzike? Dermesztő.
"A többi néma csend".
Egyszer találkoztunk vele és kedves családjával a...fogalmam sincs hol...ettek, Győzike ordítva mobilozott - a számát is lediktálta valakinek üvöltve, le is írtuk.
posted by mollyblooom at 9:25 DU
ma még
írni se jó.
posted by mollyblooom at 9:09 DU
Rekviem egy álomért
"Agyamban egy kis bomba van..."

Fogyókúramagány, heroin szerelem, szermegszállottság. Öröm látni, hogy a nálunk oly népszerű amerikai társadalomnak már régóta nagyon elege van saját kultúrájából, az állandóan valami fokozhatatlan boldogságra, extázisra vágyó tömegetetésből. A Rekviem egy álomért című filmet Hubert Selby azonos című, 1978-as regénye alapján készítették el. Selby a háború utáni amerikai irodalom egyik legfontosabb írója volt, leghíresebb művét, az Utolsó kijárat Brooklyn felé-t szintén megfilmesítették (Uli Edel, 1989). Személye szavatolja, hogy pokoli utazásban lesz részünk, melyben minden szereplő nagyon csúnya véget ér, s esély sincs a Happy Endre.

Filmünk játszódhat a hetvenes években vagy manapság, Coney Islandban vagy más városban. Harry, Marion és Tyrone egyre gyakrabban nyúlnak a tű után. Fiatalok, ismerik a barátságot s a beteljesült szerelmet, mégis valami megállíthatatlan zuhanás részeseivé válnak. Az örök boldogság után sóvárognak, melyet nem tesz tönkre hétköznapi cselekvések csikorgó kényszere. A Trainspotting főhősének a heroin elsősorban az elviselhetetlen társadalomból való kilépésre kellett, ám egy idő után ugyanúgy börtönben találta magát, melyet a heroin népesített be pokoli figurákkal. Végül ebből is sikerült kilépnie, s ezáltal visszalépett ugyan a társadalomba, mégis saját létezése valósággá vált. Ebben a történetben ez már nem sikerülhet, hiszen hősei képtelenek önmagukat megtartani, állandóan valami pótszerbe kapaszkodnak. Mert mire kell az egyik szerelmes a másiknak? Hogy tartsa, hogy megtartsa. De aki önmagát nem tudja megtartani egy pillanatra sem, az a másikat sem fogja tudni. A regény írója, Selby, a filmben egy röhögő börtönőr szerepét játssza. A rövid jelenetben az író kíméletlenül kineveti saját figuráit.

A film negyedik főszereplője Harry anyja, Sara, a magányos özvegy, kinek egyetlen szórakozása, hogy naphosszat agyelszívó tv show-kat néz. Egy idő után már ha nézi, ha nem nézi, agyában egy kis tv készülék örökösen ugyanazt a sikerorientált tv show-t játssza, melynek ő a sztárvendége egy piros ruhában. A film hideg, kékes színvilága nélkülözi a vöröset, mely csak Sara látomásaiban szerepel. Ezért olyan sokkoló a vörös ruha, és haj megjelenése. Az emberi agyba beépült televíziózásnak ilyen hiteles megjelenítését eddig csak a Jan Sverák által rendezett Akkumulátor című komédiában láttam. De ez itt gyengébb idegzetűeket nem kímélő, véresen komoly víziók egyre fokozódó sorozata.

A sok főszereplős és a több szálon futó történet miatt a rendező filmje megvalósításához sajátos vágástechnikát alkalmaz, mely a nyolcvanas évek "hip-hop" kultúrájából táplálkozik, s lényege a gyors, kapkodó és részekből összeillesztett képek ismétlődése, a gyakran használt osztott képmező, a digitális effektek, s a színészek testére szerelt kamerák alkalmazása. Így nem véletlenül választott filmjéhez olyan operatőrt (Matthew Libatique), akinek több mint hetven videoklippje látható az MTV-n, és számos reklámfilmben dolgozott már. A Rekviem egy álomért iszonyatos mennyiségű képet pörget végig szemünk előtt egyre nagyobb sebességgel. A félre siklott vonat kerekeinek zakatolását az ütközés előtti pillanatokban, de ezek a pillanatok napok, hetek, vagy évek is lehetnek a belül utazók számára. S a jövő víziókba vész.
posted by mollyblooom at 8:56 DU
cockney rhyming Eliot
Gawdon Bennet! Bird Lime presen' an' time past Are bof perhaps presen' in time future, And time future contained in time past. If all time is eternally present All time is unredeemable. OK?
posted by mollyblooom at 8:02 DU
áááááááááá
Nem érzem magam melletted szabadnak
Nem akarok mást, csak téged se akarlak
posted by mollyblooom at 6:16 DU
Gawdon Bennet! love sucks. OK?
Tűnj el, tűnj el
te vagy az igazi bűnjel...
posted by mollyblooom at 6:13 DU
hiszek
az őszinteségben.

A hazugság fájdalmas, romboló és fölösleges..
posted by mollyblooom at 6:09 DU
nem hiszek
az őszinteségben.

Az igazság fájdalmas, romboló és fölösleges.
posted by mollyblooom at 6:07 DU
idegrendszerbe
kikészültem és bevettem a gyóccereket mikor összekerűtünk. Idegrendszerre egyébként is ki vagyok bukva.
posted by mollyblooom at 5:55 DU
ez miatt
Maónika
posted by mollyblooom at 5:52 DU
másnak is
az arcába dugja a macska a seggét?

A bajszos berregő nő.
posted by mollyblooom at 5:50 DU
egyik csöbörből
a vödörbe nem fogok belefutni
posted by mollyblooom at 5:42 DU
Higgins professzor
sikoltozna örömében a Mónika-show láttán
posted by mollyblooom at 5:41 DU
Józsi (32)
úgy gondolja, hogy minden ember csak egyszer lehet szerelmes életében...
posted by mollyblooom at 5:37 DU
Rájöttem
hát úgy, ahogyan Schobert Norbi...
posted by mollyblooom at 5:22 DU
de Ricky Martin hogyan
lehetséges?
posted by mollyblooom at 5:19 DU
amikor megölelhetett volna
FÉLLEGÁLISAN, nem tette...most, hogy már nem számít, most igen...nincs igazság.

Mindig számít. Csak erre nem akarok gondolni.
posted by mollyblooom at 4:49 DU
jordán busz Ammanból
arab pasi az arcomtól öt centire bámul meredten. Kérdezzük mit néz, mér néz. Hát ő ilyen szépet még nem látott. Törülközővel a fejemen aludtam Aquabáig.
posted by mollyblooom at 4:38 DU
még vagy 120 évig
írok róla. Látva lássátok. Na.
posted by mollyblooom at 4:31 DU
megölelem
hadd menjen.

mert

nem fáj

nekem


semmi, semmi.
posted by mollyblooom at 4:29 DU
szeretlek
közel érezlek magamhoz.

érdekelsz.

jó veled.

hiszek neked.

mer mindennap


olvasom a






BLOGODAT
posted by mollyblooom at 4:19 DU
volt aztán nekem
egy olyan pasim, akivel szombatonként hűtőket néztünk...tán a közös jövőre tekintettel. Asszem ő volt az egyik legidegesítőbb mind között. Már vagy 8 éve nem hallottam róla.
posted by mollyblooom at 4:12 DU
j. blog
mollyblooom said...

minden blogok közül azér a tiéd a legjobb...

május 27, 2006

j said...

elfogult vagy molly :)

bevallom, szeretem olvasni a blogod...
imádom az őrületet a fejedben...
posted by mollyblooom at 4:01 DU
és ha
az élet akarna valamit tőlem?

Hogyan hárítsak tovább?
posted by mollyblooom at 3:59 DU
most az a kérdés
akarok-e megtért ex-szel beszélgetni - és valamiért nem nagyon.A vallás megrémít, lefegyverez, eltávolít, kiközösít, beteggé tesz...nem szeretem a vallást.
Hogy térhetnek meg az exek????? Ha velük maradnánk tán nem akarnák az istent maguknak. Vagy pont akkor nagyon. Brrrrr.
Némaüzem
szerda, május 31, 2006
és hát
GÁBCIVAL - meglep, hogy hajlandó vagyok leírni ezt a nevet; de a rövidítések már bosszantanak - holnap találkozunk, de bárcsak ne találkoznánk!!! Nincs kedvem parttalan vallási vitákat folytatni...hadd csináljam ahogy tudom, oszt jó napot...még ez is.
Na de ha hitecske gyülike, akkor biztos legalább az SZDSZ-re szavaz, ez is valami...bár van ebben az összefonódásban valami dermesztően érthetetlen. Egy liberális párt és hókuszpókék...
posted by mollyblooom at 10:59 DU
na lehet
mondani mindeneket...hátha ettől jobb lesz...hátha valaki mond valamit...már ha olvas bárki is...néhányan olvasnak, azt tudom.Hátha ez a gyógyuláshoz vezető út...MONDJÁTOK!!!!
posted by mollyblooom at 10:57 DU
beszéltem
Gábcival - ezért a névért nem engem terhel a felelősség, ő hívja így magát valami rejtélyes okból kifolyólag -, aki roppantul elítéli életmódomat - "éltem én is úgy mint te (értsd egyedül, felfokozott szexualitásban, erőteljes gondolatokkal, szarkazmussal, humorral)de nem jött be". Aha. Én is voltam már kapcsolatos...de jó volt, szerettem...fuck.És hogy szeretné GÁBCI most az én életemet...annyira szeretné, hogy majd megfullad tőle.
MÉRT?MÉRT KELL A VALLÁS??!!!!ANNYI A BUTASÁG NÉLKÜLE IS...
Szűkítsük be a tudatunkat egy meg nem nevezett/nevezhető személyre/ufóra/izére...
igen, áldj meg engem is!!!!
Ámen.
posted by mollyblooom at 10:53 DU
egy kedves okos emil
Helló Anna!

Kb. háromnegyed órát olvastam ma a blogodat. Egyébként korábban is
beleolvastam már,
gondolkodtam is azon, hogy reagáljak-e vagy sem, aztán végül a dilemmát
az oldotta meg, hogy
elküldted a linket, amit én úgy fogtam fel, hogy feljogosítasz az
olvasásra, és talán a
véleményalkotásra is, bár ez utóbbi lehet, hogy nem érdekel annyira.

Találtam egy mondatot benne, ami talán segítő fonál lehet kitalálni a
�tébolyból�:� ...bárcsak oka
lenne annak, hogy gyötröm magam...�. Az okkal és az okokkal érdemes
dolgozni, lehetőleg
higgadtan, összeszedetten. Felgöngyölíteni az eseményeket... Összerakni
mi vezetett a jelenlegi
állapothoz. Megpróbálni egységben látni a dolgokat.

A lehető legegyszerűbb lépésekben, csapongás nélkül haladni egy konkrét
célhoz, egy konkrét
probléma tisztázásához. Önsajnálat és alakoskodás nélkül (ez utóbbira a
naplóírás erősen
hajlamossá tesz).

Mi hiányzik a legjobban? Hogyan tudnám megszerezni? Mi hiányzik még? És
ezt hogyan tudnám
megszerezni? A hiány, mint kiindulópont, ha elég következetes vagy,
kivihet ebből az állapotból.
De ha ez nem tetszik, választhatsz más kiindulópontot is, az a lényeg,
hogy azt is következetes
elemzés kövesse. Lépésről lépésre, nyugalom, van idő.

Aztán a nap végén válaszolni arra a kérdésre, hogy most jobb lett e
vagy sem, de ugyanakkor
türelmesnek is lenni, mert a gyógyulás hosszú folyamat.

Örömteli, boldog, puha, nyugodt, laza helyzeteket keresni belül a
tudatban, és kívül is. Nem
ráugrani mindenre, nem azonosulni mindennel, ami a tudatban megjelenik.
A rossz
tudatállapotok jönnek-mennek, nem kell mindig nézni... Néha elég csak
azt csinálni, ami az
orrunk előtt van.

Több önszeretet. Másokat annyira szeretni és gyűlölni, mint önmagunkat.

Blogot, mármint ilyen kitárulkozósat csak akkor írni, ha utána jobban,
örömteliben érzem magam,
nem zavarodottabban vagy ilyesmi.

Nem hallgatni a démonokra, akik csak távoli, énidegen hangocskák. Néha
idegesítőek ezek a
manócskák, de nem tudnak ártani nekünk, egyszerű tudatalatti reflexek.

Kerülni azt, ami negatív, keresni azt, ami pozitív.

Ha pedig egyedül nem megy, segítséget kérni.

Hát most ennyire tellett. Biztos nem tökéletes tanácsok, de talán volt
értelme.

Szia
posted by mollyblooom at 10:45 DU
valami lehet a kisugárzásommal
vagy a levegőben, mert már megint megismerkedtem egy fiúval. A Váci úton. Biciklivel volt, az ellenkező irányba ment mint én, majd visszafordult és odajött hozzám. Vagy 20 percet beszélgettünk és nem is idegesített, egészen meglepődtem. Tiszta Balaton-fíling...a szomszéd házban lakik a barátnőjével:)Mondtam, hogy jöjjön át borozni, de aggódott a barátnője miatt...mondtam,hozza őt is, ez meg nem tetszett neki...ezek a férfiak...
posted by mollyblooom at 10:40 DU
szőrősbajszoscsíkos
feketeszájú berregő nő
posted by mollyblooom at 6:08 DU
nem hiszek a hajvágásban
"Tegnap este az életben számomra legfontosabb ember iránti tiszteletem jeléül kopaszra vágtam a hajam. Nagyon bátran viselkedett." (Moto)
posted by mollyblooom at 6:01 DU
akár lehet ez is egy blog...
"Sziasztok!

Köszi a sok fogyi - tuti tippet! Volt köztük merészebb is, mint pl. a sok szex. Nos igen, az is egy lehetőség. Na de annyit, hogy az ember fogyjon is tőle?! Talán akkor nem is jutna másra idő, pedig sajna ebben a rohanó világban lassan - lassan minden mást előtérbe kell helyezni, hogy tartani tudjuk a tempót. Így hát maradok a munka mellett " végezhető " , konzervatívabb megoldásnál, mint a kaja limitálása. Már három napja igen jól bírom, ami nem azt jelenti, hogy koplalok, hanem csak azt, hogy ésszel kajálok, már ami a mennyiséget illeti, és csak olyanokat, amit büntetlenül lehet. Elég jól érzem magam, ami azért furcsa, mert azt gondoltam, hogy a " jóbarátomtól " , nevezetesen a vaníliás karikától soha nem fogok tudni megválni. De sikerült. Dobtam. Lelkiismeret furdalás nélkül. :)

Ami a választásokat illeti, túl vagyunk rajta. Hál ' Istennek. Már - már azt hittem, soha nem lesz vége az egymásra mutogatásnak. Mereven előre szegett fejjel ültem a kocsimban, hogy ne lássam az összefirkált óriásplakátokat, a tévé távirányítója pedig fixen a kezemben figyelt, hogy azonnal el tudjak kapcsolni, amikor a győzködő kampánydumák első másodperce beindult valamelyik kereskedelmin. Ja, és az internetes oldalakon fel - fel villanó hírdetésekről nem is beszélek. Jaj... De vége, hurrá!

Egy hete megérkezett hozzánk a gólya. Már ha a kiscicákat is ő hozza. Ugyanis négy kis nyüszögő szőrmókot ellett az én kis cicuskám. Aztán két nap után úgy eldugta őket a padláson, hogy azóta nem találom egyiket sem. De amint előmásznak rejtekhelyükről, szeretném őket elajándékozni. Ha esetleg valaki tud nekik gazdit, örömmel veszem, ha szóltok. Amint tudok, csinálok róluk képet és megmutatom őket. Előre is köszi a segítséget!

Jó éjt mindenkinek! Mennem kell, mert holnap rengeteg dolgom lesz... Ismét..."
posted by mollyblooom at 5:55 DU
már mingyár
6
és még
semmi
kikapcsolom
kihúzom
leoltom

eltávozom

töröljetek
ne bántsatok
én nem akarom
posted by mollyblooom at 5:52 DU
tudattágítás
"Folytatom a feljegyzéseim.Tegnap este megtörtént a csoda!Végre beszélgethettem Vele!Nagyon jó érzés volt és úgy gondolom valamennyire megismertük egymást.Igaz még sok idő kell ahhoz,hogy mindenről tájékozottak legyünk,de szerintem jól haladunk a megkezdett úton.Egy csodálatos Nőt ismerhettem meg Timeában,akit régóta keresek.Számomra a mostani ismertség alapján Ő TESTESITI MEG AZ IGAZIT!Személyes kontaktusunk még nem volt,de nekem hiányérzetem van,ha nem láthatom és nem beszélhetek Vele.Érdekes dolog ez,mert ez csak egyenlőre virtuális kapcsolat,de mégis elinditott bennem valamit,amit még nem tudom micsoda!A lényeg,hogy jóleső,felemelő érzés,ami napról napra erősödik bennem.Azt biztosan tudom,még egy ilyen szempárral soha nem találkoztam.Szeretném,ha kicsit felszabadultabb lenne,mert elég zárkozottnak találom,de ez igy van rendjén.Szeretném meghóditani és ezért mindent meg is fogok tenni.
Folyt.köv."
posted by mollyblooom at 5:31 DU
viktoriánus molly lovebox.hu-t olvas
"18:15:38 DAPPIG: szia
18:17:34 Kerek popsi: Szia
18:19:34 DAPPIG: te honnan?
18:22:16 Kerek popsi: Innen, a gépem elől :p
18:22:33 DAPPIG: helyiségileg??
18:22:43 DAPPIG: jó a popód
18:23:22 Kerek popsi: Helységileg a szobából :p
18:23:27 Kerek popsi: Na jó, Bp :)
18:24:53 DAPPIG: szintén
18:25:00 DAPPIG: kapcsit keresel??
18:29:11 Kerek popsi: szia
18:29:58 DAPPIG: szevasz paraszt"
posted by mollyblooom at 5:27 DU
nem nyekergünk
ez csak pragmatika
posted by mollyblooom at 5:10 DU
"hogy mennyire, de mennyire más vagyok"
csodálkoznék.
igen.
posted by mollyblooom at 5:09 DU
köpni kell
nembíroktanulninembíroktanulninembíroktanulni
posted by mollyblooom at 5:01 DU
szaggatlak
mint a fergeteg az erdőt.
Zugj és nyögj. Vigyázz: ez küzdelem.
Bele ne törjél, nehogy keserü könnyem
csorogjon majd a csonka gyökeren.

Fölszív a vágy, mint patakot a hőség.
Mind mélyebbről bugyog e szerelem.
El nem apadnék, nehogy keserü könnyed
gyüljön tengerré szilaj öleden.
posted by mollyblooom at 4:59 DU
van az úgy
hogy az ember bolond
posted by mollyblooom at 4:54 DU
csak még
nemakaroktalálkoznivele
nemakaroktalálkoznivele
nemakaroktalálkoznivele

ahogy nemakartamlefeküdnivele.se.he.

tulajdonképpen
még soha senkivel
nem akartam
lefeküdni.
csak
mindig
belekeveredem
valamibe...
posted by mollyblooom at 4:53 DU
kussolsz
tanulsz
posted by mollyblooom at 4:50 DU
real people
real world

Awright geeezzaa! what da farmers truck is dis lovely guy talkin about? Sorted mate.
posted by mollyblooom at 4:48 DU
structure
pattern
stem
ratio scale
skill


kill
'em
all
posted by mollyblooom at 4:45 DU
fuck it
I-ya, I-ya
I against I,
flesh of my flesh,
and mind of my mind,
two of a kind but one won't survive,
my images reflect in the enemies eye,
and his images reflect in mine the same time
posted by mollyblooom at 4:42 DU
majd
ötkor
posted by mollyblooom at 4:33 DU
pragmatics above all
real people actually used language in the real world
posted by mollyblooom at 4:32 DU
titokban

posted by mollyblooom at 4:31 DU
Harvey
Sucks


Harvey Sacks (1935-November 1975) was an American sociologist influenced by the ethnomethodology tradition. He pioneered extremely detailed studies of the way real people actually used language in the real world. Despite his early death in a car crash and the fact that he did not publish widely, he founded the discipline of conversation analysis. He is increasingly influential on, for example, linguistics and discursive psychology.

Sacks received his doctoral degree in sociology at the Univrsity of California, Berkeley (1966), an L.L.B. at Yale Law School (1959), and a B.A. at Columbia College (1955). He lectured at the University of California, Los Angeles and Irvine from 1964-1975. His recorded lectures were transcribed (by Gail Jefferson who also edited them posthumously) but the tapes were not saved. The duplicated copies of the transcribed lectures were made freely available by Sacks and achieved international circulation and recognition during his lifetime and subsequently.

He treated such topics as: the organization of person-reference; topic organization and stories in conversation; speaker selection preferences; pre-sequences; the organization of turn-taking; conversational openings and closings; and puns, jokes, stories and repairs in conversation among many other topics.

Emanuel Schegloff, one of Sacks' close collaborators, colleagues and co-authors, became his literary executor. The subsequent handling of the literary estate (Nachlass, to use the academic term) has attracted some controversy. His major work, Lectures on Conversation, is composed of transcribed lectures held from spring 1964 through to 1972, and comprises about 1200 pages. In 1987, and largely through the instigation of David Sudnow and Gail Jefferson, colleagues and students of Sacks at Berkeley, UCLA and Irvine, a two-volume work, which collected edited revisions of Sacks' original lectures over a six year period (achieved by Jefferson and with an Introduction be E.A. Schegloff) was published by Basil Blackwell as Lectures on Conversation. In her acknowledgements in these volumes, Jefferson mentioned the help of Sudnow in dealing with Sacks's literary estate. The Harvey Sacks Memorial Association, registered as a not-for-profit Association, was formed by Sudnow. These Lectures have been important for Sacks's later influence and for the field of Conversation Analysis.

Sudnow, a follower of Alfred Schutz in ethnomethodology, and Harold Garfinkel, both regard the work of Sacks as outside the ethnomethodological mainstream.
posted by mollyblooom at 4:30 DU
what? . . who? . . no! . . she! . . SHE! . .
Harvey Sacks és a farkasok
posted by mollyblooom at 4:29 DU
D. legjobbsms
"A mellettem ülő nénike vagy nagyon félt a buszozástól vagy rengeteg bűne van, mert egész úton vigyázülésben szent helénáról (johannáról? mittomén)olvasott, hogy vak kisleányka látni, süket akárkika hallani kezdett, leszálláskor pedig sűrűn vetette a kereszteket."
posted by mollyblooom at 4:10 DU
na de már
egykor aszontam

hogy majd kettőkor

és már három.

tanujjmermegna
posted by mollyblooom at 2:57 DU
szóverifikáló
leszek a következő életemben.

Bár amilyen az én formám, nem jut majd nekem új.

Épp nem lesz raktáron.
posted by mollyblooom at 2:56 DU
az előbb bezöldült
a blog. Olyan volt mint valami tologatnivaló akta.
gyorsan kékbe váltott hát.
Jenő
veled
vagyok
kotvips

én is szóverifikáló akarok lenni
posted by mollyblooom at 2:54 DU
most pedig
alászállni.
a pokoli tudás néma birodalmába.
micsinájjak...nemtudokmicsinálni
kik vagyunk? hova megyünk?


tönkre

word verification supof

nem vagyok james joyce vagy virginia

ezerkilencszázhetvennégydecembertizennyolcadika
posted by mollyblooom at 2:51 DU
jaj
„A félig ember, félig ló formájú Nyilas szellemében már ember, ugyanakkor még benne lakoznak ösztönei, érzéki vágyai, köztük a belső gőg. Itt csak a példaképeket követő haldokló szellem tud segíteni. A Nyilas – uralkodója, a Jupiter révén – rátalálhat az emberire, ha előbb példaképeit követi, majd maga is példaképpé válik. Követelményeket állítunk magunk és mások elé, és minél magasabbak ezek a követelmények, annál szerényebbnek kell lennünk legbelül, hogy emberként hitelesek maradjunk. Kishitűség és gőg igen közeli rokon, mindketten az emberi lelket sértik, és annak túlélési esélyeit csökkentik.”
posted by mollyblooom at 2:45 DU
ez már-már ijesztő
" Fellépése olyan, mintha nagyon sokat tudna. Magasan a lovon ülve, maga alatt érzi a világot. A humanizmus alap értékrend számára, ehhez azonban állandó önnevelésre lenne szükség – közben a környezetét is mindig igyekszik megnevelni. Általában nem veszi észre a fontos részleteket. Ellenben pontosan látja egy történés végkifejletét, és eszerint irányul. A környezetét „a magas lóról” (le)kezeli és ezen nem segítenek még a joviális gesztusai sem. Mégis szívesen látott vendég, mert megérkezésével a „kicsinyes és felszínes” témáknak vége, és végre „fontos és lényegi” dolgokról esik szó.

Őt szeretni nem mindig egyszerű dolog. Ő a „lovasoktató”, aki maga is számol a zuhanással. Azt a látszatot kelti, mint akinél meg lehet tanulni a magasiskolát. Egy idő után viszont elérhetetlen, hiszen már csak a kiválasztottakat tanítja. Különösen az ellenkező nemre van hatással ez az őt körülvevő erőteljes atmoszféra, amit aztán tudatosan alkalmaz is. Nagysággal, izzással, különös eszmékkel, erőteljes érzelmekkel, indulatokkal teszi magát vonzóvá. A bizonytalanság látszatának nyoma sincs. Elvárja, hogy vele kiemelten, őt előnyben részesítve foglalkozzanak. Biztos magában, sőt egy kis arrogancia is felfedezhető a viselkedésében, annak ellenére, hogy a jovialitását igyekszik azért előtérbe állítani.

Partnerkapcsolataiban intelligenciára, magas szintű szórakoztatásra vágyik.
A partnernek nyitottnak, derűsnek és legfőképpen tapasztaltnak kell lennie. Fennáll azonban a veszély, hogy egy alárendelt (gyengébb pozíciójú) társat keres magának. A Nyilas az aki a keretet megadja, és a partnernek kell azt kitölteni. Elvárja, hogy a partner felmagasztalja őt. Fél az egyenrangú állapottól, ezért sokszor választ a nívón alul. Az uralkodói szerepet fenntartja magának, de közben a bölcs és a megfontolt látszatát is őrzi. Szórakoztatónak is szeretné mutatni magát, ezért egy vidám partnerre van szüksége."
posted by mollyblooom at 2:43 DU
Sagittarius
"A "tüzes" ember heves, lelkes nagyratörő, aki égni tud erős érzelmekkel, heves izgalommal, s másokat is lángra lobbant. Vidámságot, derűt, életigenlést sugároz magából. Tüzes természete megnyilvánul bátor magatartásában és uralkodni vágyásában is. Ugyanakkor a változó tulajdonságnak megfelelően változékony, egyúttal változatosságot kedvelő is, s él benne a hajlam, hogy másokért cselekedjen. A pozitív töltést úgy is említik, mint "férfiasság"-ot. Az ilyen típusú emberek számára különösen fontos az önkifejezés."
posted by mollyblooom at 2:21 DU
tegnap M. találkozott
nagy riválisommal - illetve valakivel, akit valaha annak képzeltem -, egy mocskosszájú, vérbeli ribanccal.
És hiába ribanc...ez kellett neki valamikor.
Én meg soha.
posted by mollyblooom at 1:51 DU
j. said
"olyan egyszerű kimondani: hiszti, hisztis, hisztizik.
ez a legegyszerűbb, mert nincs mögötte a megértés szándéka.
persze, én is mondtam valamikor.
ha valamit nem akartam megérteni, felfejteni, akkor mondtam, hiszti.

csak képek, mert zavar van a fejemben. össze nem álló képek, a puzzle nehezen adja meg magát...
C temetése a kilencedik évfordulónkon volt... 10 éve halt meg... Lacussal 9 éve vagyunk együtt, a jövő hónapban kezudjük a tizediket... 15 éve vagyok fertőzött...
kívül-belül fáradt vagyok... 4 éve nem voltunk együtt (sem)nyaralni...

hiszti...
ez olyan macsó duma...
lélektelen"
posted by mollyblooom at 1:50 DU
buzdító exsms
"Ez csak egy vizsga! Akárhogy végződik, nekem akkor is Te leszel a legokosabb ismerősöm! Regardless its result:your Bruin adores thee.
posted by mollyblooom at 1:38 DU
exsms
"oké, van amikor hiába fürdik az ember."
Dehát legyen ő büdös. I don't give a shit.
Nincs szex ex-szel.
posted by mollyblooom at 1:25 DU
krédó megint
"A Nyilas jegyében születtem. Az őrület, az újdonság szüksége hajt és ez nálam életösztön.
De hova menjek, mikor úgy érzem, minden utat végigjártam?"
posted by mollyblooom at 1:24 DU
példaképem B.Á.
már megtanulta az első három tételt. Az kb. 100 évnyi módszertan.
Valahogy meg kéne semmisülnöm álomvizsgáig.
Spontán.
Ágyban. Párnák közt.
Most megyek.
Tanulok.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
oooooooáááááááááááááááááááááááááááááá
posted by mollyblooom at 1:17 DU
napok óta
egy lepkét kerget Fanni.
Csatakiáltásokat hallatva leng a függönyön.
A tévén.
A plafonon.
De nem fogja el.
posted by mollyblooom at 12:56 DU
szemrehányó sms
"Exmániás lettél? Tépegesd csak a sebeid, okos nagyon."
posted by mollyblooom at 12:55 DU
sms töredék
"Mért nem tudnak egyszerűen eltűnni az életünkből, mikor vége?!Mindenféle hiradás, barátok, véletlennel egyetemben? Fekete özvegy vagyok."
posted by mollyblooom at 12:53 DU
legszebb sms
"Nem félek tőled és szeretlek. Csak a gyáva, értéktelen emberek félnek a különleges, okos, nagyon értékes, elgondolkodtató szenvedélyesektől!"
posted by mollyblooom at 12:50 DU
és nem találkozunk!
Lemondtam. Nincs kedvem. Tanulnom kell. Nyűgös vagyok. MINEK???
posted by mollyblooom at 12:48 DU
kár, hogy nem vagyok
fotós. Megvolt ma is a gyalogtúrám: a Kálvin térről gyalogoltam az Oktogonig...elképesztő dolgokat lát az ember ha figyel. A Divatcsarnok előtt húgyban heverő hajléktalanokat. Maffiózókat. Nagyon csúnya kisgyerekeket. Ruháját szaggató bolondot. Na meg persze Massive Attack az agyamban.
posted by mollyblooom at 12:45 DU
tele van a
lábam kék-zöld foltokkal. Tegnap éjjel rájöttem miért. Egy golyóstollon alszom. Valószínűleg hetek óta.
posted by mollyblooom at 12:42 DU
kedd, május 30, 2006
jaj és holnap
találkoznom kell Gabbal és nincsen kedvem, de ő nagyon akarja, én meg passzívan tűrök...úgyhogy újabb lúzertörténettel gazdagodom majd...bár isten már megvan neki...
posted by mollyblooom at 11:36 DU
az anyám
azt is mondta, hogy van bérelhető férj...de ha jól tudom, csak barkácsol meg csapot szerel...csókolózni nem szokott...vajon élő?
posted by mollyblooom at 11:34 DU
és most pedig
annyira szeretnék csókolózni...elfogytak a megcsókolható alanyok; csak vesztegelek az ágyban.
posted by mollyblooom at 11:33 DU
nyugodt, vizes este
és mégcsak nem is sírtam. Sétáltam az esőben a Margit hídon. Nagyon jó volt, az eső megnyugtat.Lengettem a hajam a szélben és hajókat néztem ábrándosan...holnaptól pedig tényleg tanulnom kell, nincs mese...akkor talán nem lesznek szuicid energiáim.
Bőrig áztam, most elhullok, nem sírok.
Beszéltem mamával, azt állítja, egy kalapból húzzák ki otthon a lottó számokat majd egy perselymalachoz imádkoznak. Csoda, hogy genetikai selejt vagyok?!
Jó a wiw nélkül...
Notify Blogger about objectionable content.
What does this mean?

Send As SMS

BlogThis!
Némaüzem
csütörtök, június 01, 2006
a blog megtette kötelességét
a blog mehet
posted by mollyblooom at 4:52 DU
még egy utolsó
én:"inkább ne találkozzunk...csak felbosszantanánk egymást...az, amit most kitaláltál magadnak - félre ne érts, örülök ha jól vagy, csak nem hiszem el -, teljesen közénk áll és úgyis csak egymás idegeire mennénk. Engem frusztrálna, hogy már nem olyan vagy mint régen, Te meg utálnál, hogy szembesítlek a régi éneddel és olyan kérdésekkel bombázlak, amikre nem akarsz válaszolni.
Ne utálj, jobb ez így. És ezt Te is tudod."


ő:"rendben van , minden jót kívánok Neked"
posted by mollyblooom at 2:29 DU
ajjaj
június 19.fél 11...
nem írok többet.
félek.
posted by mollyblooom at 2:24 DU
most pedig
mindenemet kikapcsolom.
posted by mollyblooom at 2:09 DU
passzol ide
Shivamantra mondja:"használjatok gumit!"
posted by mollyblooom at 2:08 DU
a meg nem született gyerek
na de
engem revolverez
nem elég neki
amit lát
nem elég neki
jó nagyokat rúg még belém

de meddig még????????
posted by mollyblooom at 2:04 DU
Törpe-fejűek
Nem dolgozni jöttem ide
Nem dolgozni jöttem ide
Törpe-fejű, mit akarsz tőlem?

Nehéz munka az enyém
Nehéz munka az enyém
Mi vagyunk az Új Undokak.

De jött hozzám egy törpe
De jött hozzám egy törpe
S kérdezte, mit akarok?

"Ti vagytok az Új Undokak
Ti vagytok az Új Undokak
Menjetek dolgozni ti is."

Felgerjedt szittya vérem
Felgerjedt szittya vérem
S rászóltam Törpe-fejűre:

Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond,
kétszer mond?
posted by mollyblooom at 2:02 DU
hogy mi az, ami a legjobban hiányzik?
azt várom, hogy végre legyen valaki, akinek nem kell hazudnom.
És ezt senkinek nem fogom elmagyarázni, ne is kérdezzétek mit jelent.
posted by mollyblooom at 1:52 DU
virággyerek
Join The Army, visit exotic places, meet strange people, then kill them.
posted by mollyblooom at 1:35 DU
rendőr
betörték a kocsi ablakait Bogláron, a szülők meg elmentek a rendőrségre, hogy feljelentést tegyenek. Amikor papa foglalkozásáról volt szó, a harmincas fonyódi rendőr a következő kérdést tette föl: "Van olyan foglalkozás, hogy nyomdász? És nagy ny-nyel írják?"
Majd levonta a megfelelő következtetéseket - biztosan a pengeéles logikája miatt alkalmazzák -: "Maguk elváltak és ez valamiféle bosszú."
Nesze neked Moldova Gyuri bácsi...
posted by mollyblooom at 1:16 DU
a mai nap
legfőbb tanulsága:minél többet alszom, annál szarabbul nézek ki...nekem azelőtt nem volt soha karikás a szemem!!!Megyek pragmatika. Nem tudom eldönteni, hogy hányjak vagy sírjak...csak hiúságból tanulok: mégiscsak kínos lenne megbukni...
posted by mollyblooom at 10:57 DE
olvasgatom kicsit
a hit.hu-t. Hátha egy archív Vidám Vasárnap választ adhat a kérdéseimre.
Vajon imádkoznának az orgazmusaimért? Na jó, valami profánabbat: az álomvizsgámért????
posted by mollyblooom at 10:53 DE
insomnia
és nem vagyok álmos...pedig az álmosodásért gyalogoltam egész este...
posted by mollyblooom at 12:14 DE
jesszus
már június van...
3 hét múlva álomvizsga...
sokkal többet kell foglalkoznom a beszédaktusokkal...
posted by mollyblooom at 12:10 DE
D.
olyan élvezetes beszélgetni valakivel aki "ismer engem és szeret"...nem ért félre, nem magyaráz butaságokat, nem kérdezget, nem gyötör és mindenen lehet röhögni...
posted by mollyblooom at 12:07 DE
About Me
Name:mollyblooom
Location:Budapest, Hungary
View my complete profile
Links
• Google News
• Edit-Me
• Edit-Me
Previous Posts
• a blog megtette kötelességét
• még egy utolsó
• ajjaj
• most pedig
• passzol ide
• a meg nem született gyerek
• Törpe-fejűek
• hogy mi az, ami a legjobban hiányzik?
• virággyerek
• rendőr
Archives
• április 2006
• május 2006
• június 2006