Hát sajnos én nagyon abnormális lehetek, mert különösebben nem ráz meg a dolog, kb pont ennyit vagyok itthon (jó, oké, dolgozni azért szoktam menni, de amúgy...) és szorongok amúgy is*, ami megráz, az a
Totál pszichopatának érzem magam, amiért semmi különösebb bajom - ha az alap melankóliát és súlyos szorongást nem számoljuk, muhaha.
* nem, valójában sokkal-sokkal többet szorongok, mikor társaságba kell mennem, vagy akár élőben órát tartani
**jó, hát ezek között sok a 100-200 oldalas, nagybetűvel írott klasszikus gyerekkönyv, meg olyan, amit már olvasott, de a 600 oldalas Winnetou-t is vagy két nap alatt bedarálta
PS: Amúgy az elszigeteltsègben nyilván hatalmas gyakorlatot szereztem három év külföldi gyes után; (főleg) Amerikában legfőbb társaim a tévé és a macska voltak, a nap fénypontjaként pedig néha beszélgettem a bolti eladókkal.
UPDATE: A vacsoránál kiderült, hogy Marcuska a kilencvenedik könyvnél tart, le vagyok maradva.