Mindkét gyerek beteg (Léna utoljàra kb hat éve volt làzas), úgyhogy ha minden igaz, lemaradnak a lazàbb napokról, karàcsonyi buliról, Léna a karàcsonyi kórus koncertekrôl és az osztàlykorizàsról, tök szomorú.
Mindketten fociztak a suli Mikulàs kupàján, ahonnan hörögve, göthösen tértek haza, hàt nagyszerû, éljen a hideg sàtorban tartott focikupa, hell yeah.
Marcus idônként annyira jól helyrerak, mikor valamitôl félek, vagy nyavalygok a munka miatt: ilyen letaglózóan okos összegzései vannak néha, mindig el is hallgatok, mikor elereszt egy-egy ilyen mondatot. (Vajon ha az 1950-es években lennénk, akkor ilyenkor lekevernék neki egyet, hogy mit szemtelenkedik? À, nem hiszem, hogy eljutnànk oda, nem merne frappàns mondatokkal kizökkenteni eleve).
Tavaly jàrt pszichológushoz egy darabig, mert elég depressziósnak tûnt télen (amivel a csaladi hàtterem miatt én nem viccelek) és a pszichológus is le volt nyûgözve, hogy mennyire eszes, udvarias, empatikus, bölcs, érzékeny, szuper.
Na jó, hàt amúgy mindent elkövet, hogy ezeket titkolja - be kell illeszkedni és az empàtia/bölcsesség/ érzékenység nyolcadikos fiúk közt nem menô.
Tegnap megnéztük a sújtó Lear királyt (Hegedűs D. Gézáért rajongunk azóta is kollektíven), Marcus nem jött velünk, de Léna igen (folyamatosan rágja a fülem, hogy 'komoly' és 'brutális' darabokat nézzünk, amiken lehet sokat gondolkozni, na meg Tasnádi Bence-rajongó) és arra értünk haza úgy 11 felé, hogy Marcus lefeküdt, a kulcs pedig belülről a zárban, hát egy csoda volt. Léna volt a legjobban kiborulva (normális esetben önként és dalolva lefekszik 8-kor), úgyhogy egy olyan tíz perc hiábavaló telefonálás és kopogás és kiabálás és ablakba faág dobálás után egyszerűen rugdosni kezdte a bejárati ajtót ez a kedves kislány.
Végül nekem támadt a mentőötletem: a family linken van egy olyan, hogy 'find my phone' és az akkor is elkezd nagyon hangosan kb szirénázni, ha le van halkítva a telefon, na, erre szegény Marcus már felébredt és felvette Lénának a telefont, aki közben hívta és ordítva követelte, hogy engedjen be. Csodálom, hogy nem hívták ki a rendőröket a szomszédok, baromi zajosak voltunk, a szomszéd kertekben a kutyák kivoltak teljesen.
A színházban találkoztunk D-vel, aki kb nyolc éve látta utoljára Lénát, akkor a kertben fociztak együtt, most meg a szünetben az előadást elemezték, nem győzök megdöbbenni a rohanó időn.
És most beszél. Valamit beszél. A második mondatnál arra számított, hogy félbeszakítják – lopva néz a tanár felé. De az mozdulatlan arccal néz, se azt nem mondja, hogy jó, se azt, hogy rossz. Nem szól. Pedig a rossz tanuló nagyon jól tudja, hogy nem lehet az jó, amit ő beszél. Hát akkor miért nem szól a tanár? Ez rettenetes. A hangja reszketni kezd.
Mindig a 'Rossz tanuló felel' jut eszembe, mikor dolgozom: lassan két hónapja vagyok itt, de még mindig nagyon keveset tudok és hát nyilván az imposztor szindrómám sem segít a dolgokon.
Tegnap volt céges karácsony: szerencsére megegyeztünk a kollégáimmal, hogy közösen szökünk, amikor elkezdődnek a játékok, szóval kb. két órán át ettünk a Trófeában, dumáltunk, egész jó volt, bár kicsit vérszegény: mindenki nagyon zárkózottnak és zavartnak tűnt, úgyhogy jó tanárként átvettem az irányítást, haha.
Abban reménykedtem, hogy ha tízkor érek haza, nem kell màr kenyereket kenegetnem az egész csalàdnak, hanem megvacsoràztok nélkülem!
Hàt, igen, kellett volna, de alieneztünk*...
Hû de füstölt a fejem, mikor tegnap este hazajöttem a fodràsztól és még itt kellett pattognom aztàn! Ilyenkor jön mindig a 'Mi lesz, ha meghalok'-kérdés...
A fodràsznak mondtam, hogy legyünk bàtrak, tegyen csak abból a pirosból! Hàtôô elég piros lett.
Talàltam pàr éve egy tök jó fodràszt, aki nagyon megérti a hajfestékes kínjaimat (a bôröm nem bírja a festéket, a mindenféle kímélô, ammóniamenteset se) és egy ideje csak melírozza a hajamat, hogy minél kevesebb ideig érjen hozzà festék a fejbôrömhöz. Így sajnos nem tökéletes, mert a tövénél làtszik, hogy ôszül, de muszàj festetnem valamilyen formàban, mert egyelôre nem àllok készen az anyóka-frizuràra (nehéz elképzelnem, hogy valaha fogok, de a környezetemben azért úgy latom, hogy egy idô utàn elengedik ezt a kérdést a nôk).
* bazi ijesztô jàték, amit nagy ordítàsok közepette együtt jàtszik a csalàd (kivéve engem) az x-boxon
Marcinak tegnap volt a szülinapja és bevallom, azért megnyugtat, hogy hiába öt évvel fiatalabb, ő is öregszik.
