Leülhettek, egyes

Néhány ismerősöm igen rossz teljesítményt nyújtott a nyomorult wiwes fejlesztés kapcsán és véleményt írt rólam; feleim, ez a "ne reagálj"-kategória, nem a "beklikkelem a nyomorultnak, hogy naon okos, mer ez biztos nem is anonim igaziból (kommunizmusban felnőttek előnyben) és ezér félek beírni, hogy buta mint a vas", vagy: "beklikkolom neki a faszántosat, mer ez akkora buliii" (itt nyomatékosan köpni kell).
Gyorsan ki is kapcsoltam az alkalmazást, nehogy rádöbbenjek, hogy milyen sok olyan ismerősöm van, akinek nincs más szórakozása, mint azon elmélkedni, hogy "hümmhümm, na vajon ez a volt bölcsis társam mennyire kreatív így harminc fölött?"
A fejlesztőkről meg csak annyit: nem tudják mit cselekszenek, bár ha jobban meggondolom, legalább segítenek strukturálni az időt, hiszen újfent van min háborognom, köszi, tényleg, annyira köszi.

ez tulajdonképpen egy hirdetés

akár ízléstelen erről írni, akár nem, nem tehetek úgy, mintha nem lett volna temetés, egy csomó iszonyú marhaságról beszámolok itt, erről meg szemérmesen hallgatok, na nem, beszélek inkább; ha jobban belegondolok, tulajdonképpen végigittam a három napot amit otthon töltöttünk, nem is tudom, elméletben azt képzeltem, mit nekem gyászbeszéd meg temetési menet, sírni is alig szoktam, majd valahogy elleszek én ott azon a temetésen, nem írom le, hogy nagyon rossz volt, de, mégis, leírom inkább, nagyon rossz volt, nem értitek úgysem, ti veszekszetek az anyátokkal, nekem meg nincs már, ezúton keresem pótanyámat ötvenes, nagyon racionális, nagyon okos, jó humorú, állatszerető, érdekes nő személyében, kedden, a temetés utáni este dével találkoztam egy undorítóan füstös és büdös helyen a hegedűs gyula utcában, ahol rajtunk kívül jelen volt még néhány kertésznadrágban feszítő izmos, szőrös vádlijú leszbikus, illetve pár nagy-magyarország után ácsingózó, kisimult agyú gonosz kopasz fiú is, dé szeret engem, erre bizonyítékom is van: egyrészt eljött a temetésre, másrészt hajlandó volt éjfélkor egy órát cigifüstben ülni és kifizetni ötszáz forintot valami vacak sörért, hazafelé elméláztam az szdsz plakát fölött, tudjátok, gyurcsány elment, (fél)részegen(?) (túl józan voltam végig, öreg vagyok én már az alkoholba fojtáshoz, eh), szóval nem egészen józanul, de fontosságom teljes tudatában, vagy mittomén, szóval azon gondolkodtam, hogyaszongya, nahát, meghalt szegény, majd elképedve konstatáltam, hogy nem delirálok (ez micsoda két szép szó itt, maradnak és kész), hanem budapest csodálatos fejlődésnek indult: éjjel háromnegyed egykor villamosra szálltam, yea.

pandémia

De akkor legalább együtt haljunk meg, jézusom...oké, amint érzem a lázat, írok a tesóméknak, hogy jöjjenek a macskáért. Maszkban.

elmebeteg álmaim vol. sok

Tegnapelőtt azt álmodtam, hogy a blogom olvasóival utazgatok, majd az egyik vasútállomáson a parfümárus (!) Komár László lesmárol.
A tegnapi álmomban pedig olyan problémás dolgok merültek fel (kézügyességet igénylő dolgok, speciális műveltségi kérdések), amiket csak az anyám tudott volna orvosolni, de hiába kerestük az ágyában, nem volt ott.

"egy egész tenger zúgja mégis vissza"

Mar: És van még valami, ami boldoggá tenne?
Mo: Kérem vissza az anyukámat.

no bloggin', no fuckin' cry

Mo: Ó, nagyon szép ez a virág, épp ma gondoltam, hogy milyen jó lenne valami ajándékot kapni, nagyon köszönöm, isten vagy.
Mar: Foci után pont a virágos mellett megyek el, már a múltkor is akartam hozni.
Mo: Ez mennyivel szebb ajándék, mint valami postban ömlengeni rólam*.
Mar: Hát, nem nagyon írok blogot mostanában.
Mo: Nem baj, blogot írni nagy hülyeség.

* Mo, a szánalmasan hülye blogger folyton neki szentelt postokért nyivákol

a bloggernek (félreértett) lelke van* (vigyázat, hossszú és unalmas)

Azon elmélkedtem ma reggel, hogy milyen iszonyú felemás blogot olvasni és blogból megítélni egy embert, merhogy szerintem mindenképp nagyon torz a kép, amit így kapunk valakiről; micsoda megállapítás, feleim, mingyár leborulok nagyságom előtt...
Szóval na. Ha én idejárok kimerevíteni az életem bizonyos darabjait, itt nyifegek , (ön)ironizálok és dühöngök meg viccelek, akkor elég egyértelmű, hogy a blog tele lesz hirtelen felindulásból elkövetett írással, rengeteg indulattal, bánattal, rossz viccel, sok beszédnek sok az alja, naná; többek közt ezért is lep meg mindig, mikor egy-egy odavetett, korántsem átgondolt mondatomat, hisztimet, örömömet, bánatomat, kommentemet vagy postomat valaki halálosan komolyan veszi.
Lehetne ugye árnyaltabb is a megítélésem, hiszen tényleg sokat írok és elég sokfélét, de azt figyeltem meg, hogy az idétlen vagy viccelődő bejegyzéseim valahogy nem érdekelnek senkit, inkább az tűnik fel, hogy már megint micsoda bunkó, kétségbeesett, hisztérikus, undok, kritikus, szerencsétlen, önsajnáló, vatevör vagyok. (Sosem felejtem el például amikor egy vicces postban elmeséltem, hogy a gyulladt szememet borzadva nézegető szemész azt mondta, hogy meg kell szakítanom minden kapcsolatot a macskával az allergiám miatt, úgyhogy hazamentem, részletesen megvitattam vele a problémát és a cuccaival együtt kiraktam az ajtó elé, erre az egyik kommentelő megkérdezte, hogyaszongya tényleg kiraktad a macskát? Hát hogy a fenébe ne raknám ki életem szerelmét az ajtó elé? Kiraktam, bazmeg, hát persze.)
És igen, nyilván mindenki azt veszi észre leginkább, ami foglalkoztatja, amit hallani akar, amibe szeretne belekötni, aminek helyeselne, vagy amit elképzelt rólam, meg persze az ember hihetelenül sok ellentmondó dolgot állít (esetemben le is írja őket), amiket végül a szemfüles kommentelő nagy röhögve felhasznál ellene, dehát ugye ez a blogger sorsa, merhogy aki kurvának áll, satöbbisatöbbi.
Azt is megfigyeltem, hogy sokan engem nevelni, illetve megmenteni jönnek ide, amit általában meglehetősen mókásnak, rossz napjaimon dühítőnek, de ugyanakkor tulajdonképpen kedvesnek találok (ezúton üzenem nekik, hogy megoldom magam is, köszönöm), bár - ezt csak súgva mondom - abszolút tévút nekem kommentben szónokolni.
Nyilván én is hibás vagyok abban, ha személyiségemnek csak egy bizonyos része domborodik ki itt, bár kétségtelen, hogy élőben is elég indulatos és erőteljes vagyok, de azt hiszem az arctalan netes megnyilvánulás - meg maga a tény, hogy géppel írok nem kézzel - is bátrabbá meg agresszívabbá tesz és valahogy eltávolít magától a témától, ez gondolom netről szóló elemzésekben gyakran pufogtatott közhely.
Viszont az is tény, hogy az emberek sokszor meglepő módon reagálnak, illetve értenek félre dolgokat, meg gyorsan csapjuk a közhelyek közé azt is, hogy alig akad figyelmesen és értőn olvasó ember, akinek ráadásul a memóriája is jó és képes összevetni x évvel ezelőtti postokat mostaniakkal.
Nem, nem lesz konklúzió, csak elmélkedem, gyerünk vegyetek komolyan. (szmájliszmájliszmájlinéhányfelkiáltójel)


*Ball ihletésére

"Ever tried. Ever failed. No matter. Try again. Fail again. Fail better."

[17:25:07] MK: lehet, hogy szemelyesen kene nyomulni mostmar, ugyis szep vagy ;)
[17:25:53] KA: dehát látod, személyesen voltam a nyavalyás nyelviskolákban is és szartak a pofámra
[17:25:59] MK: igen, hulyek voltunk, hgoy igy leultunk ezzel a dologgal
[17:26:20] KA: hát igen, de tényleg állandóan hazamentem
[17:26:31] … ha belegondolsz két hetente otthon voltam
[17:26:33] MK: na de eddig tenyleg zuros volt, ne bankodjunk, hanem bizzunk benne, hogy ezutan bejon vmi
[17:26:51] MK: na, szoval felafejjel
[17:26:58] … trieszt reszkethet
[17:26:59] … :D
[17:27:16] KA: hát igyekszem, bár azért lúzernek érzem magam rendesen
[17:30:07] …arany gürmike vagy, hogy intézkedsz nekem :)
[17:30:30] MK: igen, ezt kellett volna az elejen is, mondom, gondoltam is ra, csak aztan ugy elpunnyadt a dolog
[17:30:54] … na de tenyleg hatha mukodni fog mosmar valami felmunkaidos legalabb
[17:31:19] KA: okéoké, de úgyis hazajártam, u know...de most komolyan, vegyük úgy, mintha most kezdenék keresni


tulajdonképpen sokat segít, ha az ember valaki olyannal jár, aki optimistán tekint a jövőbe és keblére öleli az emberiséget, bár kétségtelen, hogy néha kedvem lenni agyonverni emiatt, dehát őt meg biztos az agresszió vonzza...

A lúzereket lelövik, ugye?

Nos, közel harmincöt évesen van egy hugyos macskám, egy olyan diplomám amivel csak azért nem törlöm ki a seggem mert túl kemény, egy még tizennégy évig fizetendő lakáskölcsönöm, amit most éppen java részében az albérlő fizet, de a szükséges összeggel kipótolni én sajnos már nem tudom, mivel...mivel lúzer vagyok, napnál is világosabb.
Jó, oké, van valaki aki szeret, van viszonylag népes családom, nem vagyok afrikai éhező vagy Lehel téri hajléktalan (de kurva fárasztó már mindig ennek örülni), van hol laknom, van mit ennem, blablabla, de akkor is: egy nyikhaj egyetemista fél perc alatt talál itt állást, hát naná.
Eredetileg egy hosszút akartam a világ igazságtalanságáról, az én szomorú sorsomról, az élhetetlenségemről, meg arról, hogy nemhogy gazdag nem leszek soha, de lassan koldusnak vagy kurvának állok, aztán elfáradt bennem az indulat.

Felvinne valaki a Taigetoszra óccsóér?

élnet, halnod kell*

én igazán nem vagyok a konvenciók embere, meg úgy nagyjából teljesen hidegen hagynak az illemszabályok és a szokások, de számomra is érthetetlen módon net és halál valahogy nem fér össze a lelkemben: a wiwen érkező lebiggyedő szájú szmájlis (mér nem szedli?) részvétnyilvánításokat meg a beszkennelt gyászjelentést valamiért iszonyú ízléstelennek érzem, persze ne értsetek félre, mindenki nagyon kedves aki ír és gondol rám, de nekem az egész olyan mint mittomén, nagyestélyiben burger kingbe menni, mert a neten minden olyan súlytalanná, fölöslegessé, sutává válik: egy halálhír, egy gyászjelentés, egy részvétmail egytől-egyig csak újabb adag lebegő cybercrap.


* vascső a címért

27 dresses

A romantikus zs-filmeket jó esetben arra használja az ember, hogy dögletes vasárnapokat üssön el valamivel, de ezek a filmek a maguk kiszámítható dramaturgiájával és tenyérbemászó cukrosságával sokszor pont annyira nyomasztóak, mint valami Recskről szóló dokumentumfilm.

helyzetjelentés

álmomban a bátyámmal és billy bob thorntonnal laktam egy lakókocsiban, de valamiért nagyon féltem (billy bob szaga bizonyára hozzájárult a nehézségeimhez) és folyamatosan a tesómat szólongattam; furcsa, mióta az anyám meghalt, sosem szerepel az álmaimban, btw ma (mindig) borzalmasan idegesít a bloggerek rinyálása, nevessen és dugjon inkább mindenki sokat, sej, premenstruálisan vagyok megvadulva nyilván és feleim, ha lehet kérnem az elmeroggyant molnár anikó ne írjon könyvet a pánikbetegségről, illetve soha senki ne mondhassa többé, hogy öt óra magasságában, továbbá statáriálisan végezzünk ki mindenkit, aki le meri íni, hogy jah, nah, picha, elbaxtam, mittomén, állítsuk meg a világot, ki akarok szállni, najó, nem is, csak vicceltem, juj, az élet tulajdonképpen csodálatosan egyszerű, világ faékjei egyesüljetek, bonyolítani, a lelkünket tudatosan összezavarni nem kell félnetek, akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta, tegnap elvileg cikipárosan nagybevásároltunk, de gyakorlatilag szerencsére kamaszosan smároltunk a lekváros, a boros, a tejes és a húsos pult előtt, csak a szerelem óv meg a tébolytól, u know

furious anger

Az összes facebookon élő, hibás angolsággal egymásnak faszságokat üzengető nyomorult szarjon sünt MOST.

venerdi 17 è considerato un giorno sfortunato

amúgy én meg nyomorult depressziós vagyok mióta visszajöttünk, nem találom a helyem, tengek-lengek, egész nap szart se csinálok csak bámulom a kibaszott netet, ma eltévedtem (reggel órám volt, aztán gondoltam sétálok) és rögtön elsírtam magam mint egy csecsemő mikor rájöttem, hogy fogalmam sincs hol vagyok, persze ez elég nevetséges, merhogy trieszt akkora kábé mint a körút, dehát tudod, én a saját lakásomban is képes vagyok eltévedni, meg aztán asszem nem tesz jót a lelkemnek, hogy meghalt az anyám, kirajzolódtam megint a világból, olyan vagyok mint egy alvajáró, össze kell raknom magam, rémes ez, de az apámnak sokkal rohadtabb lehet: ő gyakorlatilag még soha életében nem volt egyedül.

Kedves tévénéző gyerekek!

csudás darab

V. Kulcsár Ildikónak sok szeretettel





PS:
eklar, 2009. 04.16 17:47:08

Mindenki olyan virágot szagol, amilyet szakít. És a férfi nem csak attól férfi, hogy egy nőt boldoggá/anyává tud tenni, hanem elsősorban attól, hogy tud dönteni, és döntése következményeiért vállalja a felelősséget. A cikk nyafogó főszereplője nem mert idejében dönteni, és most rühelli a következményeket. Az, hogy ki, és mely mértékben viseli a kalapot/nadrágot, többnyire az elején dől el. Cikkíró ezt elszúrta. Nem kicsit, nagyon.

"egy gól beakadna, a Manchester nagyot szopna"

Próbálok igazi férfivá válni melletted, ezért böfögök és nézem üvöltve a meccset.

"boszünaki" távirat

boldog születésnapot m-nek stop majdnem szmájliztam meghatottságomban stop jézusom megyek inkább a végén még felkiáltójelet is teszek stop

ahogy a dolgok vannak

Irigyen azt mondtam az elkeseredett apámnak tegnap, hogy neked legalább van még anyád.

Beszélek, csinálom, jövök, megyek, élek, csak az esték ne lennének: a sötétben mindig összeszorult gyomorral idézem fel az összes mama-emléket.
Pár hete azt hittem nehezebb lesz, de bérgyilkos lelkem van, szóval.

slave to the wage vol. 856932466

én sokkal többet trágárkodtam volna

"And I say thank you Mom, Hello Mom, Thank you Mom, Hi Mom"

Valahogy jó most kimondani: halál, halotti bizonyítvány, temetés, sírhely, urna, meghalt...
Ezekre eddig gondolni is alig mertünk, csak sutyorogtunk róluk egy-egy őszintébb pillanatban, de most, most csak ezek a szavak vannak, meg az üres ágy.
Azt hittem iszonyú lesz látni a szobát, az ágyat, a takarót, a ruhákat, a gyógyszereket, de egészen természetes volt. Egy szoba, amiben meghalt valaki. Egy szoba, amiben meghalt az anyám.

----------------------------------------------------


Én nem akarom, hogy eltemessenek: a temetés iszonyú drága, nem hiszek a feltámadásban, meg aztán minek foglalni a helyet, ha már csak egy darab hús vagy?
Használható szerveimet ajándékba, hamvaimat a Balatonba, ennyi, viszlát, hát így.

PS

fegyelmezett és higgadt vagyok mint egy bérgyilkos, pedig csak a zokogóknak hisznek.
eddig nem volt bűntudatom, most van: fogalmam sincs, hogy kell gyászolni.

belém fagyott a szomorúság.

2009. 04. 07. 20.00

most nem tudom, hogy viselkedjem vele szemben

code black

[15:24:24] holnap megpróbálunk korán indulni?
[15:24:29] jó lenne
[15:24:30] megprobalhatunk
[15:24:42] … kecso? :D
[15:24:59] … hát, szerintem most ne kecsózzunk, majd esetleg visszafelé. nem akarom húzni az időt
[15:25:34] … jó lenne még megpuszilgatni egyszer a mambóka fejét

"a nagyon rossz is elmúlik meg a nagyon jó is elmúlik"

Oxford, London, bármelyikben élnék holnaptól, a templomnak tűnő egyetemi épületek láttán hirtelen megcsap a proliság érzése: én bizony csak egy békásmegyeri lány vagyok
Oxfordban egy háromnyelvű (angol papa, spanyol mama, Rómában felnövő gyerek, I mean) őrült antropológusnál laktunk, aki másfél évig Nepálban vizsgálgatta az embereket, majd visszatért Oxfordba, hogy ukulelézzen, krumplit ültessen, meg doktorit írjon
Londonban kiderült, hogy Nápoly Európa Afrikája, hogy az ezotéria tényleg az új vallás, hogy szeretem a sushit, hogy szexuális horizontom tovább tágítható (ne vigyorogjatok, a szex komoly dolog), hogy Martin Esslin Theatre of the Absurd című műve nemcsak az egyetemi tanárok kollektív hallucinációja, hogy a large coffee koffeinmérgezést okoz, hogy Angliában az utcai szabadulóművészek is közel annyira viccesek mint John Cleese, hogy hiába edzem magam, még mindig abnormálisan féltékeny vagyok, hogy az angol kutyák iszonyú kedvesek, hogy az angol macskák iszonyú kedvesek, hogy az angol mókusok iszonyú kedvesek, hogy az angolok az állataiknál ugyan kevésbé kedvesek, de változatlanul nincs hőérzékelésük, viszont olyan csodálatosan működik náluk az infrastruktúra, hogy ismét leesett az állam, hogy London az én Bakonyom, hogy

Azt mondták, hogy pár napig élhet csak így

hehe

Egy ideje nincs olyan pillanat, hogy ne gondolnék az anyámra, valamelyik gondolati síkon mindig ott van.

helyzetjelentés

Alessandra házában lakott Joyce, ma vettem észre a táblát. Ő bezzeg taníthatott a Berlitzben, pedig képzelem milyen brutál akcentusa volt.
Btw holnap indulunk Fish and Chipsbe, már fenem a fogam valami csudás angol filmre valami fasza kis oxfordi moziban: amíg a fizikusok halálra unják egymást egy vacsora keretében, addig én végre normális nyelven (angolul mármint) megnézhetek egy filmet, yea.
Kicsit amúgy bekavar nekem most az angol: azt vettem észre ugyanis, hogy olasz órán én nem (jó nyelvtanulóhoz illően) az anyanyelvemből, hanem angolból fordítok, ami azért szomorú, mert az olasz nyelvtan sokkal jobban hasonlít a magyarra mint az angolra, dehát.
Sajnos egyelőre úgy beszélek (najó, nyögök) olaszul, mint valami köcsög amerikai, még az r betűim is amerikaiak, rettenet.





PS.: A fura olasz pár rajongott a kajámért, le akarják fordíttatni velem a receptet. Mondtam, hogy kettő isten vagyok, nohát.