Ma megszámoltam: október óta, az angol nyelvűekkel együtt, 182 motivációs levelet küdtem el (persze mindig csak átírom őket, nem a nulláról kezdem) és összesen úgy 10-12 interjún voltam (teljesen pontosan már nem emlékszem, de ilyen az arány, durva.)
Egy kicsit mostanában kezdem elveszteni a reményt és néha nagyon nekikeseredem - pedig úgy igazán még csak négy hónapja keresek munkát, hát semmi az.
* ha egyszer végre találok valamit, akkor majd együtt, vidám arccal meghallgatjuk végre ezt a számot, jó? Mondjuk nem pont a munka dicséretét zengi, hümm...
PS: A legdurvább ebben a sok motivációs levélben az, hogy természetesen nem atomfizikusnak jelentkeztem, hanem mezeiöltönyös rabszolgának állásokra, amiket az én hátteremmel csinálni lehet. Röhej.
PS: A legdurvább ebben a sok motivációs levélben az, hogy természetesen nem atomfizikusnak jelentkeztem, hanem mezei
