ahogy a dolgok vannak

Marci elment vasárnap este Drezdába, azóta egyedül vagyunk (most debütálunk a házban, eddig mindig négyen voltunk itt) és csupa marhaság történik. 

Hétfőn mákos gubát sütöttem és ahogy vettem ki a sütőből és a tűzhelyre tettem, a jénai hirtelen lecsúszott onnan és ripityára tört. Még aznap éjjel kábé nulla percet sikerült aludni, mert Marcus végig rajcsúrozott, állítása szerint félt és sírt (és erről egy szót sem szólt akkor), de ebből csak annyit érzékeltem, hogy megállás nélkül döngeti az ágyat, dünnyög, forog és nem tudok aludni. Bónuszként egész éjjel nagyon fáztam és olyan meglepően nagy volt az utcáról beszűrődő zaj; reggel észleltem, hogy nyitva felejtettem az ablakot és azért ez még nem volt olyan jó ötlet.

Tegnap délután észrevettem, hogy Léna fülébe durván belegyógyult a fülbevaló, de annyira, hogy a kis strasszos rész egyszerűen eltűnt a lyukban, így ma délelőtt a sebészeten kezdtünk, szegény hősiesen tűrte, ahogy fogóval kikapják a füléből azt a vackot, most fertőtleníthetjük hosszasan. 

A hab a tortán pedig tegnap este egy bulldog nagyságú dongó volt, akit nagy nehezen sikerült csak kitessékelnem a házból - a vidéki élet szépségei, na igen. 

Marci péntek reggel jön haza, remélem komolyabb szerencsétlenség nem ér minket addig, drukkoljatok. 

És a lényeg: ma lezárom terhelt kapcsolatomat a közoktatással és izgatottan várom a szakfordítói felvételi időpontját, húha és nahát. Lesz diákigazolványom is, haha.