Azért kicsit talán az is baj, hogy a tanító néni nem a legokosabb ember a világon.
Múltkor kicsit hosszabban beszélgettem vele Marcus gondjairól és megemlítettem, hogy bizonyos dolgok miatt egyértelműen nagyon szorong és ő például a szorongásait mindig non-stop beszéddel oldotta.
Erre a tanító néni nem győzött csodálkozni, mert hát szerinte nem látszik rajta semmi, nem egy szorongós típus (érdekes, hogy nem veszi észre, hogy megállás nélkül rágja a kezét), plusz említettem neki Marcika elég komoly halálfélelmét is, erre azt kezdte firtatni, hogy ki halt meg a családban...na most oké, tényleg többen is meghaltak, de halkan elmondanám, hogy a halálfélelem életkori sajàtosság is, ne vicceljünk már, a tanító néninek ezt illene tudni.
Oké, értem, hogy egy tanító néni már attól vért izzad, hogy 26 gyereknek megtanítsa, hogy mennyi 9-7, de azért vannak ennek a szakmának további finomságai is.
Persze értem azt is, hogy ennyi gyerek és ekkora tananyag mellett kb lehetetlen a gyerekek lelkével foglalkozni és ki nem szarja le a halált, mikor bármikor jöhet ellenőrzés, ahol megnézik, hogy tényleg azt tanítod-e épp szótagolni, hogy Kati szépen énekel.
Gyűlölöm a magyar iskolarendszert, mondtam már?
Rosszabb napjaimon azon fantáziálok, hogy lelépek a gyerekekkel Finnországba, hogy emberhez méltó oktatást kapjanak. Csak sajnos nagyon szeretem Marcit, szörnyen boldogtalan volnék nélküle (hát még a gyerekek!), úgyhogy maradok és tovább nyomorítom az okos Marcikámat. (Léna kemény csaj, a jég hátán is megèl majd, nem féltem semmitől.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.