Ó!

Ah. Van azért jócskán hátránya annak, hogy egy iskolában vagyunk a gyerekekkel: ma például, miközben trécseltem az egyik kolléganőmmel, szórakozottan kibámultam az ablakon és hát nem azt látom, hogy a gyerekeim önfeledten gyepálják egymást egy csapat katasztrófaturistával gyerekkel körbevéve az udvaron?! 

Le is mentem szétszedni őket - addigra már a napközis néni is próbálta rendezni a dolgokat -, de azért ez valahogy nem egészséges. Biztos nem árt, ha egy gyereknek van tere a saját iskolájában. Meg egy felnőttnek, khm...persze nyilván lehetne az, hogy úgy teszek mintha nem látnám, de sajnos ebben nem vagyok jó. 

Aztán hazajöttünk és a gyerekek itthon folytatták a piszkoskodást egymással, rémes hallgatni: folyton odamondogatnak a másiknak, hülye vagy, te vagy hülye, szórakozol velem?, na gyere!, aztán hirtelen kész is a kocsmai bunyó. 

Fel is sejlett előttem rögtön a végtelen hosszú nyár réme, amikor én Kamcsatkába akarok költözni örökre miközben azt hallgatom, hogy ordítva gyepálják egymást június közepétől augusztus végéig és közben ráadásul reménytelen fosmeleg van.  

Persze már mindenki baromi fáradt, Léna reggel rendszeresen sírdogál, hogy aludni akar, nem bír felkelni, meg tegnap panaszkodott, hogy majdnem elaludt matek dolgozat közben* (mert még jövő héten is írnak, éljen a brutális tanító néni!), hazafelé kábé húzni kell, mert alig bír jönni. Abban reménykedem, hogy ha kialusszák magukat, akkor talán kimozdulnak ebből az ősbunkó belém kötsz, öcsém?! hangulatból is, persze kicsit aggódom, hogy ez valójában már a csodálatos kiskamaszkor előszele. 

Marci éppen egy francia apátságban van sörözős  konferencián én meg itt egyedül már nagyon cidrizek a vizsgám miatt, négykor rendszerint rémes szívdobogásra riadok és nem tudok visszaaludni, legyen már vége, nem való nekem ez a sok iskola.

* azért csak ötös lett, haha. Két darab négyest kapott a drágám ebben az évben, egyet technikából, egyet tesiből. Ki volt borulva miattuk...