Holnap megyek tesztre; nagyon remélem, hogy negatív lesz, mert akkor legalább valaki megvizsgálná a tüdőmet, a covidos az ugye kínlódjon otthon egyedül, vagy találja ki, hogy a tüdőgyulladást mivel gyógyítják. Egyébként ki is vagyok akadva az orvosomra (sokadjára), mert a mellkasi meg hátfájásomra basszus tényleg annyit se mondott, hogy bú. A rendszer vajon csak akkor venné észre, hogy létezem, ha lélegeztetőgépre kerülnék?
Amikor épp nem a tüdőgyulladás miatt aggódom, akkor azon szoktam gondolkodni, hogy már megint mekkora mázlim volt munka-ügyben: volt egy adott pont, amikor azt mondtam, hogy az legyen tanár a továbbiakban, akinek hat anyja van, majd még aznap jelentkeztem egy szimpatikus állásra*, ahová nagyon gyorsan behívtak első (egyébként online, ez is ilyen jó új vívmány) interjúra, eközben én még vívódtam, aztán kb négy nap vívódás után felmondtam, jött a második interjú, aztán meg nagyjából rögtön kiderült, hogy felvettek és elvileg jövő hétfőn kezdek (ha meggyógyulok, ugye).
* ahol az első interjú után azt éreztem, hogy na, ezt szívesen csinálnám és ez nagyon ritka nálam, az összes állásom csupa kompromisszum volt azelőtt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése