elképesztő ez az igyekezet, amivel az ember védi magát, én pedig nagyon nem voltam ilyen azelőtt, hagytam, hadd sodorjanak az események - "ma már menekülök, elhagyok mindent, otthagyok mindenkit" -, hagytam, hadd fájjon minden annyira, hogy belepusztuljak, mindenbe vadul beleéltem magam, ezáltal az összes pofon olyan volt mindig mint a legelső.
fene tudja, hogy most mi történik és miért nem megy ez már, persze rá lehet fogni a sok fájdalomra, csalódásra - a boxon is sokat tanultam a fájdalmakról, szó se róla -, de ha valaki olyan sokáig annyira nem törődik a fájdalommal, ahogy az velem volt, akkor nincs oka rá, hogy hirtelen megfutamodjon és a dolgokat csak azért ne élje át teljes szívvel, mert majd fájni fog. persze lehet mégis, hogy létezik olyan, hogy az ember azt mondja, eddig és ne tovább. most nem nagyon értem mi történik velem, olyan vagyok, mint egy távoli, behavazott táj: jeges, mozdulatlan és kicsit szomorú.
fene tudja, hogy most mi történik és miért nem megy ez már, persze rá lehet fogni a sok fájdalomra, csalódásra - a boxon is sokat tanultam a fájdalmakról, szó se róla -, de ha valaki olyan sokáig annyira nem törődik a fájdalommal, ahogy az velem volt, akkor nincs oka rá, hogy hirtelen megfutamodjon és a dolgokat csak azért ne élje át teljes szívvel, mert majd fájni fog. persze lehet mégis, hogy létezik olyan, hogy az ember azt mondja, eddig és ne tovább. most nem nagyon értem mi történik velem, olyan vagyok, mint egy távoli, behavazott táj: jeges, mozdulatlan és kicsit szomorú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése