Az ilyen Disturbia-féle filmekben azt szeretem a legjobban, hogy miután a főhős minimum két embert brutálisan meggyilkolt és felfedezte a szomszéd hullagyárát, sőt, véletlenül bele is zuhant egy rothadó hullákkal teli verembe, a film végén, poszt-traumás megőrülés vagy minimum katatónia helyett boldog szerelembe esik és úgy vigyorog, mintha mi sem történt volna.
Amúgy meg van még raktáron egy remek párbeszédem:
Nem szülsz nekem dédunokát, kislányom?
Nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.