"mindenki falatja"

Kéne egy titkos blog, ahol kedvemre nyüszöghetnék, sipákolhatnék, károghatnék, gyűlölhetném a világot - life is a fucking bitch és egyre inkább az -, lehetnék szerelmes, gusztustalan, szexmán, ahol írhatnék olyat, hogy a buddhisták hűtőjének üresség-természete van, ahol leírhatnám, hogy én ezt nem bírom tovább, én nem bírom nézni, nem bírom csinálni, nem bírok így élni - I can't go on, I must go on, I will go on, Beckett meg bekaphatja -, ahol bevallhatnám, hogy el akarok menekülni, hogy nem akarok tudni semmiről ami egy beteggel történik, nem, nem, nem, nem, ahol leírhatnám, hogy nincs érdekes kő és nincs nem érdekes kő sem és igen, alapvetően emiatt van az összes mocskos konfúz érzésem, meg persze írnék arról is, hogy csak azért felhívom és felriasztom álmából M-et, hogy azt mondjam neki Linda, you sound terrible, mire ő hangosan röhögni kezd én meg boldog vagyok, hogy jól csináltam (és mi lesz ha az anyám meghal? semmi, akkor halott lesz, eltemetik, vége) és írnék arról is, hogy végre újraindultam (a rendszer súlyos hiba után állt helyre), már nem vagyok kékhalott, lefagyott semmi, visszagyömöszölöm, visszamikrózom magam a világba, az István azt mondta az utánam következő szerelméről, hogy vele olyan könnyű élni, másokkal olyan könnyű élni, velük olyan könnyű élni, vele olyan könnyű élni, énvelem meg biztos nem lehet, igen, én mostmár azért is itt leszek veletek, kedves tévénéző gyerekek, de nem lehet titkos blogom, hiszen én csak egy hülye picsa vagyok az akkumulátor diszkonttal szemben, énnekem nem jár semmise, titkos blogok, még mit nem, tolni bele mindenkinek az arcába ahogy kell, az az én műfajom, gyerünk, hallgassátok a sztorikat a rákról, vizsgálgassátok a lelkem fenekét, az állatot bennem, szórakozzatok, csapkodjátok a térdeteket, nézzétek az operát, akarom.